Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-29 / 124. szám
10. OLDAL 2001. Május 29., Kedd #< Mozgókép bakeliton Népszerű internetes rádió A technológiai forradalom csodája lehetett volna, ha időben feltalálják a VinylVideot. Összehasonlítani a DVD-vel vagy akár egy VHS- szalaggal ném lenne sportszerű. A kép fekete-fehér, eléggé darabos és meglehetősen rossz minőségű, viszont valódi. Gebhard Seng- müller, a VinylVideo kifejlesztője úgy gondolja, kulturális lyukat tömött be a bakelitre nyomott mozgókép segítségével. A kísérlet abból a feltevésből indult ki, hogy lehetséges lett volna videokészüléket építeni az első televíziók idején, 1938-ban. Az akkor rendelkezésre álló technológia segítségével most sikerült is megalkotni a „forradalmi" VinylVideót, a bakelitlemezre nyomott mozgóképet. így lehetséges, hogy a tűt a lemezre helyezve mozgókép tűnjön fel a televízió képernyőjén. A képminőség persze korántsem tökéletes. El kellett fogadni azt, hogy a bakelitot nem kifejezetten erre tervezték, meglehetősen kis sávszélességet fogadhat be, és ez a videofelvételek rögzítésére alkalmatlanná teszi, legalábbis eddig így tudtuk. A feltaláló nem a képélességre és a hangminőségre büszke, véleménye szerint kulturális lyukat töltött be azzal, hogy megalkotta a VinylVideót, s ezzel újabb területre vezette be a bakelitlemezt. Mint mondta, az első cd-lemezek megjelenésével a bakelit halálát jósolták, mára viszont újabb és újabb lemezeket nyomnak.- A VinylVideo azt is bebizonyította, hogy a bakelitban sokkal több lehetőség rejlik, mint egykor gondolták - mondta. Habár valószínűleg nem fog széles körben elterjedni, mégis bizonyíték arra, hogy már régebben is létezhetett volna videó. Sengmüller találmányát inkább művészeknek szánja, akik a VinylVideóval egy újabb művészi dimenzióba léphetnek. ■ Háromezer megkérdezett közül minden második hajlandó volna fizetni az előre programozható internetes rádióadásért. Az étert uraló adók azonban kivárásra játszanak, és egyáltalán nem látnak üzletet a webes műsorszórásban. A szakértők szerint közeleg a technológiai áttörés, és öt év múlva az internetes rádiózás a műszaki érdekességből valódi üzleti tényezővé válik. Öt évvel ezelőtt a weben fogható rádióadások kuriózumnak számítottak, de a mostantól számított öt éven belül bizonyosan meg fogják előzni az éterben sugárzó rádiókat - állítják a szakértők. Az USA népességének 41 százaléka, vagyis 188 millió ember öt év múlva hetente legalább egyszer személyre szabott rádióadást fog hallgatni. A szakértők szerint a komolyabb rádiók a partvonalról figyelnek, álláspontjuk szerint a webes adások egészen addig nem jelenthetnek számukra konkurenciát, amíg az autókban nem lehet fogni őket. A drót nélküli internet-hozzáférés felpörgeti a konkurenciát. Az internetezésre használt számítógépre letöltött adásokat az első időkben valószínűleg memória- kártyákon lehet majd átvinni az autórádiókba. A másik átviteli út a drót nélküli PDA kézi készülék lehet, amiről az adatállomány felíródik az autórádió (eddig még nem létezett) belső merevlemezére. Ami azonban igazán fel fogja pörgetni az étert uraló rádiók konkurenciáját, az maga a drót nélküli internetes hozzáférés lesz. Az autókereskedők például ugrásra készek: amint lehet, új járműveiket internetes eszközökkel szerelve akarják eladásra kínálni. A felmérések szerint a vásárlók 48 százaléka hajlandó volna havi öt dollárt fizetni ezért a szolgáltatásért. ■ Hódít a térhatás Magyarországra csak néhány éve tört be a térhangzás fotó: láng A televízió térhódításával egy időben, az ‘50-es években jelentek meg a mozi ma már természetes velejárói: a széles vászon és a surround hangzás. Ezen persze most sokan felhördülhetnek: „Ugyan már, hol volt 50 évvel ezelőtt surround?” Nos, kis hazánkba csak néhány éve tört be a Nyugaton már régen megszokott térhangzás. Sok magyar moziban még a '90-es évek végén is egyetlen hangszóró volt... A mozi már a kezdetektől fogva sok csatornával dolgozott. Az otthoni mono-, később sztereórendszerek természetesen képtelenek voltak utolérni a mozihangzást. Eleinte a terem végében és két oldalán elhelyezett hangszórókon ugyanazt lehetett hallani, ráadásul az ilyen rendszereken a filmben csak néhány jelenetben szólalt meg a hátsó surround-csatorna. Főleg visszhangok, nagy terek szimulálására használták a surround-technikát, mivel még nem lehetett irányt adni«a hátulról jövő hangoknak. A sztereó FM rádióadások, majd a piac telítődése okozta a 70-es években a piac vezetőinek fejetlen útkeresését. Először a sztereó kibővítését találták ki, azaz az elülső sztereó hangfalpár mellé hátra is tettek kettőt. A '70-es évek közepén a Dolby Laboratories cég a mozi hangminőségének a javítását célzó kísérletekbe fogott. Az eddigi mágneses technológiák helyett az új Dolby Stereo hang az eredeti szalagon található monosáv helyét foglalta el. így született meg a Dolby Stereo professzionális, a mozik által is szívesen fogadott utódja, ami később Dolby Surround néven vonult be a háztartásokba. ■ Látás és vezetés Az internetre repít az egérpad A Mysmart.com nevű amerikai vállalat olyan, intelligens kártyával ellátott egérpadot hozott forgalomba, amely egyetlen gombnyomással a kívánt webhelyre repíti felhasználóját. A pádon 20 gomb található, ezek mindegyikére honlapok címeit lehet rögzíteni. A készlethez tartozó chipkártya tartalmazza a felhasználó kedvenc helyeit, jelszavait, illetve személyes adatait. A Mysmart.com rendszeréhez törzsvásárlói program is tartozik; ezt olyan kiskereskedők számára alakították ki, akik az internetes kereskedelem mellett hagyományos bolthálózatot is fenntartanak. E program portál- ként használja az egérpadot. ■ A felmérések kimutatták, hogy minden ötödik embernek olyan látási zavara van, amely akadályozza a vezetésben. Megfelelő szemészeti segítséggel azonban majdnem minden jogosítvánnyal rendelkező megfelel a biztonságos vezetés kritériumainak. A vezetők jó látása döntő tényező a biztonságos közlekedés során: a vezetők kritikus döntéseinek 90 százaléka a látáson alapul. Lét- fontosságú dolog a vezetésnél a távoli látásélesség, mert még a legegyszerűbb reakció ideje is legalább 0,4 szekundum. Ha rosszul látunk távolra és akkor veszünk észre egy „állj!” jelzést, amikor már odaérünk, nem jut idő a reagálásra. Különösen éjszaka kell körültekintően vezetni. Biztonságos éjszakai vezetéshez látnunk kell a szembe jövő autók vakító fényszórója mögötti gyengébb fényben. Ehhez szükséges, hogy a szemközti fényszóró okozta ragyogásból is hamar rendbe jöjjön a szemünk. A 40. életéven túl az éjszakai vezetés képessége gyorsan romlik, az említett ragyogásnak a 20-30 év közötti vezetők szeme áll ellen a legjobban. Az idősebbek éjjeli látásromlásukat azzal ellensúlyozhatják, hogy lassabban vezetnek. Napszemüveget éjjel sohasem szabad viselni, mert képtelenek leszünk arra, hogy észrevegyük az úton az autókat, a gyalogosokat és egyéb veszélyeket. A szemészek következetesen nagy figyelmet fordítanak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges átfogó szemvizsgálatra és a vezetők évenkénti vizsgálatára. A vezetőknek a szemészek a következőket javasolják: rendszeresen vizsgáltassák meg a szemüket, különösen a vezetés szempontjából. Ha szemüveget írnak föl nekik a vezetéshez, hordják is. Ne akasszanak semmit a visszapillantó tükörre, és pontosan állítsák be. A szélvédő és a hátsó ablak legyen tiszta s karcolásmentes, hogy ne törhesse meg a fényt. Időszakosan ellenőrizzük, hogy a reflektoraink mindegyike a megfelelő szögben és a maximális fényerőt biztosítja-e. ____________■ Ny akláncon is hordható Az amerikai Q-Tek cég bemutatta 500 kbit/mp. A Windows önmű- a szivarzsebben elférő USB ködőén, külső meghajtóként is- meghajtóegységét. Fő jellemzői: meri föl a tárolóeszközt. A Q-Tek mindössze 40 gramm, 89x20x10 tájékoztatása szerint az USB mm-es, és akár 512 MB-nyi adat • Drive-on tárolt adatok tíz évig tárolására képes. Az apróság vala- megőrződnek, az eszköz egyébmennyi USB-porthoz csatlakoz- ként egymilliószor tölthető föl tatható, adatátviteli sebessége friss állománnyal. a Előfizetőink figyelmébe! Tájékoztatjuk eló'fizetőinket, hogy az ideiglenesen távol lévőknek, a Balaton-parton nyaralóknak a megjelenés napján reggel kézbesítjük a Somogyi Hírlapot Kérjük, hogy a címváltozást a költözés előtt legalább három nappal jelezzék a kiadó terjesztési csoportjánál: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. vagy az ingyenesen hívható 06-80/200-434 telefonon. Azokat az átjelentéseket tudjuk elfogadni - Somogy, Tolna és Baranya megye területén, - amelyeknél az ideiglenes helyen való tartózkodás legalább két hét. Nyaralni is elkísérjük! I (sa^REx) I OPTIKAI SZALON A KONTAKTLENCSE SPECIALISTA Kaposvár, Mac In-West Üzletház (Berzsenyi Dániel u. 9.) <$> szemészorvosi rendelés gyerekeknek is (Dr. Horváth Ilona, Dr. Leposa Márta) a> szemüvegkészítés akár egy óra alatt <3> szemüvegjavítás <s> szemüvegkeretek, kemény és lágy kontaktlencsék (színes, bifokális, tórikus éjjel-nappal viselhető) <$> ápolószerek egyedülállóan széles választéka <$> törzsvásárlói kártyára 10% kedvezmény <s> diákigazolványra 15% engedmény <§> szemüvegrendelés esetén díjmentes szemvizsgálat <$> napszemüvegek egyedülállóan nagy választékban (0AKLEY, REBEL, P0LICE, S0VER) ESSIL0R progresszív lencsék 15% kedvezménnyel SZEMEZZEN VELÜNK! Kamera kínálatunkból: CCDTR728 149.990.Hi8 videokamera rekorder 20x optikai zoommal Digitális kamerából ^ ahogy azt Ön egy specialistától Hl TE LA KCI0! el is várja - óriási a választékunk! ITT AZ ÚJ SONY KAMERACSALÁD A fejlődés a kamerák világában is A1 rohamléptékű. Régi rendszerek szűnnek meg, ezúttal a VideoB rendszertől búcsúzhatunk, hogy átadják helyüket az új, többet tüdő technikának. Az új alap a HiS lett, az új „király" pedig a DigitalŐ és a DV által megtestesített digitális technológia. Kínálatunk is követi a változásokat. Kitűnő minőségű HiS, DigitalB és DV kameráink már 130.000 Ft-tól lehetővé teszik Önnek a filmezés örömét. Tetszés szerint válogathat az LCD kijelzős, vagy anélküli kamerák közül, megválaszthatja, hogy mekkora zoomja legyen készülékének... és sorolhatnánk a különböző típusok tulajdonságait. Vásárlását hitelakcióval és más, kedvező akciókkal is segítjük. Most például minden nálunk vásárolt kamerához kameratáskát és kazettát adunk ajándékba. Előleg nélküli hitel futamidő: 12-től 36 hónapig kezelési költség: nincs kamat: 31-36%/év THM: 35,8-38,6% Az eddigi, bevált hitelkonstrukciók mellett két újabbat is ajánlunk! 6 hónapos hitel előleg: 10% kezelési költség: 10% kamat: 0%/év (vételárból számított) THM: 50,63% DCR-TRV33Q Kompakt D8 Vision kamkorder 2,5 " os LCD képernyővel, fényképezőgép funkcióval és USB aljzattal i.UNK ÍDV be/kimenetj ■ Memory Stick foglalat- USB csatlakozó • LP felvételi üzemmód- Super NightShot- Super Steady Shot- Digitális effektusok- Képeffektusok- 10 óra Stamina kapacitás • Intelligens tartozékpapucs • Féláron Pinnacle Stúdió DV szerkesztőt kínálunk hozzá! 369.990.OPTIKA, AU DIÓ, VIDEÓ Kaposvár, Zárda u.3. T.: 82/422-456 ( ni FT 1 Nyitva tartás: l * £ H. P.: 9-18; Sz.: 9-13 ' , LAAlÉttUUVTil kliiliiiilli....UMáAéJ