Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-29 / 74. szám
2001. Március 29., Csütörtök MEGYEI K Ö R K É P Somogyi Hírlap - 3. oldal ____________________VÉLEMÉNYÜNK____________________ Ős kövületek a menzán A megyében több tízezren igyekeznek jóllakni a közétkeztetésben. Szinte valamennyien találkoztak már szebb napokat látott evőeszközökkel, tányérokkal. Még szerencse, hogy nem tudják, ezeket a tárgyakat 10-15 évvel ezelőtt vásárolták. Gondoljunk csak bele, bármilyen guszta is a tányéron lévő étel, nem esik olyan jól az titött-kopott „őskori” kanállal, villával. Éppen ezért lesz jó a HACCP-rendszer, hiszen hatására többek között ezeket az őskövületeket is lecserélik. Azt mondják a szakemberek, az ISO-hoz hasonló minőségbiztosítási rendszer bevezetése nem jelenti az étel minőségének javulását. Pedig az sem ismeretlen a „csumisok” előtt, hogy a konyhán évente csupán egyszer emelnek árat, de az adagot időről időre lecsökkentik. Ilyen esetben először a hús megy össze, majd ezt követi a köret. Látványos a folyamat, hiszen a „felső tagozatosnak” számitó tányér mérete nem változik. A leves sem marad ki az átalakulásból a burkolt áremelés kapcsán. A víz mennyisége még csak-csak marad, de benne csupán úszkálnak a zöldségek és a húsok, utóbbiból a legkevesebb. Ennek ellenére évek óta nem csökkent a közétkezők száma. Erre is van logikus magyarázat; még mindig olcsóbb, mint mindennap a közértben vásárolni. A januártól életbe lépő minőségbiztosítási rendszer azt mindenesetre garantálja, hogy bizonytalan eredetű növényt nem főznek bele az étekbe. Ez már bizakodásra adhat okot. Lehet, hogy kisebb az adag, de a nyersanyag bevizsgált helyről származik. A HACCP tesz arról is, hogy a konyhásnéni a jövőben ne fogja meg kézzel a húst. A vendéglősnek kötelessége lesz kitámasztani az ablakot, nehogy becsapja a szél, ezzel ugyanis balesetveszélynek teszi ki a vendéget. Azért van előnye az uniós normáknak, hiszen végre mi, a fogyasztók leszünk a legfontosabbak a menzán és az étteremben is. _____ _______ SZABÓ KINGA Va gyonkezelők konferenciája SZEKSZÁRD A vagyonkataszterben szereplő adatoknak az elemzése alapján vált szükségessé a vagyonkezelők vezetőivel az a személyes párbeszéd, melynek legutóbbi állomása tegnap Szekszárd, a vármegyeháza díszterme volt. A regionális konferencián Baranya, Somogy és Tolná megyék kincstári vagyoni kezelő szervezeteinél vezetőivel találkoztak a miniszterelnöki hivatal kincstári vagyongazdálkodási főosztályának, valamint a KVI-nek a vezetői. A megjelentekei Szabó Tibor, a KVI Tolna megyei kirendeltségének vezetője köszöntötte, aláhúzva azt, hogy közösen kell gondoskodni a kincstári vagyon kezelésére vonatkozó szerződések esetleges módosításán, illetve a vagyonnyilvántartásba történő adatszolgáltatás változtatásán. Az eladók számos - alapvetően szakmai jellegű - témakört érintettek, a vagyonkezelési szerződésektől a nyilvántartáson át a jogszabályi környezet változásáig. Dr. Molnár Zoltán, a KVI vezér- igazgatója egyebek mellett elmondta: a kincstári vagyonnal való gazdálkodás nem egyedül a KVI feladata, bár a legnagyobb felelősséggel és jogosultságokkal ezt a szervezetet ruházza fel a törvény.- Több mint hétszáz költségvetési szerv is gazdálkodik ezen vagyonnal a törvény keretei között - folytatta a vezér- igazgató. - Ezért célszerűek azok a konferenciák, melyeken koncentráltan beszélhetünk azokról a gondokról, feladatokról és célokról, melyek valamennyi érintett félre vonatkoznak. Nem elméleti Kereteseket tűzünk napirendre, hanem olyan gyakorlati információkat adunk közre, melyeket a napi munkában is hasznosítani lehet. Az érdeklődés azt is jelzi, hogy a kincstári vagyonnal való gazdálkodás nemcsak a KVI-nek fontos, hanem a többi szervnek is: ez pedig záloga lehet a sikeres együttműködésnek.-SZÁNagyvárosok az EU-csatlakozásért Az európai uniós forrásokhoz való hozzájutás feltételeinek javítása érdekében keretmegállapodást írt alá Budapesten Martonyi János külügyminiszter és Szita Károly kaposvári polgármester, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.- Az önkormányzatok aktív részvétele és segítsége nélkül nem lesz sikeres az európai uniós csatlakozás - mondta a Külügyminisztériumnak a nagyvárosok önkormányzati szövetségével kötött együttműködési megállapodás aláírásakor Martonyi János külügyminiszter. Hozzátette; ez az első alkalom, hogy ilyen dokumentum születhetett Magyarországon. A keretmegállapodás célja, hogy az önkormányzatok EU-ismereteik további bővítésével felkészülhessenek a csatlakozás kínálta esélyek kihasználásra. A külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy már az előkészítő munkálatok, a csatlakozásra való felkészülés is a legszélesebb nyilvánosság előtt, a közvélemény folyamatos tájékoztatásával menjen végbe. Ebben a munkában nemcsak a kormányzati szerveknek, hanem az önkormányzatoknak, a civil és érdekvédelmi szervezeteknek is részt kell venniük.- Az Európa jövőjéről való gondolkodás meghatározó elve a regionalizmus és szubszidiaritás, azaz, hogy a döntéshozatali szinteket a lehető legközelebb vigyék az érintettekhez - hangsúlyozta Martonyi János. - Az EU országai nagy hangsúlyt fektetnek a helyi közösségek önállóságának erősítésére: s ebben nélkülözhetetlen szereplők az önkormányzatok.- Az önkormányzatok nem passzív szemlélői, hanem aktív résztvevői az EU- csatlakozási folyamatnak - mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Hozzátette: az önkormányzatok jelentős támogatásra számíthatnak az Európai Uniótól hazánk taggá válása után. Most régiók és városok versengenek a fejlesztési forrásokért: viszonylag kis pénzért folyik nagy harc. A 2 millió polgárnak otthont adó, legnagyobb foglalkoztató megyei jogú városoknak fel-kell készülni a jelentősebb EU-források megszerzésére és fogadására. Megfelelő szakértelemmel, a nagyvárosok nemzetközi kapcsolatait felhasználva is támogatni kell a kormány csatlakozási törekvéseit. l j. Civilek tegnap, ma, holnap Kaposvár A civil szervezetek jövője az összefogásban és a nagyobb támogatásokban rejlik - hangzott el tegnap az Egyesületek tegnap, ma, holnap című kétnapos, tudományos konferencia záróülésén a megyeházán. A szakemberek szekciófórumokon fej- Horváth Miklós tették ki véleményüket a témával kapcsolatban. Az összegzésen Kelemen László, a Bányai Panoráma Egyesület elnökségi tagja elmondta: az Európai Unió főként a nagyobb civil szervezeteket támogatja, holott a kisebbek néha értékesebbek. Pályázatok nélkül a kitűzött célok nem valósíthatók meg, ezért fontos az anyagi segítség. Folyamatos tanulás és tapasztalatcserék nélkül sem lehet előrelépni - hangsúlyozta. Kövesdi Tibomé, a Mesztegnyői Honismereti és Természetvédő Egyesület elnöke a hagyományőrzésről beszélt. Kifejtette: ettől erősödhet meg egy szervezet, ráadásul a faluBősze Sándor si szokások az élet több területén is alkalmazhatók.- Egyre többen készek tenni is azért, hogy fejlesszék, gazdagítsák a térséget, ahol élnek - hangsúlyozta Kelemen László. - Ebben élenjárnak a zseliciek, s a 2025-ig tartó programcsomag felkeltette a Surjánvölgye érdeklődését is. A civil szervezetek a közösségek érdekében dolgoznak, ám feladatukat csak akkor tudják hatékonyan végezni, ha összefognak, ha több támogatást kapnak, és ha elismerik a tevékenységüket. Horváth Miklós, a Társadalmi Egyesülések Szövetsége Zala meKelemen László gyei irodájának vezetője kijelentette: tisztázásra szorul a nonprofit szektor fogalma, hiszen a közmegítéléssel ellentétben ők visszaforgatják a megszerzett pénzt, és nem zsebre teszik. Szerinte fejlődni csak úgy lehet, ha visszatekintenek a múltra, és okulnak belőle. Bősze Sándortól, a megyei levéltár igazgatójától megtudtuk: egy évtizede dédelgették ennek a civil konferenciának a tervét. A jövőben is szívesen vállalják hasonló rendezvények előkészítését, hiszen a hasonló fórumokon módot adnak az érdekek összehangolására, a ta- pasztalatok cseréjére. ________ __________Hírek ______ HORVÁT KAPCSOLAT. Tegnap Kaposvárra látogattak a horvátországi Kapronca és Krizsevác nyugdíjas-egyesületének vezetői. A megyeszékhely nyugdíjasaival a kölcsönös látogatások időpontját beszélték meg a találkozón. A táskái és a rasinjai nyugdíjasok képviselői is ezen az összejövetelen állapodtak meg idei csereláto- gatásaitaról. (kés) TANÁCSKOZTAK A CIVILEK. Civil szervezetek és az információs társadalom kihívásai címmel tartottak tegnap konferenciát Kaposváron a pártok házában. A Dél-Dunántúli Regionális Nonprofit Szolgáltató Központ szervezte az összejövetelt, ahol előadást hallhattak az érdeklődők az intelligens megyeprogram informatikai részéről, valamint az internet használatának lehetőségeiről a civil szervezetek kommunikációjában. A rendezvényt a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztálya támogatta, (szk) JÓTÉKONYSÁGI EST. A csokonyavisontai Borostyán Nyugdíjasklub szervezett jótékonysági estet a falu lakóinak. A zene és á tánc mellett tombola is volt, amelynek nyereményeit helyi vállalkozók ajánlották fel. Az idősek népi színjátékot adtak elő, valamint az asszonykóms tagjai is énekeltek, (sv) DOMBORMŰ TULIPÁNFÁBÓL Tulipánfából készített domborművével szerepelt a kaposszerda- helyi faszobrász, Horváth Béres János a budapesti BNV fegyver-, horgászati és vadászati kiállításán. A megközelítőleg 3 négyzet- méteres faragás, mely nagy sikert aratott, a szeptemberi erdőzengést szarvasbikákkal ábrázolja. A most készülő millenniumi vadászati almanachban is ez a műve szerepel a faszobrásznak, (vá) KIÁLLÍTÁS FESTETICSRŐL A magyar felvilágosodás kiemelkedő mecénásának, Festetics Györgynek az emlékét ápolja Csurgó, Hévíz és Keszthely. A két zalai város után most ismét Csurgó rendezi meg a találkozót. A Somogy első középiskoláját alapító gróf életét és munkásságát a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium állandó kiállítá- son mutatja be. (hj) __________■ Ké rdeznek a pályakezdők WIENERBERGER Mielőtt építene... ...alapozzon! |||| WIENERBERGER Építkezők Napja ^ ^ Minden, amit az építőanyagokról és az építkezésről tudni érdemes. Jöjjön el a WIENERBERGER Építkezők Napjára: március 31-én szakértőink várják, akiktől mindent megtudhat az építőanyagokról és az építkezésről, amit csak tudni lehet. Építsen a napral A HÁZ LELKE Információs vonal: (1) 464-7040 POROTHERM A WIENERBERGERTÖL. _ _________ ww w.wienerberger.hu _ munkanélküliek számítástechnikai és nyelvi képzése milyen támogatást kap. Sokan megkérdezték, hogy a bejárók útiköltségét térítik- e, és a vállalatok részéről számíthatnak-e lakhatási hozzájárulásra az albérletben élők. Az osztályfőnöki óráknak júniusban lesz folytatása, amikor a csurgói kirendeltség pályakezdők napjára hívja az ér- deldődőket. varga andrea Tíz csurgói középiskolai osztályban tart rendhagyó osztályfőnöki órát Olvasó Györgyné, a Somogy Megyei Munkaügyi Központ Csurgói Kirendeltségének vezetője. A végzős diákokat tájékoztatja a központ szolgáltatásairól, az igényelhető támogatásokról és a továbbképzési, elhelyezkedési lehetőségekről. A fiatalokat leginkább az érdekli, hogy a pályakezdők, illetve A. A Siklós és Vidéke f tjSj l Ta ka rékszövetkezet Egy biztos ponti ÓBA által biztosított betéti ajánlatunk A SIKLÓS ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZETTŐL: Millennium kamatozó betét 6 hónapos lekötés, kamata évi fix 11% Váltható fiókjainkban. Kaposvár, Rákóczi tér 2. Tel.: 82/410-316 Barcs, Bajcsy Zs. u. 71. 82/463-880