Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-27 / 49. szám
XII. Évfolyam, 49. Szám. Ára: 53 ft, Előfizetve: 39 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2001. Február 27., Kedd MEGYEI KÖRKÉP MSZP: március az agrárgazdaságé 3. oldal ALMANACH Somogyacsa: szárnyaszegett remények 6. oldal BELPOLITIKA Külön illeték az okmányirodáknak 7. oldal Hírek ' TÜZEK A MEGYÉBEN. 12 eset ben riasztották tegnap a megye tűzoltóegységeit. Tabon a Vörösmarty utcában avar és nádas kapott lángra, Siófokon, Balatonke- resztúron a nádas, Ugajpusztán és Somogysámsonban az avar, Szentgáloskéren pedig egy romos templom tetején a száraz fű gyulladt meg. Simonfa külterületén a szemétgyűjtő nagy füstje hívta fel magára a figyelmet, Szilvásszentmártonban pedig egy tízhektáros fenyves erdő aljnövényzete égett le, kárt okozva a csemetésben is. Kisbajomban a Kossuth utca egyik portáján a szoba berendezési tárgyai és a tévé fogott tüzet, (ié) SOMOGYSZOB. Megalakult a Somogyszob-Bolhás Víziközmű- társulás. A szervezet a két település közös szennyvíz-csatornahálózatának építésének és működtetésének koordinálására jött létre. Bolhás és Somogyszob meglévő szennyvíztelepéhez a teljes csatornahálózat építése csaknem 400 millió forintba kerül, melyhez több mint 80 százalékos támogatást nyert a két önkormányzat. A csatornahálózat építését már megkezdte a közbeszerzési eljárás nyertese, a Szabados Kft, s Somogyszob 27 utcájából négyben hamarosan elkészül az új szennyvízrendszer, (bm) BUDAPEST-ZAMÁRDI. Za márdi önkormányzata pert indított a köztársasági elnök ellen is, mert tevékeny résztvevője volt Szántód település megalapításának. A vita abban az időben azon is folyt, hogy élt-e egyáltalán annyi állandó lakos - háromszáz - a leendő Szántód területén, amennyi a törvény értelmében szükséges a községalapításhoz. A Somogyi Hírlap információja szerint a keresetet elutasította a Fővárosi Bíróság. Ameny- nyiben a bíróság a falualapítást jogsértőnek találja, akkor ez rögtön, úgymond hatályon kívül helyezte volna a két falu közti határvitát, (ca) ________ ■ Va ndálokra vadásznak A kapaszkodókat és az üvegtörő kalapácsot is ellopják a buszokról Átfogó ellenőrzésekre készülnek a megye tömegközlekedési cégei, mert a tolvajok és a vandálok újabb támadást indítottak a járműveik ellen. Idén már eddig közel hárommillió forint kárt okoztak a lopások és az értelmetlen rongálások. Leggyakrabban üzemanyagot próbálnak lopni, de a kábelek és fémlemezek sincsenek biztonságban. A legbosszantóbb, hogy a kár amit okoznak, sokszorosa a megszerzett „haszonnak”.- Legutóbb Karád és Tab között, a Piroska üléseit szabták szét - mondta bosszankodva Schiszler László, a MÁV Rt kaposvári csomóponti főnökségének vezetője. A tettes persze ismeretlen maradt, esély sincs, hogy elkapják. Ezúttal nyolc ülést kell megjavítani, de a szakember szerint g tendencia elszomorító. A rongálok egyre „bátrabbak”, az idén területükön vagy félmillió forint kárt írnak a számlájukra. Két év alatt szembetűnően nőtt a lopások és a rongálások száma: 1999-ben 26, tavaly 54 alkalommal kezdeményeztek eljárást a csomóponti főnökség területén. Még nehezebb a vasúti töltések ellenőrzése. Jól tudják ezt azok is, akik csapatokban járva szedik fel a kábeleket. Taszár közelében nemrég több mint 200 méternyit tüntettek el. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben az autóbusz-üzemeltetők sem. Harsányi László, a Kapós Volán Rt vezérigazgató-helyettese lapunknak kapásból három olyan esetet sorolt fel, amikor a buszok gázolajtartályát akarták megcsapolni. Ha az akció sikerül, vagy 600 liter üzemanyag tűnt volna el a buszokból. Kaposkeresztúrnál megszólalt a riasztó, ezért a tettesek inkább eliszkoltak, de a töltőnyílás feszegetésével így is 25 ezer forintos kárt okoztak. Batéban az új csuklós tanksapkáját próbálták lepiszkálni, Balatonlellén a 15 méter hosszú buszt akarták megcsapolni. A tettesek bátorságára jellemző, hogy a jármű alig 100 méterre parkolt a rendőrségtől... A részvénytársaság dolgozói új gyűjtőszenvedélyre figyeltek fel: a járművekből vagy kéttucatnyi üvegtörő kalapács tűnt el, amit most pótolnak. Csapó József, a Összefirkált vagonok, szétszabdalt ülések. Milliókba kerül a vandalizmus Tömegközlekedési Rt vezérigazgatója azt mondta: hiába tárolják őrzött helyen a járműveket, ha a rongálók napközben „dolgoznak”.- Már a pályaudvarnál lévő korlátok sincsenek biztonságban, most a csavarokat szerelték le - mondta a vezér- igazgató. - Alumínium utastájékoz- tató táblából vagy 20 hiányzik, s az autóbuszon található kapaszkodókat és tűzoltó készüléket is pótolni kell. Minden mozdíthatót visznek, és ami bosszantó: ezek többségének semmi hasznát nem vehetik a tolv4- jok. Az is dühítő, amikor értelmeden rongálással találkoznak. Ilyen is van bőven, csavarhúzóval, pengével szabják szét az üléseket. A sűrített ellenőrzésektől, a gyakoribb járőrözéstől azt várják a cégek, hogy csökken a rongálók okozta kár. harsányi miklós Képviselők, kifogásokkal Barcs Nem megfelelő a hangnem a polgármesteri hivatalban - állítja Orsós György önkormányzati képviselő. A roma vezető a tegnapi, barcsi képviselő-testületi ülésen mondta ezt, amikor a polgármesteri hivatal munkájáról készült beszámoló került napirendre. A hivatalbeli hangnemet kifogásolva elmondta: gyakran találkozik olyan panasszal, hogy a roma ügyfeleket nem veszi emberszámba egyik-másik ügyintéző. Balázsné dr. Vástyán Kriszta jegyző azt mondta: ha konkrét esettel fordulnak hozzá, kivizsgálják. Ilyen azonban még nem történt. Elhangzott: a rendkívüli segélyért sűrűn kopogtató romáknak nem könnyű elmagyarázni, hogy már kimerítették a keretüket. Aki nem kap pénzt, azt az elutasítás érthetően érzékenyen érinti, és hajlamos az ügyintézőben keresni a bűnbakot. A polgármesteri hivatal munkájáról készült beszámolót nem fogadták el a képviselők. Ugyanebben az előterjesztésben kabinetiroda létrehozására is javaslatot tettek, ám ez sem nyerte meg a döntéshozók tetszését, jóllehet semmilyen többletköltséggel nem járt volna, csupán belső átalakításra gondoltak a javaslattevők. A képviselők ugyanakkor elfogadták Barcs kommunális helyzetéről készült tájékoztatót, és utasították a városgazdálkodási igazgatóságot, hogy mérje fel a város és környéke engedély nélküli hulladéklerakóit, és becsülje fel az illegális szeméttelepek megszüntetésének költségeit március végéig. Arra is utasítást adtak, hogy mérjék fel a drávai szabad strandon elvégzendő munkát, és a biztonságos üzemeltetés költségeit az áprilisi testületi ülésre. Az eddigi Dráva- strandot szeretné végleg megszüntetni az önkormányzat, a város közelébe tervezett újat pedig csak a regionális szennjÁíztisztí- tó üzembe helyezését követően lehet megnyitni. Erre az átmeneti állapotra keresik most a megoldást. Az igazgatóságnak azt is feladatul szabták, hogy vizsgálja meg: indokolt-e Drávaszentesen és Somogytarnócán átmeneti hulladéklerakók létesítése, s ha igen, mibe kerülne mindez a Városnak? NAGY LÁSZLÓ Csurgói lehetőségek Japánban A termálkultúrát importálnák, a borukat exportálnák A japánok számára a gazdasági együttműködés alapja a személyes kapcsolat és a bizalom - mondta Szászfalvi László, Csurgó polgármestere, a Japánból nemrégiben hazaérkezett csurgói küldöttség vezetője, aki ezért különösen fontosnak tartja, hogy szívélyes vendéglátásban részesültek leendő testvérvárosukban, Ogachiban. A delegáció a kisváros nevezetességei mellett megismerkedett a helyi, magas szintű termálkultúrával, amelynek tapasztalatait a csurgói termálfürdő megépítésénél szeretnék m^jd kamatoztatni. A japán emberek számára a fürdő nem elsősorban a gyógyulás, hanem az egészséges életmód, az intenzív kikapcsolódás része. A küldöttség Tokióban, egy borkereskedő cégnél ötféle csurgói borral mutatkozott be, amelynek a vezetője megígérte: májusban Csurgóra látogat, mert jó minőségűnek ítélte a borokat, és lát értékesítési lehetőséget a japán piacon. Mindössze az üvegek címkézésén és a marketingen kell változtatni a szakember szerint. Szászfalvi László kiemelte: Japánban érdeklődnek a környezetkímélő biodízel iránt, és a legnagyobb japán utazási iroda vezetője úgy nyüat- kozott, hogy Csurgó turisztikai szempontból is vonzó a japánok számára, akik nemcsak a nagyvárosokat akarják látni magyarországi útjuk során, hanem természetközeibe vágynak. A küldöttség a gazdasági lehetőségeken túl oktatási együttműködésről is tárgyalt, szorgalmazzák, hogy valamelyik japán középiskola ösztöndíjszerződést kössön egy csurgói iskolával, v. a. BAJNOKOKAT KÖSZÖNTÖTTEK. Kaposvár város magyar bajnok sportolóit, és a 2000-es esztendő „Év utánpótláskorú sportolója” díjazottjait köszöntötték tegnap a városházán. A kiemelkedő eredményeket elért sportolók dr. Szakács Imre államtitkártól, Szita Károly polgármestertől, valamint a városi sportbizottság tagjaitól vehették át elismeréseiket. A díjazottak névsorát a 8. oldalon Olvashatj ák. FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Megyeváltás: határeset Iharos és Pogányszentpéter továbbra is Zala fele kacsintgat Továbbra sem állt el Iharos és Pogányszentpéter attól a szándékától, hogy Zala megyéhez csatlakozzon. Ezt Kisházi Ferenc iharo- si polgármester mondta el lapunknak, hozzátéve: Somogy részéről csak támadás érte a két falut, miután elszakadási törekvéseiknek hangot adtak.- A Somogy megyei vezetők közül senki sem keresett meg bennünket, hogy személyesen beszéljünk a felvetett problémákról, csak telefonbeszélgetést folytattam dr. Gyenesei Istvánnal, a megyei közgyűlés elnökével - mondta Kisházi Ferenc. - Úgy gondolom, Somogy megye az ígéretek ellenére sem fogja a korábbinál nagyobb mértékben támogatni a két falut. A megyei vezetés részéről elhangzott, Somogynak nem érdeke a jövőben esetleg Zalához tartozó települések támogatása. Kisházi Ferenc, Gács László po- gányszentpéteri polgármester és Felföldi Károly jegyző felkereste Varga Lászlót, a Zala megyei közgyűlés elnökét. A találkozó legfontosabb témája természetesen a lehetséges megyeváltás volt.- Két Nagykanizsához közeli településről van szó, amelyeket szoros oktatási, egészségügyi, kulturális szálak fűznek a zalai városhoz, tehát joggal vetődik fel a megyeváltás gondolata. Ez nem minősíti egyik megyét sem, csupán a földrajzi helyzet következménye - mondta a Somogyi Hírlapnak Varga László.- Úgy tudjuk, Zala megyében nem kedvezőbb a kis falvak támogatási rendszere, mint Somogybán. Mit tanácsolt a somogyi polgármestereknek?- Nehéz a támogatásokat pontosan összehasonlítani, de a forrás semmiképpen nem több, mint Somogybán. Az is tény: nálunk is vannak falvak, ahol sérelmezhetnék a kapott támogatás összegét, esetleg az elmaradását. Ezért azt javasoltam a polgármestereknek, hogy nézzenek utána, hasonlítsák össze számszerűen is az adatokat.- Ha kedvezőbbnek ítélik a zalai támogatási rendszert, mekkora a realitása a megyeváltásnak?- Ez törvényileg lehetséges, én mégis arra intettem a polgármestereket, ne az érzelmeik alapján döntsenek. Működik nálunk Zalai Falvakért Egyesület, útkezelő társulás, kistérségi, területfejlesztési társulások, ismerjék meg ezeket, Varga László fotó: eszes kapcsolódjanak be a munkájukba az érintett falvak, és ha továbbra is jónak látják, akkor záruljon megyeváltással a folyamat. A két polgármestert újabb beszélgetésre hívta Varga László Nagykanizsára, ahol a város vezetőivel és a kistérségi társulások képviselőivel találkozhatnak, v. a