Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-06 / 55. szám
2001. Március 6., Kedd MEGYEI K Ö R K É P Somogyi Hírlap - 3. oldal Megújuló utak Ordacsehi Elhúzódó bírósági ügy alig van Somogybán A gyerekek biztonságos közlekedése érdekében aszfaltburkolatot kapott az óvoda melletti utca Ordacsehiben. A falu 2,2 millió forintot költött az intézményközpontban lévő utca háromszáznyolcvan méterének aszfaltozására. Ha sikerül a csatornapályázaton támogatást nyerniük, a beruházást követően felújítják a többi utcát is. Ordacsehi is társult a kistérségi programra, amelyet Lengyeltóti koordinál. A milliárdos regionális fejlesztés megoldaná nemcsak a község gondját, hanem a Balaton vízgyűjtőjének védelmét is. Sokadszor nyújtották be a pályázatot az állami céltámogatásra abban bízva, hogy a kistelepülések erőfeszítése elnyeri jutalmát az állami támogatás formájában.________________■ Nem érte meglepetés sem a somogyi összbírói értekezlet résztvevőit, sem a rendezvény vendégét, dr. Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság elnökét. Ahogy az elmúlt években, ezúttal is rendkívüli eredményekről számolhattak be, jelesre „vizsgáztak” a somogyi bírák. Kaposvár Somogy országos összehasonlításban is „igen jó” minősítést érdemli - emelt* tegnapi összbírói értekezleten dr. Solt Pál. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke ezt azzal is alátámasztotta, hogy az összes bírósági ügyek 3,26 százaléka kerül somogyi bíróságok elé, a befejezett ügyek 3,56 százaléka, a folyamatban levő ügyeknek azonban mindössze 2 százaléka somogyi. A stabil bírói karnak, a somogyi bírák szorgalmának és a szakszerű irányításnak köszönhetően az itteni bíróságoknak sikerült megbirkózni a nehezedő feladatokkal, és megfelelni az ÓIT követelményeinek. Az egy éven túl húzódó ügyek száma néhány év alatt a töredékére csökkent, szinte a teljes ügyhátralékot sikerült feldolgozni. Az egyre. kisebb számban előforduló késlekedések okait vizsgálva az is kiderült, hogy elsősorban a megjelenési fegyelem romlása, a szakértői vélemények késése az ok, s csak elvétve bírói mulasztás. Elhangzott: a somogyi bíróságok munkája minőségében is elismerést érdemel. Ezt tükrözik a másodfokú bíróságok, illetve a Legfelsőbb Bíróság határozatai is. A munka tárgyi feltételeiről is megelégedéssel nyilatkozott dr. Solt Pál. A fonyódi bíróság kivételével mindenütt kedvező a helyzet, az ottani épület felújítását azonban csak 2005-re tervezi az ÓIT. Viszont az informatikai fejlesztés országos program, és kisebb „komfortjavító” beruházásokra is jutott pénz. A bírák - törvény szerint kötelező - értékelése, minősítése Somogybán is elkezdődött, itt valamennyi bíró megfelelt a követelményeknek. A Somogyi Hírlap kérdésére, hogy a somogyi bírák szorgalma „nem üt-e vissza”, nem maradnak-e ügyek nélkül, tudják-e teljesíteni az igazságszolgáltatási tanács által megszabott tárgyalási napokat, dr. Solt Pál azt válaszolta: a megszabott, évi 80-90 kötelező tárgyalási nap csak keret, ám ez a keret nem a szorgalmas bíráknak szól. Itt van, aki 110-120 napot tárgyal évente. Munka, új ügyek, új feladatok pedig mindig lesznek. Azt sem lehetett felmérni például, hogy tavaly a bíróságokra ruházott szabálysértési ügyek milyen terhet jelentenek a bíróságoknak. A becslés 40 ezer ügy volt, ehelyett márciustól december végéig 65 ezer szabálysértési ügy érkezett. Ez nemcsak a mennyiség miatt volt nagy feladat. Azért is, mert a szabálysértési törvény értelmezése nehéz. Az egy év tapasztalatai alapján várhatóan el is kezdődik ennek a területnek a felülvizsgálata. ___________Jakab Dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke fotó, láng Me ghalt Leskó László Meghalt Leskó László újságíró, a Somogyi Néplap volt főmunkatársa. 57 éves korában, súlyos betegségben Budapesten hunyt el. Tompán koppan és fájdalmas a hír: meghalt Leskó László. Magával vitte gondolatait, terveit és emlékeit. Egy darab azonban itt maradt nekünk most már megmásíthatatlanul, mindörökre. Arca homályba vész a folyosón, hogy minden reggel pontosan és korán érkezett, aztán az írógépe fölé hajolva kopogta a sorokat. Amilyen csöndesen reggel bejött, ugyanolyan csöndben távozott el. Vagy be sem jött, mert a vidéket járta. Kevés szavú, nehezen nyíló ember volt. A falusi emberrel mégis az első perctől szót tudott érteni. Olyan vallomások születtek jelenlétében, amilyeneket csak az igazán hozzáértő tud hallgatásával kicsikarni a másikból. Következetes volt a hallgatásaiban is, meg az állásfoglalásaiban is. A Somogyi Néplap szerkesztőségében kezdte újságírói pályáját, s lett gyorsan a szerkesztőség erőssége, akinek nemcsak a munkájára, hanem a szavára, a véleményére is lehetett adni. Bármivel bízta meg a szerkesztő, mindig a falusi emberek között kötött ki. Velük értett igazán szót, velük találta meg a legkönnyebben a hangot. Volt rovatvezető és színházkritikus is. Igazán maradandók azonban a riportjai voltak. írt kisregényt, novellákat, dokumentumregényeket. Mind úgy, mintha riportot írt volna: pontosan, ügyelve a részletekre, és mindig számon tartva a valóságot. Munkahelyet előbb váltott, mint otthont. A Szabad Föld című hetüap dél-dunántúli tudósítójaként már nemcsak So- mogyot, hanem Tolnát, Baranyát és Zalát is járta. Krónikása és tanúja volt a falu változásainak. Hamarosan főszer,- kesztő-helyettes lett a Szabad Földnél. Erről a beosztásáról azért mondott le, hogy több ideje maradjon az írásra. Az írásaiért 1995-ben Táncsics Mi- hály-díjjal tüntették ki. A szakma legrangosabb elismerésével. Ugyanaz a szerkesztőség, amelyben a szakma csúcsára jutott, elengedte a kezét. Amikor tulajdonost váltottak, s átszervezték a lapot, sokak megdöbbenésére Leskó Lászlót is elbocsátották. Utolsó munkahelye a Szabad Föld volt. A kór gyorsan támadott. Leskó László elment. írásai, könyvei és a hite, hogy a betű mindig jobbító szándékú, itt maradt nekünk. kercza imre Véleményünk Arat az érdektelenség Sárgul a sarjadó vetés a téli csapadékhiánytól, de mintha ez senkit nem érintene vagy érdekelne a keveseken kívül, akik a magokat elvetették. Ha a mezőgazdaság kerül szóba, akkor a legtöbben csak legyintenek a levegőbe. Persze vannak, akik figyelnek a földre. Pártállástól valamint emberi alkattól függően csendben szervezkednek, avagy harsányan dühöngnek. De ezek az emberek sem a terméssel törődnek. Az a téma például, hogy kiknek jut „szelektív" agrártámogatás s kiknek nem. Jó pályázat, érvek, rátermettség, rászorultság helyett a hovatartozás dönt sok esetben. Az igazi gazda - mondják, akik ebbe a helyzetbe kerültek - kiszolgáltatott; a termés árát nem vagy csak késve fizetik ki. Az emelkedő költségek miatt, mire aratni kellene, olykor a kombájnba való benzinre sem jut pénz. Mások arra figyelnek, hogy a termelőszövetkezetből hogyan tudják kivonni mielőbb a nekik járó üzletrészt. Ellenérdekelt felek csatáznak; ami pénz kikerül innen, talán soha nem kerül vissza a mezőgazdaságba, az ágazatban maradók lehetőségei pedig tovább sorvadnak. Régebben közügy volt a vetés és az aratás, manapság csak keveseket foglalkoztat. Még a falvak lakóinak zöme sem tudja, hogy épp milyen nagy munka folyik a közeli határban, s milyen eredménnyel. Pedig ez mindenkit érint; ha például jó a búzáién més, elvileg nem drágul a kenyér. Csakhogy a mezőgazdaságról nehéz manapság politikától mentesen beszélni, a politika pedig egyre kevesebbek előtt hiteles. Ezért is arat most az érdektelenség. ___ CZENE ATTILA La kásotthonok szövetkeztek Kaposvár Kaposváron tegnap megalakult a Lakásotthonok Országos Szakmai Egyesületének somogyi tagozata. Megválasztották a tisztségviselőket és a küldötteket, s összegezték a legfontosabb szakmai teendőket.- Példaértékű a somogyi szakemberek munkája. - mondta lapunknak Simor Péter, a Lakásotthonok Országos Szakmai Egyesületének elnöke. A szakmai tapasztalatok átvétele, egymás munkájának kölcsönös megismerése hosszú távon is hasznos lehet, ezért már tegnap elhatározták, hogy a jövőben rendszeresen találkoznak. Az összefogás, a közös gondolkodás nélkülözhetetlen, egyebek mellett ezt hangsúlyozta megnyitójában dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. A lakásotthonok megjelenése új lehetőséget és ezzel együtt kihívást jelent a szakembereknek. Bár meglehetősen behatárolt pénzkeret áll rendelkezésre, az elnök jó hírt jelentett be: Böhönyén rövidesen új lakásotthont adnak át, és So- mogyváron is nyitnak egyet. Erre mintegy 15 millió forintot különítettek el. Az alakuló ülésen Vincze Henriettát, a somogyjádi lakásotthon vezetőjét választották meg a somogyi tagozat elnökének. Az alelnök Rimmer Józsefné (Öreglak), a titkár Somogyvári Lajosné (kaposvári Zita-gyer- mekotthon) lett, rajtuk kívül 12 küldöttet is választottak. Laky László- nétól, a szervezet országos alelnökétől megtudtuk: a 14 somogyi lakásotthonban csaknem 160, 3-24 éves gyermek, fiatalember él. Pedagógusok és gyermekfelügyelők gondozzák őket és sorsukat később is figyelemmel kísérik. HARSÁNYI Mobiltelefon _ szinte íme egy ajánlat, aminek még egy skót sem tud ellenállni. Most Pannon GSM előfizetéssel a Nokia 3210-es csak bruttó 6900 Ft, amely összeg hat hónapon belül teljes egészében visszajár Önnek.* a níszi«eb«i«számos további készülékajánlatunkról érdeklődjön területi képviseleteinken (Siófok, Fő u. 176.; Kaposvár, Fő u. 16.) vagy hivatalos viszonteladóinknál országszerte! Ajánlatunk az akciós készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A készülék csak Pannon GSM SIM-kártyával használható. Az árak az áfát tartalmazzák. *A bruttó 6900 forintot egymást követő hat hónapon keresztül, hat egyenlő részletben (6 x bruttó 1150 Ft) a belföldi beszélgetések díjából, az egyéb kedvezmények levonása után fennmaradó összegből írjuk jóvá számláján. Az első részlet jóváírása az első teljes havi számlán történik meg. Amennyiben az adott tarifacsomag kedvezményeivel csökkentett összeg nem éri el a bruttó 1150 forintot, úgy a különbözet elvész, és nem vihető át á következő hónapra. A kedvezmény a Praktikum tarifacsomagok kivételével minden tarifacsomaggal igénybe vehető, bármelyik akciós készülék “*^**^— vásárlása, illetve csak előfizetés megvétele esetén is. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200, vagy 1220. amely kizárólag belföldön, kékszám tarifával kedvezményesen hívható. www.pannaiigsm.iia Az élvonal. WtewiwwflwfflAaB Pannon GSM előfizetés + bruttó visszajár bruttó PANNON Hírek VERSES KÖSZÖNTŐ. A Nyug díjasok Kaposvári Egyesülete tegnap délután köszöntötte hölgytagjait. Ebből az alkalomból a nők erényét, szépségét, érdemeit dicsérő költeményekből tartottak versmondóversenyt. A Németh István iskola gyermektáncosai adtak műsort, s a rendezvényen nyolcán léptek föl. A szavalók közül Kemény Lajosné, Fehér Gézáné és Jüngling Istvánné előadását tartotta a zsűri a legszínvonalasabbnak. (kcs) MENTŐHELIKOPTER VITTE. Súlyos balesethez riasztották tegnap a siófoki mentőket. Egy fiatal férfinek a szerszámgép levágta a kézfejét. A szerencsétlenül járt illetőt a balatonfüredi mentőhelikopter szállította a veszprémi kórházba, (hm) KÁBELTOLVAJOK. Tolvajok garázdálkodtak a Taszár és Zimány közti földterületen. Két fiatalember vezetéket próbált lopni, úgy, hogy kiásták és elvágták a kábelt. A jelzőháznál észlelték, hogy nincs áram, kiment a helyszínre a szerelő, aki nemcsak a kárt látta, hanem a menekülő tolvajok autójának rendszámát is. így sikerült elfogni a két jómadarat, akik már lecsupaszították a tömör alumíniumvezetéket. Tettüket el is ismerték. A lopási kár nem jelentős, a rongálási kár viszont akár több százezer forint is lehet. A tolvajok gyorsított eljárásban felelnek a bíróság előtt, (je) ÁROKBA CSÚSZOTT. Marca libán tegnap az út menti árokba csúszott egy személygépkocsi. A balesetben egy személy megsérült. Az autót a helyi tűzoltók emelték ki, s elhárították a robbanásveszélyt. (hm) KISOKOS Magyarország elsőszámú információs- és reklámkiadványának kaposvári irodája felvesz 1-1 fő munkatársat Kaposvárról, illetve Siófokról hirdetésszervezői, üzletkötői feladatra. Elvárásaink:- jó kommunikációs készség,- káros szenvedélyektől való mentesség,- érettség, szorgalom, kitartás, becsületesség. Amit nyújtunk:- költségtérítés,- adatbázis,- kiemelkedő teljesítmény esetén mobiltelefon, valamint szolgálati autó. Információ: tel.: 82/410-844 mobil: 20-3773-005 (30960)