Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-17 / 41. szám
2001. Február 17., Szombat H A Z A I TÜKÖR Somogyi Hírlap - 7. oldal Torgyán-ellenes kisgazdatüntetés A pártelnök és klientúrája mám elvesztette minden hitelét gazdapártnak olyan vezetésre van szüksége, amely nem harácsolni akar, hanem a nemzetet szolgálni. A Torgyán által leváltott Liebmann Katalin volt budapesti elnök 12 pontban fogalmazta meg, hogy „Mit kíván a kisgazda-társadalom”. A kívánságlista első helyén szerepel az országos nagygyűlés összehívása, valamint Torgyán távozása. A reformerek azért dolgoznak a jövőben, hogy az Független Kisgazdapárt demokratikus, modern, korrupció- fotók: europress/körmendi mentes, nemzeti alapon politizáló tömegpárt legyen, amely tisztességes politikát folytat. A mostani kisgazdapárt nem ilyen. Torgyán és klientúrája mára elvesztette minden hitelét, az elnök már a „földön fekszik” nyilatkozta Lányi a békés tüntetés után. Kiszely Katalin és Csúcs László egyetlen lehetséges módját látják annak, hogy demokratikus úton távozásra késztessék a párt elnökét. Folyik az aláírásgyűjtés a kisgazdanagygyűlés összehívására, amely a párt alkotmányát megváltoztatva eltávolíthatja Torgyánt - fogalmazott Csúcs. ___________________________________ H. M. Am íg a parlamentben üres volt a kisgazdák széksora, a székház előtt több százan tüntettek Torgyán Józsefnek távoznia kell a kisgazdapárt éléről - fogalmazták meg pénteken az FKGP budapesti székháza előtt tartott demonstráció szónokai. Ugyanitt, a reformkisgazdák által szervezett békés megmozdulással egy időben tartotta kibővített országos vezetőségi ülését a kisgazdapárt. Budapest Péntek délelőtt 11 óra, Budapest, Belg- rád rakpart. Több száz vidéki és fővárosi kisgazda gyűlt össze, akik a többi között „Benyelted a gazdák pénzét, Pubi”, „Torgyán helyett Maczó Ágnes”, „Nagygazdáknak milliók, kisgazdáknak semmi” transzparensekkel érkeztek. Csak Torgyán nélkül és akkor szerepelhet sikeresen a kisgazdapárt a következő, 2002-ben esedékes országgyűlési választásokon, ha valamennyi nemzeti érzésű párttal összefog - szónokolta egy kisteherautó platójáról a függetlenek közé közelmúltban átült Lányi Zsolt. Torgyán József egykori bizalmasa, a reformkisgazdáknak nevezett csoportosulás vezető személyisége beszédében hangsúlyozta: a kisÚjabb „tisztogatás” Bánk Attila országgyűlési frakcióvezetői tisztségéről való leváltását, továbbá Horváth Béla és Várhelyi András frakcióvezető-helyettesnek a frakcióból és a pártból való kizárását javasolja az FKGP országos vezetősége és országos elnöksége - közölte Torgyán József a pártvezetés ülése után, pénteken. A pártelnök bejelentette: február 20-ára összehívják a frakció közgyűlését, amelyen a képviselőket kötelezik arra, hogy az országos vezetőség elöntésének megfelelően szavazzanak. Egy másik döntés nyomán ezentúl sem Boros Imre - akit Orbán Viktor két nappal ezelőtt jelölt ki a mezőgazdasági tárca ideiglenes irányítására -, sem Túri-Kovács Béla környezetvédelmi, és Szabó János honvédelmi miniszter sem tagja tovább a párt elnökségének. így - mint ahogy Torgyán fogalmazott - ütőképesebb országos elnökség állt fel. Az országos vezetőség határozatban kötelezte a frakció tagjait arra, hogy jövő héten kedden, délelőtt 10 órakora kisgazdapárt Belgrád rakparti székházában. HÍREK RÖVIDEN Évértékelés a határon Feladatokban és eredményekben is bővelkedett az előző év a határőrség számára: befejeződött a határregisztrációs rendszer telepítése, előrelépés történt az embercsempészet visszaszorításában, nőtt a zöld határ őrizetének eredményessége és a körözött személyek elfogása - mondta pénteken a határőrség országos parancsnoka, Béndek József dandártábornok a szervezet elmúlt évét értékelve. Püski középkeresztje Mádl Ferenc államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Közép- keresztjével tüntette ki Püski Sándort életútja elismeréseként, 90. születésnapja alkalmából pénteken a Parlament Munkácsy termében. Mádl Ferenc méltatva Püski Sándor életútját utalt arra: a magyar kultúra kiemelkedő alakja hat évtizede kötelezte el magát a könyvkiadással. Tevékenységével mindig a magyar nemzet tudásának gyarapodását, önismeretének erősítését, a nemzet fennmaradását, az emberséget szolgálta a haza határain belül, és ha úgy hozta a sors, Magyarország határain kívül - emelte ki a köztársasági elnök. Információhiány A Magyar Demokrata Fórum további egyeztetéseket tart szükségesnek a főtisztviselői kar létrehozásáról, a köztisztviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről és az önkormányzati szférában dolgozó köztisztviselők javadalmazásáról - jelentette ki pénteken Gémesi György, az MDF frakcióvezető-helyettese, Gödöllő polgármestere. A köz- tisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítása kapcsán kifejtette: a párt nem kérdőjelezi meg a főtisztviselői kar létrehozásának szükségességét, de a jelenleginél több információra van szüksége ahhoz, hogy tá- mogatni tudja azt. ___________■ Ke reszténydemokrata kritika A következő választásokon a kormányváltásnál többre, az egész magyar politikai elit lecserélésére lesz szükség. A politikai elit ugyanis elvesztette a bizalmat, pedig anélkül nincs demokrácia. Ezt dr. Giczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt országos elnöke mondta tegnapi kaposvári sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: sokan otthontalanok ebben az országban, ezt a kormányzó pártok is elismerik, ám azt nem, hogy ez éppen az ő tevékenységük miatt van így. Nem tesznek a nehéz helyzetben levő rétegekért, pedig egyre nagyobb a szegénység. Jól szemlélteti ezt - emelte ki az elnök - hogy míg az uniós országokban a kereset kevesebb mint felét költik élelmiszerre az emberek, nálunk több mint nyolcvan százalékát. Ez pedig éppen csak életben maradás, de semmiképp sem felemelkedés. A KDNP szerint az uniós csatlakozás sem lesz zökkenő- mentes: nem minél gyorsabban, hanem minél versenyképesebben és felkészültebben kellene belépni az unióba. Egyelőre azonban egy terület, de egyetlen termék sincs, ami versenyképes lenne. Gondok vannak a foglalkoztatás-politikával is: a valóságban a statisztikai adatoknál sokkal nagyobb a munkanélküliség. A KDNP - mint dr. Giczy György mondta - igazi békejobbot szeretne nyújtani, mindkét oldal felé, a társadalmi megbékélést hirdeti és nem kétpólusú politikát, hanem minél gazdagabb kínálatot szeretne a magyar politikai életben. A párt iránt egyre nagyobb az érdeklődés, bár az is igaz, hogy Somogy nem tartozik a „felfutó” megyék közé a tagok számát tekintve, ezért itt még bőven van feladat. j. e. A CERBONA Rt. keres NAGYATÁDI SÜTŐÜZEMÉBE ÜZEMVEZETŐT- élelmiszer-ipari főiskolai vagy pékmesteri, technikusi végzettséggel, - sütőipari és vezetői gyakorlattal,- nagyatádi vagy környéki lakóhellyel. KAPOSVÁRI SÜTŐÜZEMÉBE TECHNOLÓGUST- élelmiszer-ipari főiskolai végzettséggel,- sütőipari és minőségbiztosítási gyakorlattal. A fényképpel és bizonyítványmásolattaí ellátott pályázatokat legkésőbb 2001. február 23-ig az alábbi címre kérjük küldeni: CERBONA Rt., személyügyi igazgatóság, 8001 Székesfehérvár, Pf. 16 VOEST ALPINE INTERTRADING AG is looking tor a GENERAL MANAGER and a CONTROLLER fór its Hungárián subsidiary VOEST INTERTRADE AGRO KFT located in Kaposvár (Kiskorpád) We are a successful international commodity trader expanding our grain trade with special emphasis on purchasing in Hungary. Experi- enced persons willing to work within an international trading organization and who are fluent in English or Germán are invited to apply in English or Germán at: Voest Alpine Intertrading AG, Strasserau 6, A-4020 Linz, Austria, Fax 0043 732 7804 337 E-mail: steinecker@vait.com (33165) A BAZÁR Magyarországon a legtöbb hirdetést megjelentető hirdetési hetilap Jelenlegi dinamikus csapatunk bővítéséhez keresünk TERÜLETI KÉPVISELŐT kaposvári szerkesztőségünkbe. KÖVETELMÉNYEK FELADATOK AMIT AJÁNLUNK- minimum középfokú végzettség - céges hirdetések szervezése - kiváló szakmai háttér-jó kommunikációs készség - kapcsolattartás az ügyfelekkel - felkészítés, továbbképzés- kiváló helyismeret -ügyfélkör bővítése - kiemelkedő kereseti-saját gépkocsi -új piaci lehetőségek kiaknázása lehetőség Jelentkezéseket fényképes, rövid szakmai önéletrajzzal “Területi képviselő” A jeligére a Magyar Bazár Lapígazgatóság címére kérjük: 7603 Pécs Pf. 156. BAZARl Áfá-s áraink pl.: Termékeink: 45 Ah 6 300 Ft-tól Perion (magyar) 55 Ah 7 200 Ft-tól Electric Power (magyar) 72 Ah 10 500 Ft-tól Bosch (német) 155 Ah 19 000 Ft-tól De|Phi (francia) 210 Ah 26 000 Ft-tól Topla (szlovén) Bárén (osztrák) Garancia: 1; 2; 3 év Yuasa (japán) SZÓ LGÁLTATÁSAIN K:- ISO 9001 - szaktanácsadás - díjtalan akku csere - parkolási lehetőség - használt, rossz, HULLADÉK AKKU beszámítása ill. átvétele,- LEGÁLISAN AZONNALI KP. FIZETÉSSEL.