Somogyi Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-07 / 82. szám

2001. Április 7., Szombat SPORT Somogyi Hírlap - 11. oldal Győzelem hittel és verítékkel Klíma-Vili Purina Kaposvári KK-Flextronics ZTE KK 94-89 (27-27, 20-24, 14-24, 33-14) Ismét előnyt szerzett a Klíma-Vili Pu­rina Kaposvári KK együttese a férfi kosárlabda-bajnokság negyeddöntő­jében. Tegnap a városi sportcsarnok­ban játszott összecsapáson ahogy mondani szokás, szinte a sírból hoz­ták vissza a kaposváriak a győzelmet, hiszen az utolsó játékrész előtt még a vendégek vezettek 75-61 arányban. Kaposvár Az alapszakaszban elfoglalt helyezések alapján bizony még a zalaegerszegi szurko­lók között is csak kevesen reménykedtek ab­ban, hogy a két együttes szoros csatákat vív majd egymással. Ámi azonban tegnap a vá­rosi sportcsarnokban történt már-már Hitch- cock-filmbe illő. A nagy angol rendező sem tud­ta volna dráma­ibban megkore- ografálni az utol­só öt percet, me­lyet a közel hat­száz néző jobbá­ra állva tombolt végig. Kezdjük in­kább az elején, mert amellett nem lehet szó nélkül elmenni, amit a kaposváriak az első félidőben produkáltak. Az 'eredménytelen védekezés ismét görcsös támadójátékkal pá­rosult. A helyzetek kidolgozása helyett is­mét felelőtlen hármas-kisérletek tarkították A legjobb kaposvári A csereként érkező Szőke Balázs a tőle megszokott csupaszív játékkal vetette bele magát a küzdelembe. Harcolt a le­pattanókért (egy védő és négy támadó) és 12 pontot is szerzett, kiharcolt két szabálytalanságot és volt két kosarat érő passza is. Végül 18 IBM-pont állt a ■ neve mellett, úgy, hogy összesen 16 percet töltött a pályán. Ezúttal sem tagadta mag magát a találkozó előtt Sztojan Ivkovics. A kaposváriak jugoszláv centere - kihasználva, hogy a játékvezetői öltö­ző ajtaján kívül volt a kulcs - nemes egyszerű­séggel bezárta a sípmestereket. Természetesen a kopogó szürkeruhásokat kiszabadították, más kérdés, hogy ezúttal Ivkovicsnak csak a meccs végén volt oka örülni. a játékot, míg a zalaiak szorgalmasan gyűjtö­gették pontjaikat. Az első negyedet még Halimics gyors ziccere döntetlenre mentette, ám a elsősorban Kómán és Mavrenszki távo­li találatainak köszönhetően a félidőt már 51-47-es előnnyel fejezhette be a ZTE. A vé­dekezés hiányosságaira hű bizonyíték a ha­zai pályán kapott félszáz pont. A pihenő után folytatódott az ideges kapkodó játék. Az eladott labdák után hatékonyan kontrá­zott a ZTE és pontról pontra növelte előnyét. A kaposváriak sorra hagyták ki a helyzeteket és még a büntetővonáról sem találtak be. Ezzel szemben a zalaiak a hármasvonalon túlról is elképesztő pontossággal tartották tűz alatt a hazaiak gyűrűjét. A reménytelen­ség határárára sodródó Klíma-Vili 82-62-es hátrányba került. Már sokan lemondóan le- gyintgettek a pá­lya szélén, sze­rencsére a csere­ként érkező Sző­ke és Nunnery nem osztotta ezt a nézetet. Óriási akaraterővel ve­tették magukat a küzdelembe és a negyed végéig hat pontot sike­rült faragni a különbségen. A zárósza­kaszban egészpályás letámadással próbál­kozott a Kaposvár. A játékosok egymást fe­lülmúlva szerezték meg újra és újra a labdá­kat és a teljesen lebénuló ellenfél statisztálá- sa mellet - az ekkorra már tomboló közön­ségtől hajtva - ledolgoz­ták hátrányukat és Sző­ke kosarával 84-84-re egyenlítettek. Az ameri­kai Nunnery ismét elől járt a labdalopásban és egy palánkszaggató zsá­kolásra is tellett erejéből. A lelki pluszt jól haszno­sítva az utolsó percek­ben sikerült kiharcolni az oly fontos győzelmet is, így a három győzele­mig tartó párharcban ismét a Klíma-Vül ve­zet. Az azonban bizo­nyos, hogy a keddi za­laegerszegi mérkőzé­sen ennél sokkal nehe­zebb dolga lesz a so­mogyiaknak. így játszottak Kaposvár, városi sport­csarnok, 600 néző. Ve­zette: dr. Valovics, Ké­kesi. Klíma-Vili Purina Kaposvári KK: Simon (15/3), Bencze (8/3), Halimics (12/3) , Filipo- vics (4), Ivkovics (17). Csere: Nunnery (15/3), Szőke (12), Gémes (8), Varga R. (4/3). Vezető­edző: Földi Sándor. Flextronics ZTE KK: Mavrenszki (14/9), Bodrogi (13/9), Kómán (26/12), Csaplár-Nagy E. (10), Cseranics (17). Csere: Mészáros R. (7/3), Vavra A. (-), Képli (2). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Kis Attila Az eredmény alaku­lása 3. perc: (7-7), 5. Ivkovicsék csak az utolsó negyedben nyújtottak elfogadhatót fotó: györcyfalvi perc: (16-15), 9. perc: (25-27), 13. perc: (31-37), 24. perc: (52-54), 28. perc: (57-73), 32. perc: (71-86), 37. perc: (87-84), 39. perc: (92-87). Kipontozódott: Mavrenszki (a 36. perc­ben), Csaplár-Nagy E. (a 38. percben). Jók: Szőke, Nunnery, illetve Kámán, Cseranics. Földi Sándor: - Az első félidőben tűz és szív nélkül játszottunk, sőt a védekezésünk is elmaradt a korábbi hatékonyságtól. A fi­úkban volt annyi tartás és akaraterő, hogy a letámadással fordítani tudtunk. Jó lenne, ha a folytatásban a védekezésünk is feljavulna. Nikola Lazics: - Nem tudok mit mondani ilyen meccs után. A játékvezetők elvették a győzelmet tőlünk... A három győzelemig tartó párharc állása 2-1 a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK javára. KUN ZOLTÁN További mai párosítások: Marc-Körmend-Marso-NyKE Isobau Falco KC-Szombathely-Mol Szolnok Atomerőmű SE-Albacomp-UPC ■ Kézilabda NB I Pályán az ifjúságiak Marcali A Győri Graboplast ETO KC ven­dége lesz a női kézilabda NB 1 újabb fordulójában a Marcali VSZSE-Lénia együttese vasárnap este. A több válogatott játékossal felálló hazai csapat a hét közben felkészülési mérkőzésen 10 gól­lal verte a szlovák első osztály­ban szereplő Duslo Sala együtte­sét. Ezzel szemben Marcaliban a Szbbodáné Simon Judit és Szán­tó Angéla edzőpáros a sok sérült miatt az tréningeket is csak ne­hezen tudta megtartani.- Kovács Judit bokaszalag- szakladás után lábadozik, Koroknai Viktória pedig térdsé­rülése miatt nem edzett a héten, így játékára aligha számíthatunk - tudtuk meg Szlobodáné Simon Judittól. - Az biztos, hogy Szvetlána Gridnyeva, aki hetek óta kitűnően védett, kihagyja a győri mérkőzést. Ő a Kiskunha­las elleni hazai összecsapáson szenvedett sérülést. Fiatal kézi­labdázóink nélkül nem is tud­nánk kiállni a bajnoki találkozó­ra, a Graboplast ETO KC ottho­nában valamennyiük játékára igényt kell tartanom. A Marcali VSZSE-Lénia női kézilabdacsapatának utazó ke­rete: Bödör Szilvia, Krajczár Ibo­lya, (kapusok), Utasi Ágota, Szloboda Judit, Peringer Orso­lya, Mészáros Anita, Milinte Bri­gitta, Farkas Veronika, Hagyá- nek Barbara, Erdei Vanda, Pék Petra, Elekes Barbara. A kiesés elleni harc gyakorla­tilag már eldőlt, a még hátralévő hat fordulóban a Marcali VSZSE- Lénia célja a fiatal kézilabdázók csapatba építése és a tisztes helytállás lehet. samu László felhívás Felhívjuk mindazon hozzátartozó figyelmét, akinek halottja nyugszik a fonyódi temetőben, hogy az 1976. előtt, illetve 25 éve vásárolt sírhelyeket megváltani szíveskedjenek. Türelmi idő a meghirdetéstől számított 6 hónap. Értesítjük továbbá mindazon hozzátartozó figyelmét, akinek halottja nyugszik a fonyódi Temető u-i régi temetőben (Hrsz. 6334), hogy jelentkezzen aki exhumáltatni szeretné a halottját. Türelmi idő a meghirdetéstől számított 6 hónap. Érdeklődni lehet: Fonyód Vagyon és Településgazdálkodási Kht. Tel.: 85/360-452. . Sírhely befizetés: Fonyód, Szivárvány u. 57. | B és K Temetkezési KKT-nál. ; Rangos vendégei voltak Hitzó Istvánnak, a Somogy Megyei Úszószövetség elnökének; Ruza József, a Magyar Úszószövetség főtitká­ra, Perjámosi Sándor alelnök, a Vidékfejlesz­tési Tanács elnöke, és Kiss László szövetségi kapitány azért látogatott el a somogyi me­gyeszékhelyre, hogy a jövőről váltsanak szót. Kaposvár Az idén (is) pályázatok alapján dől el, hogy mely városok lehetnek a legrangosabb hazai úszóversenyek házigazdák A hat versenyből kettőt a Somogy Megyei Úszószövetség nyert el; július 7-én és 8-án lesz a jubileumi, 50. (nyílt) vidékbajnokság, rá két hétre pedig az utánpót­lás-bajnokság, ahol az 1989-ben születettek és annál fiatalabbak mérettetnek meg. További két OB-nak Székesfehérvár ad majd otthont, míg a másik két viadalt valószínűleg Egerben rende­zik. Azaz a jelek szerint idén nagy verseny nél­kül marad a főváros...- Nem udvariasságból mondom, hogy az egyik legjobban dolgozó megyei szövetség a so­mogyi; amikor bajban voltunk, rájuk akkor is nyugodtan számíthattunk - mondta Ruza Jó­zsef, a Magyar Úszószövetség főtitkára. - Nem véletlen hát, hogy két rangos versenyt is nekik ítéltünk, méghozzá hosszú távon. Öt éves szer­ződést kötöttünk ugyanis a Somogy Megyei Úszószövetséggel, azaz egészen 2005-ig Kapos­vár lesz a vidékbajnokság és az utánpótlás-se­regszemle házigazdája.- Azt tartjuk a legfontosabb feladatunknak, hogy egy és mindenkorra megszüntessük végre a Budapest-vidék ellentétet; számunkra csakis piros-fehér-zöld színek léteznek - folytatta Perjámosi Sándor alelnök, a Vidékfejlesztési Tanács elnö­ke. - Éppen ezért az idei ka­posvári vidékbajnokság már nyílt lesz; ha a Budapest-baj- nokságon indulhatnak vidéki úszók is, miért ne lehetne ez fordítva is?- Példaértékű az, ahogyan Kaposváron a sportot kezelik - vette át a szót Kiss László szö­vetségi kapitány, Egerszegi Krisztina, Kovács Ág­nes és Güttler Károly edzője. - Nemcsak beszél­nek róla, hanem tesznek is érte. Bár más váro­sokban is ilyen polgármesterekkel találkoznánk...- Három éve úgy tűnt, hogy megszakad egy hosszú, évtizedeken át tartó sorozat, nem lesz vidékbajnokság; akkor vállaltuk mi el, s rendez­tük meg Nagyatádon - mondta Hitzó István, a Somogy Megyei Úszószövetség elnöke. - Két éve aztán Kaposvárra jött a népes mezőny, s büszkék vagyunk arra, hogy a jubileumi, 50. vi­dékbajnokságnak is - amely most először lesz nyílt, azaz budapesti versenyzők is rajthoz áll­hatnak - mi lehetünk a házigazdái. A Magyar Úszószövetség vezérkara ezzel a gesztussal is­merte el a munkánkat; öt éven át a somogyi megyeszékhely ad majd otthont a legjobb vidéki úszók seregszemléjének és a legnépesebb me­zőnyt felvonultató utánpótlás-seregszemlének. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar úszó­sport egyik nagy bázisa Kaposvár (lesz). A jelek szerint új korszak kezdődik a sportágban, amelyben a somogyi megyeszékhelynek kiemelt szerep jut. Szeretnénk bizonyítani, hogy méltó­ak vagyunk a bizalomra, s jól döntött az orszá- gos szövetség vezérkara. ___________fenyő oábor Ka posváron a legerősebb rendőrök Ma rendezik meg - első alkalom­mal - a magyar rendőrök orszá­gos erőemelő- és fekvenyomó- bajnokságát Kaposváron a városi sportcsarnokban. Reggel 8 órakor mérlegelnek a versenyzők, majd elsőként a fekvenyomók kezdik meg küzdelmüket a súlyok ellen. Az előzetes nevezések alapján 21 hölgy és 95 férfi rendőr viaskodik a súlyokkal, s egyéniben és csa­patban is végeredményt hirdet­nek. Az erőemelők (guggolás, fekvenyomás és felhúzás) 15 órá­tól lépnek porondra, ahol a hírek szerint 12-en mérettetnek meg. Az egész napos műsort számos kiegészítő program teszi teljessé, így például lesz showtánc, fit- nesz, testépítő és harcművészeti, valamint kondicionálógép és táp­lálék-kiegészítő bemutató. A ren­dezők - a Somogy Megyei Rend­őr-főkapitányság és a Somogyi Rendőr SE - a rendezvény teljes bevételét a tiszai árvízkárosultak megsegítésére ajánlja fel, fenyő PÁLYÁZAT _________________________ Ba latonlelle Város Városüzemeltetési Szervezete pályázatot hirdet a fizetőstrand területén gyakorolható alábbi tevékenységek elnyerésére: Sorsz. Jellege Darabszám Javasoltár 1. Kereskedelmi és vendéglátó épület 1 15 000 Ft+ÁFA/mVszezon 2. Napernyő, nyugágy kölcsönzés (min. 8 m2) 1 120 000 Ft+ÁFA/8 m2/szezon 3. Portrérajzolás (min. 3 m2) 1 200 000 Ft+ÁFA/3 m!/szezon 4. Légvár üzemeltetés (min. 30 m2) 1 90 000 Ft+ÁFA/szezon 5. Vízicsúszda 1 90 000 Ft+ÁFA/szezon 6. Ugrálóasztal 1 1 500 Ft+ÁFA/m2/hó 7. 1 napos rendezvény 200 000 Ft+ÁFA/alkalom A területhasználat időtartama: 2001. június 1-től 2001. szeptember 15. A pályázat benyújtásának határideje és helye: 2001. április 25. 9 óra Balatonlelle Város Városüzemeltetési Szervezete, Balatonlelle, Arany J. u. 4. A pályázatot zárt borítékban kell benyújtani megjelölve a pályázott tevékenységet. Pályázatot jogosult benyújtani, aki- a területen folytatandó tevékenység végzéséhez szükséges hatósági és szakhatósági engedélyekkel, hozzájárulásokkal rendelkezik és azokat a bérbe adónak bemutatja. Nem köthető területbérleti szerződés azzal:- akit közterület engedély nélküli használata szabálysértés miatt 2 éven belül jogerősen elmarasztaltak,-akivel szemben a közterület-bérleti szerződés súlyos szerződésszegés miatt a bérbe adó felmondta, a felmondás keltétől, illetve érvényességének megállapításától számított 2 éven belül,- akit jogosulatlan kereskedés miatt 2 éven belül szabálysértési bírsággal sújtottak,- akinek az önkormányzattal szemben köztartozása, vagy polgári jogi megállapdásból eredő egyéb tartozása van. A pályázati tárgyalás helye és ideje: Balatonlelle Város Városüzemeltetési Szervezete, Balatonlelle, Arany J. u. 4. 2001. április 25.10.00 óra A pályázatoknak tartalmaznia kell:- a pályázó nevét, címét, tevékenységét és annak gyakorlására jogosító okirat másolatát- a felajánlott bérleti díjat- a pályázó által tervezett használati célt- nyilatkozatot arról, hogy a pályázati célt elfogadja. Balatonlelle Város Városüzemeltetési Szervezete azzal a pályázóval köt területbérleti szerződést, aki a licit során a legmagasabb összegű bérleti díj megfizetésére tett ajánlatot. Bérleti díj fizetése a pályázati tárgyalás napján, szerződéskötéssel egyidőben esedékes. A pályázati tárgyaláson 100 000 Ft bánatpénz befizetése után lehet részt venni. A pályázattal kapcsolatos részletesebb felvilágosítást a Városüzemeltetési Szervezet Balatonlelle, Arany J. u. 4‘. szám alatti irodájában, vagy a 85/352-621 -es telefonon lehet kérni. NAPSZEMÜVEG-NAGYKERESKEDÉS W1000 fajta UV-szűrős szemüveg 295 Ft áfás nagyker ártól! => • Többféle vásárlási lehetőség • Díjtalan kiszállítás • Mennyiségi kedvezmények • Folyamatos áruszállítás Telefon: 30/2562-672, 93/312-104 . Új korszak kezdődik A somogyi megyeszékhely lesz a magyar úszósport egyik bázisa /----------:---------------------------\ A K APOSPLAST Kft- mint a PANNONPLAST csoport tagja ­felvételre keres kereskedelmi osztályára fiatal, jó megjelenésű, jó kommuniká­ciós képességekkel rendelke­ző, precíz, megbízható munka­társakat, akik csapatmunka végzésére is alkalmasak. Felvételi követelmények:- műszaki vagy gazdasági irányú diploma- minimum középfokú német nyelvvizsga- Word, Excel ismeretek felhasználói szinten A felvételnél előnyt jelent a tár­salgási szintű angol nyelvtu­dás, kereskedelmi (üzletkötői) tapasztalat, jogosítvány, saját gépkocsi. <1 Jelentkezni lehet a személy- I ügyi vezetőnél kézzel írott í önéletrajzzal. ^Telefon: 06 82/528-332. J

Next

/
Thumbnails
Contents