Somogyi Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-15 / Vasárnap Reggel, 15. szám
4 ★ RIPORT ★ 2001. április 15.___________________________^^ ^^ ^ ______________________________________________' S^P B CI NI PIKÁNS VÖRÖS MESEI Május elején már kapható lesz Zalatnay Sarolta legújabb, hetedik könyve Vörös ágyasok címmel. A történet egyszerre önéletrajzi vallomás és fikció. A könyv gerincét azok a sztorik alkotják, amelyek az énekesnővel megestek, ám a szerző egyes fejezeteket a fantáziájára támaszkodva továbbgondolt, kiegészített. így az olvasó Igazából csak találgathat, hogy amit olvas, az vajon igaz-e, vagy csak a fantázia szüleménye.- Nem véletlenül használtam ezt a módszert - állítja Cini. - A könyv műfaja ugyanis nem dokumentum, hanem inkább regény. Ugyanakkor minden történetnek van valamilyen valóságos alapja, így az olvasó képzeletére bízom, hogy mit hisz el és mit nem. A Vörös ágyasok cím sem véletlen: az 1970-től a 80-as évek közepéig citált történetek főleg a szocialista rendszer hatalmasságainak intimitásairól, rejtett erkölcsi kilengéseiről árulkodnak. Ilyen például az, hogy Fidel Castrónak és testvérének közös tolmácsa volt, egy csinos lány. Cini gyakran járt Kubában, s amikor kirendelték mellé a hölgyet, ő egy idő után elárulta: bizony nem tudja, hogy „balkézről” született gyermekének melyik Castro az apja. Cini nem hallgat a nagy szocialista orgiákról sem.- Jómagam is tanúja voltam annak a partinak, ahol pártvezetők és egyéb funkcionáriusok számára a fogadás végén a desszertet egy meztelen lány testén szolgálták fel - emlékszik visz- sza az énekesnő. - De nem csak hazai sikamlós történetek szerepelnek a könyvben: arról is írok, hogyan csöppentünk Cicciolina meglátogatásakor egy pornófilmforgatás kellős közepébe, mit művelt Jimi Hendrix egy limuzin hátsó ülésén a jelenlétemben két lánnyal, vagy hogy miként szedett fel Freddy Mercury a repülőn stewardessfiúkat. A Vörös ágyasok című könyvet a tervek szerint egy hónappal a hazai • megjelenés után, május végén, június elején Amerikában is piacra dobják. Zalatnay Sarolta elmondta: a fordítás két hét múlva készül el, s ezután kiutazik, hogy személyesen tárgyaljon a lehetséges kiadókkal. ZALATNAY SAROLTA Született Budapest, 1947. december 14. Végzettség: érettségi a Toldy Ferenc Gimnáziumban, felsőfokú német angol nyelvvizsga Pályája: 1965-ben fedezi fel Bergendy István, 1966-ban a Hol jár az eszem? című dallal táncdalfesztivál-második, 1967-ben a Nem várok holnapiggal már az első. 1968-69- ben Angliában szerepel. 1971-ben ismét táncdalfesztivál-győztes. Nagylemezeit az LGT, a Generál, a Metró, a Skorpió, az M7-es kíséretével, majd Máté Péter irányításával készíti. 1976-ban megalapítja a Cini és a Tiniket majd a Cinibabákat A 80-as évektől könyveket ír. 1996-tól önálló tévés vállalkozásba (CNN TV) fog... Kitüntetések: tucatnyi fesztiváldíj, MRT Nívódij, Magyar Kultúráért Dij Család: elvált, nevelt lánya 11 éves, Sarolta Nikolett Hirtelen kialudtak a kristálycsillárok, elsötétült a vidám csevegéstől, pezsgősdugók pukkanásától zajos terem. A nagy októberi szocialista forradalom évfordulójára rendezett, koncerttel egybekötött fogadás vendégei nem zavartatták magukat A minden finomságtól roskadozó asztalokon álló díszes gyertyatartók által nyújtott fényben folytatták a habzsolást. Egyszer csak minden szem az ajtóra szegeződött: libériás inasok óriási zsúrkocsikat toltak be. A tömeg kettévált, helyet adva a hatalmas ezüstburák alól előbukkanó édességeknek és gyümölcsöknek. Az emberek szeme csillogott az izgalomtól, szinte csörgött a nyáluk, annyira várták az utolsó fogást. Észre sem vették, hogy a három kocsi közül csak a két kisebbről emelték le a fedőt. Pillanatok alatt elpusztították a feltálalt ínyencségeket, és mintegy varázsszóra a szomszédteremben villó- dzó fények gyulladtak fel, és megszólalt a zene. A tömeget nyolc nagydarab testőr terelte át. Pontosan tudták, ki maradhat. Ekkor a harmadik, legnagyobb zsúrkocsit betolták a terem közepére. Leemelték a fedelét: a tálon egy gyönyörű nő feküdt, anyaszült meztelenül, csokoládéval leöntve. Két mellén marcipánból vörös csillag, a punciján pedig sarló-kalapácsot formázó cukormáz. A kiváltságosok, a vendéglátó politikus és a pártvezetők közelebb léptek. Már szemükkel fölfalták a „desszertet", és kapatos állapotuk nem hagyott kétséget afelől, hogy ezt hamarosan a valóságban is megteszik. Az egyik a vörös csillagot szopogatta le a csaj melléről, a másik vöröslő fejjel harapdálta a vállát, két igencsak pocakos elvtárs lihegve nyalogatta a csokoládémázt a hasáról, még a leg- csinosabbnak mondható magas grúz félreérthetetlen szándékkal hozzálátott a sarló-kalapács eltávolításához. Döbbenten figyeltem, nem értettem, miért hagyták, hogy ott legyek, de hamarosan rájöttem, hogy ezeknek a kanoknak velem is szándékaik vannak. (...) A televíziós show-mból ki kellett vágni azt a felvételt, ahol az egyik zenész, Frenreisz Károly „Peace" pólóban volt. Szintén vele fordult elő, hogy föl kellett tűznie a haját hátul, mert hosszú hajjal nem állhatott kamera elé. A farmernadrág sem volt mindenütt megengedett viselet. Egy csomó helyre egyszerűen nem engedtek be farmerban. Bizonyos szövegeket nem lehetett énekelni. Ha benne volt valamelyik angol vagy amerikai zenekar, a Coca-Cola neve vagy bármely más, a kapitalizmussal kapcsolatba hozható dolog, azt ki kellett hagyni. A női dolgokba, öltözködésbe nem nagyon szóltak bele, csak a ruha nem lehetett átlátszó vagy áttetsző. Ami a lemezborítókat illeti, nem lehetett olyat csinálni, ami misztikus vagy elvont, ködös... Volt egy ötletem: fehér háttér előtt állok fehér öltönyben, mintegy beleolvadva a háttérbe, csak a ruhából kinn lévő testrészek, a kéz, az arc, a haj, a bőr látszik... Nem lehetett megvalósítani: azt mondták rá, olyan, mint a kokainos repülés. (Csak tudnám, ők honnan tudták, milyen az.) (...) A szóbeszéd szerint kitiltottak Angliából azért, mert oroszul írt könyvet és jegyzeteket találtak a csomagomban, és vörös kémnek hittek. Ebből annyi igaz, hogy valóban találtak nálam ilyesmit, hiszen értettem oroszul - hála a kötelező iskolai orosztanulásnak. Behívattak Londonban a bevándorlási hivatalba, ahol a munka- és a tartózkodási engedélyeket adják, és faggatni kezdtek. A cirill betűket nem ismerték meg, hiszen ott szerepelt Brezsnyev, Gromiko és az én nevem. Tudtam, hogy előbb-utóbb hivatalosan le fogják fordítani mindezt, ezért jobbnak láttam, hogy magam meséljem el az írások tartalmát. Ezen írások tilalmi listán voltak a Szovjetunióban, hiszen a szexuális élettel foglalkoztak, és bizony híres emberek is szerepeltek bennük. Ennek olvasása és terjesztése büntetendő cselekmény volt, magyarán börtön járt érte. Hallgatnom kellett, de ugyanakkor mondanom is kellett valamit - nehéz helyzetbe kerültem, privát kapcsolatomat a két orosz politikussal nem igazán akartam kitálalni, így inkább próbáltam női mivoltommal hatni az angol hivatalnokokra. Egy baj volt, hogy abban a korban a kommunizmus volt a legnagyobb ellenség a Nyugat szemében, és iszonyúan féltek tőle. Nem volt mit tenni, el kellett magyaráznom, hogy ez nem politíka, hanem szex. Egyébként egy másik pletyka is közszájon forgott velem és a kokainnal kapcsolatban. Nevezetesen, hogy a melltartómba rejtve haza akartam csempészni, és ezért kitiltottak Angliából. Talán mondanom sem kell, hogy ebből semmi sem volt igaz. Márcsak azért sem, merta legutóbbi egy-két évet nem számítva sohasem hordtam melltartót Angol és amerikai útjaimnál előfordult, hogy megkértek gyógyszerek vagy receptek szállítására. Egyszer arra kértek meg, hogy egy nagy, receptekkel teli borítékot vigyek el. Talán lehetett valami megérzésem, vagy sugallat hatására cselekedtem, mindenesetre az utolsó pillanatban visszamondtam a dolgot. Kiderült, hogy jól tettem, mert a rendőrök lefülelték az embert, akinél a boríték volt, és kiderült, abban kokain volt... Az első magyar maffia ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ A szervezett bűnözést, a hazai maffiák létezését nem is oly rég még tagadták a belügyi vezetők, Pintér Sándor belügyérkedése hozta meg az úgynevezett maffiaellenes törvény- csomagot, azaz hivatalosan elismerték a magyarországi szervezett bűnözés létét. Napjainkban többen állították, hogy a szervezett bűnözés már elérte a gazdaságot és a politikát. Valójában hazánkban már 1983 tavaszán a Fővárosi Bíróságon elkezdődött az első magyar maffiaper. ■ ’H Az első 1 perrel ■ párhuza- Hmosan El még tolt] vábbi hat bíróság tárgyalta a részint Kaliforniából irányított hét betörőbanda ügyét. Ez idő tájt 86 személyt ítéltek el, majdnem 200 évet osztottak ki köztük, a legmenőbb csoport vezetői, Markó Béla és Horváth Zoltán ugyan még időben disszidáltak az Amerikai Egyesült Államokba, a megbukás előtt, de a főemberek közül Kecskeméti Sándor 12 év, Bujtor János 8, Cserveni József 6, Mészáros Péter 2 év jogerős ítéletet kapott. Az első magyar maffia tagjai több száz betörést követtek el, készpénzt, ebben természetesen valutát is, ékszereket, bundákat, festményeket, porcelánokat gyűjtögettek, de emellett mindenféle okmányt is zsákmányoltak. A mennyiségre jellemző, hogy kamionszámra vitték a szajrét Amerikába. A nyomozás során kiderült, a lakáscímeket részben Amerikából küldték, részben menő butiku- sok, kötősök, kisiparosok csemetéi és a pártvezetők fiai közül a fővárosi aranyifjak adták meg a tippeket a betörésekhez. A nyomozást akkor fejezték be, amikor „felsőbb utasításra” le kellett azt állítani, mert a politikai elit egyes gyermekeinek közreműködése egyértelmű volt. Őket ki kellett mosni, vagy volt, akihez hozzá sem nyúlhattak. Állításuk szerint a büntetés kiszabásakor az ítéleteket súlyosbította a társadalomra való veszélyesség, vagyis a kommunista vezetők gyermekeinek közreműködése. A történet még 1967-ben kezdődött. Egy 16 éves ifjú titán, Szendrő Öcsi sorozatos balhéi után a lába alatt megmelegedett talaj miatt néhány társával Amerikába disszidált. Ekkor már Kaliforniában, Los Angelesben és Hollywoodban szerveződött az amerikai-magyar maffia. Szendrőék megérkezése, majd „áldásos” tevékenységük és szervezésük gyümölcseként létrejött az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda által is figyelemmel kísért úgynevezett magyar maffia. A szervezetnek 300 tagja volt, tevékenységük kiterjedt a biztosítási csalásra, rablásra, zsarolásra, betörésre, gyújtogatásra. A rivális bandákat kiszorították, köztük az olaszokat is, és Dél-Kaliforniában egyeduralomra törtek. A szervezet irányítása egy békés nyomda mögött húzódott meg. Igaz, a nyomda gyártott mindenféle hamis okmányokat is. Budapesten időközben, a ’70-es évek közepén, megnőtt a betörések száma. A BRFK akkori betörési csoportjának nyomozói érthetetlenül álltak az új típusú betörések előtt, melyekre a hengerzártörés volt a legjellemzőbb. Az általuk ismert régi típusú, mint például riglihúzásos módszer szinte eltűnt, egyszerűen nem tudták, hogy hol keressék a betörőket. Ugyanis a betörések módszerét egyetlenegy általuk ismert régi betörő sem ismerte. Ezért 1980 januárjában az ORFK-n egy önálló csoportot hoztak létre, melynek feladata az volt, hogy felderítse a betöréssorozatot. A nyűin o z á s fényt derített arra, hogy különböző betörőcsoportok alakultak, amelyek részint ismerték egymást, részint tagjaik több esetben dolgoztak együtt is, de bizonyíték nem volt ellenük. 1981-ben azonban már letartóztatták Bujtort és Kecskemétit is, de akkor még bizonyítékok hiányában kiengedték őket. ’81 ősze hozta meg a fordulatot az ügyben. Ekkor találták meg a Kecskemétiék által használt Skoda 100-as gépkocsit, melyet a bűnözők a Dunába süllyesztettek a pünkösdfürdői hajóállomásnál. Az autó kiemelése után került elő egy gépkocsiagy- lehúzóhoz hasonlító szerszám, mely alkalmas volt a hengerzárak törésére. A szerszámon megtalálták az elkövetők ujjlenyomatait, így fordulatot vett az ügy. Szinte a corpus delicti, azaz a betörőszerszám megtalálásával egy időben Ferihegyre érkezett a PanAm járata, melyben egy fekete, kétméteres fémhengert, egy emberi alakot formázó szarkofágot hoztak. A különös csomag saját áramfejlesztőjével biztosította a mínusz tízegynéhány fokos hőmérsékletet, benne egy a bal halántékán fejbe lőtt férfinak, a kaliforniai magyar maffia egyik vezetőjének, Szendrő Öcsinek a holtteste volt. Szendrőt Hollywood Hills-i lakásának garázsában Markó Béla lőtte le.
