Somogyi Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-02 / 77. szám

4. oldal - Somogyi Hírlap MEGYEI K Ö R K É P 2001. Április 2., Hétfő Véleményünk Munkát, biztonságot! Megdöbbentő az eset, s tán elrettentő példaként szolgálhat egyes munkáltatóknak. A múlt évben egy hiányos védőburkolatú gép levágta egy munkás ujjait. A munkabiztonsági ellenőrzést lefoly­tatták, s a több százezres büntetés mellett arra is kötelezték a munkáltatót, hogy vonja ki a gépet a „forgalomból”. Ez nem tör­tént meg, sőt... Fél évre rá megint hasonló baleset történt, ezúttal is roncsolásos sérüléseket okozott a védőburkolat hiánya. Ezúttal azonban már a lehető legsúlyosabb, hárommillió forintos bírság­gal sújtották á céget. Ennyibe talán még egy új gép sem került volna... Sok munkáltató örül, ha jön a munkavédelmi ellenőrzés, mert legalább feltárják a hibákat, nefn kell nekik munkavédelmist fog­lalkoztatniuk. Pedig a törvényi szabályozás pontosan meghatá­rozza a munkabiztonsági szakemberek számát és végzettségét az egyes cégeknél. A száz foglalkoztatottnál kisebbeknél ugyan nem kötelező a szakember állandó jelenléte, de a munkabiztonsági előadást ott is meg kell(ene) tartani. Vannak, akik sajnálják erre a pénzt, másokat „levesznek” erre szakosodott munkavédelmi portyacégek. Pedig érdemes lenne jobban odafigyelni a bizton­ságra, mivel nem csak a tragédia, hanem annak nemtörődömség­ből adódó esélye esetén is egyre nagyobb lesz a büntetési tétel. Az unióban ugyanis már nem elsősorban a hiányosságokkal bí­belődnek, hanem azt ellenőrzik, hogy mit is tett a cég a megelő­zés érdekében. TAKÁCS ZOLTÁN Festetics-városok találkozója Csurgón úgy döntöttek, még ebben az évben szobrot emelnek a városalapítónak Csurgó Negyedik alkalommal rendezték meg a Festetics-városok - Csurgó, Keszthely, Hévíz - találkozóját, amelynek idei első házigazdája Csurgó volt. A három várost Gróf Tolnai Festetics György személye kap­csolja össze, aki Hévízen az első fürdőházat emeltette a tó fölé, Keszthely általa nyerte el a térség­ben sokáig egyedülálló gazdasági és kulturális rangját, a család kas­télya napjaink egyik legkedvel­tebb múzeuma. Csurgón 1792- ben megalapította az első somo­gyi iskolát, ingyenes telekkel segí­tette az iskola utcájában letelepül­ni vágyó polgárokat. Csurgó neki köszönheti, hogy várossá lett - hangzott el az ünne­pi köszöntőben. 2001-ben a Szé- chényi-tervhez illeszkedő helyi program Festetics nevét viseli. A Csokonai Vitéz Mihály Refor­mátus Gimnáziumban Hévíz, Keszthely és Csurgó városának képviselői a nagy mecénásra em­lékeztek, majd az önkormányza­tok megkoszorúzták a szobrát. A vendégek meglátogatták az Öreg­könyvtárat és a Városi Múzeu­mot, a közösségi házban a keszt­helyi Goldmark Károly Művelő­dési Központ fafaragó- és kerá­mia-szakkörének munkáiból nyílt kiállítás. A zalai város népi ipar­művészeinek munkáit, és a mar­cipánmúzeum tortaremekeit cso­dálhatták meg az érdeklődők. A Festetics-napi programot kulturá­lis gálaműsor zárta, ahol Szászfal­vi László polgármester köszöntő szavai után a három város művé­szeti csoportjai léptek fel, és hon­foglalás kori motívumokkal díszí­tett viseleteket mutattak be a re­Három város közösen emlékezett Festetics Györgyre fotó. varga györgy __________Hírek__________ HÉ TVÉGI TÜZESETEK. Égett a nád, az avar és egy szemetes is a hétvégén. Siófokon a 70-es út mellett egy hektáron égett a nádas, Kaposváron a Dombóvá­ri üt mellett pedig ugyanekkora területen az avar kapott lángra. Balatonszemesen ugyancsak egyhektárnyi területen égett a száraz aljnövényzet, amely Marcali határában négy hektá­ron lángolt az erdőt is veszé­lyeztetve. Feltehetőleg emberi mulasztás okozta azt a tüzet, amely a megyei könyvtár épü­lete előtt álló kukából csapott ki. Mindhárom esetben idejé­ben érkeztek a tűzoltók, így je­lentősebb anyagi kár nem ke­letkezett. (tz) KÖRUTAZÓ VASUTASOK. Hat német vasutas rekordvo­natozásra vállalkozott, s a hét­végén Kaposvárt is érintették. A kezingeni vasutasklub tagjai j Pécsről érkeztek és Gyéké­nyesre utaztak tovább, hogy 36 órán belül körbeutazhassák az országot. A különleges akci­óra azért indultak el, hogy egy­részt a vasúti utazást népsze­rűsítsék, másrészt bekerülje­nek a Guiness-rekordok köny­vébe. (tz) NYERT AZ ISKOLA. Három pályázaton is nyert a So- mogygeszti Általános Iskola és Óvoda. A Megyei Közoktatási Alapítványtól eszközfejlesztésre 150 ezer forintot az iskola, míg 100 ezer forintot az óvoda fordít­hat. Emellett a kisiskolások, ha­gyományosán Somogygesztiben j megrendezett, kulturális sereg- j szemléjére is 45 ezer forintos tá­mogatást kapott a tanintéz­mény. (tz) BETILTOTT VERSEK. Hetven év betiltott és elhallgatott Tria- non-verseit és -dalait hallhatták azok, akik a kaposvári Dorottya Ház éttermében látták a Bocskai j István Szabadegyetem Színpad ; előadását. A Csurka László ren- ! dezte előadást Győri Béla vezet- ! te, de közreműködött többek között Hegedűs Zsuzsanna, Szokolay Ottó, i(j. Jászai László, Balogh Márton, Gidófalvy Attila és Nagy Feró is. (tz) SZIMPÁTIATÜNTETÉS. A Munkácsy Mihály Gimnázium tanulói szimpátiatüntetésre ké- j szülnek a Táncsics Mihály Gim- j názium diákjainak múlt heti de­monstrációja után, amikor a megválasztott diákpolgármester J nem vehette át jelképesen az is- í kóla kulcsát. A megmozdulásra a tavaszi szünet első napján sze­retnék a többi kaposvári közép­iskolai tanulót is mozgósítani, mert véleményük szerint a tán- csicsos diákok jogai nem érvé­nyesülnek a patinás oktatási in- tézményben. (tz) ___________■ I Ne m javult a munkabiztonság (Folytatás az 1. oldalról) A szakemberek szerint külön gondot okoz az elavult gépek használata a kisiparosoknál, akiknek egy része máshonnan ki­szanált, a munkavédelmi előírá­soknak nem megfelelő gépekkel dolgozik. Az 50 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő munkavé­delmi bírság kiszabásánál min­denesetre mérlegelik a vállalko­zás anyagi helyzetét is. Az ellenőrzések után kiszabott végrehajtási bírságok is növeked­nek évről évre, különösen az épí­tőiparban és a faiparban sok a mulasztás. Haszák Iván elmond­ta: a szabálysértési bírságokkal a művezetőt, illetve a munka szer­vezőjét sújthatják. Legtöbbször a védőfelszerelés hiánya miatt kell a legfeljebb tízezer forintos bírsá­got kiszabniuk. Az egyes munka­típusokra előírt bakancsot gyak­ran nem is vásárolják meg a mun­kavállalóknak, mivel az csak pár napig dolgozik a cégnél, a védősi­sakot pedig sok esetben saját fele­lősségükre nem használják a dol­gozók. A munkabiztonsági szak­ember szerint az ISO-minősítés egyik alapeleme a munkavéde­lem, ezért az uniós csatlakozásig javulhat a helyzet, de kirívó tör­vényszegésre mindig akad példa. TAKÁCS Falugondnok segít Hedrehelyen Hedrehely A hedrehelyi önkor­mányzat évek óta hiába próbálkozott a falugond­noki szolgálat elindításá­val, míg végre tavaly megkapta a szükséges támogatást. Az autó vá­sárlásához félmilliónyi saját erőt kellett hozzá­tenniük, az idei évtől pe­dig megkapják a működ­tetéshez szükséges 1,4 millió forintot is. Már az első hónapok tapasztalatai is mutatják, hogy feladatban nem lesz hiány: a falugond­nok segítheti a külterüle­ti iskolások és óvodások utazását éppúgy mint az idősek orvoshoz, keze­lésre szállítását, a gyógy­szerek beszerzését, sőt, ha marad idő, akkor az alapellátáson túli igénye­ket is elláthatja. Krénusza Róbertét, akárcsak az újonnan munkába álló többi falu­gondnokot, tanfolya­mokon készítik fel fel­adataira. Hasznosnak Krénusza Róbert hedrehelyi falugondnok tartja a továbbképzést, ahol tevékenysége törvé­nyi szabályozását is megis­merheti. A hatalmas kami­ont egy Mazda-kisbuszra, az ország ' közútjait Hedrehely környékére cse­rélte fel a hedrehelyi fiatal­ember, amikor a pályázat nyerteseként megkezdte munkáját. Elhatározását nagyban segítette a családi ösztönzés is, mivel felesé­ge és három kisgyermeke túl gyakran érezte a hiá­nyát. Erősen kötődik a fa­luhoz, ahol apja és nagyap­ja született, a zselici táj fog­va tartja őt is, Hedrehelyen építkezett. Minden háznál jó ismerősként fogadják, szívesen meghallgatja az időseket. Vallja, hogy a fa­lugondnoknak az embere­ket kell szolgálnia. A Maz­da segítségével most köny- nyen eljutnak a hedrehe- lyiek is Kadarkútra vagy or­vosi kezelésre Kaposvárra. A hivatalos ügyek intézése az egész nap helyett né­hány órára csökkent, sőt jelentősen le is egyszerűsö­dött. IZMÉNYI ÉVA Tizenöt aranyérmes nedű Balatonszemes A Balatonszemesi Hegyközség 23. alkalommal rendezett borver­senyt a szemesi és őszödi gazdák részére. A résztvevők 81 fehér- és 54 vörösbort neveztek a vetélke­dőre. Gáldor Dénes, a neves szak­emberekből álló bírálóbizottság elnöke értékelésében több hasz­nos tanácsot adott a gazdáknak. Elmondta többek között, hogy a 2000. év jó évjárat volt a szőlé­szek, borászok számára. Kedve­zett az időjárás, aki kellően odafi­gyelt, kellemes ízű bort tudott előállítani. A jövőre való tekintet­tel ugyanakkor számos hiányos­ságot is megemlített. Vannak er­jedési hibák, egyes borok túlké­nezettek, másoknál pedig a kén­hiány a jellemző. Előfordul darabíz és a nem kellő fajtajelleg. Külön felhívta a figyelmet a pin­cék, borászaü eszközök folyama­tos tisztítására, ápolására. Aranyéremmel és különdíjjal ismerték el Benedek Tamás és Benedek József vörös- és Antal János fehérborát. Rajtuk kívül aranyérmet kapott: Takács Tibor, Rakics Ferenc, Zrínyi László, Dohai Lajos, Stickel József, Pápa Ferenc, Volaseklmre, Szabóné Ju­hász Zsuzsanna, Benedek Béla, Kelemen Géza, Böröczki Szilárd és Rajczi Lajos. A borverseny hivatalos része után a „magánzsűrizés” hangula­tos zene mellett hajnalig tartott. Új emlékmű Szabadiban Balatonszabadi Új szovjet emlékművet készítet­tek Balatonszabadiban. Ennek helyét az önkormányzat földte­rületén, a református templom mögött jelölték ki.- Azért került ide az emlékmű, mert három szovjet katonát ide temettek el egykor - magyarázta Szerenka József polgármester. - Betonalapra vörös márványt állí­tottunk. Az orosz nagykövetség titkára azt mondta, hogy áthe­lyezhető ide az a szöveg, amely a falu főterén álló szovjet emlék­művön van. Ez ugyanis elbontás­ra kerül, helyére játszótér kerül- het majd Balatonszabadiban. c.a. Rockfesztivál Klaudiáért A négyéves Koleszár Klaudia sú­lyos szívbeteg. Életmentő műtét­jéhez több százezer forint kell, amelynek egy részét egy hétvégi rockfesztivál bevétele fedezi. Gulyás Katalin, a szívbeteg kislány édesanyja elmondta: meglepetésként érte, hogy bará­tai minden mozgósítható somo­gyi rockbandát pár nap alatt ria­dóztatták. Schenk Tamás főszer­vező, a Schenker Bánd basszus- gitárosa tizennégy együttes mel­lett az amerikai Theodore Chriss fellépését tudta tető alá hozni, hogy az Aréna Klubban szerve­zett buli összes bevételét a mű­tétre ajánlják fel. A péntek este kezdődött és szombat hajnalig tartó koncertre több százan vol­tak kíváncsiak, s a 600 forintos jegyárért minden formáció félórás koncertet adott. Édesanyjától megtudtuk, hogy a négyéves Koleszár Klaudia már születésétől fogva szívbeteg. Ki- lencnapos korában műtötték meg először, de ezt követően még két műtétet kellett elvégezni rajta, s remélhetőleg a mostani lesz az utolsó. Mint kiderült, a fesztivál bevétele a műtét költsé­geinek mintegy felét fedezi, a fennmaradó részt pár hónapon belül össze kell gyűjtenie a csa­ládnak. Ehhez számlaszámot is nyitnak a közeljövőben, addig a 06/20 3891 504-es telefonszá­mon fogadják a segítő szándékú hívásokat. takács érdemeit Csurgó még az idén életnagyságú szobor felállításával kívánja elismerni. varga andrea formátus gimnázium alkalmi mo­delljei. Festetics György városalapító ^i= .. * KOGAZ KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy 2001. április 2-től az új szervezeti felépítésünknek megfelelően I az alábbi telefonszámokon, címeken állunk rendelkezésükre: Számlával kapcsolatos megkereséseiket, lakcímváltozásokat és egyéb, a gázszolgáltatással kapcsolatos bejelentéseiket bármely településről a helyi tarifával hívható (kék) 40/444-000 elefonszámon, I Üzemzavarral, gázszivárgással kapcsolatos bejelentéseiket a nap bármely időszakában a helyi tarifával hívható (kék) 40/301-301 elefonszámon fogadják munkatársaink. I Az alábbi települések Balatonújlak, Balatonberény, Balatonkeresztúr, Balatonmária, Balatonszentgyörgy, Battyánpuszta, Bize, Boronka, Főnyed, Gadány, Hollád, Horvátkút, Hosszúvíz, Kelevíz, Kéthely, Marcali, Mesztegnyő, Sávoly, Somogysámson, Somogyszentpál, Szegerdő, Tikos, Vörs a jövőben a Keszthelyi Kirendeltség szolgáltatási területéhez tartoznak, amelynek címe: Keszthely, Lovassy u. 11/a. Tel.: 83/314-185. Tájékoztatjuk Tisztelt Üzleti Partnereinket, hogy a tervegyeztetési, műszaki ügyekkel kapcsolatos ügyfélfogadási idők kirendeltségeinken az alábbiak: a Kaposvári Kirendeltség Hálózatelőkészítő Csoportjánál hétfőn 7.30-12.00 óráig, szerdán 12-15 óráig, Kaposvár, Izzó u. 1. szám alatt, illetve a 82/528-700-as telefonszámon, a Siófoki Kirendeltség Hálózatelőkészítő Csoportjánál kedden 7.30-13 óráig, csütörtökön 12-15 óráig, Siófok,, Somlav A. u. 9. szám alatt illetve a 84/311-090-es telefonszámon, a Keszthelyi Kirendeltség Hálózatelőkészítő Csoportjánál kedden 7.30-13 óráig, csütörtökön 12-15 óráig, Keszthely, Lovassy u. 11/a. szám alatt, illetve a 83/314-185 telefonszámon. A műszaki átvételek rendszere változatlan. Értesítjük ügyfeleinket, hogy elkészült a KÖGÁZ Hírlevél, melynek első példányát minden földgázfogyasztónkhoz a március havi gázszámlával együtt fogunk eljuttatni, amelyet majd továbbiak követnek. Hírlevelünkben tájékoztatást adunk kirendeltségeink elérhetőségéről, a mindenkori gáz áráról, a garantált szolgáltatásokról, díjmentes szolgáltatásainkról és a fogyasztókat érintő egyéb eseményekről. (37180) KÖGÁZ Rt.

Next

/
Thumbnails
Contents