Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-16 / 113. szám
2001. Május 16., Szerda SPORT 9. OLDAL Röplabda NB I, férfi bajnoki döntő Az utolsó lehetőség Kiütéses vereség Paksi Atomerőmű SE-Klíma-Viü Purina Kaposvári KK 90-64 (29-14, 18-21, 21-6, 22-23) Paks Parádés teljesítményének köszönhetően nagy arányú győzelmet aratott tegnap este otthonában a Paksi Atomerőmű SE csapata a Klíma- Vili Purina Kaposvári KK együttese ellen, amely így 1-1-re egyenlített a férfi kosárlabda bajnokság négy győzelemig tartó döntőjében. Óriási várakozás előzte meg a találkozót, hiszen eddig Pakson sem rendeztek még kosárlabda bajnoki döntőt. A finálé második csatája előtt másfél órával már félház volt az ASE sportcsarnokában; Kaposvárról mintegy 150 főnyi szurkolósereg kísérte el kedvenceit az atomvárosba. Ez a szám jóval több volt, mint amennyit a rendezők a számukra fenntartottak, így akadt, aki csak törökülésben nézhette végig a találkozót. A paksi csapatból ezúttal is hiányzott a sérüléssel bajlódó Mészáros Zalán. Az első csatát kezdő ötösök feszültek ismét egymásnak, és az ideges játékkal kezdődő mérkőzésen eladott labdákat láthattunk mindkét oldalon. Czigler első kosarára Halimics válaszolt triplával, az első igazi hangrobbanást pedig az amerikai vendégmunkás Davis zsákolása váltotta ki a hazai szurkolókból. Fodor M. gyors ziccerei után Vargát Simon váltotta fel, de a 13-6-os hátrány miatt nem késett soká Földi Sándor edző időkérése sem. A gyengén védekező vendégek ellen Davis két triplát is beemelt, így a negyed végére 29-14 arányú vezetéshez jutott az ASE. A folytatásban szinte semmi sem sikerült a kaposváriaknak, így továbbra is elkeseredett küzdelem zajlott a felzárkózásért. Mindehhez nagyon kellett Halimics triplája, am az éledező reményeket Rajkó apasztotta hasonlóképpen. A játékrész végéig mindkét edző cserékkel próbált frissíteni a csapatán, de a vendégek csak nem tudtak közelebb férkőzni ellenfelükhöz. Állva tombolt a csarnok közönsége, amikor Davis légpasszát Madison a levegőben úszva tépte a kaposvári gyűrűbe, így 47-35-tel zárult az első félidő. A szünet után Ivkovics ziccerezett, majd kisvártatva Czigler osztotta ki a hatodik „sapkáját”. Jurgilas két villámgyors akciója volt a válasz a kihagyott kaposvári helyzetekre, így már csaknem 20 ponttal, 55-37-re vezettek a hazaiak. A koreográfia sajnos a továbbiakban sem változott; a kiválóan védekező tolnaiak mellett csak elvétve helyzetbe kerülő somogyiak rendre elhibázták a lehetőségeiket, s így törvényszerűen kerültek egyre nagyobb hátrányba. Az eufórikus hangulatban kosárlabdázó hazaiak mindössze 6 (!) pontot engedélyeztek csak a kaposváriaknak. A tomboló szurkolók joggal ünnepelték a csapatukat, amelynek ezen a napon nem volt gyenge pontja. A Klíma-Vili Purina KKK nyomokban sem emlékeztetett korábbi önmagára, és csak a szépítés lehetett a célja a záró szakaszban. A mérkőzés végéig 52 (!) IBM-pontig jutó Czigler már a második lepattanó labdáját zsákolhatta a kaposvári gyűrűbe, a Davis és Madison alkotta amerikai tengely pedig látványos kosárshow-val szórakoztatta a publikumot. Győzelmével 1-1-re egyenlített a bajnoki döntő négy győzelemig tartó párharcában a Paksi Atomerőmű SE csapata, amely a sorozat következő párharcában csütörtökön este 18 órakor a kaposvári városi sportcsarnokban vendégeskedik majd. így játszottak Paks, Atomerőmű-sportcsarnok, 1500 néző. V.; dr. Valovics, dr. Vígh. Paksi Atomerőmű SE: Fodor M. (4), Davis (21/9), Madison (17), Jurgilas (11), Czigler (20). Csere: Érsek (7), Rajkó (8/6), Somodi (2), Molnár T. Vezetőedző: Fodor Péter. Edző: Hirt Attila. Klíma-Vili Purina Kaposvári KK: Varga R. (3/3), Nunnery (10), Halimics (18/12), Filipovics (2), Ivkovics (12). Csere: Simon B. (5), Bencze (8/6), Szőke (1), Gémes (5). Vezetőedző: Földi Sándor. Az eredmény alakulása: 5. perc: 13-6. 8. perc: 24-11. 13. perc: 33-22. 18. perc: 42-31.23. perc: 55-37. 28. perc: 63-39. 32. perc: 72-46. 36. perc: 81-58. Jók: Czigler (a mezőny legjobbja), Davis, Jurgilas, Madison, illetve a vendég Klíma-Vili Purina Kaposvári KK csapatában nem akadt kiemelkedő teljesítmény. Fodor Péter: - Jól kezdtünk, s ez meghatározta a mérkőzés menetét. Egy kisebb hullámvölgytől eltekintve elégedett vagyok a látottakkal; remélem, a folytatás is hasonló lesz. Földi Sápdor: - Gyengén védekeztünk, így már az első negyedben 29 pontot kaptunk. A folytatás- ban sajnos nem tudtunk újítani. ________kun zoltán Kar ate PÉCS Kaposvár Ma este 18 órakor Kaposváron a városi sportcsarnokban folytatódik a Kometa KSE-Dunaferr SE férfi röplabda bajnoki döntő. Miután az első kaposvári felvonáson, majd utána hétfőn hazai pályán is nyerni tudott a dunaújvárosi alakulat, így már 2-0 arányban vezet a három győztes ütközetig tartó párharcban. Egy változás egészen biztos, hogy lesz a kaposvári együttesben: Geiger András - mint utóbb kiderült - betegen játszott Dunaújvárosban, tegnap pedig egész nap lázas volt, így ezúttal Zarka Péter szerepel liberóként. Egy másik változásról is szeretnénk majd beszámolni, de abban egyelőre csak reménykedni tudunk; mármint hogy végre kevesebb hibával, ugyanakkor viszont sokkal nagyobb alázattal, odafigyeléssel és fegyelemmel játszanak majd a fiúk, mint a korábbi két derbin. Mert akkor igenis van esély a sikerre - és ez nemcsak a ma esti meccsre vonatkozik. S még egy Kaposvár „A sportban éppen a sokszínűség a legcsodálatosabb” - olvasható abban a bulletin- ban, melyet az első Kaposvári Diák Pentatlon alkalmából jelentett meg a somogyi megyeszékhely rendező bizottsága. A díszes kivitelű programfüzet egy olyan sporteseményre hívja a város, a megye lakóit, amely országosan is úttörő kezdeményezésnek számít. Erről az eseményről tartottak tegnap sajtótájékoztatót a városházán. A Kaposvári Diák Pentatlonra szombaton és vasárnap kerül sor Kaposváron és körzetében. Az érdeklődéssel várt tömegsport verseny - melyet e ,'műfaj- ban”otthonos Zöld Pont Életmódklub rendez - olyan programokat tartalmaz, amely komoly felkészülést, teljes embert igényel. A versenyre, melynek kiemelt támogatói az Ifjúsági és Sportminisztérium, a Regionális Ifjúsági Tanács és Kaposvár város sportbizottsága, négy megyéből várnak diákcsapatokat. Az esemény két fordulós, a mostani hétvégi vetélkedő után szeptemberben egy újabb fordulót is ren„apróság”: nem lenne nagy baj, ha a szurkolók is egy kicsit segítenének, tényleg ők jelentenék a csapat hetedik játékosát. Hiszen hányszor, de hányszor bebizonyosodott már, hogy együtt közösen sokkal könnyebb... Csak érdekességként; a somogyi megyeszékhelyen még soha nem kellett más csapat játékosainak a nyakába akasztani az aranyérme- (ke)t. Bízzunk benne és tegyünk érte, hogy ma este se szakadjon meg ez a szép és nagy sorozat! A várható kezdőcsapatok. Kometa Kaposvár SE: Jose Alvarez Cutino (kubai - 70-szeres válogatott), dr. Szergej Szajfulin (orosz), Pásztor Attila (84-szeres válogatott), Dávid Zoltán, Urfi Csaba (39-szeres válogatott), Gelencsér Balázs (36-szoros válogatott). - A liberó Zarka Péter (4-szeres válogatott) lesz. Dunaferr SE: Gubik János (3- szoros válogatott), Tóth Tibor, Pajor Arnold, Vitalij Morozov (orosz), Nagy Attila (16-szoros válogatott), Forgó Nándor (6-szo- ros válogatott). - A liberó Szabó Gábor (13-szoros válogatott) lesz. FENYŐ GÁBOR deznek ugyancsak kaposvári helyszínnel. Négy kaposvári középfokú iskola mellett Nagyatádról, Marcaliból, Csurgóról, a megyén kívüliek közül Pécsről, Szombathelyről, Bonyhádról és Komlóról is érkeznek résztvevők. Egy-egy csapat tizennégy főből áll, közülük egyidejűleg tízen vesznek részt a versenyen. A szombat-vasárnapi első megmozduláson „Show-haj-sza” néven váltóversenyre kerül sor a zselici erdőben. Ennek során csapatonként egy versenyző fut, a többiek kerékpáron követik és menet közben váltják egymást a hatvan kilométeres távon. Ezt követi a „Rock And Roll Maraton” a kaposvári Eötvös műszaki szak- középiskolában, melynek során 5x30 percen keresztül ropják a, táncot a csapattagok pihenő nélkül. Vasárnap következik a harmadik megméretés, melynek helyszíne a városi fürdő, ahol humoros vízivetélkedő, váltóverseny a megméretés újabb állomása. Az eseményt szombaton a Citroen Karaván produkciója színesíti, műsorában sztárvendégekkel, közkedvelt együttesekkel és a végén tűzijátékkal. A szombati események cél’ és rajthelye, valamint a kiegészítő programok helyszíne a Kossuth tér lesz. JUTÁSI A Barcsi Városi Sportegyesület Karate Szakosztálya és a Csokonyavisontai Karate Sportegyesület képviselői - a felkészítő Erdős Zoltán edző irányításával - vettek részt a Pécsen megrendezett „FUJI” Kupa Országos meghívásos utánpótlás karate versenyen, Eredmények: Kata: 1. Péterfai Dávid (7 évesek) Csokonyavisontai KSE, ...4-4. Kalmár Ádám (7) Csokonyavisontai KSE és Pápa Gergő (7) Csokonyavisontai KSE. ...3. Szanyi Fruzsina (7) Csokonyavisontai KSE. 1. Nagy Péter (8) Barcsi VSE. 1. Gordos Barnabás (11) Barcsi VSE. 1. Szabó Zoltán (12) Barcsi VSE, ...3. Bíró András (12) Barcsi VSE. 1. Mándi Brigitta (12) Csokonyavisontai KSE. ...3. Szanyi Szabina (13) Csokonyavisontai KSE. ...3. Vojnovics Balázs (14) Barcsi VSE. 1. Tóth Marianna (15) Barcsi VSE. ...2. Csajbók Péter (15) Barcsi VSE. ...2. Kőfaragó Anita (15) Csokonyavisontai KSE. Kumite: ...2. Pápa Gergő (7 évesek) Csokonyavisontai KSE, 3- 3. Péterfai Dávid (7 évesek) Csokonyavisontai KSE és Kalmár Ádám (7) Csokonyavisontai KSE. 1. Szanyi Fruzsina (7) Csokonyavisontai KSE. ...3. Nagy Péter (8) Barcsi VSE. 1. Boros Ákos (11) Barcsi VSE, 2. Gordos Barnabás (11) Barcsi VSE. 1. Szabó Zoltán (12) Barcsi VSE. 1. Mándi Brigitta (12) Csokonyavisontai KSE, ...3. Tóth Ramón (13) Barcsi VSE. ...3. Jankovics Petra (13) Barcsi VSE. 1. Szanyi Szabina (13) Csokonyavisontai KSE, 2. Szabó Katalin (13) Barcsi VSE, 3. Jankovics Petra (13) Barcsi VSE. 1. Kiss János (14) Barcsi VSE, 2. Halász Tamás (14) Barcsi VSE, 3. Vojnovics Balázs (14) Barcsi VSE. 1. Tóth Marianna (15) Barcsi VSE, 2. Kőfaragó Anita (15) Csokonyavisontai KSE. 1. Csajbók Péter (15) Barcsi VSE. Csapatverseny: 11-13 éves fiú kata: ...2. Gordos-Szabó-Bíró. 14- 15 éves fiú kata: ...2. Csajbók-Kiss- Szabó. 11-13 éves fiú kumite: ...3. Boros-Tóth-Szabó. 14-15 éves: 1. Csajbók-Kiss-Halász. 14-15 éves lány kata: ...2. Tóth-Mándi- Kőfaragó. 11-13 éves lány kumite: ...2. Jankovics-Szabó-Mándi. 14- 15 éves lány kumite: 1. Tóth- Mándi-Kőfaragó. _____________■ Asz talitenisz NB III Eredmények: Siófoki VSEHévíz Hunguest Hotels n. 10:8 A Balaton-parti együttes végig izgalmas és szoros, kiegyenlített mérkőzésen, nagy küzdelemben bizonyult jobbnak az NB I „B” csoportos Hévíz Hunguest Hotels tartalék-csapatánál. A siófoki győztesek: Balázs 4, Krausz 3, Balaton 2, valamint a Balázs-Krausz páros. Lengyeltóti Renault-LantosPécsi DD Gáz SCII. 12:6 Jól kezdődött a mérkőzés, hiszen a hazaiak mindkét párost hozták. Az egyéni mérkőzések során aztán Kovács és Ivusza egymás után nyerte £ mérkőzéseket, a hajrában pedig Muskó és ifjabb Benkő is győzött, így végül nem várt, magabiztos lengyeltóti siker született. A lengyeltóti győztesek: Kovács 4, Ivusza 3, Muskó 2, ifjabb Benkő 1, valamint a Kovács-Ivu-sza és a Muskó-Varga J. páros. fenyő Autómodellezés___ Bo gdán Endre világbajnokot vert Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg Kaposváron a XXVIII. Textiles rali autómodell sebességi versenyt, amelyet a sportágban amolyan idénnyitó sporteseményként tartanak számon. Miután Németországból is érkezett öt versenyző -, akik ráadásul a vüág élvonalába tartoznak - a verseny nemzetközi minősítést is kapott. A Textiles körpályáján a két nap során huszonnyolc versenyző harmincnégy modellel lépett pályára. A szeles, hűvös idő, a változó hőmérsékleti viszonyok a versenyzők közül gyakorta állították nehéz - egyeseket megoldhatatlan feladat elé. Többek számára azonban másért is emlékezetes marad az idei rali. Két fiatal ezúttal adta le először névjegyét rangos mezőnyű versenyen. A Kaposvári Textiles-Kaposfil színeiben induló Pásztor Róbert és a gyöngyösi Kovács Ákos ugyan még nem szólhatott bele a dobogós helyek sorsába, ám bemutatkozásuk mindenképpen sikeresnek mondható. A verseny legnagyobb meglepetését a 10 ccm-es, úgynevezett „Király” kategóriában induló kaposvári Bogdán Endre szerezte, aki a jelenlegi világ-és Európa bajnok német Horst Dennelert 314,748 km/ó átlaggal maga mögé utasítva nyerte a kategória versenyét. A Textiles Rali somogyi vonatkozású eredményei: 1,5 ccm:..4. Tamasóczki Tamás, 5. Tamasóczki Mihály. 2,5 ccm: ...6. Bogdán Endre. 3,5 ccm:..2. Nyitná István, 3. Bogdánná Makó Anna. 5 ccm: ...5. T-né Kovács Erika, 6. Keczeli László, 7. Pásztor Róbert. 10 ccm: 1. Bogdán Endre, ...3. Abadi Attila, ...5. Bogdánná Makó Anna. ________■ Ön magad legyőzése a cél Rövidtávú duatlon országos bajnokság Kajak maratoni válogató Fazekas Attila ezüstérmes Oroszlány Csaknem valamennyi somogyi egyesület képviseltette magát az Oroszlányban rendezett duatlon országos bajnokságon. A legjobb helyezést a Buda-Cash Team Kaposvár versenyzője Fazekas Attila érte el, aki második helyen zárt. A viadalon 10 kilométeres futást, 40 kilométeres kerékpározást és 5 kilométeres futást kellett teljesíteni. Az férfiak versenyében az első tíz km-es futást egy nagyobb boly vezette. Ott volt mindenki, aki esélyesnek számított az idei duatlon rövid távú országos bajnoki címre. A sebesség bár nem tűnt „gyilkosnak”, egy-két résztvevő mégis szolidabb tempóra kapcsolt. A kerékpározás megkezdéséig már csak heten maradtak együtt. A 40 km-s távon aztán „robbantottak” a fiúk. Már itt döntésre akarták vinni a dolgot - legalább részben. Né- hányan megpróbáltak meglépni a bolytól, de nem túl sok sikerrel. A sorozatos „szökések” sem voltak eredményesek. Sajnos, az Arena- Vitál TSC szempontjából szerencsétlenül alakult a versepy mivel Dómján Tibor a kerékpáron bukott, és így fel kellett adnia a további küzdelmeket. Az első futás végén ugyan még az élbolyban volt, és együtt pattant bringára Lehmann Tiborral, a későbbi győztessel. A depóból kifele jövet az út közepén levő - nem jelzett gödörbe hajtott és átbukfencezett a kerékpárján. A mentők a tatabányai kórházba szállították ahol, ellátták és rövid kényszer- pihenőre ítélték. Az Arena-Vitál TSC Kaposvár Somogyból egyedülállóan felnőtt csapatot állított ki a versenyre, amely dobogóesélyes lehetett volna. Sajnos, a Dómján Tibor, Koncz Dániel, Fegyver Péter ösz- szeállítású együttes reményei a bukással elúsztak. A kerékpározó boly a táv vége felé folyamatosan fogyott, míg a depóba már csak négyen értek be az élbolyt képviselve. A depózásban Lehmann Tibor (TVK) és Fazekas Attila (Buda-Cash Team Kaposvár) voltak a leggyorsabbak. Lehmann Tibor kis előnyre tett szert még a depó kapujában, amit azután még néhány másodperccel növelt, így Fazekas Attila előtt elsőként ért a célba. Mögöttük harmadikként Major József futott be, Schumacher Ákos (Oxi- gén-Debrecen) negyedik lett. A juniorok versenyében nagyon jó teljesítménnyel Fegyver Péter (Arena-Vitál TSC Kaposvár) a negyedik helyen ért célba. Az amatőrök viadalán rajthoz álltak a MA-VIK TC Kaposvár sportolói is. A senior 1 kategóriában Möbius Uwe negyedikként ért célba. Klubtársa, a senior 3- ban versenyző Szabados Béla országos bajnoki címet szerzett. Ugyancsak aranyéremnek örülhetett a veteránok között szereplő Szűts Miklós (Triatád- Nagyatád) is. ■ Tolna Tolnán rendezték meg az első felnőtt és ifjúsági kajak maratoni válogatót, amely a győri maraton Európa-bajnokság és az angliai maraton világbajnokság kiutazó versenyzőiről dönt. A viadalon kívül még két válogatót rendeznek az Európa-bajnokság színhelyén, Győrben. Az országból összesereglett maratonistákat szeles, napos idő várta az összecsapás helyszínén. Mintegy tizenöt egyesület sportolói vettek részt a versenyen, a Délviép-Kaposvári Vízügyi SC az első versenynapon Kömyei Mihály révén volt érdekelt. A fiatal kaposvári - akik a tavalyi serdülő Európa-bajnoki cm védője is egyben - derekasan küzdött az ifjúságiak mezőnyében. A 23 kilométeres távon végül a nyolcadik helyet szerezte meg. Másnap két számban is érdekelt volt a kaposvári csapat. A Kiesek felnőtt mezőnyben a Szigeti Krisztián és Faludy András indult. A 36 kilométeres erőpróba nagy csatát hozott a kétszeres világbajnok tolnai páros ellen. A hatalmas taktikai harcot is hozó küzdelemben a somogyiak mind vízen, mind pedig a futó szakaszoknál végig jól „állták a sarat”. Szigetiék a verseny végén minimális különbséggel a második helyet szerezték meg. A Délviép-Kaposvári Vízügyi SC ezen a napon a Kömyei Mihály-Pápai Attila kettős révén is érdekelt volt az ifjúságiak mezőnyében. A fiúk sokáig az élmezőnyben lapátoltak, de a végére kissé elfáradtak, így nekik csak a nyolcadik hely jutott. A következő megmérettetés három hét múlva Győrben lesz, ami az országos maratoni bajnokság is lesz egyben. A Szigeti- Faludy páros célja a bajnoki cím megnyerése, ami egyben az Európa-bajnoki és világbajnoki részvételt is jelentené. _____kun