Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-11 / 134. szám

JSÜÜH Június 11., hétfő 3. OLDAL Medgyessy hivatalosan is kormányfőj elölt Az erő, az önbizalom és az egység jegyében zajlott a szocialisták hét végi kongresszusa Elsöprő, 99 százalékos többséggel Medgyessy Péter volt pénzügyminisz­tert választották meg a küldöttek a párt miniszterelnök-jelöltjének az MSZP szombati kongresszusán. A tanácskozáson értékelték a válasz­tások óta eltelt időszakot, s elfogad­ták a szocialisták leendő kormány- programjának fő irányairól szóló javaslatot is. A hozzászólásokból, valamint Medgyessy beszédéből egy­értelműen az tűnt ki, hogy a belső vitáktól kissé elbizonytalanodott pár­tot most már „semmi sem tarthatja vissza” a 2002. évi győzelemtől. Budapest Több mint ötszáz küldött és számos meg­hívott vendég jelenlétében a visszanyert egység és önbizalom jegyében zajlott le szombaton a Budapest Kongresszusi Központban a Magyar Szocialista Párt or­szágos tanácskozása. Az SZDSZ nem képviseltette magát, s nem jelent meg a Az MSZP elnöke szigorúan bírálta a kormányt sokak szerint sértett, korábban szintén kormányfőjelöltnek tekintett, majd min­denféle tisztségtől elzárkózott Németh Miklós sem. Vastaps fogadta viszont a volt államfőt, Göncz Árpádot, aki rövid időre tiszteletét tette a helyszínen. Nem hatévnyi munkát, hanem három elvesztegetett esztendőt tudhat maga mö­gött a Fidesz-kormány - fejtegette ke­mény hangú bevezető, helyzetértékelő beszédében Kovács László. A pártelnök szerint a koalíció vezető ereje - miközben alaposan elbánt kormányon lévő partne­reivel - folyamatosan saját klientúrájának kiépítésén munkálkodott, kisajátította a közszolgálati médiát, ahelyett, hogy meg­állította volna az ország kettészakadását, felzárkóztatta volna a szegény rétegeket, rendbe tette volna a romjaiban heverő mezőgazdaságot és egészségügyet. Kovács kijelentette: itt az ideje, hogy egy felkészültebb, minden társadalmi cso­portnak jólétet nyújtó erő, az MSZP vegye át a kormányrudat. Mint mondta, a „csa­pat” alkalmas a nagy feladatra, s minden esélye megvan arra, hogy elnyerje a vá­lasztók többségének bizalmát. A párt­elnök az ország felvirágoztatására végre­hajtandó teendők ismertetése után kérte a küldötteket, hogy támogassák Medgyessy Péter kormányfőjelöltségét, mert ő az a személy, aki minden téren méltó ellenfele lehet a jelenlegi miniszterelnöknek. A vitaindítóhoz hozzászólók - közöt­tük Horn Gyula exkormányfő - szinte ki­vétel nélkül a kormányt ostorozták, illet­ve az MSZP egységét, erejét ecsetelték. Sokak számára különösnek hatott, hogy milyen egyöntetűen sorakoztak fel a je­lenlévők az egyetlen miniszterelnök-jelölt mögött; még a korábban Németh Miklóst favorizáló borsodiak elnöke, Szabó György is azt mondta: Medgyessy minden szempontból kiváló jelölt, a Németh­Jánosi György, Szili Katalin, Medgyessy Péter és Kovács László a kongresszuson fotók, europress/diósi imre ügyet pedig egyszer és mindenkorra le kell zárni. A kongresszus elfogadta a párt válasz­tási programjának fő irányait tartalmazó téziseket, hogy nyilvános vitára bocsát­hassák őket. A jóléti rendszerváltás prog­ramjának nevezett tézissor egyebek mel­lett a fejlett nemzetekhez történő fel­zárkóztatásunkat, az oktatás, a tudo­mány, a kultúra erőteljes fejlesztését, a teljes foglalkoztatás megteremtését, a bé­rek és a nyugdíjak értékállóságának ga­rantálását, illetve az esélyteremtő és szol­gáltató állam létrehozását tűzi ki célul. A kongresszus legfontosabb napirendi pontja a kormányfőjelölt megválasztása volt. A posztért egyedül Medgyessy Péter szállt ringbe, s elsöprő többséggel el is nyerte (483-an voksoltak mellette, né­gyen ellene). A volt pénzügyminiszter megválasztása után úgy fogalmazott: egy­ség, összefogás és fegyelmezett munka kell ahhoz, hogy jövőre valóban siker ko­ronázza fáradozásaikat. A párton kívüli jelölt szerint nem ígérgetésre, hanem a szabadság, a biztonság és a jólét tényle­ges megvalósítására van szükség. Az MSZP - tette hozzá - győzelme esetén a nemzeti közép kormányát alakítja majd meg. Ennek a kormánynak fő célja a tár­sadalmi igazságosság és esélyegyenlőség megteremtése mellett a liberális értékek befogadása és a nemzeti hagyományok ápolása lesz. Mint megtudtuk, június végéig - Medgyessy és a pártelnökség megbeszé­léseit követően - nyilvánosságra kerül, ki lesz a párt kampányfőnöke, s kikből áll majd a kampánystáb. A kormányfőjelölt - mint fogalmazott - több új arccal szeret­né gazdagítani a választási győzelemért munkálkodó első vonalat. A tanácskozást követő sajtótájékozta­tón Kovács László győzelemre esélyes pá­rosnak nevezte kettősüket Medgyessyvel. Szerinte a jelölt - lévén nemzetközileg is elismert pénzügyi-gazdasági szakember - garancia lehet arra, hogy amit most a szo­cialisták ígérnek, azt meg is valósítsák. TAKACS MARIANN Újabb taxistámadás Két férfi támadott meg egy taxist vasárnap reggel Szegeden. Az áldozat sérülései nem súlyosak; az egyik feltételezett elkövetőt elfogták. A két támadó a köz­ponttól kért taxit fél hét körül az utcára. Ott beszálltak a hátsó ülésre, majd rövid idő elteltével - egy kevésbé forgalmas utcán - az egyik támadó baseballütőt szorított a gépkocsivezető torká­hoz, a másik férfi pedig kést nyomott az oldalához. A taxisnak sikerült a base­ballütőt ellökni a nyakáról, s mielőtt még támadói egy szót is szólhattak volna, kimenekült a kocsiból, s azonnal riasztotta kollégáit. Az elkövetők erre el­futottak a helyszínről. A riasz­tott taxisok a helyszíntől nem messze észrevették a 17 éves M. Viktort. A gyanúsítottat a rendőrök elfogták, s megkezd- ték a kihallgatását.__________■ Magyar modell Fidesz-módra Létezik magyar modell — állította a kormányfő a Fidesz - frakció szombati, Szolnokra kihelyezett ülésén. Orbán Viktor szerint az elmúlt három esztendő bizonyította: lehetséges a gazdasági egyensúly megőrzése, az infláció csökkentése mel­lett a bérek, az állami beruházások és a gazdaság növekedése. Szolnok A miniszterelnök abban a vitában szólalt fel, amely nyitánya volt a legnagyobb kormánypárt válasz­tási - a képviselők reménye sze­rint a következő ciklus kormánya - programjának alapjául szolgáló téziseknek. Orbán Viktor elmond­ta: 1998-ban a kormány szakított azzal a gazdaságpolitikai doktrí­nával, amely szerint lehetetlen egyszerre fenntartani a pénzügyi egyensúlyt, és elősegíteni a gazda­ság lendületes fejlődését. A modell működéséhez az ál­lamnak nem kivonulnia kellett a gazdaságból, hanem az ott való lé­tezésének optimális méretét kel­lett megtalálnia. Ezt szolgálta pél­dául a forint átválthatósága előtt magasodó korlátok lebontása. A magyar modell eredményes­ségét a pénzügyminiszter szá­mokba is öntötte. Varga Mihály a statisztikai hivatal adataira ala­pozva kijelentette: három eszten­dő alatt több mint kétszázezer új munkahely létesült, az utóbbi egy évben 11 százalékkal csökkent az állástalanok száma, a munka­nélküliségi ráta pedig kisebb az európai uniós átlagnál, mind­össze 6 százalékos. Domokos László, a Fidesz gazdaságpolitikai kabinetveze­A frakcióülésen az elmúlt három év teljesítményét méltatták FOTO: CSABAI ISTVÁN tője arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar gazdaság az el­telt három év alatt a fenntartha­tó növekedés pályájára állt. A szakértő nem tartotta lehetet­lennek, hogy az ország a jelen­legi gazdaságpolitika folytatásá­val 10-25 év alatt ledolgozza az Európai Unióval szemben meg­lévő hátrányát. A jelek ugyanis arra mutatnak, hogy hazánkban akár a kétszerese is lehet a gaz­dasági növekedés a nyugat- európainak._____________ t.j. SZÉCHENYI-TERV. Dísz kiadásban jelentette meg az ünnepi könyvhétre, s így a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tette a Gazda­sági Minisztérium a Széche- nyi-tervet. A kormány hosszú távú gazdaságfejlesztési el­képzeléseit tartalmazó kötetet az eredeti 3600 forint helyett a könyvhéten 1000 forintért lehet megvásárolni. Az ötezer példányban megjelent művet - amelyet vasárnap a Vörös­marty téren Matolcsy György miniszter is dedikált - a Líra és Lant Kiadó terjeszti. PLENÁRIS ÜLÉS. Három napos plenáris ülést tart mától az Országgyűlés. A tervezett napirendi pontok között szere­pel egyebek mellett a fogyaté­kosoknak adható pénzbeli el­látásokról, az egészségügyet és a gyógyszerellátást érintő jog­harmonizációs szabályok mó­dosításáról, illetve a tb-járulék fizetésének rendjéről szóló előterjesztések vitája. Záró- szavazás lesz a hírközlési tör­vénytervezetről, a sorkatonai szolgálatra vonatkozó javaslat- csomagról és a volt egyházi ingatlanok sorsáról is. Teríték­re kerül a HM és a vezérkar integrációja, a három ombuds­man beszámolója, valamint a gyermekek védelméről szóló törvény módosítását kezdemé­nyező előterjesztés is. ÚJABB KIZÁRÁSOK. Ismé telt adok-kapokra lehet számí­tani az FKGP ma délutáni frak­cióülésén. Az előzetes jelzések szerint a Torgyánhoz hű erők Szentgyörgyvölgyi Péter frak­cióvezető és Balogh Gyula ki­zárására készülnek, míg a má­sik oldal, a Független Kis­gazdák Demokratikus Szövet­sége Szabadi Bélát és Gyimóthy Gézát távolítaná el. A teljes ülést megelőzően dél­előtt Bánk. Attila kezdeménye­zésére a reform polgári plat­form részfrakcióülést tart, amelynek jogszerűségét Szentgyörgyvölgyi vitatja. NINCS SZÁMLA. Az APEH vizsgálatai szerint az év első öt hónapjában tovább romlott a számlaadási fegyelem. A próbavásárlások csaknem felénél nem adnak az eladók számlát, ám péntek délután és szombaton még ennél is rosszabb a helyzet. Különö­sen a piacokon „feledkeznek meg" róla: az ellenőrzések 95 százalékánál szabnak ki emiatt bírságot a revizorok. A múlt szombati átfogó rajta­ütés után legközelebb a Bala­tonnál tart nagyobb ellen­őrzést az APEH. A listánkon szereplő politiku­sok megítélésének egyenlege enyhén negatív, mind az orszá­gosan, mind a Nyugat-Magyar- országon mért népszerűségi in­dexek kis mértékben gyengül­tek. Országos szinten egyedül a közelmúltban kisgazdafrakció­vezetővé előlépett Szentgyörgy­völgyi Péter szerzett statisztikai­lag is értékelhető ponttöbbletet. Igen jó eredményt ért el a lis­tánkon első ízben szereplő Pokomi Zoltán és Medgyessy Péter. Pokorni, a Kövér Lászlót felváltó Fidesz-elnök népszerű­sége csaknem 20 ponttal halad­ja meg elődjéét, s a pártelnökök közül egyedül Dávid Ibolya sze­repel nála jobban a nyugati or­szágrészben. A szocialista mi­niszterelnök-jelölt Medgyessy Péter népszerűsége országos szinten és a Dunántúlon is csaknem azonos Orbán Viktoré­val, s a nyugati országrészben mindketten maguk mögé utasít­ják Kovács Lászlót, a szocialista párt elnökét. Orbán népszerű­sége lassan nőtt, Kovácsé lassan csökkent. Politikusok népszerűségi listája népszerűség (%) népszerűség (%) ismertség (%) a nyugati országosan a nyugati országrészben ' országrészben 0 ismertség (%) országosan 5S 0,1 co o 5jto <í?OQ A Szonda Ipsos adatfelvételének ideje; 2001. május 3-13. Módja; személyes, a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tói 100-ig kérdőíves megkérdezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez, országot képviselik; közülük 341 a nyugati országrész lakója. Alapsokaság: 18 A - 4 és a + 4 közötti különbségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos éves és idősebb állandó nyugat-magyarországi lakóhelyű magyar állampolgár, pontszámú politikusokat a tized-pontszámoknak megfelelő sorrendben adjuk Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele a korcsoport, a nem és meg. A ‘-gal jelzett politikus az előző hónapban nem szerepelt a listán. HAZAI TÜKÖR __________

Next

/
Thumbnails
Contents