Somogyi Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-29 / Vasárnap Reggel, 17. szám
2001. április 29. ★ ARCKÉP ★ 7 Gyilkos hajsza a vagyonért Sikerkönyvet írt Kerékgyártó István a privatizációról. Éveken át nyakig benne volt a magánosításban, majd közép- és nagyvállalatok vezetője, résztulajdonosa lett. A mesés vagyonok születésének körülményeiről, nagy bukásokról, emberi sorsokról beszélgettünk. A Vagyonregény nem csak a meggazdagodás receptjét tartalmazza. Jóval több annál...- Egyszer lent, másszor fent! De milyen körülmények hatására választja az ember a szellemi has- felmetszést?- Egyszer Závada Pali barátomnál egy írótársaságban voltam, beszélgettünk a rendszerváltást követő va- gyonosodásról. Biztattak, hogy írjam meg. Egy húsz éve Amerikában élő barátom azt mondta: segítek neked, ha 20-30 oldalanként e- mailen átküldőd a szöveget New Yorkba. Ő forgatókönyvíró. Később értettem meg, hogy miért írja azt: csak a jelenet a fontos, mindig a lényeges pontra koncentrálj, ne térj el a témától, ne nézd hülyének az olvasót, ne írj sok magyarázatot. Filmes ésszel „rendezett” engem, s amiket írtam, ezután kezdtem én is képekben látni. Ezért is»örültem, amikor az első két interjúban a két újságíró egymástól függetlenül azt írta: a téma filmre kívánkozik. Azóta már olvasták rendezők, és biztató tárgyalások folynak a megfilmesítésről.-Ez egy kulcsregény?- Szeretném, ha az lenne. Talán sikerült egy kor lényeges kérdéseire ajtót nyitnom. Valószínű, hogy több ajtó és több kulcs is létezik. Én a pénzesszobára, a pénztárszekrényre nyitottam ajtót. Szerettem volna a feltörekvő, gazdagodó rétegnek az életét, á magánéletét, a csalódásait, az emelkedését és a bukását bemutatni. Ezért jutok el a skizofrén helyzethez, amikor szétválasztom a figurát: nagyon magasra és nagyon mélyre elviszem, hiszen ebben a korban benne van a nagy bukások és a nagy emelkedések lehetősége is.- Átsüt a könyvön, hogy ennek az egésznek tevékeny részese volt. Miért írta ezt meg?- Ami 1989-ben elkezdődött, az 1998-99-ben gyakorlatilag befejeződött. Megtörtént az állami vagyon szétosztása, befejeződik a privatizáció. Létrejött az új tulajdonosi réteg. Úgy éreztem, hogy a kor lezárult, s abban a pillanatban kellett nekem elcsípnem, amikor ez felvillant, mert aztán elsüllyed, egészen mélyre. Benne voltam én is a magánosításban. Mégsem mondom, hogy ez az én történetem, de sok mindent láttam, sok minden megtörtént velem, a környezetemben, a barátaimmal és az ismerőseimmel. Voltam tanácsadó és vállalkozó: közelről láttam ezt a világot.- Az újságíró-gyakornokokat arra tanítják: nem szabad hosszú ideig kétségek között hagyni az olvasót. Miről is szól ez a könyv?- Szokatlan, hogy férfi létemre két női főszereplővel beszéltetek egyes szám első személyben. Valahol én vagyok Anna, és én vagyok Kata is. A történet szerint egy privatizációs tanácsadó hölgy, aki később vállalkozóvá válik, 1996-ban megbetegedve, idegileg kikészülve elbújik a világ elől, és leírja az élményeit. Majd ezt a szöveget a barátnője megszerzi, mert érzi, hogy rá nézve terhelő lehet a kézirat. Ellopatja, és ő maga is beleír, jegyzetekkel látja el. A kéziratköteg rejtélyes módon eltűnik, később egy gazdaságtörténész kapja kézhez, ő adja közre és lábjegyzeteket fűz hozzá. A lábjegyzetek esszé jellegűek, ha úgy tetszik, tudományos magyarázatok a könyv alján. Voltak, akik meggazdagodtak, s voltak, akik kimaradtak belőle. Majd kettéválik a történet, és az egyik hölgy egyfajta skizofréniában hihetetlenül magas üzleti és politikai karrier küszöbén áll, a másik pedig lesüllyed a hajléktalanságig.- Mennyire az öné ez a kor? Könnyen írt róla?- Nem. Megkínlódtam. Igyekeztem őszinte lenni, ami belőlem is érzelmeket váltott ki. Hiszen ebben az időben mindenki túlhajtotta magát, családok, egészségek mentek tönkre. Ez abból is adódott, hogy nem tudtuk használni a korábbi ismereteket, új volt a kihívás: embert koptató, embert gyötrő kór volt ez. Amikor írtam, újraéltem, és újra megviselt.- Volt, akit nevén nevezett, és volt, akire csak következtetni lehet. Miért?- Lényegében két embert nevezek a nevén; Kunos Pétert, a közismert bankárt, aki személyes ismerősöm. Őt meghurcolták. Lényegében egy koncepciós per áldozata. Ezért kísérlem meg leírni, mi történt valójában. Megmondtam neki előre, hogy szerepel ebben a munkában, s talán egyfajta rehabilitációt is jelent ez neki. A másik Suchman Tamás, aki egy ellentmondásos egyéniség. A könyvben leírom, hogy hihetetlenül nagy dolgot visz véghez, a privatizációs szervezet egyéves bevétele éppen annyi, mint amennyi korábban volt négy év alatt. Ugyanakkor a munkája során emberileg sok kifogást találtam. Azért neveztem a nevén, mert menet közben kiderült: hiába írom körül, mindenki tudja majd, hogy kiről van szó. A többi szereplőt több személyből gyúrtam össze, vagy egyet hasítottam több felé.- A privatizáció menynyire emberi útja a meggazdagodásnak? Mennyit kellett az embernek föladni önmagából, hogy vigye valamire?- Államosítani egy tollvonással lehet. De az 1500 milliárd forintnyi állami vagyon magánkézbe adása bonyolult folyamat. Ebben a játékban sokan elindultak, de csak a legügyesebbek voltak befutók. Pénze ugyanis senkinek nem volt. Az Antall- kormánynak egyetlen lehetősége volt: vagy a pénzzel rendelkező külföldi tőkének adja a magyar vagyont, vagy igyekszik megteremteni a nemzeti tulajdonosi osztályt. Ki kellett találni mindenféle hitelkonstrukciót, kedvezmények egész sorát. De olykor még ekkor is kellett hozzá néhány tízmillió forint, ami nem volt meg. Ezeket csak csalásokkal, különféle trükkökkel lehetett megszerezni. Tehát akik beszálltak ebbe a játékba, azok nemcsak elég ügyesek és gyorsak voltak, hanem bátrak is, és volt gyomruk hozzá, hogy mindezt elviseljék. A másik kérdés, hogy az így megszerzett vagyonokat ki tudta megtartani, mert vagyont megszerezni és megtartani két külön dolog. A magyar tőkésréteg 1993-ban és ’94-ben azokból alakult ki, akik így szerezték a vagyonukat. Nekik már jó esetben az unokáik is látnak majd valamit ebből. Persze sokan elvéreznek a megszerzésben, és még többen a vagyon megtartásában. A többség meg be sem tudott szállni ebbe a folyamatba.- Ezek a módszerek most már nem fordulhatnak elő?- Már nem, de itt vannak az újabbak, amelyek magukon viselik az előzőek nyomát.- Ezek azok, amiket most lobbinak meg kijárásnak hívnak?- Az eredeti tőkefelhalmozás soha nem mentes a korrupciótól: az mindenütt jelen volt. Minden tulajdonos el szokta sütni: csak azt ne kérdezzék, miből volt az első millióm. Ma is van korrupció, de mivel most nem a nagy vagyonok megszerzéséről van szó, a módszerek is finomabbak. A vagyont elosztották, a korrupció szű- kebb mederben csordogál.- Komolyan mondja, hogy egy-egy tárgyalásra ötvenmillió forinttal a zsebben kellett menni?- Fontos, hogy melyik évről van szó. Mert ha úgy tetszik, a taksa szinte évente változott. Volt olyan, amikor ötvenmillió volt. Nem bizsebb volt. Főleg azokról nehéz ezt elhinni, akik úgy váltak gőgössé és úrhatnámmá, hogy néhány hónapja még a mellettünk levő széken ültek. Szörnyű figurákat termelt ki magából ez a kor.- Alkalmas-e az ember arra, hogy ilyen hatalmas változásokat feldolgozzon, és ne okozzon ez személyiségtorzulást?- A könyvnek van egy jelenete, amikor a dolgozóknak bemutatják az új tulajdonosokat. A dolgozók azt látják, hogy úgy néz ki, mint ők, és mégis ő a tőkés. Az államot, az eddigi tulajdonost nem mutatta be soha senki, nem lehetett vele találkozni. Most pedig megjelenik egy hús-vér ember, aki esetleg véznább, alacsonyabb is, és ő a tulajdonos. Ki mondja meg, hogyan kell viselkedni ilyen helyzetben?- Könyvének egyik főszereplője tönkremegy, és visszavonul egy isten háta mögötti helyre. Mi azt látjuk, hogy hatalmas kacsalábon forgó villákat építenek, ami köré kőbástyákat emelnek, s nem csak Budapesten. Mit takargatnak?- Ez pótcselekvés, hiszen az újgazdagok még nem tudnak tulajdonosként viselkedni. Inkább falakat húznak, hogy senki ne lásson semmit, ne gondoljon semmire, mert félnek, hogy egyszer megkérdezik: miből is van mindez. A gazdagoknak ma nemcsak félelmeik, hanem bűntudatuk is van.- Meddig lehet élni bűntudattal?- Ezt a generációt a bűntudat elkíséri a sírig. Akik vagyonhoz jutottak, azoknak a többsége 40-50 éves volt. Ők most már 50-60 évesek, s tíz év múlva a gyermekeik lesznek 30-40 évesek. Nekik már nem lesz bűntudatuk azért, mert apjuk így szerezte a vagyont. Ők ma már azért tanulnak, hogy át tudják venni a családi céget. Ezek a gyerekek már beszállnak az üzletbe, látják a mintákat, és nincs bűntudatuk. Az apák sérültek maradnak.- Ezek az emberek voltak a mennyben, és voltak a pokolban. Egy azonban közös, hogy majd minden meggazdagodásra ráment a család. Csak így lehetett vagyont szerezni?- Ez nem szükségszerű, de jellemző volt. A túlhajszolt munkatempó gyakran vezetett ide, függetlenül attól, hogy férfiról vagy nőről volt szó. A gyilkos hajszában a házastársak rendre lemaradtak, a vagyonosodók pedig új partnert kerestek. Nem véletlen, hogy a fogadásokon koros üzletemberek új feleségekkel és barátnőkkel jelentek meg. A családnak van gazdasági funkciója. Amikor megszerezték a vagyont, újraszőtték ezt a hálót, s újra szerepe lesz a családnak is. A változás rombolta szét, s a változás hozza össze a családokat, így van ez a baráti körökkel is. Amikor az egyik nagyon meggazdagszik, a másik pedig lecsúszik, akkor szükségszerű az átrendeződés. Lengyel JAnos „A dolgozók azt látják, hogy úgy néz ki, mint ők, és mégis ő a tőkés. ”- A tanácsadóknál a korrupció napi gyakorlattá vált, hiszen ők csak így juthattak munkához. A politikusok megítélése ebben a folyamatban sajátos. Nem állíthatom, hogy egyik párt különb lett volna, mint a másik. Az biztos, hogy minden pártban megvoltak és megvannak azok a merkantil szellemű emberek, akik szeretik a pénzt, és hajlandók szívességet tenni. Az persze érdekes, hogy őket megvetéssel nézik azok a párttársaik, akik nem vesznek ebben részt, de mégsem tesznek igazán ellene. Tehát minden pártban vannak ilyenek, s vannak a tisztakezűek is. A merkantil szemléletűek pártoktól függetlenül leültek egy asztalmennyivel lehet megsegíteni. Alti ott volt, tudja, hogy ezek a kinyújtott kezek milyen gyorsan ökölbe szorultak. Tehát adni kellett vagy verekedni. Ez azzal együtt igaz, hogy a magyar privatizáció a térségben a legsikeresebb és legeredményesebb. Ma működik a magyar gazdaság, de e mögött erkölcsileg erodált emberi sorsok, vagyonok vannak.- Nem minden tanácsadó jutott Anna és Kata sorsára. A tanácsadók továbbélnek. Miben?- A magyar tanácsadók egy része kiszorult a pályáról, jöttek a multik, és arattak. A tanácsadók tehát már maguk is tulajdonosok lettek, saját számlára is privatiután olvasták a könyvemet, köztük néhány nagytőkés is. Nekik is azt mondom, akik nagy vagyonokhoz jutottak, azok legyenek szolidárisak azokkal, akik ebből kimaradtak. Tehát az új korban nagyon fontos a tőke szolidaritása, az, hogyan bánnak a dolgozóikkal, mennyire vesznek részt a mecenatúrában, az alapítványok létrehozásában.- Nálunk utálják a tulajdonosokat?- Jobban, mint Nyugaton. Ezt ők is tudják. Az irigység emberileg érthető. Persze ezt a tulajdonosok sem viselik el egyformán. Kevesen fogadják el, hogy az emberek egy része azért tett szert vagyonra, mert okosabb és ügyezáltak, kis- és középvállalkozók lettek. A másik részük pedig beépült a nagy nemzetközi tanácsadó cégek apparátusába. Már menedzserek. Egy jó menedzseri fizetés egyébként megközelíti egy kis- vagy középtulajdonos jövedelmét.- Akárhogy is nézzük, lezárult egy korszak. Milyen az új?- Ez az új most jobban hasonlít az Európa boldogabb felén élők körülményeihez, mindennapi életéhez. Nagyjából látszik, hogy ki a tulajdonos és ki a bérmunkás. Az is, hogy kiből lett nagytőkés. Érdekes, hogy többen felhívnak, mitos, hogy pénzt kellett vinni, volt, hogy autóval, házzal és ehhez hasonlóval intézték el a dolgokat. Előfordult, hogy elég volt egy éttermi vacsorameghívás is.- Mennyire volt érezhető a politikusok közelsége? Milyen szerepük volt ebben nekik, s milyen az apparátusuknak és a tanácsadóknak? hoz, ha érezték a pénz szagát. Megalkudtak, és egyetértettek ha kell, s nem zavarta őket a politikai különbség. Az apparátusokban is sokan voltak, akik kinyújtották a markukat. Megvolt, hogy minek mennyi az ára.- Ezt pontosan lehetett tudni?- Igen. S az persze gyorsan terjedt, hogy kit és Kerékgyártó István Született: Kaposváron, 1953-ban Pályája: 1977-ben jogot végez, majd 1981-ben bölcsészkart, 10 évig egyetemi oktató. 1987-1989-ben a Somogy Megyei Tanács főosztályvezetője. 1989-1993-ban privatizációs tanácsadó, 1993-1997-ben közép- és nagyvállalatok vezetője, résztulajdonosa. 1998-1999-ben az ŐRIT főigazgatója
