Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-29 / 74. szám
2001. Március 29., Csütörtök SZOLGA L T A T Á S Somogyi Hírlap - 15. oldal „Szeretteim én most elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet. "T" A csend ölel át és a szeretet. I Isten veletek." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁPAI IMRÉNÉ Góren Rozália siófoki lakos 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 3-án, 11 órakor lesz a Siófok, Kele utcai temetőben. Előtte gyászmiselO órakor a Fő utcai katolikus templomban. Gyászoló család „Olyan csend van így nélküled, -4Hogy szinte hallani, Amit még utoljára í Akartál mondani." ^ Szomorú szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH SÁNDOR Kaposvár, Zaranyi Itp. 19/a sz. alatti lakos méltósággal viselt, súlyos betegség után életének 48. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 2-án, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A részvétnyilvánítások mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerettei t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARALLYAIJOZSEFNÉ t Takács Edit böhönyei lakos életének 61. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 30-án, pénteken, a 14 órai gyászmisét követően lesz a böhönyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja Tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VEGHJOZSEFNE Irénke Kaposvár, Kossuth L. u. 20. sz. alatti lakos hosszú szenvedés után, 71 éves korában elhunyt. Örök nyugalomba helyezésére Hajdúszoboszlón kerül sor. Szerető férje Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IFJ. HAJCSÁR GYULA taszári lakos életének 51. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése március 31-én, a 9.30 órai gyászmisét követően lesz a taszári temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BÁRSONY LAJOS temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család — Apróhirdetéseit telefonon is feladhatja: ulíJzJ-i Íj-1 J Vv Somogybán otthon vagyunk. Somogyi Hírlap "W!1BUSZ~1 ö •'TT/ ! ™ a Somogyi Hírlap kaposvári irodájába nagyatádi irodája varja a vásárlókat, az előfizetőket és a hirdetőket munkakör betöltésére a Baross Gábor utca.5/a. szám alatt. vár jelentkezőket. Elvárások: Telefon/fax: 82/553-163- felsőfokú idegenforgalmi vagy gazdasági végzettség, - híNapárUSÍtáS- legalább 2 eves vezetői ~- - hirdetésfelvétel lm!,t,2utk6: - Somogyi Hírlap előfizetés ' JSSSSSS:"**** Nyitva: hétfőtől-péntekig: 7.30-14.00- szakmai előremenetelt. szombaton: 7.30-11.00 ÉfBffliill Zöld számunk: 06-80-200-434 IBUSZ utazási Irodák Kft., Somogybán otthon vagyunk hálózati igazgatóság ^ • T J1 _ _ 1053 Budapest, Ferenciek tere 10. OOIIlOSyl lliricl.D Fax: (06-1) 266-6335 r Válassza Ön is a Somogyi Hírlap előfizetésének legegyszerűbb módját: mmmm rm-. n . .nri/j n.,n4 U^p^pf)lu//iTPj;Tu?») Somogybán otthon vagyunk. Somogyi Hírlap A magánbefektetői és hitelpiacon bekövetkezett jelentős változásokra és az ennek kapcsán megnövekedett keresletre válaszolva bővítjük tanácsadói hálózatunkat. Önálló munkatársakat keresünk BRŰKERNET pénzügyi szaktanácsadói munkakörbe Kaposvár és környékén. A képzésről a Brokernet gondoskodik Mellékállásban kezdés lehetséges. Jövedelem a kezdeti fázisban 100-200 E Ft (az alapelőírás betartásával). Teljesítménypótlék. Alapkövetelmények: középiskolai végzettség. Heti min, 20 óra rendelkezésre álló idő, képzések folyamatos látogatása. Brokernet Kft. 1068 Budapest, Benczúr u. 32. Telefon: (munkanapokon 9-17 óráig), 06-1-479-0010. Fax: 479-0018 /II VIDEOTON-Kaposvár A VIDEOTON Holding Rt. Elektro-PLAST Vállalat Kaposvár, Izzó u. 3. Cg: 07-10-001107 műanyag projekt BÉLYEGZŐJE, mely áru átvételre és kiadásra szolgál ELVESZETT. A bélyegző használata 2001. március 21. napjától érvénytelen! Pályázati felhívás Simonfa Körjegyzőség pályázatot hiráet ’ adóügyi ügyintézői álláshely betöltésére. Költségvetési, pénzügyi ismeretek és adóügyi szakterületen szerzett gyakorlat előnyt jelent. Alkalmazás, bérezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. alapján. Pályázatot 2001. április 15-ig lehet benyújtani. Érdeklődni Körjegyzőség 7474 Simonfa, Ady E.u.1. tel.: 82/373-022 Karrierlehetősé A Budapest Bank - az áruhitelpiac vezető finanszírozója kaposvári munkahelyre keres azonnali kezdéssel áruhitel-ügyintézőt Szakmai követelmények: • minimum középfokú végzettség, vállalkozói igazolvány, • jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség, • értékesítési és ügyfélforgalmi tapasztalat. A munkakör betöltéséhez folyamatos továbbképzést, teljesítmény arányos jövedelmet biztosítunk, f I ' ' «gij£í« ^ J ' ^1% * Pályázatokat a pozíció megjelölésével az alábbi címre várjuk: Budapest Áruhitel Rt. Kocsis Krisztina 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Ili. em. Fax: 269-23-95 e-mail: Kocsiskr@bbrt.hu További álláslehetőségek honlapunkon: www.budapestbank.hu BUDAPEST BANK 2001. Március 29., Csütörtök - Televízió-műsor ml 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel (benne: Körzeti híradók), 8.30 Ezredforduló, 8.35 Min- ■ dent a szerelemért (brazil sorozat, 195-196.), 9.35 Naprakész magazin, 12.00 Híradó délben (benne: 12.10 Körzeti híradók), 13.00 Sloven- ski Utrinki, 13.25 Együtt, 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Sivatagi show (dél-afrikai természetfilm), 15.35 Lurkó Kupa, 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Az egér és az ökör (kínai rajzfilmsorozat), 16.10 A ló nem Aranyhal (ír dokumentumfilm), 16.30 Katolikus közösség, 16.55 Érintő, 17.25 Unokáink is látni fogják, 17.50 Helyünk Európában, 18.00 Híradó hatkor i--------mi ~2&íi RT L KLUB 6.30 Reggeli, 8.55 Joker, 9.05 Recept Klub, 9.20 Tiltott szerelem (venezuelai sorozat), 9.45 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő (benne: Ünnepnaptár; Joker), 12.30 Recept Klub, 12.55 Joker, 13.00 Híradó, 13.20 Kavalkád, 13.40 Második csók (sorozat), 14.05 Helene és a fiúk (francia tinisorozat), 14.35 Seaquest DSV - A mélység birodalma (amerikai sorozat), 15,25 Paula és Paulina (mexikói sorozat), 16.10 Joker, 16.15 Terra Nostra (brazil sorozat), 17.10 Joker, 17.15 Híresek és gazdagok (argentin sorozat), 17.40 Maria (mexikói sorozat) TV2 m2 6.00 Jó reggelt, Magyar- ország!, 9.00 Stefanie (német kórházsorozat), 9.55 Magyar borok (magy. sorozat), 10.20 Közvetlen ajánlat, 11.20 Reggeli gondolatok, 11.25 Magyar történelmi arcképcsarnok, 11.30 Kapolcs (kamarazene a Művészetek Völgyéből), 11.55 Csupa- csupa élet (német sorozat), 12.30 Családban marad (am. vígjátéksorozat), 12.55 A lányok angyalok (am. zenés vígjáték), 14.45 Xena (am. sor.), 15.30 Milady (argentin sorozat), 16.00 Ramóna (mexikói sorozat), 16.45 Acapulco szépe (mexikói sorozat), 17.10 Fiorella (perui sorozat), 18.00 Sebzett szívek (mexikói sorozat), 18.30 Tények (hírműsor), 19.00 Gyerekszáj 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6,00 Ma reggel, 8.33 112 (bűnügyi magazin), 9.25 Hon-lap, 9.55 A Balaton élete, 10.25 ...e föld sebei, 10.45 Kapcsolatok, 11.25 Koffer, 11.50 Örökségünk, 12.05 Szerelmek Saint-Tropez-ban (sorozat), 13.00 Híradó délben, 14.00 Főtér, 15.30 Nem jogerős, 16.00 Iskola utca - Tudóra, 17,20 Jelfák, 17.30 MMM, 18.00 TS- Magyarország-Horvát- ország (jégkorong), 19.45 Esti mese 20.00 Híradó. Sport 20.45 Helyünk Európá____bán__________ 20 .50 Ezredvégi Maavarorszáo 21.45 Maavar télmúlt 23.15 Zárára________ 0. 15 Az álom én vagyok DUNA TV 5.30 Indul a nap, 8.40 Isten kezében, 9.40 Kegyeleti váltófutás, 10.10 Mai kézművesek, 10.30 Utazás a koponyám körül (magyar film),,11.50 Híradó, 12.10 Európa-kö- zelben, 12.20 Dzsentrifészek (magyar film), 13.35 Könnyűzene, 14.35 Ringató (sorozat), 15.00 Európa legszebb kertjei, 15.30 Labirintus (sor.), 16.00 Kalendárium, 18.00 Híradó. Sport, 18.30 Mesefilm 19.00 Határok fölött 19.30 Egyszázad... 20.00 Zénó ________ 20 .05 A mi kis falunk... 21.00 Híradó________ Kapós Tv HBO 18.20 Szerelmek Saint- Trooez-ban (sor.) 19.15 Viláahiradó ___ 19 .30 Híradó este 20.05 Azerac (sor.) 21.00 Humoriskola 21.30 Lendületben 22.00 Híradó este 22.10 Aktuális_______ 22.45 72 óra _______ 23 .15 Bogányi Gergely zongoraestje __ 0. 15 Ezredforduló 18.30 Híradó________ 19.20 Most vagy soha! 18.55 Legyen ön is... 20.00 Vad angyal (sor.) 19.25 Fókusz_______ 20.30 Év hangja 19 .55 Barátok közt 21.30 Airplane 2. (ameri20.25 Esti Showder kai vígjáték) 22.05 Az igazságosztó 23.00 Jó estét... (am. akciósod 23.45 Korridor Lőve 22.50 Közvetítés az (Kánya Kata műAmstel Jam-kon- sorai_______ ce rtről________ 0.30 Vissza a rivalda23.40 Híradó_______ fénybe (olasz 23 .55 Antenna______ film)_________ 0. 25 Fókusz 2.25 Vers éjfél után 8.30 Hódeszka-vk, 9.00 Golf, 10.00 Labdarúgó-vb, selejt., 12.00 Autósmagazin, 13.00 Katalán kerékpárverseny, 13.30 Labdarúgó-vb, selejtezők, 15.30 Tenisz WTA, Florida, 16.45 Katalán kerékpárverseny, 18.15 Hírek. 18.30 Különleges sportok, 19.00 Labdarúgó-vb, selejtezők, 21.00 Tenisz WTA, Florida, 23.00 HF rek, 23.15 Bajnokok Ligája 7.00 Jó barátok, 7.30 Még egyszer, utoljára, 9.05 Reszkessetek, betörők! 3., 10.45 Anyám, Frank, 12.20 Mordály a tarsolyomban, 13.45 Hazugságok labirintusa, 15.25 Kétszer volt, hol nem lett, 16.55 Görme- nők, 18.25 Még egyszer, utoljára, 20.00 Hangrobbanás Magyar ATV 19.40 Észnél légy!, 20.00 Rendkívüli kiadás, 20.30 Ingatlanpiaci körkép, 21.00 Turmix, 21.30 Webbusines, 22,00 Híradó, 22.40 Színházi látcső, 23.05 Feró korcsmája, 23.45 Képes magazin A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. 21.35 Csillag és kereszt 22.35 A Taté Gallery Turner gyüjtemé____nye_________j 23 .30 Kőszegi Imre dzsesszkoncertie 0.30 Ezredforduló SPEKTRUM 15.15 A Brit-szigetek..., 15.50 Állatfajok őrangyalai, 16,30 Heuréka! Tévedtem!, 17.35 Hüllőkalandok, 18.10 Segítség!, 18.45 Az influenzáról..., 19.45 Uralkodóházak, 20.20 Gyilkosképző, 20.55 Atomkatonák, 22.00 Sportolj velünk!, 22.40 Biokert, biofőzőcske, 23.10 Légi ösvények, 0.00 A szex és a horogkereszt N. GEOGRAPHIC 16.00 Tudomány a tárgyalóteremben, 17.00 A kínai világ..., 18.00 Tornádó, 19.00 Repülő állatorvosok, 19.30 Vérszopó denevérek, 20.00 Halálzóna, 21.00 Kala- hári-sivatag, 22.00 Okavangói útinapló, 22.30 Fáraók és... 08.00 Somogyi Krónika 08.30 Képújság 13.00 Utazzunk Afrikába 13.45 Képújság 18.30 Delfy és barátai 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Agrármagazin 20.15 Fekete Gyöngy 21.00 A kis vadóc 22.30 Éjszakai műsor: Kapós Tv Híradó, Kapós Sport Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30-09.00 Jó reggelt, Kaposvár! Fenyő Zsuzsával. 9.35 Kávészünet 10.00 Kávéház Király Erikával. 13.00-13.10 Napló - hírösszefoglaló 14.00-18.00 Délutáni turmix Molnár Vilmossal. Színes hírek, játékok, zenei újdonságok, tőzsde 18.0023.00 Csütörtök este Csorba Andrással 19.00- 20.00 BBC, Kapós Sport 20.0022.00 Mahasz sikerlisták 22.00-23,00 Fémrádió. Heavy-metal műsor 23.0024.00 Lélekemelő Treszler Verával és Vaski Ferenccel Somogy Rádió ___ Fo gható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban Horváth Tamással 11.00 Baj Gabi műsora 12.05 KF- vánságműsor délben 13.00 Krónika, a Somogy Rádió hírösszefoglalója 13.15 Útin- form 14.10 Kosztolányi Dezsőről 16.05 Gulyás Lóránt műsora 16.15 Útinform 17.0019.00 Élő kívánságműsor. Telefon: 510- 884 19.00 Krónika, a Somogy Rádió hírösszefoglalója 19.30 Mese 21.00 Nótakedvelőknek 23.00 Krónika ismétlés Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHzeh 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz-en 6.00- 10.00 Ébredjen velünk! 10.00-15.00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok sok zenével 15.00- 18.00 Délutáni koktél 18.00-20.00 Kívánságműsor, moziajánló, számítástechnika, autósmagazin MŰSOR márc. 29 - ápr. 4. 102 KISKUTYA Ml KELL A NŐNEK? szinkronizált premier 14.00, 14.15,16.45, 31-1-jén 10.00, 12.00 19.15,21.45 TAXI 2 31-1-jén 11.15 j szinkronizált 19.30, 21.30, GLADIÁTOR 31-1-jén 10.30,12.30 16.00 ESZEVESZETT FÉRFIBECSÜLET BIRODALOM 18.45,21.15 premier szinkronizált TÚSZHARC 14.00. 15.45.17.30 szinkronizált ! 31-1-jén 10.00,12.00 16.30, 19.00, 21.45 EUROSPORT