Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-30 / 75. szám

8. oldal - Somogyi Hírlap BARCSI TÜKÖR 2001. Március 30., Péntek HHM Hírek ÖSZTÖNDÍJAK. 118 hallgató­nak összesen 760 ezer forintot adott át Barcson dr. Gyenesei Ist­ván, a megyei közgyűlés elnöke, a városban osztották ki ugyanis a somogyi egyetemisták és főisko­lások támogatására létrehozott alapítvány ösztöndíját. A megyei elnök elmondta, hogy Barcson soha nem volt még ennyi pályá­zó, és a jelentkezők további tá­mogatásra számíthatnak. Eddig 3800 diák kapott támogatást az alapítványtól, s 35 millió forintot osztottak szét. ÚJ LELKÉSZ. Új református lel­késze van Barcsnak: Fodor Judit váltotta fel Sípos Bulcsú Kado­sát. A korábbi lelkész és önkor­mányzati képviselő elköltözött a városból. TAVASZI KONCERT. Tavasz köszöntő hangversenyt tartot­tak a Vikár Béla Zeneiskolában. A tavaszi fesztivál keretében rendezett koncerten az iskola művésztanárai szórakoztatták a város komolyzenét kedvelő kö­zönségét. TARTUFFE BARCSON. Moliére Tartuffe című darabját nézték meg tegnap este a színházkedve­lők a városi művelődési központ­ban. Az előadás a győri Weöres Sándor Színház művészeinek a vendégjátéka volt. KERÉKPÁRUTAKAT ÉPÍTENEK. Átfogó fejlesztési koncepció ké­szül a város területeire, hogy ki­építsék Barcson is a kerékpárút­hálózatot. Ennek a kidolgozására Pávics Ferenc tervezőt kérte föl Feigli Ferenc polgármester. A szakember meghatározza az egyes szakaszok megvalósítási ütemét, költségbecsléseket ké­szít, s azoknak alapján szakaszo­san kiépítik az úthálózatot. MEGSZŰNT A KIRENDELTSÉG. Az áramszolgáltató társaság új üzemeltetési és értékesítési struk­túrájáról és a barcsi üzemvezető­ség megszűnéséről tájékoztatták az önkormányzati vezetőket a Dédász Rt képviselői. Azt is meg­beszélték, hogy a városvezetés elégedetlen a barcsi áramellátás­sal, és sürgeti a 120 kilowattos betápláló hálózat kialakítását. KÓRUSOK TALÁLKOZÓJA. A dél-somogyi kórusok találkozó­ját tartják holnap 18 órakor a vá­rosi művelődési központban. A tavaszi fesztivál keretében rende­zett kórustalálkozón föllép a pé­csi Bach énekegyüttes, a csurgói Cantemus női kar, a nagyatádi vegyes kar és a barcsi városi ve­gyes kar, ez utóbbinak most lesz a névadója is.________________■ OLDALSZERKESZTÖ: NAGY LÁSZLÓ Lábra álltak a mozgássérültek Madárfütty fogadja a belépőt a Szivár­vány gyógypedagógiai központban. A folyosón kialakított röpde a gyerekek­nek készült, ez is a fejlődésüket szolgál­ja. Nem ez az egyetlen újítás itt, s főleg nem a legfontosabb, de az iskola szem­léletéről mindenképpen árulkodik. Megyei feladatot lát el az intézmény. Ér­telmi sérülteket nevelnek, ami gyakran együtt jár mozgássérültséggel is. A moz­gásszervek fejlesztésével is kell foglal­kozniuk. Teszik is, nem mindennapi si­kerrel. Nemrég hidroterápiás szobát ala­kítottak ki, és hihetetlen eredményeket érnek el.- Hidromasszázs-terápiáról van szó, aminek az alapja egy izomlazító pezsgő­fürdő - mondta Németh Józsefné igazga­tóhelyettes. - Sikeres pályázatán nyerte az iskola a csaknem kétmillió forint érté­kű berendezést. Az eredményektől ma­gunk is meglepődtünk: az a gyermek, aki korábban nem tudott menni, ma a saját lábán áll. Aki nem tudta használni a kezét, ma képes fogni, annyira meg­erősödtek az izmai. A kádban 20-25 per­cig tart egy kezelés, s a terápia után eny­he izomláz jelentkezik. Legalább ennyire büszkék a jól föl­szerelt fejlesztőszobára is: színes kör­nyezetben, speciális játékokkal igyekez­nek fejleszteni a sérült gyerekeket. Az eredményesség mellett azonban gondot is jelen­tenek a mozgássérült gyerekek. - Legtöbbjük az emeletre csak segítséggel tud feljutni. Az enyhébben sérülteket elég csak fölvezetni, a sú­lyosabbakat azonban egyenként, ölben viszik Jól számoltak a deákos diákok Országos döntőbe került a harma­dikos Mártonka Zoltán és a hete­dikes Margitics Anikó a Zrínyi Ilo­na- matematikaversenyen, az el­sős Hajdú Nándor pedig a Bende­gúz helyesírási versenyen ért el si­kert. Mindhárman a Deák Ferenc Általános Iskola diákjai; a két fiú első, a leány a 3. helyen végzett. Matematikából a harmadikosok között csapatban is elsők a deáko- sok. A felkészítő tanáruk Margtticsné Németh Rózsa, illetve Rózsás Mártonná.- A Bendegúz-nyelvészversenyre 22 gyerekünket hívták meg, és 12 szerzett díjat - mondta büszkén Vodenyák lrnréné igazgató. - A legfi­atalabb érte el a legszebb ered­ményt. Hajdú Nándor még csak el­sős, de már enciklopédiákat olvas, a mesék mellett, nem pedig helyette. A kisfiú maga sem remélte ezt a sikert, de egy csöppet sem izgul a folytatás miatt. - Egyelőre jobban foglalkoztat az a versmondó- és olvasást háziverseny, amit a na­pokban tartanak - mondta. A ma­tematikaverseny országos döntő­jére készül Mártonka Zoltán; s eldöntötte, ezen jövőre is indul. Margitics Anikó már gyakorlott versenyző: nemrég a regionális matematikai megmérettetésen lett első, s egy kémiai pályázaton har­madik. ■ Egész Barcs egy tenyéren Barcs, a Dráva fővárosa címmel multimédiás cd-romot jelentetett meg a Móricz Zsigmond Művelődé­si Központ és Művészeti Iskola. A Vértes György szerkesztette szöve­ges, fotós cd bemutatja a város törté­netét, jelenét, valamennyi intézmé­nyét. A jól szerkesztett, képekben gazdag cd-n minden megtalálható, ami fontos: a város történetétől a kul­túrán, oktatáson át az egészségügyi és szociális ellátásig, infrastruktúráig átfogó képet ad. Mivel millenniumi cd, külön fejezet foglalkozik az év­forduló barcsi rendezvényeivel. A jól áttekinthető anyagból megismerhe­tő a város környezete is, az alkotók gyakorlatilag sorra veszik azokat az értékeit, amely miatt ter­mészetvédelmi területté nyilvánították ezt a vidé­ket. Önálló fejezetet kapott a csokonyavisontai legelő és a babócsai basakert. Hogy szép is ez a vidék, azt a képek is igazolják; több gyönyörű fotó mutatja be például a határfolyót s an­nak növény- és állatvilágát. A munkához felhasználták a Barcsról eddig megjelent helytörté­neti anyagokat. Csaknem ezer kép került rá a cd-re. A városrészeket légifotókon örökítették meg, fény­kép készült valamennyi utcáról és középületről, a település minden intézményéről. A fotókon nyomon követhető az az átalakulás, ami Barcson az 1979-es várossá avatása óta végbement. Az üzletne­gyedben készült képek bi­zonyítják, hogy Barcs az el­múlt években újra kereske­dővárossá lett. Az alkotók szándéka szerint pillanat­kép készült a városról, s ez néhány év múlva alapja lehet egy új számadásnak. Mert reményeik sze­rint Barcs fejlődése nem áll meg. Az uniós csatlakozással még jobban fölértékelődik a város, hiszen Dél- kelet-Európa egyik jelentős külső határállomásává válik. ■ Tizenhárom lakást építenek Építőipari részleget hoztak létre a városgazdálkodási igazgatóságon, a képviselő-testület döntése alap­ján. S mára a dolgozói megkezdték a munkát - tudtuk meg Hegels- berger József igazgatótól. - Mindez létszámbővítéssel járt; 13 új mun­kahelyet teremtett így az önkor­mányzat - mondta az igazgató. - Ez a szám azonban idővel tovább növekszik, hiszen az a terv, hogy folyamatosan szélesítsük az építő­ipari tevékenységünket. Az új ott­honházi lakások építése a részleg első feladata. Az idén 13 lakást ké­szítenek el a nyugdíjasoknak, ösz- szesen pedig 28-nak az építését ter­vezik. Ezt követően a térségi szennyvízprogram megvalósításá­ból is szeretné kivenni a részét a vá-. rosgazdálkodási igazgatóság. Re­ményeik szerint a regionális csator­narendszer megépítése őket is tar- tósan munkához juttatja. _____■ El őbbre hozzák a búcsút A barcsi búcsú időpontjának meg­változtatását kezdeményezte Hor­váth József esperes. Az elképzelése az, hogy az eddigi október végéről helyezzék át június 24-re.- Az előbbi hideg őszi nap, az utóbbi kora nyári; ez önmagában is eléggé indokolja a kezdeménye­zésemet - mondta. - Júniusban már iskolai szünet van, ezért is al­kalmasabb ez a nap a búcsúra. Egyébként nem áthelyezésről van szó, hanem visszahelyezésről. A búcsú eredetileg ugyanis június­ban volt, csak 1945 után változtat­ták meg. Az esperes elmondta: bár nem szerepel az okok között, de az is e dátum mellett szól, hogy akkor tartják Barcson a város napját. S a két rendezvény, szerinte, jól meg­fér majd egymás mellett, növelik egymás jelentőségét. Az önkor­mányzat kérésére a kábeltévé fel­mérte, hogy a lakosság egyetért-e a búcsú áthelyezésével. Nos, 114 szavazó közül 92 helyeselte, 22 pe- dig ellenezte. _________ ■ Ve ndégjárás a gimnáziumban Hajókirándulásra mentek a Drávára a diákok, s német vendégeik fotó: béres ferencné Nagy a vendégjárás a Széchényi Ferenc Gimnáziumban. Egy hétig német középiskolásokat láttak vendégül, a hét végén pedig belga diáklányok jönnek. A 22 sinshei- mi tanulónak megmutatták a Ba­latont, a fővárost, Pécset is. A bar­csiak májusban viszonozzák ezt a látogatást.- A sinsheimi Wilhelmi Gim­náziummal tizenkét éves a kap­csolatunk - mondta Juhász Eni­kő, a német nyelvi munkaközös­ség vezetője. - Csaknem 300 diá­kunkat látták már vendégül, s emellett nemsokára második al­kalommal jön vendégtanár is Sinsheimből a mi két tannyelvű tagozatunkhoz. A diákcsere nemcsak nyelv­gyakorlásnak jó, így országis­meretből is könnyebben felké­szülnek a tanulók. Ez utóbbi érettségi tantárgy a két tannyelvű osztályban. Alig indultak haza a német iskolások, s már újabb vendégek érkeznek. Kozár Zsu­zsa igazgatóhelyettes elmondta, hogy 19 belga diák jön egy geeli lányiskolából. - Együtt veszünk részt a Comenius Alapítvány egyik vízügyi programjában, s en­nek a része a diákok látogatása is. A belga lányosztályt elviszik Gemencre, és szakmai programo­kon vesznek részt. Együtt mérik majd vizeink tisztaságát. A barcsi középiskolások a múlt év végén töltöttek több napot Belgiumban, s azt a látogatást viszonozzák most a tanulók. - Olaszok és fran­ciák is részt vesznek ebben a programban, így oda is eljuthat­nak a diákjaink - mondta Kozár Zsuzsa. - Hamarosan indulnak Itáliába, később Franciaországba, illetve mi is vendégül látjuk az ot- tani gyerekeket. ______________■ Új jászületett a zenekar Stílust váltva újjáalakult a Riverside Big Bánd. Még megünnepelték a jubileumot, kiadtak egy válogatás- lemezt, de mára a 17 tagból 12 ma­radt, s a régiek helyett újak jöttek.- Nagy gondot okozott fúvó­sainknak, hogy odaérjenek a próbák­ra, így ez a szekciónk föloszlott - mondta Vértes György alapító tag. - Nélkülük nem folytatjuk a hagyo­mányos bigbandmuzsikát. Talál­tunk ugyanakkor egy jó gitárost, Máthé Zsoltot, így szinte kínálta ma­gát a stílusváltás. A bigbandzenét felváltja a blues és a lágyabb rockze­ne. A váltás óta már másfél órás re­pertoárja van az Új Riverside-nak. Az új stílussal a tavaszi fesztiválon mu­tatkozik be a barcsi közönség előtt. Április elsején lesz a premier. ■ Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olva- I ^ _ I sója, hanem ajánlója is lenne a | MegreildelŐ leVél I Somogyi Hírlap-nak. Ezért | kérjük, hogy szervezzen isme- I a Somogyi Hírlap előfizetésére 2001 ..........................hónapra | rő sei, barátai körében új előfi- | Címzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. zetőt lapunknak. Azok a jelenlegi előfizetőink I Előfizetési időszak: akik új megrendelőt szervez- i Előfizetés díja: nek lapunknak, ajándékot | Az árus árhoz kapnak. . viszonyított kedvezmény ' Beszervezőelőfizető: Név..................................................................... 1 Kérjük előfizetőinket, hogy ha I Lakcím­szerveznek új előfizetőt, akkor I az itt látható megrendelőlapot ki- I Betervezett előfizető: Név...................................................................... I töltve küldjék vissza. A boríték- | ra nem kell bélyeget ragasztani, |_ a postai díjat kiadónk a levél ér- Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. kezése után kifizeti. Zöldszám:06-80/200-434.Adószám: 10462933-2-11,cégjegyzékszám: 11 -0900141.5 | I-----------------------------------------------1 Vá gja ki, mert szüksége lehet rá! Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei Barcson és környékén Mendöl József, Barcs, Deák Ferenc u. 19. A takarékszövetkezetek barcsi, babócsai, csokonyavisontai, darányi, lakócsai, homokszentgyörgyi, szuloki, vízvári, csurgói, zákányi, Ij berzencei y'Q irodájában [f (4334J föl az emeleti foglalkozások idejére - mondta a helyettes vezető. - Ezen gondon segítene egy lift, a kialakítása azonban nem olcsó. Legalább négymillió forintba kerülne, s ilyen ma még az iskolánknak sincs. _ ■ Igen jó eredményt értek a fejlesztőfoglalkozásokon fotó: Németh csaba ffTTBü RENDKÍVÜLI AKCIÓ! Széles választékkal várjuk Önöket Ch Parkett@Házunk! Szalagparketták 3 250 Ft-tól Csaphornyos parketta bükk 2 490 Ft-tól DRÁVA PARKETT Kft. 7570 Barcs, Nagyhíd u. 78. ________Tel.: 82/463-179, 463-180, fax: 82/461-501 137011,

Next

/
Thumbnails
Contents