Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-03 / Vasárnap Reggel, 22. szám
FOTÓ: LÁNG RÓBERT HALÁLOS VITORLASBALESET A Boglár-Révfülöp között közlekedő hajó értesítette a zánkai vízimentőket a felborult vitorlásról. A kishajó bajbajutott utasának mentőövet dobtak a hajóról, de a nagy hullámok miatt nem tudtak segíteni. Az egyik utas holttestét még keresik. Az első idei halálos kimenetelű vitorlás baleset péntek késő délután történt. A vízimentők balatoni szakszolgálatának zánkai központját a Bala- tonboglár-Révfülöp közötti járat hajójáról értesítették. A bogiári kikötőtől fél kilométerre Fonyód felé, illetve a parttól másfél két kilométerre borult fel a vitorlás a rendkívül erős szélben. Az esetet a menetrend-szerinti hajó észlelte, mentőövet is dobott a vízbe, de a nagy hullámzás miatt nem tudott manőverezni. Ekkor kért segítséget a zánkai vízimentőktől a két bajbajutott vitorlázónak. Dárdai Miklós, a zánkai vízimentő bázis vezetője elmondta, hogy mire motorcsónakjukkal a helyszínre érkeztek, a fonyódi vízimentők már megkezdték a keresést. A vitorlás egyik utasát, egy hatvan év körüli férfit meg is találták, sajnos már holtan. A társát még keresik. A család kérésére tegnap délután emelték ki az iszapba fúródott kishajót és Balatonmáriára vontatták. Ez volt az első tragikus vitorlás baleset idén a Balatonon. Mint a zánkai bázis vezetője elmondta, nem ez volt viszont az első viharos hétvége: egy hete hat életet mentettek meg. A szélviharban elsodródott horgászoknak nyújtottak segítséget. G. M. FALUNAP. Zenés ébresztővel kezdődött tegnap a bárdudvarnoki falunap. Volt borverseny, közlekedési vetélkedő, lőfegyver bemutató, sörivó verseny. OLTOTTAK. A tűzoltók tegnap Kastélyosdombón fát távolítottak el, Balatonfenyvesen és Siófokon avartűzhöz riasztották az egységeket. Fonyódon két autó ütközött, ott áramtalanítottak. VELÜNK JÁTSZOTTAK - NYERTEK. A Barcsi Vásá ron a Somogyi Hírlap standjánál tegnap tesztlapot kitöltők közül kisorsoltuk a szerencsés nyerteseket. A Somogyi Hírlap ajándékcsomagját nyerte: Monok Mariann, Komlósd. Egyhavi Somogyi Hírlap előfizetést nyert: Fodor Tamás, Kuzma Lilla és László Franciska (mindhárman barcsiak). Gratulálunk! A nyereményeket kézbesítőinkkel juttatjuk el. Miéri zuhtak be Orbán kénj/vét? A Vasárnap Reggel információi szerint bezúzták Orbán Viktor készülő könyvét, amely a szerda reggeli rádióinterjúit tartalmazza, mert az utolsó pillanatban több hibát fedeztek fel. Püski Sándor, a legendás kiadó cáfolta értesülésünket, bár elismerte, hogy az előszóba véletlenül belekerült egy rossz kifejezés, s ez okozott némi galibát. Ám a könyv ennek ellenére csütörtökön utcán lesz, s a miniszterelnök dedikálni is fog a Vörösmarty téren. (2. oldal) Ezer rendőr lesz a Balatonnál, a Velencei-tónál ■ Együttműködési megállapodást kötött a Balatoni Fejlesztési Tanács a Bala- ton-parton közbiztonsági feladatokat ellátó megyék rendőr-főkapitányságaival. Idén a Balaton mellett és a Velencei-tónál ezer rendőr teljesít szolgálatot a nyári hónapokban. Az idény kezdetén az idegenforgalommal kapcsolatos feladataik megoldására a Balatoni Fejlesztési Tanács húszmillió forinttal támogatja a három tóparti megyét, amit a rendőrség tolmácsok alkalmazására, túlórára, illetve üzemanyagra költhet. Járja végig a Somogyi ajándékútját! Az értékes megállók után a végállomás egy Peugeot 206! Az első megállónál 200 ezer forint értékű műszaki cikk vár előfizetőinkre! MINDEN ELŐFIZETŐNK NYERHET! Előfizetés információ: Panasonic kazettás magnó Panasonic kazettás magnó JVC music center 06-80-200-434 Samsung videomagnó Samsung színes tv októberi sorsolás .Sorsol ás:.20.0.1..iúni us-1.3-án Somogybán otthon vagyunk! nyereményautó felajánlója: JÜ Társa Kft [apósvár, Toponári u. S/b. Tel.: 82/529-260 A részsorsolásokon minden előfizetőnk részt vesz, az autósorsoláson azok, akik a sorsolás időpontjában legalább' 3 havi, folyamatos, érvényes előfizetéssel rendelkeznek. augusztusi sorsolj SI0F0K a nyar@ fővarosa Kiss Adrienn, a Balaton lánya LOTTÓ IÓKER: 260141----------------VASÁRNAPI JJW -g ^ Lo m Myy/jjjyjíjjiiu Előrejelzés Somogy megye ÍPrcPOPrP /■>■%. Várható időjárás 1 * § vasárnapestig: „.„A A^ríiTl Szomorkás, sőt 55 siófok ■ a c m kellemetlen időre 1 6 M van kilátásunk a °"y hosszú hétvégén, ő 0 0 Ma nagyon gyakű 0 ran megered az eső, záporeső, 15 flj sokszor megdör- Csurgo dűl az ég is. A hőy * Nagyatád mérséklet napközik. W ben csuPán n®" hány fokot emel- 'őő Ó ^ országos kedik. Holnap már szolgalat kisut a nap, de viMédia Kapcsolatok r ’ osztálya harosleszaszel. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-634 dija: 120 Ft/perc Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 120 Ft/perc Repülésmeteorológia: 06-90-504-002 díja: 240 Ft/perc Speciális élőszavas tájékoztatás: 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc