Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-29 / 150. szám

KAPOSVÁR Alkotótábor a játszóházban 5. oldal ALMANACH A múltra büszkék, a jövő bizonytalan 6. oldal BARCSI TÜKÖR Főiskolára jár az év nyomozója 10. oldal Hírek EGYÜTTMŰKÖDÉS. A megyei közgyűlés együttműködési meg­állapodást kötött a somogyi tudo­mányos és ismeretterjesztő társu­lattal. A TIT 160. évfordulója al­kalmából és a jubileumhoz kap­csolódó programok méltó meg­tartására egymillió forintot bizto­sított. A megyei önkormányzat a jövőben is hozzájárul ahhoz, hogy a szervezet négy városában - Barcson, Nagyatádon, Siófokon és Kaposváron - működő intéz­ménye továbbra is eredményeket tudjon felmutatni, (szk) INKE. Két beruházást tervez er­re az évre az inkei önkormány­zat. A nyolcszázezer forintos ra­vatalozó építése mellett folytat­ják a Jézus Szíve Szociális Ott­hon bővítését is, amelynek az idei évre jutó költsége hatszáz­ezer forint, (va) BARCS. A Schenkel Nemzetkö­zi Szállítmányozási és Logiszti­kai Kft képviselőjével találkozott Feigli Ferenc polgármester. A cég vámigazgatója a barcsi ki- rendeltség munkájáról adott tá­jékoztatást: eszerint jelenleg tí­zen dolgoznak a barcsi ipari park területén, és további három munkanélkülit alkalmaznak rö­videsen. A szállítmányozási szakember elmondta: szüksé­gesnek tartanák a határátkelőn növény- és állat-egészségügyi ál­lomás létrehozását, (ni) BALATONBOGLÁR. Akár 20 millió forintot is kitehet a víziközmű-hozzájárulás egy öt­milliós strandi illemhely létesí­tésekor. Szigorú elvárás a stran­dok korszerűsítése, amelyet az állami pénzalapok támogatnak. A hozzájárulás-felhasználásról viszont nincs információja az önkormányzatoknak. Sós Zol­tán polgármester, a Balatoni Szövetség társelnöke az Alkot­mánybíróságtól vár állásfogla­lást ezzel kapcsolatban, (bm) BALATON. A zavarosban halá­szó vállalkozók veszélyes vizek­re eveznek az idei turisztikai szezonban, a hatóságok szakem­berei ugyanis elszántan készül­nek az ellenőrzésükre. Somogy megyében az idén májusig már kétszer annyi pénzbüntetést rót­tak ki az ellenőrök, mint tavaly a hasonló időszakban, és ez el­sősorban a balatoni vállalkozók­nak köszönhető. (ca) BARCS. Teleki Gyula fafaragá­sai láthatók rövid ideje a földhi­vatal előtt. Az amatőr fafaragó két szobrának adtak helyet nemrég a hivatal bejáratánál. A naiv alkotó jellegzetes fa- és kő­figuráit már jól ismerik a bar- csiak. (ni) _____ ■ Eu róbán számolnak a vállalkozók A gépipar erősítette helyzetét, az élelmiszeripar és a mezőgaz­daság a második félévben reménykedik, a textilipar új piacok után kutat. A lényeg: a somogyi termékek zöme az uni­ós országokban talál vevőre.- Csaknem 50 millió forinttal maradt el az exportbevételünk, de az újabb megrendelések nyo­mán lefaragjuk a hiányt - mond­ta Tallián Attila, a segesdi Ferrokov Kft ügyvezető igazga­tója. Január és június között mintegy 600 millió forintos for­galommal számoltak, a terv nagy részét időarányosan telje­sítették. Egyvalamit azonban „kifelejtettek”: a forint erősödé­sét, ami az év végéig akár 10-12 millió forint veszteséget is okozhat. A szerződések közel 80 százalékát márkában, illetve schülingben kötötték meg, júliustól viszont euróbán üzemek. Varga József, a KVGY igazgatója elmondta: közel há­rom százalékkal múlják felül a tavalyi első féléves teljesítményüket. Júniusig mintegy 750 millió forint exportbevétel jelent meg a számlájukon*. A várható folytatást firtató kérdésünkre megjegyezte: a nyu­gat-európai recesszió miatt kevésbé lesz látványos a A SOMOGYI ÉRTÉKESÍTÉS ADATAI MEGNEVEZÉS Összes EBBŐL EXPOBT értékesítés Folyó áron aránya az ossz. folyó áron mFt (mFt) értékesítésből % 1999.1. negyedév 34 012 23 847 70,1 2000.1. negyedév 59 676 27 527 46,1 2001.1. negyedév 81 468 50 458 61,9 Ebből: . gépipar 63 340 43 474 68,6 élelmiszer, ital, dohány gyártása 10 801 3 624 33,6 textília, textiláru, bőr­termék és lábbeli gyártása 2 469 1432 58,0 Szaktárcákkal dacol a tanács Kaposvár A megyei területfejlesztési ta­nács tegnapi ülésén az érvcsa­ták fő kérdése az volt: dacolhat- e a tanács a szaktárcákkal? A felzárkóztatási program mű­szaki fejlesztési forrásainak el­osztásánál szembeszálltak a Oktatási Minisztérium állás­pontjával. A kultusztárcával még egyszer megpróbálják az egyeztetést, s a főként műem­lékvédelmi forrásokról csak au­gusztus végén döntenek. Az úgynevezett céljellegű decent­ralizált támogatásokért (CÉDA) be­adott 213 pályázat közül 88 kapott zöld utat, s egyben összesen 247,6 millió forint támogatást a megyei területfejlesztési tanács tegnapi ülésén. A kistérségi társulásokkal már egyeztetett javaslatokról csak a böhönyei iskola bővítése kap­csán volt némi vita. Ennek a beru­házási programjához hiányzik ugyanis a 30 százaléknyi önrész. Többen úgy ítélték meg azonban, hogy a tanács egyedi mérlegelés alapján felmentést adhat e köve­telmény alól. Barkóczy Gellért, aki a vidékfejlesztési minisztert képviseli a tanács­ban, helyszíni ta­pasztalatai alapján elodázhatatlannak tartotta a megol­dást. S bár elhang­zott olyan aggály is, amely szerint a döntés precedenst és később teljesít­hetetlen igény- dömpinget teremt, a tanács tagjai megtalálták az életveszélyes isko­la felújításának támogatási forrá­sait. A fejlesztési program műsza­ki fejlesztési célpályázatai közül az Oktatási Minisztérium csak né­gyet ítélt támogathatónak. Szita Károly, Kaposvár polgármestere megalapozaüannak minősítette a tárca véleményét, s javasolta, hogy igenis osszák el a rendelkezésre ál­ló keretet. Ezt az elvi döntést a ta­nács többsége tá­mogatta, s úgy fog­lalt állást: további szakértői vizsgálat után faxos szava­zással - azaz a ta­nács újbóli össze­hívása nélkül - döntsenek végleg a tárca által elutasí­tott pályázatok sor­sáról. (Folytatás a 4. oldalon) Becsapottnak érzi magát Barcs Barcs Becsapottnak érzi magát Barcs ön- kormányzata. Hiába költöttek ed­dig milliárdokat a határátkelő fej­lesztésére, hiába kaptak többször ígéretet az érintett minisztérium vezetőitől a folytatásra, s hiába tá­mogatja a VPOP és a határőrség a törekvéseiket, mégsem valósult meg máig a növény- és állat-egész­ségügyi állomás, s nem zárult le a határ korszerűsítése. Feigli Ferenc polgármester elmondta: a birto­kukban lévő minisztériumi állás- foglalás ellenére sem indította el ezt a szolgáltatást itt az FVM, sőt az egységes uniós határellenőrzési rendszer megvalósításáról szóló kormányhatározat Barcson egyál­talán nem említ ilyen szolgáltatást. A tegnapi testületi ülésen az is elhangzott: többmilliárdos beruhá­zás valósult meg itt eddig: új út épült a határátkelőhöz kamionter­minállal, elkészült a 68-as főút vá­rost tehermentesítő szakasza. A tervbe vett határfejlesztés 90 szá­zalékban elkészült, azonban a be­fejezése már második éve késik. A testület úgy döntött, hogy tovább üti a vasat, és újabb tárgyalásokra hatalmazta fel a polgármestert az érintett miniszterekkel. A testület elfogadta az oktatási intézmények módosított pedagógi­ai programját. Horváth Ferenc kép­viselő, a Dráva Völgye Középiskola igazgatója elmondta: mindez az alapképzésben várhatóan nem jár többletköltséggel, annál több munkát jelent viszont a pedagógu­soknak. A képviselők 1,5 millió forintot osztottak szét a támo­gatásért pályázó társadalmi és civil szervezetek között. nagy László Zselic, ami összeköt Zselic, ami összeköt címmel rendeztek polgármesteri ta­lálkozót tegnap Kistótváros- ban, baranyai és somogyi tele­pülések elöljáróinak és a tér­ség szakértőinek részvételé­vel. Az eseményen elhangzott: a Zselic fejlődésének záloga a közös gondolkodásban rejlik.- Ez a fórum volt az első alkalom, hogy somogyi és megyehatáron túli települések polgármesterei és a köz­szervezetek képviselői egy asztal­hoz ültek a Zselic érdekében - mondta Nagyné Czanka Valéria fej­lesztési igazgató. - Somogybán már van példája az összefogásnak, hi­szen megalakult a Zselica és a Sur­jánvölgyi Szövetség. Azonban a Zse­lic nem ér véget a megyehatárnál. Összefogás és szellemi erő, valamint támogatások kellenek, melyek mel­lett a környezet és a múlt értékeit sem szabad figyelmen kívül hagyni. Nagyné Czanka Valéria szerint a térség legnagyobb problémája a munkanélküli- r“\/? rj/7 ség és a szegény- I ség. A Zselic ki- el J 11 törési pontját a fi- Í-KJ atalok álláshoz juttatása, mun- - — kahelyek terem- ~ tése és a turiz- mus adja. Utóbbi (Fő­vállalkozásokat, szolgáltatásokat és kiszolgálókat igényel. A jövőben nagy szerepe lesz a fiataloknak, akiket érzelmi­leg szeremének kötni a Zselichez. Nagy György, az ötéves Zselica Szövetség titkára elmondta: az elmúlt fél évtized nemcsak a meg­valósított eredmények tekintetében hozott jelentős előrelépést. A települések vezetői végre elkezdtek közösen gondolkodni, s ez az igazán nagy előrelépés. A fóru­mon ezek mellett szóba került a diákturizmus, a zselici kilátó­program és a falusi ételek és hagyományok újjáélesztésének kérdése. szellő gábor Igazi otthon lesz a Fészek Nagyatád Önálló életvitelét segítő, különle­ges lakóotthont és szolgáltató központot hozott létre a Mozgás- korlátozottak Somogy Megyei Egyesülete Nagyatádon.- A társadalom adhat egy vagy több ilyen otthont, de ez nem elég a valódi esélyegyenlőség megte­remtéséhez. A közösség iránti fe­lelősség kell ahhoz, hogy ne csak egy épület nyújtson lehetőséget az önálló élet megteremtéséhez, de a házon kívül is akadálymen­tes, segítő környezet vegye körül a rászoruló embereket - mondta Harrach Péter szociális és család­ügyi miniszter a Fészek Otthon tegnapi ünnepélyes átadásán. Dr. Hegedűs Lajos, a Mozgás- korlátozottak Országos Szövetsé­gének elnöke elmondta: hét olyan önálló apartmant alakítottak ki az épületben, ahol az induláskor tíz, majd később összesen 14 súlyos fogyatékossággal élő mozgássérült alakíthatja ki biztonságos és sze­mélyes otthonát. Egy speciális szolgáltató központ is helyet kap itt, ahol álláslehetőséget kapnak a munkaerőpiacon gyakran hátrá­nyos helyzetben lévő fogyaté­kosok, de önálló életvitelüket segí­tő gyógyászati, tanácsadó és segí­tőszolgáltatásokat is biztosítanak. A mintegy 35 mülió forintba ke­rülő beruházás különlegessége, hogy valamennyi szakmunkát mozgássérültek és megváltozott munkaképességűek végeztek, bi­zonyítva, hogy sérülten is lehet értéket létrehozni. Ezt a kivételes együttműködést és kitartást állí­totta példaként Ormai István pol­gármester is, aki elismerését fe­jezte ki az elért eredményekért s remélte, nemcsak az épületben, de a városban is hamarosan ott­honra találnak a lakók. b. m. Járja végig a Somogyi Hírlap ajándékútját! Az értékes megállók után a végállomás egy Peugeot 206! * ; MINDEN ELŐFIZETŐNK NYERHETS^g V Előfizetés és információ: 8 06-80-200-434 ^ _ bomogyoan A részsorsolásokon minden előfizetőnk részt vesz, az autósorsoláson azok, eb arsa otthon vagyunk! akik a sorsolás időpontjában legalább 3 havi, folyamatos, érvényes előfizetéssel rendelkeznek. Kaposvár. Toponári u. 2/b. Tel.: 82/529-260--------------------------------------------------------------------- www.som ogyihirlap.hu --------------------------------------------------------------------­Somogyi Hírlap WiHgiiiU Éli kJ J A 9H7 7 II8 fc 5 Hé 1 2 0 S 3_______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ XII. Évfolyam, 150. Szám. Ára: 53 ft, Előfizetve: 39 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2001. Június 29., Péntek második félév. Nem kizárt, hogy a kivitel enyhén visszaesik. Bodosi Tamás, a Kaposfil vezérigazgatója a hul­lámzó alapanyagárakra panaszkodott. Egy tonna pamut az év elején 1500 dollárba került, legutóbb 1300 dollárért árulták. - Havonta csaknem 100 mil­lió forintért vásároltunk alapanyagot, így nem mind­egy, hogy milyen forrásból, és milyen forintárfolya­mon tudjuk beszerezni - mondta.- Hamarosan fordul a kocka, és fő­ként exportra dolgozunk. Ezt Köteles Er­zsébet, a kaposvári Tallián Ruhaipari Rt igazgatója mondta. Január és június kö­zött mintegy 300 mülió forint értékű ex­portmegrendelést teljesítettek, osztrák, német és olasz piacra. A mezőgazdasági, élelmiszer-ipari vállalkozásokban most állítják össze a gyorsértékelést. Francz Rezsőnétől, a barcsi Drávatej Kft ügyvezető igazgatójá­tól azonban annyit megtudtunk: eddig mintegy 30 mülió forint árut szállítottak Horvátországba, később ennek a több­szörösével számolnak, harsányi miklós

Next

/
Thumbnails
Contents