Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-08 / 57. szám

2001. Március 8., Csütörtök M E G Y E I KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal Segítség a biztonsághoz Több mint öt­százezer forin­tos támogatás­ról írt alá szer­ződést tegnap dr Kustra Jó­zsef rendőrez­redes, megyei főkapitány és dr. Jankó Ta­más, a Hungá­ria Biztosító Részvénytársaság te­rületi igazgatója. A rendőrség és a biztosítótársaság között hagyo­mányos a kapcsolat, ez azonban most új tervekkel bővült. A Hun­gária Biztosítónak az idén is ki­emelt célja a kármegelőzés, s en­nek keretében a rendőrség támo­gatása. Kustra József főkapitány szerint jókor érkezett a segítség, bár a rendőrség valamennyi gondját nem oldja meg. A pénzt a főkapitányság oktatásra, ismeret- terjesztésre használja fel. ______■ Ag rártámogatásokra 191 milliárd forint Kaposvár Az idei agrártámogatási rendelet illeszkedik a támogatások több­éves koncepciójához, valamint az Európai Unió hasonló rendszeré­hez is. A támogatás elemei bővül­tek, és a tavalyinál több forráshoz juthatnak a gazdák - mondta dr. Tamás Károly, az FVM közigazgatási államtitká ra tegnap Kaposváron. Nagy érdeklődés kísérte teg­nap Kaposváron dr. Tamás Károly államtitkár előadását, amelyben az idei agrártámo­gatásokról adott számot. Mint elmondta: a rendelet szorosan illeszkedik az euró­pai uniós normákhoz, vala­mint a mezőgazdasági támo­gatás eddigi rendszeréhez. Az idén több forráshoz jut­hatnak a gazdálkodók. Az agrárium tavaly 139 milliárd forintból gazdálkodhatott, az idén pedig 191 mil­liárd forint az összeg. A költségvetésből odaítélt kereten felül pedig 23,5 milliárd jut a terület-, és vidékfejlesztésre. Új­donság lesz az ősztől igényelhető Sapard-támogatás, e keretben 135 milli­árd forint szolgálja a felzárkóztatást. A beruházási támogatás körébe újra be­vették az építési támo­gatást, azaz új mezőgaz­dasági létesítmény épí­tésekor átlagosan 30 százalék vehető fel, fel­újításokra öt százalék jut. Aki pedig a Környe­zetvédelmi Alaphoz is nyújt be pályázatot, to­vábbi öt százalék támo­gatást kaphat. Továbbra is segítik a fiatal agrár- szakembereket, vala­mint az új típusú szövet­kezeteket. A regisztráci­ós határidőt május végé­ről november közepére tolta ki a tárca. Korszerűsítésre, gépekre továbbra is kaphat pénzt a gazdálkodó. Az idén a borsó, a napraforgó és a szója is beke­rült a támogatott növények közé. A nö­vénytermesztés normatív támogatására pedig a tavalyinál 30 százalékkal na­gyobb összeg jut.- A minőségre is nagy hangsúlyt fek­tetünk - mondta dr Tamás Károly, az FVM közigazgatási államtitkára. - Bár csökken az exporttámogatás, ezt ellen­súlyozzuk a minőségi támogatással. Az extraminőségű tej mellett a sertés-, és baromfihúsra is további támogatást le­het felvenni. Kiemelte: bár a tavalyi ár, és belvíz, valamint a nyári aszály nagy károkat okozott, ennek ellenére a magyar mező- gazdaság jól teljesített. Az agrárium fej­lődése nélkül nem javulhatnak az or­szág gazdasági eredményei. Az uniós csatlakozás küszöbén pedig a magyar érdekeket kell szem előtt tartani - mondta az államtitkár, strasszer valéria Dr.Tamás Károly közigazgatási államtitkár fotós láng Róbert VÉLEMÉNYÜNK Nyuszit a gyereknek Rövidesen a tízmillió nyúl országa leszünk. Ezt dr. Tamás Károly államtitkár szavaiból szűrtem le, aki amikor az FVM idei agrártá­mogatásairól beszélt, külön kiemelte a nyúlágazatot. Mint mond­ta, jelenleg négy és fél millió tapsifülest tenyésztenek évente ha­zánkban, de hogy az exportigényeket kielégíthessük, kétmilliót importálnunk kell, hogy levághassuk. Ez így nem túl szerencsés, ezért támogatni kell a nyúlte- nyésztőket. Akik - az államtitkár szerint - akár gyerekek is lehet­nek, hisz a nyúltenyésztés nem túl bonyolult feladat, ezáltal már egész kicsi korban az állatszeretetre, az állatokkal való kapcsolat­ra lehet nevelni az emberpalántákat, ráadásul még egy kis zseb­pénzt is kereshetnek vele. Itt a soha vissza nem térő alkalom: közeleg a húsvét, vegyünk nyuszit a gyereknek. Az ünnepi simogatás után azonban ne ajándékozzuk el, mint eddig, hanem vegyük rá a srácokat, hogy etessék tovább. Talán egy szexuális felvilágosító beszélgetést is megspórolunk, ha a fedeztetést is rájuk bízzuk, majd az ellést is megmutatjuk nekik. Ha így teszünk, rövidesen már egy egész kis nyúlfarmja lesz a gyereknek, mi pedig szaladgálhatunk tápért és állatorvosért. A srác talán valóban megszereti az állatokat. Oly­annyira, hogyha eljön végre azaz áltilunk.nagyon várt pillanat, amikor végre a felvásárlónak leadható lesz az állomány, elkezd­hetjük azon törni a fejünket, hogy most mit mondunk a gyerek­nek. Mert egy nyuszinál még elment a „tudod visszament az anyukájához” szöveg, de tizenötnél már nem. Különösen, ha az anyukája is ott van a ketrecben. De nyulat talán nem kell többet importálni,,, _______vargaottó Mi ndkét sofőr vétett (Folytatás az 1. oldalról) A rendőrségi vizsgálat során bizo­nyítási kísérlettel, tanúk meghall­gatásával, szakértői vélemények sorával próbálták felderíteni a tör­ténteket, különösen a két jármű mozgását, sebességét, a minisz­teri autó megkülön­böztető jelzéseinek észlelhetőségét. Ko­rábban nem alkalma­zott módszereket is bevetett a rendőrség. Az eredményről hiva­talosan a tegnapi ka­posvári sajtótájékozta­tón számolt be Tóth János rendőrezredes, közbiztonsági igazga­tó és Sinkovics Ferenc rendőr alezredes. A rendőrség megállapította, hogy az Audi 133- 141 kilométeres óránkénti sebes­séggel robogott, a Trabant 21-23 kilométeres óránkénti sebesség­gel készülődött a kanyarodás­hoz. A menetsebességhez képest az Audi sofőrje már későn, féktá­volságon belül észlelhette a Tra­bantot és annak kanyarodási szándékát. Kritikus kérdés volt, hogy észrevehette-e a Trabant vezetője a miniszteri Audi meg­különböztető jelzéseit. A fényjel­zést - állapította meg a vizsgálat - 180 méterről észrevehette, a hangjelzést azonban - annál is inkább, mivel az az előírtnál hal­kabb volt - csak 0,9-1,8 másod­perccel, vagyis 26-55 méterrel az ütközés előtt. S ekkor már sem­mit sem tehetett. A rend­őrség „osztott felelőssé­get” állapított meg. Az Audi sofőrje megszegte a KRESZ szabályait, így halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a rendőr­ség vádemelési javaslat­tal megküldte az iratokat a megyei főügyészség­nek. A Trabant vezetője azzal vétett, hogy a ka­nyarodás előtt túl korán húzódott át a másik sávba, le akarta „nyes­ni” a kanyarívet. Ha 10-12 métert még előrehalad, s csak utána hú­zódik balra, a miniszteri Audi el­robogott volna mellette, s nem ütköznek. így ő is megszegte a kanyarodás szabályait, ám mivel ő meghalt a balesetben, vele szemben a nyomozást megszün­tették. A felelősség mértékének, ületve az esetleges kártérítés ösz- szegének megállapítása a bíróság dolga lesz. _________________jj. Av artüzek megyeszerte A családok megerősítése a cél Információkat hozott és vitt Marcaliból az államtitkár Marcali Dr Molnár Ilona leköszönt orszá­gos tiszti főorvos, a Szociális és Családügyi Minisztérium közigaz­gatási államtitkára Somogybán töltötte tegnapi munkanapját. Lá­togatása céljáról elmondta: híreket hozott és vinni is szeretne helyet­tük. A tárca ugyanis minden olyan kísérletre, új kezdeményezésre kí­váncsi, amely hatékonyabbá tehe­ti a szociális területen vagy a csalá­dokért dolgozó szakemberek, szervezetek munkáját. Marcaliban az tetszett az állam­titkárnak, hogy a családsegítő köz­pont koordinálja a város összes szociális területen működő intéz­ményét, amelyhez többek között a gyermekjóléti, a védőnői szolgá­lat és a bölcsőde is hozzátartozik. Szerinte ez azért példaértékű, mert magába foglalja a prevenciót is, amitől hatékonyabban működ­het a rendszer. Dr. Molnár Ilona el­mondta: a tárca korábbi pályázati lehetőségei mellett az idén 600 millió forintot különítettek el a családok és kis közösségek támo­gatására. Ebből a forrásból egyhá­zi és civil szervezetek juthatnak pénzhez, akkor ha a helyi önkor­mányzatokkal közösen pályáz­nak. A 600 milliós alap célja nem a problémakezelés, hanem a műkö­dő családok megerősítése, a gene­rációk együttműködésének erősí­tése közösségi programokon ke­resztül. Az államtitkár a megyében dol­gozó korábbi kollégáival is találko­zott. Búcsúzni jött, de mint mond­ta, a tegnapi alkalmat inkább egy újabb találkozásnak tekintette, hi­szen a tisztiorvosi szolgálatok együttműködésére munkájában ezután is számít. fábos erika Hírek SOKSZÍNŰ TÁRLAT. A nagy atádi millenniumi szobrász­szimpózium alkotója, Kostura István kárpátaljai művész fest­ményei láthatók a művelődési ház kiállítótermében A Plazma című kiállításon különleges fes­tett fa-alkotásait mutatja be, a szobrászat mellett a festészetet, fotózást, kollázstechnikákat is alkalmazó művész, (hm) NEVELÉSI FÓRUM. A nehe­zen kezelhető gyermekek neve­léséről, problémáiról tartott teg­nap előadást Tóth József pszi­chológus a nagyatádi henészi óvodában. A szülők fórumának első idei előadásának témáját a gyakorta előforduló esetek alap­ján választották a szülők és a pe­dagógusok, hogy megelőzzék az iskolai, családi problémákat, megoldást találjanak a sok ne­hézséggel járó gondokra, (hm) 103. SZÜLETÉSNAP. A patalo mi Park Szociális Otthon legidő­sebb lakóját, a 103 éves Nagy Józsefnét köszöntötte tegnap dr. Gyenesei István, a megyei köz­gyűlés elnöke, Porkoláb Lászlóné polgármester és Varga Zsolt, az in­tézmény igazgatója. Az anya­könyv szerint 102, saját bevallása szerint 103 éves, manapság is jó egészségnek örvendő Rózsi nénit meglepték egy ünnepi tortával és egy ajándékkosárnál is. (tz) VERSMONDÓVERSENY. Az első Mikrotérségi Napok vers- és prózamondóversenyen Somogy- sárdon ötvenketten vettek részt. Az öt településről érkezett ver­senyzők közül a kategóriák győz­tesei a sárdi Albecker Dániel, a he- tesi Békéi Barbara, a sárdi Csere Istvánná, a mefcőcsokonyai Bal- hási Józsefné és a mezőcsokonyai Papp Istvánná lettek, (tz) A MAHART Balatoni Hajózási Rt. meghirdeti 2001. májusában Balatonlellén nyíló vitorláskikötőjében kialakítandó üzlethelyiségek bérleti jogát. 2 db egyenként 20 m2 nagyságú üzlethelyiség, valamint 125 m2 (+167 m2 terasz) vendéglátóegység. Bővebb információ: 84/312-144/107 Jelentkezési határidő: 2001. március 20. ___________________________ Kötésén, Látrány és Visz között is több hektáron kapott lángra az * avar, feltehetően emberi mulasz­tás következményeként. Emellett Igáiban egy kéménytüzet kellett eloltaniuk a kaposvári tűzoltók­nak. ____ _ T. Z. Hé tszer hívták avartűzhöz teg­nap a megye tűzoltó egységeit. A balatonboglári riasztáskor még nem találtak égő területet a tűzol­tók, ám a többi esetben valóban lángolt az aljnövényzet. Hollá- don, Csurgón, Bárdudvarnokon,

Next

/
Thumbnails
Contents