Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-26 / 147. szám

2001. Június 26., Kedd KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Játszóház a családoknak Ötven gyermek próbálta ki tegnap az arcfestést, a hajtogatást és ismerke­dett meg néhány bűvész- trükkel az Egyűd Árpád művelődési központban. A regionális családsegítő központ egyhetes családi szünidőt szervezett a rá­szorulóknak és az érdek­lődőknek. Péter Ildikó szociálpedagó- gus, a családsegítő, központ családgondozója a Somogyi Hírlapnak elmondta: pénte­kig tartanak a programok. Tegnap az állatok körül for­gott minden. A legnagyobb sikere az arcfestésnek volt, erre sorban álltak a gyere­kek. A központ egyik mun­katársa tanulta ezt a techni­kát. Mutatott néhány ötletet a gyerekeknek, melyek közül választhattak. A szülőknek tanácsadás keretében mond­ta el, hogyan lehet a kicsik arcáról nyomtalanul eltüntet­ni a festéket.- A sógyurmából is állatfi­gurák készültek - hangsú­lyozta Péter Ildikó. - A hajto­gatás során fókák, daruma­darak és papagájok eleve­nedtek meg. A bűvészsarok­ban néhány trükköt tanultak a gyerekek Bérlik Mária nép­művelőtől, majd varázscilin­dert készítettek papírból. A héten játszunk még színhá­zat, jó idő esetén kirándu­lunk, közlekedünk a baleset­megelőzési bizottság jóvoltá­ból, majd kalandozunk a földrészek álarcai, maszkjai között. A programsorozat ve­télkedővel zárul. Az egy hét alatt öt szak­ember foglalkozik a gyere­kekkel. Nem ismeretlen ez az elfoglaltság nekik, hiszen évek óta foglalkoznak így a rászorulókkal. A programok nyitottak, vagyis bárki ellá­togathat bármelyikre a város­ból. Mint megtudtuk: tegnap már több család élt a lehető­séggel, mint tavaly, és pró­bálta ki a városi művelődési központban nyújtott szolgál­tatást. A foglalkozások ingye­nesek, csupán ollót kell az érdeklődőknek magukkal vinniük. Vannak közöttük visszatérők is, akik a család- segítő által szervezett össze­jöveteleken rendszeresen megjelennek. A tíz szülő mentálhigiénés tanácsadá­son is részt vehetett. SZ. K. Az arcfestés volt a legnagyobb sláger a családi szünidő tegnapi programjában fotó: györgyfalvi zita Hírek TÁMOGATÁS. Csaknem há­romszáz ingyenes nyugdíjasbér­letet vásárolt a város. Ezenkívül gyógyszer- és lakásfenntartási támogatásban is részesültek a rászorulók. Négyezer időskorú kaposvári gondjain enyhítettek. A 65 éven felüliek ingyen utaz­hatnak a helyi járatú autóbu­szokon. Ezért támogatják a tö­megközlekedési rt-t. Tavaly 16,6 millió forintot szántak a társa­ságnak. (szk) ZÁRTKERTEK. A külterülete­ken élőknek támogatást biztosít a város közműberuházásaik­hoz. A város segítségével járha­tóbb lett az út a Cserhátra, az apátsághoz, a Kapós-, a Lonka- hegyen, a Körtönye-bükkben, a Cseri dűlőn. Továbbá villamosí- tották a Várhegyi telket, (szk) m Programajánló Még mindig népszerű a piac A nyár közeledtével egyre bőségesebb a zöldség- és gyü­mölcskínálat a piacokon. Ezzel arányosan emelkedik a vevők száma is. A kaposvári piacon arról kérdezzük a vásárlókat: elégedettek-e a szolgáltatással. Katos István nyugdíjas: - Hetente kétszer jövök a piacra. Előbb kétszer körbesétálok, és összehasonlí­tom az árakat, a minőséget. Nem lehet rögtön neki­ugrani a költekezésnek. Nemcsak a vásárlás kedvé­ért járok ide, hanem itt találkozom a barátaimmal, ismerőseimmel is. Ez jelenti számomra a kikapcso­lódást. Baranyainé Bencze Ilona pultos: - Egyszerre há­rom-négy napra vásárolok, az egész családnak. Leg­inkább zöldséget és gyümölcsöt vessek itt. A többi élelmiszert szívesebben veszem a boltban, még ak­kor is, ha drágább. Az árakkal és a kínálattal teljesen elégedett vagyok. Azt nem bánnám, ha a piac egy ki­csit közelebb lenne a városközponthoz. Dobos Emőke piaci eladó: - Kedden, pénteken és szombaton a legnagyobb itt a forgalom. Bár vasár­nap is nyitva van a piac, vevő csak elvétve téved ide. Általában nagy tételben vásárolnak, de az olcsóból is alkudnának. Annak ellenére, hogy nem a város szívében árulunk, az alacsony árak miatt megéri ide­jönni a vásárlóknak. Kiss Istvánná nyugdíjas: - Szeretek idejárni, mert közel van a lakásomhoz. Az eladók kedvesek, segí­tőkészek. Mióta kitavaszodott, a kínálattal is elégedett vagyok. Télen nem nagyon érdemes ide­jönni, akkor a zöldség- és gyümölcsfélékhez inkább csak a nagyobb bevásárlóközpontokban lehet hoz­zájutni. Szak Ferenc szobafestő: - Ritkán járok itt, általá­ban a feleségem intézi a bevásárlást. Az árak alacso­nyabbak, mint az utcai árusoknál és a választék is nagyobb. A belvárosi standoknak nagy előnye, hogy útba esnek, mikor a munkából hazafelé tartok. A he­lyet kissé szűknek találom, messze is van a belváros­tól. Arról már nem is beszélve, hogy a nagy piaci na- pokon nehéz autóval parkolni. borsodi-nyirő Ezer köztisztviselő a városban Július l-je a köztisztviselők nap­ja. A központi ünnepségnek az idén Kaposvár ad otthont. Több mint ezer dolgozónak szervez­nek pénteken szakmai fórumo­kat, vetélkedőket, sportversenye­ket a sportcsarnoknál. Ez lesz egyébként a negyedik köztisztvi­selői találkozó. Az összejövetel jó alkalom a beszélgetésre, az is­merkedésre. Idén először döntött úgy a Belügyminisztérium, hogy a központi ünnepség elhagyja a fővárost. A nap egy másik ok miatt is fontos. Július 1-jén lép életbe az új köztisztviselői törvény, ami biztosítja, hogy csak a megfelelő képzettségűek kerüljenek erre a pályára. Hozzájárul ahhoz is, hogy akik ezen a területen dol­goznak, nagyobb elismertséget vívhassanak ki maguknak. Pintér Sándor belügyminiszter és Stampf István, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője itt adja át a leg­jelesebb szakmai elismeréseket, a Magyary Zoltán-emlékérmeket. Hosszabb közszolgálati életpálya után jár a Szemere Bertalan-ér- demjel, melyet most osztanak ki először. ■ Tolvajok rendőrkézen Autófeltörés közben bukott le egy fiú Kaposváron. A fiatalkorú delikvens a Dombóvári úton ép­pen egy kisteherautó vezetőfül­kéjét próbálta felfeszíteni egy fe­szítővassal, amikor elkapták. A jómadár a rádiósmagnót szerette volna kiszerelni a járműből, de nem járt szerencsével: tetten érték. Amúgy mentségére szól­jon: eddig még nem került össze­ütközésbe a törvénnyel. Egyelőre keresi viszont a rendőr­ség annak a betörésnek a tettese­it, ahol műtárgyakat zsákmá­nyoltak az elkövetők. Egy Balázs János utcai épületbe az ajtót fel­feszítve jutott be a tolvaj. A műte­remből három kisplasztika, bronzszobor tűnt el. Az ismeret­len tettes ellen lopás bűntett ala­pos gyanúja miatt rendelt el nyo­mozást a kaposvári rendőrség. Lelakottak a kollégiumok A megyeszékhely valamennyi ön- változhat. A Gyergyai Albert kollé- kormányzati fenntartású kollégái- giumban 514 ágy áll rendelkezésre, mára ráférne a felújítás. Ezért is ebből 218-at a fiúk, 296-ot a lányok örülnek a Kisgáton épülő diákszál- foglaltak el. Egy szobában négyen lónak. Néhány év múlva tehermentesí­tik a Baross és a köz­lekedési kollégiumot. A berendezésekre, ágyakra mindenhol ráférne a csere - tud­tuk meg Tóth Lajos oktatási irodavezető­től. A város középfo­kú oktatási intézmé­nyeiben tanulók 58 százaléka vidéki, kö­zülük 1446-an a me­gyeszékhely kollégiu- ' maiban laknak. A kilenc intéz- 24 ágyas szobák miatt alakítható a ményből öt önkormányzati fenn- létszám a Baross Gábor kollégium- tartású, négy középfokú, egy álta- bán, papíron 290 diákot tudnak el- lános iskolásoknak ad ideiglenes helyezni, a valóságban azonban otthont. A középiskolai szálláshe- többet is. A 130 fiú és a 160 lány lyek száma 1500, ami tanévenként többsége az élelmiszer-ipariból és laknak, a hétszintes épület mindegyik emeletén 11-11 há­lóterem található, valamint a szociális helyiségek. A kö­zépiskolákból és a gimnáziumokból fo­gadnak diákokat. El­sősorban a Tán­csics, a Munkácsy és Eötvös tanulói él­nek néhány évig a Gyergyaiban, de ér­keznek oda a köz- gazdaságiból is. A 6­a közgazdaságiból érkezik, de fo­gadnak kollégistákat a kereskedel­miből és az építőipariból is. Az iparművészetiben a négy diák be­fogadására alkalmas szobákban 86 fiú és 127 lány élt. Az építőipari sportkollégiuma 59 fiatal elhelye­zését oldja meg. A meglévő feltételek javítására a város pályázatot nyújtott be egy 450 férőhelyes kollégium építésé­re, mely a Kisgáti részben kap he­lyet. Az északi oldalán építik föl 2003-ra az ötszintes, 7473 négyzet- méternyi alapterületű diákszállót, ehhez még egy 1476 négyzetméte­res tornaterem is tartozik majd, va­lamint szabadtéri sportpályák. A négyágyas hálótermekhez fürdő­szobát is kialakítanak, s gondos­kodnak konyháról, étteremről, ta­nulóhelyiségekről és különféle kö­zösségi terekről. Olyan intéz­ményt alakítanak ki, amely már minden szempontból megfelel a XXI. század igényeinek.________■ Jutalom jár a jelesekért Ötvenkettő diák vehetett át tegnap vásárlási utal­ványt és oklevelet Szita Károly polgármestertől. Második éve köszönti a város azokat a fiatalo­kat, akik az országos középiskolai versenye­ken kiemelkedő ered­ményeket értek el. Három évvel ezelőtt gyűj­tette össze munkatársai­val a város első emberé azoknak a diákoknak a neveit, akik az országos középiskolai tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményt értek el. Maga is meglepődött, hogy mi­lyen sok tehetséges fiatal tanul a megyeszékhelyen.- Ez adta az ötletet, hogy élőszóban is megkö­szönjem a diákoknak és felkészítő tanáraiknak a fáradozást - mondta a teg- Vajda Péter veszi át a vásárlási utalványt és az oklevelet Szita Károlytól napi összejövetelen Szita Károly polgármester. - így már hagyománnyá vált, hogy a nyári szünet első napjaiban a polgárok házá­ban vendégeljük meg a fiatalokat. Jól tudom, hogy az eredményekhez több tudás szükséges, mint ami a tankönyvekben szerepel. Ezért az itt jelen lévők nem sajnálták feláldozni szabadidejüket. Akik eljut­nak az országos megmérettetésekre, azok Kaposvár FOTÓ: LÁNG RÓBERT A legsikeresebb a műszaki Az iskolák közül a legjobb eredményt az Eötvös műszaki középiskola fiataljai értek el. Ezt az intézményt követte a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola. Hét di­ák szerepelt kiemelkedően a Táncsics Mihály Gimnázi­umból és az építőipari szakképzőből. Jutalmazták a zenei versenyeken sikeres diákokat is. A Liszt Ferenc zeneis­kola hét növendéke vehetett át oklevelet és háromezer forint értékű utalványt. hírnevét öregbítették. Ilyen nemes cselekedet mel­lett nem illik dicséret nélkül elmenni. A polgármester szép eredménynek tartja, hogy ötvenketten vehettek át tegnap vásárlási utalványt és oklevelet, de egyúttal reményét fe­jezte ki, hogy ez a szám jövőre tovább emelke­dik. Szita Károly megköszönte a fiatalok fárado­zását a diáktársak és a megyeszékhely polgárainak nevében is. Az eredmények önmagukért beszélnek - jelentette ki, de elévülhetetlen érdemei vannak ebben a pedagógusoknak és szülőknek is Kérte a középiskolásokat, hogy mostantól ne fog­lalkozzanak mással, mint a pihenéssel, hi­szen augusztus 29-én kezdődik az újabb tanév. Az érettségin is túljutottaknak sike­res felvételit kívánt, egyúttal arra buzdí­totta őket, hogy amint lediplomáztak, tér­jenek vissza Kaposvárra. sz. k. Ma 9-12 óra között Játsszunk színhazat címmel folytatódik a családsegítő központ és az Együd Árpád művelődési köz­pont közös programsorozata. Táncolni tanulhatnak, lovagi já­tékokon vehetnek részt, majd bábot is készítenek a gyerekek szüleikkel együtt. ____________■ VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 20-915-3786: - Miért adtak engedélyt arra, hogy a Béla ki­rály utca egyik háztulajdonosa a járdájára aszfaltot terítsen? Dr. Fazekas Sándomé műsza­ki igazgató: - Az önkormányzat tulajdonában álló utak, járdák kezelője a városgondnokság. A járdára aszfaltot teríteni csalds a városgondnokság hozzájárulá­sával lehet. A városban sok he­lyen kifogásolható a járdák álla­pota. A városgondnokság ezek­nek a felújításához általában hozzájárul, s anyagi támogatást is nyújt. László Tamás, a városgond­nokság munkatársa: - Ha a lakó vállalja, hogy a háza előtti járdát felújítja, akkor azt meg is tehe­ti. Am ezt a városgondnokság­nál be kell jelentenie, s a hozzá­járulásunkkal kezdheti el a munkát. Tel.: 313-587: - Az Arany Já­nos utca 74. számú ház előtti járdára, a zöld területre is rá­hajtanak az autósok. Nem ve­szik figyelembe a Behajtani ti­los táblát sem. Miért nem el­lenőriznek gyakrabban? Németh István, a közterület­felügyelet vezetője: - A táblával jelzett behajtási tilalom megsze­gésekor, valamint a védett, zöld területen való parkoláskor is in­tézkedik a közterület-felügyelet. Rendszeres járőrszolgálataink során már többször kellett intéz­kednünk az olvasó által is emlí­tett Arany János utca 74. szám előtti szabálysértés miatt. Az el­lenőrzéseket továbbra is napi rendszerességgel végezzük. Ta­pasztalataink szerint a szabály- sértések többsége hét végén tör­ténik, felhívtuk a rendőrség fi­gyelmét is a terület fokozottabb ellenőrzésére. ■ Hollywood multiplex SHREK pr. sz. 14:00, 16:00, 18:00, 20:00; HAN- N I B A L 15:15,18:00,20:45; SEBHELYEK 15:30, 18:15, 20:30; MÚMIA 2 sz. 15:15,17:45; BÍBOR FOLYÓK 21:00 _______________________® Kér dezzen; 316-165 Ha kérdése ván Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ KOLLÉGIUMI HELYEK KAPOSVÁRON u98/'9" ü5 1999/2000 2000/2001 JjgJ kollégisták száma HH helyek száma

Next

/
Thumbnails
Contents