Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-22 / 118. szám

2001. Május 22., Kedd 5. OLDAL Muskátli a lakótelepen Virágokat ültetnek a héten a Bé­ke-Füredi lakótelepen. A Toldi és a Béke utcában is fölszerelték a villanyoszlopokat virágtartókkal. Torma János önkormányzati képviselő elmondta: muskátlit ültetnek a ládákba, így a lakóte­lep is olyan lesz majd, mint a bel­város. Karbantartásukról és öntö­zésükről a város gondoskodik.- A virágosítás húsz-hu­szonöt villanyoszlopot érint - hangsúlyozta a képviselő. - Sok pénzbe került a lakótelep csino­sítása, ezért jó lenne, ha sokáig szépek maradnának a növé­nyek. A várospolitikai koncepci­óban is szerepel a környezet szebbé tétele; a villanyoszlopok díszítésére a költségvetésben különítettünk el pénzt. A megyeszékhelyen egyéb­ként 3400 négyzetméter virág­ágyást és 1686 négyzetméter zöldfelületet gondoznak, sz. k. Énekben, furulyán verhetetlenek Dinyési Virág és Fila Balázs Szombathelyen is fellépett a Kultúrával a Nyugat kapujá­ban című nemzeti fesztivál gálaműsorán. Ez azt jelenti, hogy megnyerték az első dí­jat. Négyszázezren indultak országszerte ezen a megmé­rettetésen, s ebből csak hu­szonnégy kapott lehetőséget a szereplésre. Dinyési Virág az egyéb kategóriá­ban indult; világslágereket ját­szott szopránfurulyán. Fila Ba­lázs pedig szólóénekben bizonyí­tott. Mindkét előadó pályája érde­kesen alakult. Dinyési Virág hat­évesen megismerkedett a zené­vel; fúvós hangszereken játszik, furulyán és oboán. Tízéves korá­tól járt zongoraleckékre. Ilyen múlttal nem jelentkezhetett más­hová, mint a budapesti zeneaka­démiára.- Pedagóguscsaládból szárma­zom, a nagyapám citerán, édes­apám pedig szájharmonikán ját­szott remekül - mondta. - Taní­tottam Szigetváron és Kaposvá­ron is. Aztán jöttek a gyerekek, félbeszakadt a művészi karrie­rem. Két lányom mellett most is­mét van időm, hogy a zenével foglalkozzam. A Viagras együt­tesben játszom billentyűs hang­szeren, és énekelek. Legközelebb a Festők városa rendezvényen lé­pünk színpadra. Dinyési Virág férje ugyancsak zenész, így nem furcsa, hogy mu­zikális két gyermekük is. Az elő­adóművész úgy érzi, eljött szá­mára a várva várt pillanat; az egyik budapesti lemezkiadó szeptembertől számít rá, világslá­gereket ad elő furulyán, s ez le­mezen is megjelenik. A szombat- helyi gálán - ahol ketten képvisel­ték a megyét - a Lőve Story és a Volt egyszer egy vadnyugat című film betétdalait játszotta. Azt ígérte: a lassú, romantikus dalla­mokat rövidesen felváltják a per­gőbb ritmusok. Fila Balázs hat éve, 15 évesen kezdett énekelni. Sosem tanulta, mint mondta: egyszerűen csak jött.- Nagyapámnak állítólag jó hangja volt, biztosan tőle örököl­tem - jelentette ki. - A gimnázi­um után a Csiky Gergely színház­ba kerültem segédszínésznek. Zalaszentgróton részt vettem a nemzetközi rendezői és színész­táborban, Ascher Tamás csoport­jába osztottak be. Az a tíz nap meghatározó volt számomra, meghívott ugyanis a társulatba. Tagja vagyok a Füred Rock-Szín- Körnek, énekelek az István, a ki­rályban. A Tüskevári Roxinház- nak a művészeti vezetője lettem. A Színművészeti Egyetem ope­Dinyési Virág és Fila Balázs a gálán kapott eméklappal fotó: györgyfalvi zita rett-musical tagozatán túl vagyok A gálán a Jézus Krisztus szu- a második rostán, és június elején persztárból énekelte Jézus dalát, eldől, hogy szeptembertől kezd- Ebben a darabban egyébként ját- hetem-e ezt az iskolát. szik is. sz. k. Szigorít a vízművek Szigorú intézkedések bevezetésé­re készül a Kaposvári Vízművek, hogy csökkentse mintegy 40 mil­lió forintos kinnlevőségét. Ift Mik­lós, a társaság ügyvezető igazgató­ja azt mondta: a nem fizetők terhe nem rakható a szolgáltatásért tisz­tességesen fizetők vállára. Ha ugyanis hitelt kell felvenni a gaz­dálkodás biztonsága érdekében, akkor ennek kamata is a tisztessé­gesen fizetőket terheli. Megtudtuk: a legtöbbel, 15 mil­lió forinttal az önkormányzati bér­lakásokban élők tartoznak a víz­műveknek. A társasházakban la­kók 7,1 millió, a családi házakban élők 10 millió forinttal maradtak adósai a szolgáltatónak.- 2001 nemcsak a számviteli törvény előírásai miatt jelent for­dulópontot a társaság adósságke­zelésének szempontjából - hang­súlyozta Ift Miklós. Hozzátette: minden eddiginél szigorúbban járnak el, hogy radikálisan csök­kentsék a kinnlevőséget. Már so­kan megkapták azt a levelet, amelyben arra figyelmeztetik őket: ha 15 napon belül nem egyenlítik ki számlájukat, minden törvényes eszközzel érvényesíti követelését a vízművek. A korláto­zó intézkedések mellett végrehaj­tókat is igénybe vesznek, hogy hozzájussanak a szolgáltatások árához. A társaság tulajdonosai azért döntöttek a legradikálisabb eszközök igénybevétele mellett, mert évről évre tovább nőtt a tar­tozás. Azok, akiknek gondot okoz a víz- és szennyvízszolgáltatás árá­nak kiegyenlítése, az idén is az önkormányzathoz fordulhatnak, hogy - ha arra egyébként jogosul­tak - lakásfenntartási támogatást igényeljenek.________________■ VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Gárdonyi utca 35. Tel.: 434-657: - Mikor és hogyan tudják meg­szüntetni a néhány perces áramkimaradásokat? Ezek miatt gyor­san tönkremennek a háztartási gépek. Erdélyi Ferenc kirendeltségvezető, Dédász Rt: - A Gárdonyi utcá­ba légvezetéken jut el az áram a városi transzformátorállomásról; a szélvihar, az eső, a jég, a hó, a magasra növő fák is rongálhatják eze­ket a vezetékeket. Májusban hatszor volt egy másodperces áramki­maradás, egy-kétperces sohasem. Már intézkedtünk, hogy a jövőben ne forduljon elő hasonló áramszünet. A vezetéket átvizsgáltuk, a hi­bákat kijavítottuk, sőt a vezetékek közé nőtt fáknak a kivágásáról is gondoskodtunk. Cím a szerkesztőségben: - Nem értek egyet azzal a városlakó­val, aki az újságban kért segítséget a Béla király utca 58. számú ház kutyáinak az eltávolításához. Szerintem ott példamutatóan nevelik az állatokat. Nem fedi a valóságot, hogy egész nap ugat­nak s zavarják a lakosokat; valószínű, hogy ez az egyik szomszéd kutyaellenes kampánya. A közterület-felügyelet emiatt már két­szer indított szabálysértési eljárást a tulajdonos ellen. Hogyan le­hetne megoldást találni és megmenteni a kutyákat? Dr. Farkas Edit, a polgármesteri hivatal közszolgáltatási irodájá­nak vezetője: - Az állattartásról szóló önkormányzati rendelet sza­bályozza a kutyatartás feltételeit. Ha az ebtartó ezeket a szabályo­kat megsérti, szabálysértési eljárást kezdeményezhetnek ellene, majd pedig elrendelhetik az ebek eltávolítását. A Béla király utca 58. számú házban a kutyatartás körülményeinek a kivizsgálása már államigazgatási ügy; ezt akkor tehetjük meg, ha hivatalosan is bejelentik az észrevételüket. A választ pedig csakis a bejelentőnek küldhetjük el. ____________________________________________■ Fe lismerte támadóját Megtámadtak egy fiatal kaposvári lányt néhány napja a nyílt utcán, a belvárosban. Egy szóra­kozóhelyről tartott ha­zafelé hajnaltájban. A buliban találkozott egy fiatalemberrel, s az elkí­sérte egy darabon. Ez akár még lovagias tett is lehetne. Ahogy azon­ban a lány elköszönt kísérőjétől, megfordult és indult volna haza­felé, a fiú hátulról váratlanul rátá­madt: bántalmazta, magával hur­colta és megerőszakolta. Azután pillanatok alatt eltűnt. A lány semmit sem tudott támadójáról, de jó személyleírást adott róla. A rendőrök ennek alapján indultak el. A nyomok egy Bala- ton-parti kis település­ről származó, 26 éves férfihoz vezettek. Kide­rült: az illető többszö­rösen büntetett előéle­tű - szemérem elleni erőszak, természet elle­ni erőszakos fajtalanság miatt. A rendőrök őrizetbe vették a fiatal­embert, akit az erőszakos bűn- cselekmény elkövetésével gyanú­sítanak. Ezt az is alátámasztja, hogy a lány a gyanúsítottban fel- ismerte támadóját. ___________■ Pé nztárcakímélő volt az idény A távfűtéses lakásban élők júniusban a pénztárcájukon érezhetik az enyhe tél és a hőmennyiségmérés előnyeit. A szolgáltató számításai szerint több mint negyvenmillió forintot kapnak vissza a fogyasztók. Befejeződött a hőmennyiségmérők leolvasása, a ra­diátoronként! szabályzók ellenőrzésének eredmé­nyét is napokon belül megküldi a cég. Ez tulajdon­képpen már végleges: Kaposvár távfűtéses lakásai­ban mintegy 15 százalékos megtakarítást hozott az enyhe tél és a lakók takarékoskodása. Ez annyit jelent, hogy 44,5 millió forin­tot térít vissza a szolgáltató a befizetett hődíjelőlegből. Komáromi Attila, a va­gyonkezelő rt ügyvezető igazgatója el­mondta: általában négyfokos átlaghő­mérséklettel számolnak, az elmúlt években 1,7 és 4,7 fok közti átlaghő­mérsékletű volt a tél. A legutóbbi azonban rekordnak számít: átlagosan 6,2 fok volt a fűtési idény hónapjaiban. S a pénztár­cán is érezhető, hogy a lépcsőházankénti hőmeny- nyiségmérés és főleg a radiátoronként! szabályzó fölszerelésével mennyi pénzt megtakaríthatnak a lakók. Ettől az évtől már valamennyi épület a saját fogyasztása alapján számol el - ez az első ilyen esz­tendő, és a próba nagyon jól sikerült. Az előleg meghatározásánál még voltak különbségek: ahol régebb óta van mérő, ott a korábbi évek fogyasztá­sa, ahol most kezdődött a mérés, a területi tömbök átlaga alapján lehetett kiszámítani. így az is külön­böző, hogy ki mennyit kap vissza a befizetett elő­legből. A fogyasztók jelentős többsége azonban bi­zonyosan tekintélyes összeget várhat vissza. A 320 épületből mindössze tizenhatban mutatják a mérők, hogy a lakók több energiát fogyasztottak, mint ameny­nyi után előleget fizettek, nekik ezt valószínűleg pó­tolni kell, ám vélhetően ott is csak kisebb lesz az utó­lag befizetendő hődíj. Hogy kinél hogyan alakul az egyenleg, azt a júniusi számlán már minden fogyasz- tóval pontosan tudatja a vagyonkezelő._________j.e. Mérés számokban 320 lépcsőházban, 6874 távfűtéses lakásban már mérés alapján fizetik a fűtés díját. A város 20 ezer kaposvárinak összesen 30,5 millió forint támogatással segítette a hő­mennyiségmérés megvalósítását. S akik az épületükről hőtérképet szeretnének készíttetni, azok a lakók is igényel­hetik az önkormányzat támogatását. Hírek DESEDA AZ ÜLÉSEN. Érté kelték az idei tavaszi fesztivált a toponári településrészi önkor­mányzat tegnapi ülésén. A képvi­selők tájékoztatót hallgattak meg a Desedának és környékének át­fogó fejlesztéséről, az ezzel kap­csolatos elképzelésekről, (szk) NÉMETBŐL ÖTÖDIK. A Topo nári Általános Iskola csapata kép­viselte a megyeszékhelyet a Szon­di apródjai történelmi sportver­seny országos döntőjén, és remek teljesítménnyel a 10. helyet sze­rezték meg. A felkészítő tanáruk Magyarcsik László, (szk) KEDVEZMÉNYEK. Bővítette a város az adókedvezmények kö­rét. Ezzel segítettek a fiatalokat alkalmazó munkaadóknak is. Az intézkedéssel az elmúlt két évben háromezerharminckilenc kaposvárit támogattak. A kedvez- • mények és mentességek értéke 140 millió forint, (szk) ■ Programajánló Körjáték, fogócska óvodásoknak Öt évvel ezelőtt hozta létre az óvodás néptánccsoportot a Somogy Táncegyüttes Alapítványa FOTÓ: LÁNG RÓBERT Évről évre több kicsi jön az óvodás­csoportba. Ezt öt éve hozta létre a Somogy Táncegyüttes alapítványa, hogy megkedveltessék velük a népi tánc alapjait. Merczelrté Puskás Beá­ta óvónő három éve foglalkozik az apróságokkal.- Hat-hét évesen az Együd Árpád művészeti iskola előképzőjében folytathatják tanulmányaikat - mondta a csoportvezető. - Először a nagycsoportosokat fogadtuk, de olyan népszerű lett, hogy már négy­évesek is járnak hozzánk. A fogla­kozásokon együtt vagyunk, nem osztom meg őket a koruk szerint. Többen hozzák a testvérüket, a ba­rátaikat, ezért is vagyunk most 36- an. Már gondolkodunk a csoport­bontáson, ebben a tanévben ugyan­is olyan sokan jelentkeztek, hogy helyszűke miatt nem tudtunk föl­venni mindenkit. Egy foglalkozás 45 percig tart, s hetente kétszer járnak az óvodások. A háromnegyed órából 40 perc a népi játékoké, hiszen ebben az élet­korban még nem taníthatnak nekik komoly tánclépéseket. Merczelné Puskás Beáta hangsúlyozta: első­sorban a ritmust szeretné velük megismertetni, mert erre épül ké­sőbb minden lépés. Kör- és fogójá­tékokat sajátítanak el, ezeket az óvodában is gyakorolhatják. Elsajá­títják az ugrós alaplépéseket is. A lengető és a cifra tanulása sem okoz gondot óvodáskorban.- Több a lány, mint a fiú a fogla­kozásokon, de mindegyikükre le­het számítani. A tavalyi csoportból is csak egy-két apróság maradt ki, a többiek az előképzőben kezdték meg szeptemberben a tanulást. Évente egyszer mutatkoznak be az ovisok: a művészeti iskola tanév­záróján. Tegnap kiosztottuk a fel- lépőruhákat, s júniusban egy csok­rot mutatunk be az érdeklődőknek a népi gyermekjátékokból. A csoport vezetője szakkép­zett óvónő, de a művészeti isko­lában is tanít. Egykor a Somogy együttesében táncolt, s így min­den adottsága megvan, hogy az óvodásokat is megtanítsa a nép- tánc alapjaira. ____________sz. k. Ma 17 órakor Szlaukó László képzőművész kiállítását nyitják meg a Rippl-Rónai József Közle­kedési Szakképző Iskola és Kol­légium galériájában. A tárlatot Bátai Sándor grafikusművész ajánlja az érdeklődők figyelmé­be. Az alkotások június 2-ig te- kinthetők meg._____________■ PT E. EÜ. FŐISKOLA FILMSZÍNHÁZA Kaposvár, Szent I. u. 14/b. Előadás szerdán 6.15, 19.00 SACRA CORONA (színes magyar film) Belépő: 250 Ft/fő | Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ KAPÓ S V Á R Hollywood multiplex MÚMIA 2 pr. sz. 15:00, 17:30, 20:00; IDEGLELÉS 2. 20:15; BE­ÉPÍTETT SZÉPSÉG 14.45, LENSÉG A KAPUK­NÁL 14:45, 17:15, 19:45; DRAKULA 2000 19:15, 21:30; SZÍVEM ÉRTED RAPES 15:15, 17:45 *38461*

Next

/
Thumbnails
Contents