Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-06 / 31. szám
6. oldal - Somogyi Hírlap HAZAI TÜKÖR 2001. Február 6., Kedd Bővült a bérlakásprogram Idén tizenhárommilliárd forint áll az önkormányzatok rendelkezésére az állami támogatású bérlakásprogramban, négy- milliárd forint a tömbrehabilitációra, további hárommilliárd pedig az energiatakarékossági beruházások fedezésére. A Széchenyi-tervben is szereplő nagyszabású program február l-jétől tovább bővült. Budapest A tavaly indított kormányzati bérlakásprogram számos új elemmel gazdagodott. Teljesen új lehetőség a fiataloknak szánt garzonházak és a nyugdíjasházak támogatására hirdetett pályázatok megjelenése. Azok a fiatal pályakezdők juthatnak átmeneti Önkormányzattal együttműködve dolgozta ki azt a speciális lakáshoz jutási programot, amelyben az önkormányzatoknak háromszáz- millió forintot biztosít. Ennek egyik feltétele, hogy a roma család legalább egyik tagjának munkaviszonnyal vagy igazolt jövedelemmel kell rendelkeznie, és a gyermekeknek iskolába kell jármuk. Négymilliárd forintot szán a kormányzat a tömbrehabilitációra oly módon, hogy a központi büdzsé a teljes költség egyharmadát vállalja át. A fennmaradó kétharmad fele-fele arányban a lakás tulajdonosai és az önkormányzatok között oszlik meg. Oyan tömbök pályázhatnak, amelyekben legkevesebb 50 lakás van és 1940 előtt épültek. Zömében alacsony jövedelműek élnek a hőgarzonlakáshoz, akik előtakarékosságot vállalnak. A garzonlakás 40 négyzetméternél nem lehet nagyobb, s az állami támogatás a költségek hetven-nyolcvan százalékát fedezheti a feltételek teljesülése esetén. Az önkormányzatok nyugdíjasházak kialakítására is pályázhatnak a bérlakásprogramon belül. A pályázóknak vállalniuk kell, hogy állandó orvosi ellátást és betegápolást biztosítanak a bentlakóknak. A Gazdasági Minisztérium (GM) az Országos Cigány szigetelés, a fűtés- vagy vízvezetékrendszer-fel- újításra szoruló lakásokban, ezért a kormány 3 milliárd forintot vállal magára az energiatakarékossági program meghirdetésével. Lakásonként maximum 400 ezer forint igényelhető. Horváth Sándor, a GM lakáspolitikai osztályának vezetője lapunknak elmondta: a 9,4 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból 2500 bérlakás építésére nyílt lehetőség. Sztrájkolnak a repülőgép-szerelők Ma estétől sztrájkolnak a Malév repülőgépeit karbantartó, az Aeroplex alkalmazásában lévő szerelők. Emiatt a légi- társaságnak holnap öt járatát kell törölnie. A munkahelyi konfliktus oka a béremelés: a szerelők 15 százalékos emelést kérnek, a cég 7+2 százalékot ajánl. Levélvita a tűzoltók pénzéről Dr. Lamperth Mónika: diszkrimincd a minisztérium Hírek DÖNTSÖN AZ AB. Az Alkot mánybírósághoz (Ab) fordult hétfőn a Magyar Agrárkamara (Mák) a szövetkezeti üzletrésztörvénnyel kapcsolatos kifogásai miatt - jelentette be Ebele Ferenc, a Mák alelnöke hétfőn. A Mak-nak a múlt évi őszi adatok szerint 566 szövetkezeti tagja van. A szövetkezetek többsége szakértői vélemények szerint nem tud eleget tenni az üzletrésztörvény előírásainak. TALÁLKOZÓ. Egyebek között a közpénzek átláthatóbb elköltése és a parlament ellenőrző szerepének erősítése került szóba Mádl Ferenc köztársasági elnök és Demszky Gábor SZDSZ- elnök hétfői találkozóján. Demszky szerint az államfő egyetértett azzal, hogy érdemes lenne hatpárti egyeztetést folytatni az ország regionális felosztásának megváltoztatásáról, az uniós források jobb kihasználása érdekében. TÖRVÉNYJAVASLAT. A jövő nemzedékek jogairól készül törvényjavaslatot benyújtani az Országgyűlésnek a tavaszi ülésszak során Szili Katalin szocialista parlamenti alelnök és frakciótársa, Hegyi Gyula. Szili Katalin hétfőn az UNESCO 1997-es deklarációjára és az alkotmányra hivatkozva emlékeztetett arra, hogy mindenkit megillet az egészséges környezethez való jog. ALÁÍRÁSOK. A Független Kisgazdapárt huszonkét helyi szervezetének elnöke írta alá az országos nagygyűlés összehívására irányuló követelést Győr-Moson-Sopron megyében - hangzott el a reformkörös kisgazdák sajtótájékoztatóján hétfőn Győrött. Pápai Mihály a kisgazdapárt parlamenti frakciójából kilépett ötök egyike közölte: a kisgazdapártban mindenképpen változás lesz. KEVÉS A NŐ. Herczog Edit szocialista parlamenti képviselő az MSZP etikai bizottságához fordult amiatt, hogy a frakció decemberi tisztújításakor nem érvényesült a nők és a 35 év alattiak választott testületekben való százalékos részvételére vonatkozó, a párt alapszabályában rögzített kvótaszabály. DRÁGUL A BENZIN. Szerdá- tói 6 forinttal csökkenti a gázolaj, s 6 forinttal emeli a motorbenzinek árát a Mól Rt. - közölte hétfőn a társaság. Szerdától a 91-es ólommentes motorbenzin ára 225,50 forint lesz literenként, míg a 91-es keverékért és a 95-ös benzinért 228,50 forintot, a 98-asért 237,50 forintot, a gázolajért 210,75 forintot kell fizetni literenként. ■ Budapest A Malév vezérigazgatója, Antal Erzsébet elmondta, hogy kedden az előzetes tervek alapján öt járatot fognak törölni. Néhány járat Bécsben száll le, a Boeing 767-es repülőgépet pedig Varsóba irányítják. Onnan az utasokat Boeing 737-es repülőgéppel hozzák haza. A járatközi karbantartást a célállomásokon végzik el, a Boeing 767-es flottát pedig a lengyel légitársaság szakemberei fogják karbantartani, akikkel tegnap még folytak a szervizelést érintő tárgyalások. A Fokker 70-es típusú repülőgépeket Bécsben szervizelik, ahol erről már megszületett a megállapodás. Antal Erzsébet szerint az Aeroplexnél mindig kiemelkedő fizetések voltak. Mint mondotta, az elmúlt évben 14 százalékkal emelkedett az Aeroplex-alkalma- zottak jövedelme. Jelenleg azonban a Malév anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy nagyobb béremelést kínáljon. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az utasok tájékoztatására a Malév megerősíti a telefonszolgálatot, valamint a cég internetes honlapján közli a következő napi várható törléseket, járatösszevonásokat. ■ Az önkormányzati tűzoltóságok elmaradt pótlékainak ügyében írt levelet dr. Lamperth Mónika kaposvári szocialista országgyűlési képviselő a belügyminiszternek. Az önkormányzati bizottság alelnöke azért fordult a miniszterhez, mert kiderült: nem egységesen utalnák át a pótlékokat az önkormányzatoknak, illetve rajtuk keresztül a tűzoltóságoknak. Dr. Lamperth Mónika elmondta: Mosonmagyaróvár polgármestere juttatta el hozzá a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatójának levelét, melyben arról tájékoztatták, hogy a Belügyminisztérium csak az állami tűzoltóság pótlékainak megtérítését tekinti feladatának. Emellett csak arra tesz egy bizonytalan ígéretet, hogy a kormány majd valamikor megvizsgálja, „milyen méltányos kompenzáció lehetséges azon önkormányzatok esetében, amelyek eleget tettek a kifizetésre vonatkozó munkáltatói kötelezettségüknek”.- Ebből a mondatból két következtetést lehet levonni. A kormány a hatályos törvénnyel szemben, amely egyértelműen az államot nevezi meg finanszírozóként, az önkormányzatokra kívánja terhelni a probléma megoldását. Nem vizsgálva az önkormányzatok anyagi helyzetét, éppen azokat részesíti az esetleges méltányosság esetén is hátrányos megkülönböztetésben, akik nem voltak abban a helyzetben, hogy akárcsak időlegesen meghitelezzék a tűzoltók jogos járandóságát - írta Lamperth Mónika a belügyminiszternek. A törvény a képviselőasszony szerint egyértelműen fogalmaz: „A hivatásos önkormányzati tűzoltóság működésének és fenntartásának költségeit a központi költségvetés az illetékes önkormányzat útján normatív hozzájárulásként, a létesítés és a fejlesztés költségeit pedig pályázati formában a Belügyminisztérium útján biztosítja. A pályázat - a belügyminiszter által rendeletben szabályozott feltételek szerint - a fejlesztési költség egészére vagy annak meghatározott részére irányulhat. A központi költségvetésből történő hozzájárulás mértékét legalább a hivatásos önkormányzati tűzoltóság előírt legkisebb létszámának és gépjárműállományának figyelembevételével kell megállapítani.”- Azt természetesen nem vitatom, hogy a pótlékok folyósítása - álláspontom szerint a törvényben megjelölt normatív hozzájárulásI ból - az önkormányzat feladata, de nem tartom megengedhetőnek, hogy az állam törvényben rögzített kötelezettségét másra hárítsa át. Ha az önkormányzat önként vállalt feladatként nagyobb létszámú tűzoltóságot tart fenn, ennek költségeit - ha a kormány, illetve a központi költség- vetés nem vállalja - viselnie kell, de a kötelező minimum egyértelműen költségvetési feladat. Lamperth Mónika levelében azt kérdezte: milyen alapon kíván a kormány különbséget tenni az önkormányzatok között a nehezebb helyzetben levők rovására, holott alkotmányunk tiltja a diszkriminációt. Pintér Sándor belügyminiszter válaszában azt írta: „A Legfelsőbb Bíróság ítéletében foglaltaknak megfelelően a minisztérium, mint a munkáltató irányítója, saját költségvetése terhére az állami tűzoltóság tagjai részére az elmaradt járandóságukat megtérítette. A jogosnak ítélt kifizetéseket levélben kezdeményeztem a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltóságokat fenntartó önkormányzatok polgármestereinél. A törvényt a Belügyminisztérium helyesen értelmezte, álláspontunk szerint az önkormányzatok nem tették meg a munkáltatóktól elvárható intézkedéseket. Az önkormányzatiság alkotmányban rögzített önállóságából adódik, hogy az állam nem köteles az önkormányzatoknál jelentkező kiadások teljes körű biztosítására. Jelenleg még nem rendelkezünk teljes körű információval arról, hogy mely önkormányzatok fizették ki, illetve szándékoznak kifizetni az elmaradt járandóságokat. Ezen adatok alapján dönthet a kormány a kompenzáció mértékéről és módjáról, valamint az ebben részesülő önkormányzatok köréről.” Ezzel kapcsolatban dr. Lamperth Mónika lapunknak elmondta: - A minisztériumi álláspont csapda az önkormányzatoknak. A méltányos kompenzáció szerintem azt jelenti, hogy annak az önkormányzatnak fizet és annyit az állam, amennyit és akinek akar. Ráadásul az az önkormányzat, amelyiknek volt pénze a pótlékok kifizetésére az megkapja a pénzt, amelyik forráshiányos és nem tudta ezt megtenni, nem kap semmit. Az elfogadott kétéves költségvetés sem tartalmazza a pótlékok kifizetéséhez szükséges többletforrásokat, így várhatóan továbbra sem áll szándékában a Belügyminisztériumnak változtatni a helyzeten - mondta a képviselő. - A levélváltásról valamennyi önkormányzati érdekképviseletet tájékoztatom, tudomásom szerint néhány helyen már próbapereket terveznek. FÁKLYÁS TILTAKOZÁS. A kormánypolitika ellen tiltakoztak tegnap a Szanyi Tibor MSZP-s képviselő által szervezett 6+1 fáklyás felvonulás harmadik rendezvényén megjelentek. Jövő hétfőn öt és hat óra között a gőg ellen, rá egy hétre a lenyúlás, később a nyomor ellen emelik fel szavukat a Jászai Mari tértől a Parlamentig sétáló szimpatizánsok. ______________________________________fotó, europress/diósi imre Mé diakabinet az MSZP-ben Sajtóalap létrehozására készülnek a megyei lapok támogatására A szocialista párt 16 kabinetje közül a kultúrával és a médiával foglalkozó, 6-7 főből álló testület kapta feladatul annak a tézissornak az elkészítését, amely az e két területen végrehajtandó majdani kormányfeladatokat tartalmazza. Az már biztos, hogy az MSZP médiakabinetjét a kultúra és a sajtó világában egyaránt otthonosan mozgó Bayer József politológus, a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke vezeti majd, ám a kis csapat pontos összetételéről még korai beszélni, tudtuk meg a párt központjában. A kabinetnek e hónap végéig össze kell állítania egy olyan tézissort, amely alapját képezi majd a szocialista kormányprogram kulturális és médiafejezetének. A párt választmányának döntése értelmében a közszolgálati médiumok irányításában tapasztalható egyoldalúság ellen kívánnak fellépni. Elképzelhető, hogy Nemzeti Sajtóalapítvány néven központi pénzügyi alapot hoznak létre a méltatlanul háttérbe szorított regionális sajtó támogatására. A pénzből pályázati úton az arra érdemes projekteket kidolgozók, esetleg a megyei lapok is részesülhetnének. Az MSZP mindenképp véget vetne a nagy értékű állami hirdetések politikai alapon történő szétosztásának már csak azért is, mert így a legkönnyebb az épp hatalmon lévőkhöz közel álló médiákat közpénzből felvirágozNévjegy: Dr. Bayer József filozófus, a politikai tudományok doktora Született: 1946-ban Családi állapota: nős, két gyermeke van Munkássága: számos könyv szerzője, több hazai és külföldi egyetem vendégprofesszora, az ELTE Politológiai Intézetének igazgatója tatni, a többit pedig tönkretenni. Mint megtudtuk, a kulturális és médiakabinet téziseit szakmai vitára bocsátják majd, később pedig két füzetben rögzítik a letisz- tult javaslatokat, takács mariann