Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-19 / 141. szám
4. OLDAL 2001. Június 19., Kedd Hírek MENESZTETTÉK a háziorvost címmel lapunk június 12-i számában jelent meg írás, amelyben elmondta a véleményét dr. Hajdú Vilma barcsi tiszti főorvos és dr. Tóth Sándor vízvári háziorvos. Dr. Hajdú Vilma írásunkat kifogásolva azt írta szerkesztőségünknek: „azt az állítást, miszerint volt tudomásom arról, hogy dr. Tóth Sándor Budapestre távozik, ennek ellenkezőjét én bizonyítani tudom. ... Valótlanság az is, hogy Tóth kolléga fellebbezésére választ adtam. ... a fellebbezést követően nem volt módom dönteni saját hatáskörben..., az ügyet másodfokra fel kellett terjeszteni, mely felterjesztésről köteles voltam őt is hivatalból értesíteni...” FALUNAPI VIDÁMSÁG. Falunapot tartottak a hétvégén Kaposhomokon. A helyi sportpályán rendezett eseményen a felnőttek kötélhúzásban, főzésben és labdarúgásban mérték össze tudásukat, a gyerekeknek pedig kerékpárversenyt és játékos vetélkedőket szerveztek. A falunapot kéményseprők bemutatója színesítette, majd hajnalig mulattak a résztvevők. (szg) __________________■ Ne mzetközi ügynökség keres előadóművészeket és fotómodelleket. A jelentkezéseket fényképpel kérjük küldjék az alábbi címre: Marii International Ferdinand-Porsche-Str. 2 71711 Murr Deutschland/Németország Varrónőket felveszünk! Gyakorlat szükséges. Jelentkezni lehet: személyesen az ügyvezetőnél Cím: J.T. Ruhaipari Vámszabadterületi Kft. 7561 Nagybajom Zrínyi u. 50. _____________________(43670) BU SINESS CENTER ÉPÜLETÉBEN Kaposvár, Fő u. 45. ÜZLETHELYISÉG (81 m2 alapterület) IRODÁK (12-24-33 m2-esek) BÉRELHETŐK 2001-júliustól. Érdeklődni: a helyszínen, tel.:82-413-245,424-953 vagy 06-30/2727-948 Bekeményítenek az illetékesek Somogybán az illetékügyek száma tíz százalékkal csökkent, de a befolyt összeg, az ingatlanárak emelkedése miatt, tizenöt százalékkal nőtt. Azaz nő majd, ha az adósok befizetik a kirótt illetékeket. Megyei körkép- A kirótt illetékeknek mintegy hetven százalékát fizetik be határidőre az adósok - tudtuk meg dr. Egerszegi Lászlótól a megyei illetékhivatal vezetőjétől. - Egy részük nem tud, a másik nem is akar fizetni. Gyakran a mi adósaink megegyeznek az adóhivataléval. A legnagyobb összegű, bár még vitatott illetékhátralék eléri a hatvanmillió forintot, a legrégebbi pedig több mint tízéves. Az idén áprilisig közel 750 millió forintnyi illetéket fizettek be, ennek 86 százalékát, majdnem 650 milliót az adásvételi szerződések után. A hátralékok megközelítik a 730 millió forintot.- Az illetékhivatal munkatársai szigorítani fogják a behajtásokat. Keményebb végrehajtási eszközök alkalmazására van szükség, akár foglalásokra is - mondta Egerszegi László. - A jogszabály is adósbarát, egy felszámolási eljárás során a bankok, szállítók, egyéb hitelezők megelőzik az illetékhivatalt. 2000 decemberére értük el, hogy hosszú évek után először csökkent a hátralék mértéke, 11 százalékkal. Ez több mint hatszázmillió forintot tett ki. A behajtási osztály először felszólítja az adóst a hátralék kifizetésére, ilyenkor még kérhetnek részletfizetést, vagy fizetési halasztást. Ha a feltételek adottak, a hivatal általában engedélyezi is. Nem a vállalkozók és az állampolgárok tönkretétele, hanem az illeték behajtása a cél. Az illetékfizetésre kért részletfizetésre is illetéket kell fizetni. Amilyen széles az illetékfizetési kötelezettség, olyan széles a mentességek köre is - tette hozzá az igazgató. Több illeték adójellegű, ilyenek a vagyonszerzéssel, örökléssel, adásvételi szerződéssel összefüggők, míg egy részük szolgáltatást takar. Úgy tűnik, hogy ami nem fért az adótörvénybe, az bekerült az illetéktörvénybe. Az adásvételi szerződéseknél általában jogászi segítséggel rutinból követnek el okirat-hamisítást, hiszen kisebb összeget írnak, mint amennyiért ténylegesen vásároltak. Éppen ezért az érték-ellenőrzési osztály a tényleges értéket állapítja meg és az után szabják ki az illetéket. Az idén hárommilliárd forinttal nőtt a szerződéses érték, ez tíz százalék többletilleték-bevételt jelent. A hivatal teljesíti a költségvetésben szereplő illetékbevételi tervet, ami kétmilliárd-hatszázezer forint körüli összeg lesz. A behajtott illeték egy része marad a megyénél, a többi a kincstár egy közös illetékalapjába kerül. Ennek az összegnek felét egyenlően, a másik felét lakosságarányosan osztják vissza a megyei önkormányzatoknak.- Tavaly az illetékelosztási mechanizmussal még kétszázmillió forintot vontak el az egyébként másik alapból támogatott Somogytól. Idén januártól ez megszűnt, mert a fővárosban befolyt illeték arányos része is a közös alapba ke- rül, így több pénzt osztanak vissza, szarka ágnes Régi idők kaposvári mozija Kaposvár Egyedülálló filmtörténeti kiállítás nyílt tegnap Kaposváron, az MTESZ-székház- ban. Az ünnepélyes megnyitón Nagy László, egy ma már nem élő amatőr filmes Kaposvárról forgatott alkotásával köszöntötték a mozit a szervezők.- Olyan dolgokat szerettünk volna bemutatni, amelyben ötvöződik a műszaki és a művészeti kultúra - mondta Orbán Csaba, az MTESZ igazgatója. - így esett a választásunk a filmre, amelyben a művészek gépi technikával jelenítenek meg egy fantasztikus képi vi- A mozgókép kaposvári hőskorát ismerhetik meg az érdeklődők lágot/ FOTÓ: LÁNG RÓBERT Orbán Csaba kifejtette: Kaposváron régi hagyományai vannak a mozizásnak, hiszen a mozgókép feltalálása után négy évvel már ide is eljutott egy szállítható mozi. 1899-ben pedig megtartották az első kinematográf-bemuta- tót, 1909-ben megnyílt az első kaposvári filmszínház.- A kiállítást részben pályázati pénzből, részben pedig lelkes, helyi amatőr filmesek segítségével valósítottuk meg, akik elhozták a ma már igen ritka, muzeális értékű berendezéseiket,- könyveiket. A legrégebbi tárgy például egy több mint nyolcvanéves filmfelvevő és vetítőgép, amelyet Palcsó Sándor bocsátott a rendelkezésünkre. Orbán Csaba hozzátette: a kiállítást június 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők, ősszel pedig a Rippl-Rónai Múzeum filmtörténeti anyagát szeretnék kiállítani a székházban. __________sz. g. VÉ LEMÉNYÜNK Nem megy a meggy Amikor húsvét táján egész Európán végigsöpört a fagyhullám, sokan borítékolták: az idén jó ára lesz a cseresznyének és a meggynek. A cseresznyének lett is. A meggy azonban még a szokásosnál is „savanyúbbra” sikerült. Tudjuk, a piac igényei kiszámíthatatlanok (legalábbis nálunk). Arra azonban senki sem számolhatott, hogy az a bizonyos fagy nem okozott akkora károkat, mint azt előre várni lehetett. Ráadásul az elmúlt évek kiemelkedő meggyárbevétele már sejtetni engedte, hogy előbb- utóbb csökken majd az utóbbi években állandóan magas gyümölcsár. Most teli vannak a raktárak, s a felvásárlók is csínján bánnak a gyümölcs átvételével. A szakemberek szerint azonban az eredendő baj abból származik, hogy nem jók a magyar termésátlagok, s a környező országokból érkező gyümölcs olcsóbb. Ennek következtében nyilván azt veszi a német, s a hazai meggy a fagyasztóban, vagy a raktári befőttesüvegben marad. Most kíváncsian várhatjuk az almaszezont, hiszen arról szólnak a hírek, Hogy egyes fajtáknak a küencven százaléka elfagyott. Lehet, hogy ennek ellenére sem lesz ára az almának? Azt azért nem hiszem. Sokkal valószínűbb, hogy az idén meggyes rétest eszünk az almás helyett.__________________takács zoltán Az új törvény rangot ad a hivatásnak A köztisztviselői pálya ne csak ugródeszka legyen, hanem valódi életpálya, rangos hivatás. Ez lehetne a „mottója” a most megjelent új köztisztviselői törvénynek, és annak a tegnapi rendezvénynek is, amelyen több mint százötven somogyi köztisztviselő ismerkedett az új passzusokkal. A belügyminisztérium munkatársainak segítségével választ kaphattak kérdéseikre. A rendezvényt dr. Faludi Imre, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője nyitotta meg. Kiemelte: megyénkben 3546 köztisztviselőt érint az új törvény, melytől nem kevesebbet várnak, mint hogy versenyképesebbé tegye, az uniós csatlakozás követelményeinek megfelelően felzárkóztassa a köztisztviselői szférát. A törvény az anyagi támogatás, a szakmaiság, átláthatóság, korrupciómentesség és hatékonyság tételeit is kifejti. Az érintettek feltehetően az ületménnyel, az új szorzókkal kapcsolatos rendelkezéseket várják a legtürel- metlenebbül: ez több lépcsőben ösz- szesen 70 százalékos illetménynöve- kedést jelent. Ám nemcsak ezt garantálja az új törvény, hanem azt is, hogy a mostaninál nagyobb lesz az összhang a javadalmazás terén is a mintegy százezres köz- tisztviselői körben. Igaz, a pluszfeladatokból és a kötelezettségekből is több jut. Ezentúl évente értékelik majd a köztisztviselők munkáját, teljesítményét a mostaninál szigorúbb szempontok szerint. Az előrelépés feltételei szigorodnak, ám igazi rangot jelent majd, ha valaki teljesíti ezeket. Újdonság lesz a címzetes jegyzői cím, amely azt a célt jelzi, hogy a jegyzők számára nagyobb elismerést kíván adni a mostani reform. Még kérdéses, hogy a törvény betűiből mikor lehet gyakorlat: még több mint tíz végrehajtási rendeletre várnak az érintettek, j. e. Dr. Faludi Imre A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG (Székesfehérvár, Balatoni u. 6.) nyilvános pályázat útján értékesíteni kívánja a Dombóvár, Fő u. 91. sz. alatt lévő ingatlanát Irányár:- lakóház és udvar 15 800 000 Ft- garázs és egyéb építmények 500 000 Ft+ÁFA A pályázati feltételeket és az ingatlan részletes adatait tartalmazó összeállítás, valamint további információ a 74/311-911 telefonszámon Kilián Józsefnétől kérhető munkanapokon 8.00-15.00 óra között. A pályázati feltételek szerinti árajánlatot a KDT Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksége 7100 Szekszárd, Bezerédi u. 14. sz. címére 2001. július 5-ig kell megküldeni. (43655) A Pécsi Tudományegyetem Európa Központja „Európa tanulmányok - Európa politika” szakirányú posztgraduális képzést Indít egyetemi vagy főiskolai diplomával és megfelelő nyelvtudással rendelkezők részére. A képzés időtartama 4 félév A program költségtérítéses, melynek összege 65 000 Ft/félév a 2001/2002. tanévben. A képzés keretében a hallgatók az Európai Unió működésének ismeretéhez szükséges politikai, jogi, közgazdasági és szaknyelvi tudást sajátíthatnak el. A megszerzett elméleti és gyakorlati ismereteket különösen jól hasznosíthatják kormányzati szervek, önkormányzatok, a közoktatás, pártok, társadalmi és civil szervezetek, gazdasági és szakmai kamarák munkatársai. A szakot sikeresen elvégzők „Európa szakértő” megnevezésű diplomát kapnak. Jelentkezni lehet 2001. június 15-től augusztus 17-ig. Tel.: 72/211-433/3179 mellék (munkanapokon 13.00-15.00-ig) E-mail: matis@ajk.pte.hu-------------------------------------------------------------------------------------------> □H ŰBE] A CSEMEGE Szupermarketek Rt. 158. sz. siófoki MATCH áruházába felvesz szakképzett- reszortvezetőt- eladót- önkiszolgáló-pénztárost- hentest- operátor-adminisztrátort. Jelentkezni lehet személyesen Fett Tiborné területvezetőnél: i 8611 Siófok-Kiliti, Vak Bottyán u. 49. Telefon: (84) 310-578, 06-30-242-9376 MEGYEI KÖRKÉP mm fiamii KOS 06-90-230-461 MÉRLEG 06-90-230-461 ° _ * 7*,7* T Mjfriff | BIKA 06-90-230-462 SKORPIÓ 06-90-230-466 i urhryrr iiriTn^0 'm 06#23M63 MAS 06-90-230-46!-HUKZ4Q 44J l-H jK rák 06-90-230-464 BAK Ö6-90-230-47Í f i_n OROSZLÁN06-90-230-465 VÍZÖNTŐ 06-90-23047' 06 90 230-473 szúz hm mm