Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-28 / 50. szám
X cS XII. Évfolyam, 50. Szám. Ára: 53 ft, Előfizetve: 39 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2001. Február 28., Szerda Hírek BARCS. Jubilálnak a barcsi néptáncosok. A Kis-Boróka Táncegyüttes a fennállásának 25. évfordulóját ünnepli idén, az utánpótlást nevelő művészeti iskola pedig az ötödik tanévét kezdte meg. A jubileumot a tavasszal ünnepük közös műsorral, amelyre a felkészülést már most megkezdték, (ni) DARÁNY. Sikeresen pályázott a darányi cigány kisebbségi önkormányzat: nemrég egy helyi út megépítéséhez 11 milliós támogatást nyertek a települési önkormányzattal közösen, ezt követően pedig félmilüó forintot sikerült elnyerniük a helyi iskola konyhájának rekonstrukciójára. Emellett kisebb összegeket vehettek föl rendezvényekre és cigány gyerekek táboroztatására is. (ni) BUDAPEST. Megbeszélést folytatott az Ifjúsági és Sportminisztériumban Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke Szakács Imre államtitkárral, aki bejelentette: ebben az évben 27 millió forinttal támogatja az ISM a megyei jogú városokat, Kaposvár ebből az összegből 1,1 milliót kap. Szita Károly ugyanakkor tájékoztatta az államtitkárt arról, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság felé jelezte: kevésnek tartja a jelenlegi három MOB-tagot a szövetség képviseletében, s szeretné, ha a számuk növekedne, (szg) BALATON. Vásárolni szeretne a Mahart Balatoni Hajózási Rt részvényeiből a dolgozók mintegy fele, még ha nem is vehetik meg kedvezményes áron, mint a kikötővel rendelkező önkormányzatok. A képviselő-testületeknek holnapig kell áldásukat adni a vásárlásra. Az új társasági szerződés részleteit és a fizetési feltételeket folyamatosan egyeztetik. A képviselő-testületeknek március 1-ig kell döntésükkel megerősíteniük a polgármesterek által korábban jelzett vétek szándékot; információnk szerint eddig min- denütt igent mondtak, (ca) ■ Intézménybarát költségvetés Minden korábbinál több jut a megyei önkormányzat intézményeinek, ésszerű visszafogottság jellemzi az önként vállalt feladatokat, a kistérségek pályázati saját erejének megteremtését 100 milliós alap segíti, a hitel pedig nem lesz több 421 millió forintnál. Többek között ezt is tartalmazza a megyei önkormányzat tegnap elfogadott, 12,9 milliárd forintos, 2001. évi költségvetése. Kaposvár 34 igen szavazattal és 2 tartózkodással döntöttek 12,9 milliárd forint sorsáról tegnap délután 15 óra 32 perckor a megyei önkormányzat tagjai. A költségvetés végszavazásakor már úgy tetszett: mindenki mindennel elégedett, bár, nem volt ez így mindig a reggel 9 órakor kezdődött vita során. A reggeli kezdés, amely a bizottsági ülések elhúzódása miatt félórányit késett, kissé morcosra sikeredett: a vita tárgya az volt, hogy az első, avagy az utolsó napirendi pontként tár- gyalják-e a 2001. évi költségvetést? Dr. Sülő László (MSZP) és Juhász Tibor (Fidesz-MPP) amellett érvelt, hogy legyen első a legfontosabb napirend, lényegében ezt erősítette dr. Gruber Attila (Fidesz-MPP) is.- Minden korábbinál alaposabb volt az előkészítő munka, s a korábbi év eredményei, valamint a Siotour eladásából származó jövedelem elindította a fantáziát - mondta dr. Gyene- sei István, a megyei közgyűlés elnöke (Somo- gyért Egyesület) szóbeli kiegészítőjében. Hozzátette: az elvárások és az igények is határozottabban fogalmazódtak meg, mint korábban. Mivel a lehetőségek mindig határt szabnak a terveknek, kompromisszumos megoldásokra volt szükség. Ennek is eredménye, hogy minden korábbinál több jutott az intézményeknek. Dr. Gye- nesei István hangsúlyozta: a megyei intézmények 895 millió forinttal többet kapnak, mint tavaly, a személyi juttatások terén pedig minden törvényes előírást teljesítettek. Megemelték a minimálbért, kifizetik a kötelező pótlékokat, biztosítják az évközi béremelés fedezetét. A Siotour- vagyonra alapozva lehetővé válik mintegy 100 millió forintos, saját erőt kiegészítő pályázati Nem volt feszültségtől mentes a tegnapi közgyűlés fotó. láng alap elkülönítése a kistérségek számára. Ennek felhasználásáról, az elosztás elveiről áprilisban döntenek majd, de az már most biztos, hogy a tervezési-statisztikai és területfejlesztési kisrégiók létszámarányosan juthatnak hozzá a pályázati önerőt kiegészítő pénzhez. Juhász Tibor is fontosnak tartotta a megfelelő előkészítést és arról beszélt, hogy a megyei közgyűlés minden korábbinál fontosabb feladata az intézmények működési feltételeinek javítása, a azt kérdezte: miért nem azok a javaslatok kerültek az előterjesztésbe, amelyeket az intézmények a legfontosabbnak tartottak, javasolta az önként vállat feladatok újragondolását és azt, hogy a kistérségek sikeres pályázatát segítő, 100 millió forintos alapot ne a Siótour- vagyonból biztosítsák, hanem az legyen a költségvetés része. Ez utóbbi javaslatot a közgyűlés elvetette. (Folytatás a 3. oldalon) A MEGYEI KÖLTSÉGVETÉS Véget ért a kábelháború Barcs A Hírközlési Főfelügyelet elnöki hivatala törölte a siklósi Nagyvilág kft szolgáltatási engedélyéből Barcsot. A határozat jogerős, azonnal végrehajtható és ellene az államigazgatási eljárásban fellebbezésnek helye nincs. Ezzel alighanem lezárult a november óta tartó barcsi kábelháború, mivel megszűnt az a kettősség, hogy bár az önkormányzat szerződést bontott a kábeltévés szolgáltatóval, az továbbra is folytathatta a tevékenységét Barcson, mert a szolgáltatási engedélye mindeddig érvényben maradt. Utócsatározások persze még lesznek a bíróságon tulajdonlási kérdésekben, de az már a lakosságot várhatóan nem érinti. A főfelügyelet döntését követően most végre megtudhatják a barcsiak, hogy kinek kell fizetniük a tévéműsorért, és azt is, hogy kihez forduljanak a panaszaikkal. Eddig ugyanis mást hallottak a szolgáltatótól és mást az önkormányzat képviselőitől. Feigli Ferenc polgármester elmondta: a döntés megszületését követően azonnal meg kell kezdeniük a tárgyalásokat a szolgáltatásról egy másik társasággal, hogy megőrizzék a szolgáltatás folyamatosságát. A szolgáltatás átvételéről azzal a budapesti részvénytársasággal tárgyalnak, amelyik nemrég vevőként jelentkezett a barcsi kábel- hálózatra. Ennek útjában már semmi sem áll, mivel a másik döntéssel egyidőben a budapesti Fibemet Kommunikációs Rt-nek a hírközlési főfelügyelet megadta az engedélyt a kábeltévés szolgáltatásra Barcson. Ez az a társaság, amely korábban vevőként lépett föl, és amellyel már szerződést is kötött az önkormányzat a hálózat eladására. nagy László Munka (adók) törvénykönyve Demonstrációval tiltakoznak a szakszervezetek Megkezdődtek a parlamenti egyeztető tárgyalások a Munka Törvénykönyvének módosításairól, amellyel a szak- szervezetek képviselői szerint ismét a munkavállalók kerülnek hátrányos helyzetbe. Az érdekvédelmi szervezetek tiltakozó megmozdulásokat helyeztek kilátásba.- A Munka Törvénykönyvének változásai több milüó embert érintenek, s az eddigi módosításoknak szinte minden esetben a munka- vállalók itták meg a levét - mondta Svajda József, az MSZOSZ megyei képviseletének vezetője. - A változtatások úgymond az uniós jogharmonizáció jegyében zajlanak, pedig több pontja is van, amely ellentétes az Európai Unió munkajogi alapelveivel. Svajda József elmondta: a szakszervezetek szövetsége alapvetően egyetért a Munka Törvénykönyvének módosításaival, a tervezetnek azonban vannak igen sérelmes pontjai. A szak- szervezetek tiltakoznak a munkaidő-beosztásra, a munkaszerződés rendelkezéseire, valamint a munkaviszonyra vonatkozó tervezett változtatások ellen. A módosítás értelmében a hétvégi pihenő az eddigi 42-ről mindösz- sze 35 órára csökkenne. Az alkalmazottat akár hosszabb időre más munkahelyre, más munkáltatóhoz küldhetik, mert a munkaadó egyoldalúan módosíthatja a munkavégzés helyét. Ez egy évben akár a 110 napot is elérheti, azaz csaknem az év egyharmadát otthonától távol tölti a dolgozó. A munkakörök összevonásával pedig a munkavállaló többletmunkát végez, azonban a bérében ezt nem kötelesek pótolni.- Ha ezek a módosítások hatályosak lesznek, akkor egészen biztos, hogy a szakszervezetek továbbra is tiltakoznak. Pillanatnyilag a parlamentben lévő ország- gyűlési képviselőink módosító javaslatokat tesznek, és megpróbálják jobb belátásra bírni a beterjesztőket, de nem sok reményünk van a változásra. Ha így lesz, akkor március 24-én demonstrációt tartunk a fővárosban, de most már nem 12 ezer emberrel, mint tavaly novemberben, hanem több tízezer embert mozgósítunk. Abban az esetben, ha ekkor is eredménytelen marad a követelésünk, akkor figyelmeztető sztrájkok lesznek. szellő gábor Vendégvadászatot szerveznek a rabsicok Hurokkal, átalakított kispuskával irtják a vadat a kaszái erdőben Kaszó Orwadászokat füleltek le a hivatásos vadászok a kaszói erdőgazdaság területéhez tartozó, Dózsa-dombi erdőrészben. A három rabsic éppen egy hurokkal elejtett szarvas zsigerelését végezte, mikor megzavarták őket. Pitonyák József, a Kaszó Rt hivatásos vadásza egyik társával mindennapos munkáját végezte az erdőn, amikor a fűrészüzemből jelezték, hogy hurokban vergődő szarvast látott a Dózsa-dombi erdőrészben. A hivatásos vadász távcsővel figyelte meg a három rabsicot, akik pont a hurokba akadt szarvas zsigerelését végezték. A tettesek is észrevették a vadászokat: zsákmányt, fegyvert otthagyva elfutottak. A vadászok üldözés közben feüsmerték az egyik, Gege becenévre hallgató kömyékbeü lakost, akit felszólítottak a megállásra. Az orvvadász ehelyett eldobta a kabátjába rejtett, 22-es kaliberre felfúrt, kínai kispuskáját és elfutott. A rendőrök később Gege szentai lakásán találtak távcsövet, lőszert is, de találtak több szarvasfejet, trófeát, valamint nagy mennyiségű, lefagyasztott vadhúst is. Schillinger András, a Kaszó Rt fővadásza lapunknak elmondta: az orvvadászok által okozott kár mértéke felbecsülhetetlen, a módszerek egyre kifinomultabbak. A tilosban vadászók ma már nem rejtőzködnek az éjszakában, hanem fényes nappal, fegyverrel járják az erdőt. Nemegyszer hallottak már ismeretlen eredetű fegyverropogást.- Tudunk arról is, hogy Kaszó területére bejáró bandák szabályszerű - ám illegális - vendégvadászatot szerveznek - mondta Schillinger András. Mivel tetten érni nem sikerült ezeket, fellépni sem tudunk ellenük. Volt olyan eset az egyik erdőkerületben, hogy öt szép trófeájú szarvast figyeltünk meg, amelyek együtt jártak. Rövid idő alatt ketten maradtak. Tudjuk, hogy a hiányzó három az orvvadászok lelkén szárad. Az is előfordult, hogy egy környékbeli vendéglőben az étlapon gyanúsan alacsony áron kínálták a szarvaspörköltet. Megkérdeztem a vendéglőst, hogy honnan van ilyen olcsó áruja, mire azt válaszolta, hogy Kaszó környékéről hozták neki. Nem tudta, hogy pont a fővadásznak mesél. Azok, akik a trófeára utaznak, az egész testet otthagyják az erdőn, de vannak olyanok, akik a húsra mennek. Ezek levágják a combokat, kikanyarítják a lapockát, és a többit hagyják az enyészetnek. Az is gyakori, hogy vaddisznóhajtás közben a hajtők és a kutyák akadnak fenn a hurokban. De a vadaknak kitett takarmányt is lopják, a minap 20 mázsa kukorica tűnt el egyszerre. Az elmúlt két hétben ez a negyedik esetünk - tájékoztatott Nagy László, a nagyatádi rendőrkapitányság vezetője. Az orvvadászat mindig is létezett ezen a környéken, de már olyan méreteket öltött, hogy csak szervezetten, a hivatásos vadászokkal együttműködve tudtunk fellépni ellene, bognár tünde Schillinger András egy rabsicok által elejtett bika trófeájával Mezőőr a Surján völgyében Mezőőr vigyázza Szentbalázs, Sántos és Hajmás szántóföldjeit és gyümölcsöseit. Az önkormányzatok ugyanis megelégelték a tolvajok garázdálkodását, a terménylopásokat, a pincefeltöréseket. Már előbb is indították volna a szolgálatot, de nem tudnak megfelelni annak a feltételnek, hogy legalább 2000 hektáros területre vigyázzanak a csőszök. A Surján völgyében három falunak kellett ezért összefogni, hogy igényelhessék a támogatást. Addig is saját költségükre a múlt év végén útjára indították a mezőőrt. A három falu területe nagy, de a mezőőr útvonalát a munkáltatóján kívül más nem ismeri, így nem tudni előre, hogy mikor, hol tűnik föl. Hatékonyságát növeli, hogy minden szükséges eszközzel ellátták a hatékony intézkedéshez. i. é. (§)POLO Classic 2 380 000 Ft-tól 430 OOP Ft árelőny KARG AUTÓ Kft. /ff*. Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. \^Vy Telefon: 82/529-560 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8-17-ig, szomb.-vas.: 9-16-ig