Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-11 / 134. szám

Ifi H 2001. Jűnius 11., Hétfő 11. OLDAL Otthonából is feladhatja a lakossági apróhirdetését a 82/528-168 telefonszámon • Éjjel-nappal várjuk hívását! MEGEMLEKEZES „Pihenj te drága szív, megszűntéi dobogni, Szerető jóságod nem tudjuk feledni. itt hagytál bennünket, még el sem búcsúztál, Szerető szívünkre mély bánatot hagytál. Most is vérzik szívünk, nincs semmi vigasza, Elfeledni téged, jaj nem lehet soha." Fájó szívvel emlékezünk PETŐ JÓZSEF kaposkeresztűri lakos halálának 1 éves évfordulójára. „Ha el is mentem, Itt maradt a léptem, Veletek leszek én, Titkon észrevétlen. ’ Szerettei Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LÁSZLÓ MÁV-nyugdíjas főfelügyelő türelemmel viselt, hosszú szenvedés után június 8-án, életének 68. évében elhunyt. Temetése június 14-én, a 11 órai szentmisét követően 12 órakor lesz a marcali közpon­ti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét azoknak, akik a temetésen részt vesznek, és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy HAJDÚ LÁSZLÓNÉ Blaskovics Mária kaposvári lakos életének 67. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 15-én, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család t A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ EL ADÓ-KIADÓ ingatlanokat keresünk-kíná- lunk. Díjmentes címközvetítés telefonon 06- 90/490-197. *39636* SZÁNTÓFÖLDET vennék 20 AK körülit, 50-200 ha-t vagy nagyobbat. 06-20/9688-510. •40833* KAPOSVÁRON Petőfi u-ban, 70 m!-es, új, tető­téri, gázos lakás eladó. 30/227-1850. *41009* SAVANYÍTÓ és konzervgyártó kisüzem eladó Böhönyén teljesen felszerelt állapotban be­költözhetően, működés közben, profiltisztítás miatt. Főbb adatok: üzemi épület 551 m2, iro­daház 90 m!, zárt raktár 460 m2, nyitott, fe­dett tároló 440 m!, zárt, betonozott udvar 1000 m2, mezőgazdasági terület művelés nél­kül 4500 m2. Ára 25 M Ft+ÁFA (új építési ér­téke kb. 40-45 M Ft). Érdeklődni telefonon: Aero-Pack Kft. Csurgó, Baksay u. 9/a. 82/471-902. •42254* KAPOSVÁRON, a Plázával szemben, nagymé­retű, egyedi gázos, 2. emeleti lakás sürgősen eladó. Tel.: 17 óra után és hétvégén 82/432- 632. *42638* FONYÓDTÓL 20 km-re, Buzsákon vendéglő el­adó. Tel.: 06-20/9417-919. •42665* BALAT0NB0GLÁR központjában 2. emeleti la­kás garázzsal va$ anélkül eladó. Érdeklődni az esti órákban 85/352-442. •42677* BALAT0NB0GLÁR0N 2,5 szobás, partközeli la­kás garázzsal eladó. Tel.: 30/902-4222. *42697* ELADÓ vagy kiadó üzlethelyiség Kaposváron a Honvéd u-ban. 06-20/972-7154, 17 óra után. •42738* KAPOSVÁRON, Apponyi közben 52 m2-es két­szobás, déli fekvésű, gázfűtéses, felújított, magasföldszinti lakás tulajdonostól eladó. (30) 9448-255. *42789* ELADÓ Újpest városközpontban 72 m2, VI. em., öröklakás tulajdonostól. Felújítva, átala­kítva, extrákkal, panorámával, jó közlekedési és bevásárlási lehetőség. (Tel., kábel tv, er­kély. ) 10 M Ft. 06-30/242-4676. •42797* BUDAPESTEN VI. kér., Szinyei u. II. em., felújí­tott 90 m2-es lakás eladó. I.ár: 12 M Ft. Tel.: 06-20/9713-992, 06-85/351-817. *42860* LENGYELTÓTI központjában Balatontól 10 km- re, 2 szoba nappali, telefonos, összkomfortos családi ház sürgősen eladó 5,5 M Ft. Tel.: 85/330-130. *42921* MARCALI, Templom u. 51. sz. alatt kisebb csa­ládi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen vagy 06-30/355-5435. *42924* 8 KAPOSVÁRON 50 m!-es, felújított örökla­kás azonnali beköltözéssel sürgősen eladó. Irányár: 4,5 M Ft. 06-30/9757-430. *42932* UPC DIRECT AKCIÓ! MetorX Siófok, Fő u. 90. Tel.: 20/957-1099. •42944* KAPOSVÁRON a Kisfaludy utcában felújított polgári ház eladó. 06-20/393-1101. •42968* SIÓFOKON üzlethelyiség eladó, vagy kiadó. Tel.: 06-84/314-342. •42977* a BALAT0NLELLE ipartelepen 731 m2 telek eladó. 06-30/9565-747 *42991* ELADÓ házat keresek Somogyvár, Somogyjád, Edde, Osztopán községekben. Érdeklődni 06- 30/2350-903 telefonszámon. •43040* JÁRMŰ “0” ÉVESTŐL törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20/9448-228. *29438* SZÉLVÉDŐJAVÍTÁS Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári út 2. (Honda Szalon mellett) Tel.: 82/423-171, 82/410-103. *33414* WV JETTA sürgősen eladó. 06-20/414-6239. •42696* FIAT Unó '90-es és Trabant kombi 80-as el­adó. Tel.: 30/295-0927. •42923* HAT Regata 1.3B olcsón eladó 30/227-4293. •43008* ÁLLÁST KÍNÁL ÉRTÉKESÍTÉSI területre munkatársakat kere­sünk 100 e Ft nettó fizetéssel. Telefon: 82/ 512-941. •41692* KAPOSVÁRI szalonba fodrász munkatársat ke­resek. 06-30/216-3921. *42009* FIATAL FESTŐKET KERES Kaposváron építőipari cég jó kereseti lehető­séggel Kaposvár és vonzáskörzetéből. Jelent­kezni telefonon 06-30/9577-353. •42063* SZAKÁCSOT gyorsétterembe felveszünk! Je­lentkezés: London Cafe gyorsétterem (Tesco Áruház). •42226* KERESKEDELMI világcég országos kiépítésé­hez biztos egzisztenciát kínál. 06-1-338- 0527. •42420* VARROGEPMUSZERESZT felveszünk Kaposvár környéki telephelyeinkre. Jelentkezni lehet a 06-30/9560-984 telefon­számon a műszaki igazgatónál. •42511* AZ 0TP-GARANCIA Biztosító Rt. értékesítési ve­zetőt keres Kaposvárra. Hálózatépítési ta­pasztalat előnyt jelent. Személyes beszélge­tésre időpontegyeztetés a 70/238-5062-es telefonon. *42710* VILLANYSZERELŐT 2 főt építőipari kivitelezés­ben és vezérlésben jártast felveszünk. Érdek­lődni: Barti József 06-30/280-6409, 13-16- ig* •42765* KOZMETIKUMOK értékesítésére munkatársa­kat keresek. 30% értékesítési haszon. Tel.: 30/9453-599, 76/493-755. •42778* TERÜLETI képviselőt keres bejáratott német kutyaeledel importőr. Önállóság, telefon, gép­jármű, minimális forgótőke feltétel. Fényké­pes önéletrajzát kérjük: BEWITAL Bt 9228 Ha­lászi, Damjanich u. 28. Tel.: 30/9473-646. •42792* BALATONI étterembe szakácsot felveszünk szállással. 06-30/226-2026. •42818* OTTHON végezhető munka! FM modulátorok összeszerelésére keresek munkatársakat. Szerződéskötés amerikai céggel. Szaktudást nem igényel, kimagasló kereseti lehetőség. 06-90 590-431, 06-90-590-433 a hívás díja 360 Ft+ÁFA/perc. •42822* GYAKORLATTAL rendelkező ívhegesztőt felveszünk. Pannon- Spirál Kft, Kaposvár, Dombóvári u. 3. Tel.: 82/313-174. •42872* KÉT éve Dombóváron működő olasz ruhaipari cég keres, olaszul magas fokon beszélő mun­katársat, Kaposváron nyíló irodájában. Angol nyelvtudás előny. Jelentkezni: Sig. Raffa 06/30/2371-644. •42879* KAPOSVÁRI munkahelyre, személygépkocsi márkaszervizbe autóvillamossági műszerészt, haszongépjármű márkaszervizbe autószerelőt és karosszéra lakatost felveszünk. Jelentkezé­seket a kiadóba kérjük leadni 42623 számra. •42940* AMERIKAI munkalehetőségek vízum ügyinté­zéssel, nyelvtudás nem feltétel. 20/4158- 965. •42953* ROKKANTNYUGDÍJASOKAT alkalmazunk köny- nyű betanított munkára, kaposvári üzemünk­be. 06-60/493-309 munkaidőben. •42972* KORLÁTOZOTT számú munkalehetőség egy multinacionális cégnél, azoknak akik nyitot­tak az újdonságok befogadására és jó kom­munikációs képességgel rendelkeznek. Mi biztosítjuk a hátteret Ön tanul, dolgozik és pénzt keres (nem biztosítás és nem MLM). Időpont egyeztetés 20/453-7300. *42973* HEOSCONT Hungária Forgalomtechnikai Kft felvételre keres betanított munkásokat, laka­tos munkában jártas dolgozót és 1 fő pálya­kezdő belső technikust. Jelenkezőket Fonyód térségéből várjuk. Időpontegyeztetés: 85/362-641,06-30/9163-458. *42984* PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Keresünk ambiciózus, Internet eléréssel rendelkező, fiatal munka­társakat internetes országos laphálózatunk területi képviseletére. Bővebb tájékoztató és jelentkezés a www.marketpages.hu oldalun­kon. *42992* BEJÁRÓNŐT keresünk napi 4-5 órára Balatonlellére. Tel.: 85/351-306, *42994* TITKÁRNŐI állást hirdetünk a fonyódi székhe­lyű Hunnia Vadgazdálkodási Kft-nél. Német, angol nyelvtudás előnyben. Tel.: 85/362-222. *43039* OKTATÁS KOPERNIKUSZ Nyelviskola angol, német, francia nyári nyelv­vizsga-előkészítőt indít. Tel.: 82/321-303, 20/9177-842. *42673* A TIT Nagyatádi Irodája német nemzetközi nyelvvizsgát hirdet július 21-re Nagyatádra. Jelentkezési határidő június 12. Felvilágosí­tás: TIT Nagyatád, Rókus köz 5. Tel.: 82/553- 065. •42867' KIADÓ BALATONBOGLÁRON a Sétáló utcában üzlet kiadó. Tel.: 06-30/9792-909,85/351-099. *42853* GÁLOSFÁN 40 m2-es üzlet kiadó. 82/370- 835. •42999* _____SZOLGÁLTATÁS_____ SZ ŐNYEGTISZTÍTÁS háztól házig is. Szőnyegszegés, kárpittisztítás. Takarítás magánszemélyek és közületek ré­szére. Nokosz Kaposvár, Inkubátorház. 82/424-055,30/9272-927. •40338* KERTÉPÍTÉS, kertgondozás, karbantartás. Tel.: 06-20/323-1052. 'NAGYATÁDI társkereső klub fényképes számí­tógépes adatbázissal. 06-30/2376-831. *42808* 1 5 Nyáron már hűsíti, télre kifizetilNyugdíjasoknak kamatmentes részletIMINIREDŰNY, RELUXA, HARMONIKAAJTÓ, valamint nagy színválasztékú SZALAGFÜGGÖNYÖK és KÖNYÖKKAROS NAPELLENZŐK megrendelhetők akár 12 havi RÉSZLETRE is. budai. s |*C REDŐNY Ul\ RELUXA 7400 Kaposvár, Béke u. 39. F/2. & 82/430-057 REDŐNY, szalagfüggöny, reluxa, hevederzár, árnyikák minőség olcsón 82/318-920 *42825* NÁDTETŐT készítek, javítok. Telefon: 85/345- 081 vagy 06-30/3401-296. •42925* REDŐNY rexi-szalagfüggöny-szúnyogháló 31- 51% eng. kamatmentes hitel: 82/429-537. *42979* VEGYES LAMBÉRIÁT, HAJÓPADLÓT közvetlenül a gyártótól széles méret, minőség választékban. Alfa Tóth Kft. Kaposvár, Szent L. u 5. 419-819 *34969* BÚTORVÁSÁR 2040% Kaposváron az "ifiházban" (Csokonai u. 1.) máj. 29-től jún. 23-ig. Szekrénysorok 51000 Ft-tól, 4 elemes konyha 37 500 Ft-tól, koló­niái jellegű szekrénysorok, fenyő, tölgy kony­hák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! Telefon: 06-20/330- 9300. *41614* FUTÓ BÚTORHÁZ KFT ajánlata: egyedi tervezésű konyhabútorok, fürdőszobabútorok, üzleti berendezések, tük­rös-tolóajtós szekrények méretre gyártása, beépítése. Kaposvár, Pécsi u. 11. Tel/fax: 82/512-892. Nyitva: h-p, 8-16.30-ig. AKCIÓS POLCRENDSZEREK és üzletberendezések a Salgó boltban. Ka­posvár, Fő u. 50. Tel.: 82/318-960. •42029* HERENDI porcelánt vásárolok. Telefon: 30/ 9598-620. *42098* FA CENTER Épületfa, gerenda, léc, asztalosipari padló, tetőfedő anyagok árusítása. Kaposvár, Csík F. sétány 2. uszodával szemben. Telefon: 82/ 512-707. •42415* FENYŐBÚTOROK Minőséget kedvező áron. Kaposvár, Cseri u. 47. 82/430-157. •42729* BETON szőlőoszlop 270xl5xl0-es 60 db el­adó. Telefon: 85/340-794, Horváth János. •42781* KÖZÜLETI Matáv-vonal eladó. 82/512- 465. *42820* BÁLABONTÁS Kaposvár, Ady E. u. 7. Turkáló. *42969* Minden, ami utazás! 7400 Kaposvár, Fő u. 53. Tel.: 82/511-191, Fax: 82/511-192 Internet: www.jetwing.hu (<M1, REÁL BÁLA 450 FT/KG bontás június 12-én, kedden Kaposváron a Latinka Házban. •43133* _________ÁLLAT_________ EL ADÓ 25 db jó minőségű selejt birka. Riczu János Kálmáncsa, Kossuth u. 117. Tel.: 82/719-205. •42801* S MALACOK és anyabirka eladó. 85/376- 471. *42989* APRÓ-CSEPRŐ 8 BETONCSERÉP eladó 25 Ft/db. 82/376- 044. _________GÉPEK_________ EL ADÓ 36 db popcorn automata gép együtte­sen, vagy külön-külön. Ajánlatokat a 06- 1/267-6351-es telefonra kérjük. •42666* MEZŐGAZDASÁG DEUTZ Fahr kombájn, dízel motoros 2,4 vágó asztallal eladó. 82/453-515 este. •42674* a KÖRBÁLÁS lucernaszéna eladó. 82/385- 449. •43005* HASZONGÉPJÁRMŰ ELADÓ E-512 kombájn adapterekkel aratásra felkészítve. Tel.: 06-30/217-8655. •42434* KÖZLEMÉNY EZÚTON értesítjük tisztelt üzletrész tulajdono­sainkat, hogy a Vas- Műszaki és Hütőgépjaví- tó Szövetkezet éves beszámoló ismertetése tárgyú közgyűlését 2001. június 29-én, de. 10.00 órakor tarja. Helye: Napfény Panzió Ét­terme, Kazinczy u. 18. •42855* Az Axel Springer Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája, a Somogyi Hírlap kiadója pályázatot hirdet HIRDETÉSI TANÁCSADÓ állásra KAPOSVÁR, BARCS, MARCALI területére Elvárásaink a leendő munkatársunktól: • legalább középfokú iskolai végzettség (felsőfokú végzettség előnyt jelent) • vállalkozói igazolvány • ügyfélorientáltság • jó szervezőkészség • kreatív gondolkodás • számítógépes grafikai ismeretek • célorientáltság • átlagon felüli teherbírás • saját személygépkocsi • telefon • jó fogalmazókészség és reklám-marketing ismeret előnyt jelent Leendő munkatársunk feladata: • új hirdető partnerek szervezése, • folyamatos kapcsolattartás a meglévő ügyfelekkel Ön a megfelelő pályázó, ha az elvárásainknak megfelel. Mi vagyunk Önnek a megfelelő munkaadó, ha ajánlatunkat elfogadja. Várjuk jelentkezését kézzel írt, fényképes önéletrajzzal, 2001. június 15-ig. Címünk: Axel Springer- Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7401 Kaposvár, Pf. 31. A borítékra írják rá: Hirdetési tanácsadó. *42783* H I R P E T É S PJjjTBFFTÍSn KOS 06*90*230*441 06*90*230*467 ÉHE BIKA 06*90*230-462 06-90-230-468 SKORPIÓ DB 06*90*230-463 06-90*230*469 HYIIAS É 06*90*230*464 06*90*230*470 BAK OROSZIÁN 06-90-230-465 06-90-230-471 VIZÍNTÓ' Sí 06-90-230-466 06*90*230*472 HM Éjjel-Nappal hívható! A hívás díja 99 Ft+áfa percenként + 6,60 Ft+áfa Ibii Spriiger-Sudopest Ml Kit. tudiolti 1539 tp. Pl: 59I T«L: 4S8-M15 INFORMÁCIÓ ÉS JELENTKEZÉS C^Y J Baranya Megyei Vállalkozói Központ 7621 Pécs, Felsőmalom u. 13. ^ (06-20)376-7494,(06-72)214-050 bmvk@matavnet.hu GraJpok ■■■■■ » Legyen a partnerünkI SZENTLŐRINC Jelentkezési határidő: június 30. 2001. AUGUSZTUS 23-26. | m^fTTTFim Hirdetésre szánt pénzének egyharmadát továbbra is megtakaríthatja, na mótnméa no m a Somogyi Hírlap -bán Jöjjön be hozzánk vagy telefonáljon: Somogyi Hírlap hirdetésfelvétel Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158,528-168 Ne feledje! Minden hirdetését ^ _________150 ezren olvassák!_________ a m Ki emelkedő kereseti lehetőség - üzletkötői munkakörben Ha Ön • változatos és érdekes feladatot • vonzó kereseti lehetőséget keres Ha Ön • magabiztos fellépésű • agilis és meggyőző • kommunikatív Kérjük jelentkezzen nálunk! Megyei hirdetésszervező csapatunkba keresünk értékesítési munkatársakat. Ha Önt érdekli a reklámtanácsadói feladatkör, akkor küldje el pályázatát és fényképe? önéletrajzát KOHÁNYI GÁBOR értékesítési vezető címére ! Örülnénk, ha megismerhetnénk! Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság 2040 Budaörs, Baross u. 89. Telefon: (23) 504-915 E-mail: gabor.kohanyi@mtt.hu

Next

/
Thumbnails
Contents