Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-17 / 114. szám
4. OLDAL 2001. Május 17., Csütörtök Hírek PÁLYÁZAT JÁRDÁRA. Mint egy 700 négyzetméternyi járda építésére volna szükség Bőszén- fán. A település azonban - hasonlóan a legtöbb somogyi faluhoz - saját erőből ilyen nagyság- rendű beruházást nem tud vállalni: a költségek fedezésére a Céljellegű Decentralizált Alaphoz nyújtottak be pályázatot. A hétmilliós beruházáshoz szükséges, 30 százalékos önerőt a remények szerint tudják vállalni, ezt már az idei költségvetésükben biztosították, s remélhetően a mintegy hárqjnmilliósra tervezett helyi adóból, iparűzési adóból fedezni tudják, (je) KOMPUTERES SZABÁLYOZÁS. Modern számítógépes rendszert állítottak üzembe nemrég a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft Gunarasi út mentén lévő ipartelepén. A kom- puterizált folyamatirányító rendszer az ivóvízkutak működését szabályozza majd. Az új rendszert Szűcs István, a cég ügyvezető igazgatója adta át. (tz) ŐRSÉGI GYALOGLÁS. Telje sítménytúrán vett részt a Meteor Természetjáró Turistaegyesület húsz tagja, akik kilenc óra alatt harminc kilométeres távot teljesítettek az Őrségben. A résztvevők közül mindenki végiggyalogolta a távot, a túrázók legidősebb tagja egy 62 éves hölgy volt. (szg) FÜRDŐTERVEK. Új kiadvány készült a kaposvári városi fürdőről. Részletesen bemutatják az intézmény fejlődését, kínálatát. Ebben olvasható, hogy a régi strandfürdő területén 1967- ben gyógyvizet tártak föl, s két kút hozza fel 1000-1084 méteres mélységből az 51-53 fokos hévizet, (hm) m Több bevétel a mezőgazdaságban Kaposvár A nemrégiben készült mérlegek szerint a megye gazdálkodói eredményes évet zártak. Bár a korábbi évek vesztesége nyereséggé vált, egyetlen mutatóval nem lehet átlátni a mezőgazdaság jelenlegi állapotát. A somogyi mező- gazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének küldöttgyűlésén az is elhangzott: A gazdálkodás feltételei kedvezőbbek lettek, mint az elmúlt években. A piac megélénkült, az árak felszöktek, így a bevételek is növekedtek. A nyereség azonban nem tartott ezzel lépést, hisz a költségek is emelkedtek.- Bár a gazdálkodás nyereségessé vált, még az amortizációt sem fedezték a bevételek - mondta Hemer Endre, az érdekvédelmi szövetség titkára. - A bankok vélekedése is megváltozott az ágazattal kapcsolatban, tizenöt százalékkal kevesebb hitelt kapott a mezőgazdaság. A földhasználat jogi feltételrendszere is még mindig tisztázatlan. Étinek ellenére a termények mennyisége nő, s a minőség is egyre jobb. A szervezet a mérlegkészítés mellett természetesen az érdekvédelemmel foglalkozik elsősorban. Ezen a területen is sikert könyvelhettek el az elmúlt időszakban.- Egyik legnagyobb eredményünknek a kibontakozási hitel bevezetését tartjuk - mondta Feil József elnök. - Az üzletrésztörvény visszavonása örvendetes számunkra. A közös beszerzés és értékesítés megszervezése is sikeres volt. s. v. Az MDF dolgozni akar A FidesZ-MPP és az MDF közös történelmi felelőssége, hogy a rendszerváltás történetében először két ciklus alatt valósítsa meg programját a kormány, mondta az MDF elnöke. Bár ma már időszerű a pártok választási megállapodása, az MDF a következő egy évben dolgozni akar, mert sok a törvénykezési feladat. ciói és a rendszerváltás után először két ciklus alatt megvalósítani a kormányprogramot. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy az MSZP-t és a MIÉP-et távol tartsák a hatalomtól. Kérdésre válaszolva kijelentette: a MIÉP-pel nem készül együttműködésre az MDF. A párt 10 napon belül kidolgozza a megállapodás feltételeit, tárgyaló- küldöttségének tagjai: Balogh László a frakció, Dávid Ibolya Balatonboglár-Balatonlelle Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az MDF elnöke ma jó esélyeket lát a Fidesszel a választási megállapodásra. Erről Balaton- bogláron tájékoztatta a sajtót a párt elnökségének és frakciójának kihelyezett együttes ülésén. Mint mondta, három cél vezérli a megállapodásban: a polgári kormányzás biztosítása, az MDF jobb pozíPezsgőlovag a miniszter asszony Dávid Ibolya a budafoki Törley, a világ első pezsgőrendjének lovagja. Esküjéhez híven a magyar borokat népszerűsíti. A Somogyi Hírlap kérdésére elmondta, hogy a protokollt is felhasználja. Utazásai során magyar borokat visz ajándékba. Kedvence a szekszárdi kadarka, de a bogiári meriot-t is kedveli. Az idei Balaton-átúszásra is készül és örülne, ha az egész kormány vele tartana. Szőke László a választ- frakció tagjai a térség polgármes- mány és tereivel, idegenforgalmi szakem- Hende Csaba hereivel és a borvidék borászaival az elnökség találkoztak. Az MDF bemutatta részéről. Tessedik agrárprogramját, amely- A bogiári nek középpontjában a mezőgaz- és leilei prog- daság jövedelmezőségének előse- ramok során a gítése áll. gáldonyi Magdolna Kutatásfejlesztésre 175 milliót nyert a Kaposvári Egyetem A Széchenyi-terv keretében tavaly meghirdetett Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok pályázatainak 124 nyertese az idén 4,42 milliárd forintot, 2002-ben pedig 7,68 milliárd forint támogatást kap - nyilatkozta lapunknak Pálinkás József, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, aki az NKFP működésének koordinálására létrehozott Programirányító Testület elnöke. A már meglévő kutatást és fejlesztést támogató versenypályázati rendszerek jelentős költségnövelése mellett a kormány - új elemként - tavaly döntött a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok indításáról, amelyek öt, átfogó, országos jellegű, várhatóan jelentős társadalmi és gazdasági hasznot hozó kitörési pontot jelöltek meg. így az életminőség javítását, az információs és Bérreform a tudományért A tudomány- és technológiapolitika 2000 című dokumentum főbb ajánlásai: az oktatóikutatói életpálya vonzóbbá tétele érdekében első lépésként jelentős bérreformot kell végrehajtani, megerősíteni a kutató- és fejlesztőműhelyeket. Növelendő a már meglévő versenypályázati rendszerek költségvetése. Új elemként induljon el a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program. vezető intézményként nyújtott be pályázatot, kilenc másik tagintézménnyel együtt. 2001- és 2002-re összesen több mint 175 millió forint támogatást nyertek. A sikert a „Digitális keresztmetszeti képalkotó rendszerek - CT és MR - használatára alapozott, környezetbarát és a korábbinál hatékonyabb módszerek és technológiák kifejlesztése az életminőség javítása érdekében” című pályázatukkal érték el, amelyet Hóm Péter rektor szakmai vezetésével készítettek. A program keretében az orvosi diagnosztikában használt eszközök és eljárások alkalmazását terjesztik ki állat-egészségügyi területekre. A kutatási program eredményeként lehetőség nyílhat új állatfajták nemesítésére, amelyek szív- és keringési rendszere egészségesebb, testük értékes hústartalma pedig nagyobb a kommunikációs technológiákat, a környezetvédelmi és anyagtudományi kutatásokat, az agrárgazdasági és biotechnológiai kutatásokat, valamint a nemzeti örökség és a jelenkor társadalmi kihívásainak kutatását. A Kaposvári Egyetem a negyedik programban a konzorciumot korábbiaknál.- Nagy örömömre szolgál - mondta Pálinkás József, - hogy a társadalom és a gazdaság fejlődése szempontjából ígéretes, hosszú távra kiható, átfogó pályázatok nyertesei között a Kaposvári Egyetemé is szerepel. Az itt folyó kutatómunka gazdasági eredményeinek gyakorlati hasznosulásával minden bizonynyal jelentős szellemi, hozzáadott értéket tartalmazó termékek és szolgáltatások születnek. STRASSZER VALI a .. f _________Az ORTT közleménye_________ A Keszthelyi Televízió Kft. (8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.) az 1996. évi I. törvény 102. § (4) bekezdése alapján a Művelődési Közlöny 1998. V. 15. számában megjelent ORTT pályázati felhívásban foglalt feltételek szerint pályázati ajánlatot nyújtott be a Balatonmáriafürdő UHF 24 helyi televízió műsorszolgáltatási jogosultságra. Az Országos Rádió és Televízió Testület tájékoztatja az érdekelteket, hogy a 378/1998. (X. 7.) számú ORTT határozat 4. pontjában írtaknak megfelelően a közzététel időpontjától számított, meghatározott időn belül - jelen esetben 30 nap - bárki benyújthat pályázatot a jogosultságra a Művelődési Közlöny 1998. V. 15. számában megjelent ORTT pályázati felhívásban foglalt feltételek szerint. V y Siófoki Ofotért S/.akiv/.ij;ti .\ki*i: munkatársat keresünk Optika-fotó eladói munkakörbe Olyan megnyerő megjelenésű, jó kommunikációs készséggel rendelkező érettségizett fiatalok jelentkezését várjuk: • akik szívesen foglalkoznának fotó termékek, szemüvegek és t kontaktlencsék értékesítésével, • valamint 2 éven belül látszerész képesítést akarnak szerezni. JELENTKEZÉS MÓDJA: fényképes önéletrajzokat „Siófok" jeligére az alábbi címre kérjük: 1525 Budapest 114. Pf.: 10/57 Földmunkagépek Kompresszorok Áramfejlesztők Szerelóállványok Munkaeszközök Jót, jókor, Kisgépek, kisdömperek Teheremelők J ÓtÓl! ütépitőgépek Hegesztő áramforrások Elektromos bontókalapács Merülő vibrátor 06-80/200-609 2040 Budaörs, Kamaraerdei út 3. HUNTRACO EXCLUSIVE TOURS Kaposvár, Széchenyi tér 8. Tel.: 82/511-811 AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! BARCELONA IBIZA MALLORCA ZARAGOZA BILBAO MALAGA TENERIFE NEW YORK WASHINGTON MIAMI 83 600,- 83 600,- 83 600,- 83 600,- 83 600,- 83 600,- 97 000,- 96 000,- 96 000,- 104 600,A felsoroltakon kívül a világ számos városába jelentős kedvezménnyel foglalhatja le nálunk repülőjegyét! Az árak reptéri illeték nélkül értendők, és meghatározott alkalmazási feltételek mellett érvényesek! TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK: UTAZÁSI BIZTOSÍTÁS, SZÁLLÁSFOGLALÁS KÜLFÖLDÖN, AUTÓBÉRLÉS, VÍZUMÜGYINTÉZÉS. MEGYEI KÖRKÉP