Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-22 / 144. szám
6. OLDAL 2001. Június 22., Péntek ® Tótújfalu Tótújfalu - horvátul Novo Selo - zömmel horvátok lakta falu a somogyi határszélen. Az erdők övezte települést korábban Drávaújfalunak hívták. A középkorban Barcshoz tartozott, az 1660-as pannonhalmi főapátsági dézsmajegyzék a fehérvári custo- diatus és az Istvánfly család birtokaként említette. A török hódoltság idején elpusztult a település. 1715-ben csupán öt háztartást írtak itt össze. Később betelepített tótok építették újjá. 1726-tól a zselicszentjakabi apátság birtoka. A római katolikus templomot a XV. században emelték, majd 1750-ben átépítették. A krónikaírók följegyezték, hogy az áradások egykor sok kárt okoztak a földműveléssel foglalkozó falunak, az erdő azonban mindig adott bőséggel épületfát és tűzifát. 1772-ben már a lakosság a horvát nyelvet beszélte. Az első népiskolát 1858-ban nyitották. Egészen az 1970-es évekig működött iskola a községben. TÓTÚJFALU KORFÁJA 15-60 él között összisii 214 likas Fullánkos szenvedély Ötven éve Horvátországból érkezett az első méhcsalád, de Potkovácz József háza táját messze elkerülte. S inkább az erdei tölgyfa odvába fészkelte be magát. A fiatal legény utánuk szaladt, és befogta őket. így kezdődött a méhészkedés.- A legnagyobb mélyponton három éve voltam - mondta. - Valami fertőzés támadta meg az állományt, majd nyolcvan család elpusztult. Úgy elment a kedvem, hogy 50 évi „fullánkos” szenvedély után sem gondoltam arra, hogy újból megpróbálom. Aztán mégis belevágtam. Egyik falubeli már nem tudta hova helyezni a méheket. Nálam meg ott állt üresen a kaptár. Tíz családot adott, s azzal szaporítottam fel az állományt húszra. A nyugdíjas méhész tavaly két mázsa mézet adott le a barcsi áfésznek. - Mivel nem lehet tárolni, igyekeztünk minél előbb túladni rajta. Az akácméz kilóját 400 forintért, a vegyes mézét pedig 380-ért vették át. Ez csak a duplája a cukornak, amivel etetjük a méheket. Akkor lenne kifizetődő, ha legalább hatszázat kérhetnénk érte. De mindig az megy, ha nincs elég méz - márpedig az idén nincs -, akkor verik fel az árát. ■ Az oldal összeállítását támogatta a tótújfalui önkormányzat Tótújfaluban jól tudnak pályázni Az utóbbi húsz év legnagyobb beruházása fejeződött be nemrég Tótújfalu határában: több mint 80 milliós költséggel helyreállították a Lakócsával összekötő útszakaszt, s ezzel Tótújfalu nemcsak a körzetközpont szomszéd településhez került közelebb, hanem Baranyához is. A sikeres pályázat elsősorban a tótújfalusi önkormányzathoz kötődött, s a falvakra eső költségek nagy részét is ez a település vállalta. - Érthető, hiszen elsősorban nekünk volt fontos, hogy jobbá váljon a közlekedés - mondta Iliásics János polgármester. - A mi gyerekeink járnak azon az úton iskolába és óvodába, az idősek az orvoshoz, a férfiak és nők pedig munkába. Az utóbbi évek legnagyobb eredménye ez az útprogram, amelyhez támogatásként a költségvetésünk többszörösét sikerült elnyernünk. Alig értek végére az útfelújításnak, már újabb nagy pályázatot írnak: nemzetiségi faluházat szeretnének nyitni, amely helyet adna a fiatalok és az idősek klubjainak, községi könyvtárnak és a rendezvényeiknek.- Ha ezt sikerülne megvalósítanunk, elmondhatnánk magunkról, hogy megfelelő körülményeket teremtettünk az itt élők számára. Hiszen eddig rendbe tettük az orvosi rendelőt, a kultúrházat, jó állapotba hoztuk a település útjait, és a járdákat is hamarosan kijavítjuk. Amit eddig elterveztünk, azt sikerült véghezvinnünk. Szükség is van az eredményekre, hiszen a legutóbbi önkormányzati választás meglehetősen feszült légkörben zajlott le. Az új testület és polgármester azonban Iliásics János polgármester mára bizonyította, hogy alkalmas a feladatára. Azért is fontos megtenni mindent a falu fejlődéséért, mert a település adottságai nem a legjobbak. Helyben egyáltalán nincs munka, a környéken pedig a rossz közlekedés miatt nehezen találnak kenyérkereseti lehetőséget az újfalusiak. Jószágot tartaniuk sem érdemes, mert ráfizetéses. A megélhetés nehézsége miatt egyre többen elköltöznek, csökken a lélekszám. - Pedig dolgos, szorgalmas ez a nép, a porták is mutatják ezt: sehol nem látni gazt. Dolgoznának, ha lenne munkahely. Az iskolaépületbe próbálunk évek óta becsalogatni valamilyen vállalkozást - mondta a polgármester. - Jelképes összegért is odaadnánk, ha valaki asz- szonyoknak való munkahelyeket teremtene benne. Eddig azonban hiába vártunk ilyen vállalkozóra. Volt ugyan rá egy ukrán ajánlat, de mi munkahelyet akarunk ide, nem maffiát. Egy másik hirdetésre magam jelentkeztem: a vállalkozó azt mondta, hogy én vagyok a századik jelentkező, s meg sem nézte az épületet. __________■ A TELEPÜLÉS GAZDÁI Tótújfalu irányítója és fejlesztője a képviselő-testület. A polgár- mester: Iliásics János. Az alpolgármester: Szilágyi Béla. A kép- viselő-testület tagjai: Schatz- * mann József, Bunyevácz Tamás, Greguricz Zoltán, Vargáné Gera Julianna m Az oldal cikkeit írta: Nagy László és Gamos Adrienn Fotó: Béres Ferencné Szőttesekkel tele a ház Gyapjúzsákban a gondolat Egykor szinte minden háznál készültek szép horvát szőttesek, ma már az * egész faluban csupán egyedül Sévó Lajosáénak van szövőszéke. - Nyugdíjba mentek az egykori szövőasszonyok, nincs már igény a munkájuláa - mondja. - En is jobbára a családtagoknak és ismerősöknek csinálom, mert nagyon szeretik a szőtteseimet. A fiam felesége tanít, így nemrég az iskolájában a végzősöknek is én szőttem a ballagási tarisznyákat. Az iskola német vendégeinek is a kezem munkáját adták ajándékba. Jó érzés, hogy megbecsülik a munkámat. A házban mindenütt szép piros-fehér-fekete horvát szőttesekkel találkozik a látogató. A szekrényből előkerül még a nagyanya keze munkája is. A térítők mellett szépen összehajtogatva a hagyományos horvát népviselet is ott van: a rukávé, a bikla és a pucolica...- A nagyanyámtól tanultam el a szövést, kislánykoromban ülSévó Lajosné. Csak neki van szövőszéke a faluban hettem először a szövőszék mellé - mondja Sévóné. - Aztán később már ebből éltünk: 18 éven át bedolgoztunk a pécsi háziipari szövetkezetnek. Szívesen csináltuk, könnyebb volt, mint a mezei munka. Szívesen csinálom ma is, és amióta egyedül maradtam, időm is van rá. Bár már nem vagyok a régi, de még mindig el tudok készíteni napi négy kisebb szőttest is, ha szükséges. ■ Pavlekovics János egyházi gondnok és harangozó büszke a templomukra Litánia vasárnaponként Ötven éve egy gyapjúzsákban érkezett ide az első baptista gondolat: egy pécsi hívő, kereskedőember küldött tótújfalusi üzleti partnereinek egy ismertető füzetecskét. Azóta kis baptista közösség született a faluban, amely mára szép imaházat is épített magának. Itt Nyári Rudolf hirdeti az igét. A baptistákat mára elfogadta a falu, bár az emberek többségének nem volt könnyű megszoknia, hogy a közösségbe tartozók nem táncolnak, nem dohányoznak, nem isznak egy csepp alkoholt sem és más hasonló szigorú elvek szerint élnek. Azonban ezekkel együtt is elfogadták őket. Az őszi hálaadási ünnepre a baptisták mindig meghívják a falusiakat is, és az ünneplésben szívesen részt vesznek a katolikus horvátok. Az újfalusi baptista közösség jelenleg hét tagot számlál, bár korábban kétszer annyit is. Elhaltak, elköltöztek, ez az oka a fogyatkozásnak. A csoport elszigetelten él, a legközelebbi hasonló közösség Pécsen van. ■ Az asszony fújja a magáét Gadányi Pál dudájával a falu nevezetessége lett- Én fújom a dudát, az asszony meg a magáét. Szóval jól megvagyunk. Bár néha szeretne megtanítani kesztyűbe dudálni, ez azonban eddig még nem sikerült neki - mondja Gadányi Pál, a falu egyik nevezetessége. A hetvenéves gazda ismert dudakészítő. Messze földről eljönnek hozzá egy-egy dudáért, illetve sokszor nem is a hangszer miatt, hanem csak a szép muzsika kedvéért. Merthogy nem csak készíti, hanem fújni is szépen tudja: legutóbb a horvátországi Sopje-ban rendezett fesztiválon lépett föl sikerrel. - Én már csak néhány nótát ismerek, bezzeg a régiek tucatnyi kólót tudtak eljátszani - szabadkozik, miközben a hóna alá kapja a fújtatós horvát dudát. Lehet, hogy a muzsika teszi, hetvenévesen is kitűnő az egészsége és a kedélye. - Még a lányok után is eljárok - húzza ki magát.- Csak nehogy valamelyik kislány apasági keresetet indítson ellenem. Azt már nem vállalom. A dudakészítést gyerekként leste el. - Az első hangszeremre azt mondták, hogy sosem szólal meg. Amikor mégis sikerült, az öregek is elismerték, hogy jó kezem van ehhez a mesterséghez. A dudáról azt mondja: általában kecske vagy bárány bőréből készítik, Tótújfaluban azonban kutyabőrből van. - Mindig szegény nép élt errefelé, nem telt nekünk bárányra vagy kecskére. Most már egyre ritábban kerül ki új hangszer a keze alól. - Szegediek kértek egyet nemrég. Azt mondtam, hogy talán a télen megcsinálom. Elveszi az időt a harminc disznó és a húsz hold föld. No meg azt a hetven évet is érzi a kezem, ami mögöttem van. ■ A négy horvát ajkú település közül itt a leggazdagabb a hitélet, s jobban ragaszkodunk a hagyományainkhoz is - mondja Pavlekovics János egyházi gondnok, harangozó. - Csak ebben a faluban tartanak még litániát, vasárnap délutánonként húsz asz- szony a Szűzanya tiszteletére összegyűlik a templomban. Ilyenkor őseink régi imakönyvét használják, Máriát dicsőítik, és imádkoznak. Igényeljük a horvát nyelvű szentmiséket: amikor magyarul tartja a plébános, a hívek sokszor horvátul énekelnek. Ma is szokás nálunk, hogy húsvét előtt, amikor a harangok Rómába mennek, a gyerekek kelepeinek. Havonta egyszer tart misét Bacsmai László fel- sőszentmártoni plébános. Még nyolcvanan is betérnek Isten házába. Csak azt sajnálják, hogy a fiatalok nem járnak templomba. Esküvőt is két éve tartottak utoljára.- Fiatal koromban húsz házasságkötés is volt évente - mondta Pavlekovics János. - Az élelmes legény falubeli, illetve horvát lányt vett feleségül. Ma ez nem divat. Ma már vidékre nősülnek és mennek férjhez. Az esküvőt is ritkán tartják Tótújfaluban. De valamikor nyolcszázan is laktak itt, ma jóval kevesebben. Szeretik, óvják a templomot, mely a környék legrégebbi hajléka, 1715-ben emelték Szent Anna tiszteletére. Négy éve újították fel kívül-belül az épületet, s több milliót költöttek rá. A hívek közel 600 ezer, a faluból elszármazottak pedig félmillió forinttal segítették a tatarozást. De akkor is élenjártak az adakozásban, amikor az árvízkárosultakat kellett támogatniuk: több mint 30 ezer forintot utaltak át. Megmaradt a föld is, pénz is Úgy jártak a tótújfalusi gazdák, mint az okos leány a mesében, aki adott is, meg nem is ajándékot a királynak. A helyiek pedig eladták ugyan a Dráva-parti erdeiket egy vállalkozásnak, azonban a területek mégis a birtokukban maradtak. Az utóbbi idők legnagyobb adásvétele csak félig sikerült, mivel az üzletkötést megtámadta a Duna-Drá- va Nemzeti Park Igazgatóság. A nemzeti park kezelőjének elővásárlási joga van a területre, s erről a jogról nem mondtak le, mivel természetvédelmi szempontból fontos földekről van szó. A földhivatal emiatt nem jegyezte be a tulajdonosváltást, erről nemrég értesítették az újfalusi tulajdonosokat is. A gazdák - többségük idős ember - azt mondják: nem tudtak az elővásárlási jogról, jóhiszeműen cselekedtek. Arról ők nem tehetnek, hogy a pénz a zsebükbe került, a terület pedig a birtokukban maradt, amelyet gyakorlatilag ismét értékesíthetnek. Ezúttal természetesen a DDNP-nek. ■ A L M A N A C H - 2 2 7 _______ TÚ TÚJFALU PÉNZE mFt-ban n 7.3 I '=■ *o» 1 „„ V 5 I 3.3 I S- | & s k— í— -cn . — M < Sí -~ T3 ; g i ; *T f ■ *g j 03 i .*£ 55 1 * tS ! ; *aa ' ; "3 j IS | n •: ■ ~ : í ^ ■ 4| f '03 >j *'■' I l Költségvetés: 96 millió 690 ezer forint Forrás: Önkormányzat
