Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-17 / 41. szám

fii 2001. Február 17., Szombat KAPÓ S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Zeneszó a parkban Felülvizsgálják a kulturális intézményeket Ha marad a tavaszias idő, zene­szó tölti be a Berzsenyi parkot. A város vezetése arra törekszik, hogy a park visszanyerje régi fé­nyét. Ezért készíttették el - fény­képek alapján - a századelő ze­nepavilonjának élethű mását. A tervek szerint minden vasárnap délutánra hívnak együtteseket, kórusokat, de gondolnak az amatőr művészekre is; szeret­nék, ha ők is kapnának szereplé­si lehetőséget. Remélik, a polgá­rok a zenéhez igazítják a hétvégi programjukat. A pavilon körül 12 padot helyeztek el, ott a fiata­lok s az idősek is megpihenhet­nek. Az első adandó alkalommal elkezdik a programsorozatot, ez kísértetiesen hasonlít - nem vé­letlenül - az 1938-as katonai fú- vószeriekari összeállításhoz. S augusztusra elkészül az a Zsolnay-kút is, amit a '60-as évek elején romboltak le. _______sz.k. Dr . Kéki Zoltán volt a vendége teg­nap a Kaposvári Közművelődési Ta­nács ülésének. A megyei Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulásnál tartott összejövetelen a város jegy­zője az idei költségvetésről beszélt, külön kiemelve a kultúrát. A kulturális bizottság támogatási alapja emelkedett a múlt évihez képest - mondta dr. Kéki Zoltán. Hozzátette: remélik, hogy még több rendezvényt tudnak majd támo­gatni. Elhangzott: az Együd Árpád Művelő­dési Központ működésével elégedetlen a fenntartó, kevés a saját szervezésű prog­ramja, inkább befogadó intézménnyé vált. Ezen minél előbb változtatni szeretnének.- A kaposszentjakabi romok felújítása nem jelenti azt, hogy ott önálló intézmény alakul ki; oda elsősorban nyáron szerve­zünk rendezvényeket, színházi előadáso­kat - mondta a jegyző. - Szeretnénk meg­őrizni középkori hangulatát. Ott lesz majd a királyi arcképcsarnok, s ezenkívül is szá­mos látnivalót kínálunk augusztustól. Má­jusban-júniusban indul a Festők városa cí­mű programsorozat, hagyományteremtő szándékkal. Ez a kulturális értékeket létre­hozó esemény reményeink szerint vonzza a turistákat is. Arról már nem is beszélve, hogy az érdeklődés középpontjába állítja a képzőművészeket. Dr. Kéki Zoltán szólt a Csiky Gergely Színházról is. A többi kulturális intéz­ményhez hasonlóan itt is tartanak szakmai felülvizsgálatot. Független szakértőket kér­Sport a kultúrával szemben nek fel, akik azt ellenőrzik: hogyan gazdál­kodnak a kapott pénzzel. S kiderül az is, hogy a város vezetése kellően finanszíroz­za-e a kultúrát. Dr. Vörös Jenő, aki a Vikár Béla-kórust képviseli a tanácsban, párhuzamot vont a sport és a képzőművészet között. Kifejtet­te: a képzőművészeti ágak is hozhatnak akkora hírnevet a városnak, mint a röplab- dások vagy a labdarúgók, mégsem kapnak annyi pénzt. A független szakértővel nem ért egyet, mond­ván: ne egy ide­gen mondja meg, hogy egy város­ban mi az érték. Gálné Jáger Már­ta, a Somogy Me­gyei Honismereti Egyesület nevé­ben beszélt. Hangsúlyozta: mostanság na­gyobb publicitást kap a talmi, a csil­logó, és elsikkad az érté­kes. Szerinte egy tárlaton vagy egy Vikár-fellé- pésen is lehetnének annyian, mint egy sport­mérkőzésen, csak kellő figyelmet kellene kapni­uk a művészeknek. Hal­mos Klára, a Kapós Art Egyesület titkára sérel­mezte, hogy miért nem alapítottak még megyei vagy városi művészeti díjat, sok olyan alkotó van ugyanis, aki megérdemel­né az elismerést.- Nincs olyan terem, ahol szita- vagy rézkarcműhelyt lehetne berendezni; aki ezzel akar foglalkozni, Budapestre kell utaznia - mondta Halmos Klára. - Évente egyszer Barcson találkozunk, de az a né­hány nap kevés az érdemi munkához. Fölmerült a közművelődési tanács teg­napi ülésén, hogy minden bizonnyal élet­képes lenne egy kulturális marketingcent­rum, s piacot teremtene a művészeknek. SZABÓ KINGA Dr. Kéki Zoltán meghallgatva a tanács tagjainak kérdéseit, javas­latait elmondta: a színháznál igyekeznek felmérni a közönség­igényt, hiszen nem biztos például, hogy egy évadban szükség van ennyi bemutatóra. Kérte, hogy ne állítsák szembe a külön­böző ágazatokat, hiszen a sportot szeretők kevesellik azt a pénzt, amit erre szánnak, és sokallják a kultúrára fordított össze­get. A megszavazott összeg nagysága is mindig a megítéléstől függ. A kiosztott támogatás felhasználásáról tételes elszámolás készül, s ezt a jövőben megkapják a tanács tagjai is. A jegyző hangsúlyozta: a bizottsági ülések nyilvánosak, oda bárki beülhet, így első kézből értesülhet a döntésekről. Besétált a róka a belvárosba Elszemtelenedtek a rókák, egyre gyakrabban merészkednek a város­ba. Két bejelentés is befutott tegnap a városgondnokságra.- A gyakorlóiskola közelében és a Zaranyi-lakótelepnél láttak rókát - mondta tegnap Gál László, a vá­rosgondnokság munkatársa. A na­pokban a Móricz Zsigmond utcában találtak egy mási­kat. Az állategész­ségügyi intézet munkatársai még vizsgálják, arra kí­váncsiak, . hogy nem volt-e veszett. Az állat ugyanis „összeverekedett” a környékbeli ku­tyákkal, s ilyenkor mindig alapos vizs­gálatot rendelnek el. A betegség ugyanis könnyen átterjedhet az emberre, és halálos lehet. Az elmúlt években azonban nem találtak beteg állatot. Gál Lász­lótól megtudtuk: részletes térképet készítettek a rókák által leginkább látogatott területekről. Az elmúlt években ugyanis egyre gyakrabban riasztották őket, s ők mindannyi­szor a helyszínre siettek. Húsz be­jelentést kaptak tavalyelőtt, három állatot fogtak el, s mindegyiket megvizsgáltatták. Akkoriban még sokkal nagyobb volt a fertőzés ve­szélye. Az utóbbi két évben több­szörösére nőtt a lakossági bejelen­tések száma. Előfordult, hogy egy nap két-három állatot is észrevet­ték. Idén a tegnapi volt az első beje­lentés, de mindjárt két rókáról. A szakemberek azonnal a hely­színre sietnek, bár többször előfor­dult, hogy addigra a ravaszdinak nyo­ma veszett. Főleg a családi házas öve­zetben kelt riadal­mat a kóbor róka, s ott tűnik el a leg­gyorsabban.- Az még nem derült ki, hogy mi­ért a város déli terü­leteire merészkednek legtöbbször a rókák - mondta a városgondnokság munkatársa. Legtöbbször a Pécsi, a Kelet- és a Nyugat-Ivánfa, valamint a Kálvária utcában láttak rókákat. A megelőzés érdekében hamarosan értesítik az egyik vadásztársaságot, és ha kell, újabb csapdákat helyez­nek el. Bár, ez sem jelent mindig biz- tos megoldást. ______________km. Sz orítja a határidő az iskolákat. Sok most költi el a tavaly nyert pályázati pénzeket: új számítógé­peket, térképeket vásárolnak a fejlesztésre szánt forintokból. Az építőipari szakközépiskola három új számítógépet vett. Most állították üzembe a kiegészítő be­rendezéseket, s így a fiatalok megfelelő körülmények között gyakorolhatnak. Ponikfor Zoltán igazgató elmondta: még tavaly nyerték a pénzt. Öt pályázaton in­dultak eredményesen, s vagy ki­lencmillió forinttal gazdagodott az iskola. Ebből olyan készüléket vásároltak, amit önerőből aligha tudtak volna beszerezni.- Bár a pedagógiai programot határidőre kell befejezni, a kiírá­sokat így is figyelemmel kísérjük - tudtuk meg az intézményveze­tőtől. A Toldi iskolában néhány héten belül újabb, az oktatáshoz nélkülözhetetlen felszerelést vesznek. Mészárosáé Segesdi Zsuzsanna igazgatóhelyettes teg­nap elmondta: a pályázati pénz nagy részét már felhasználták. Tavaly több mint 2,3 millió forin­tot kaptak, s néhány héten belül több berendezést is vásárolnak, így számítógéphez és értékes fényképezőgéphez jut az iskola, s a gyerekek külföldi nyelvtanu­lását is megkönnyíti a pályázaton nyert forint. Húsz fiatal Ausztriába megy tavasszal, de támogatásból ren­deznek majd egy szakmai ta­nácskozást is. A szakember hangsúlyozta: minden forintnak megvan a helye, s a felhasználás­ról pontos kimutatást kell vezet­ni. Tételesen felsorolnak minden vásárlást, mert az utolsó fillérig el kell számolni a pályázati pénzek­kel. Kiss László, a Rippl-Rónai közlekedési szakképzőiskola igazgatójának már nem okoz meglepetést a tételes elszámolás. Az utóbbi években szinte min­den kiíráson eredményesen sze­repeltek. Amikor a siker titkáról kérdeztük, az alapos felkészülést és a következetes munkát emlí­tette.- A tizenkét tavalyi pályázaton csaknem 22 mülió forinthoz ju­tott az intézmény - mondta az igazgató. A kilencvenes években látványosan átalakult az iskola felszerelése, különösen a számí­tógépes hálózat. Most csaknem 35-40 millió forint értékű beren­dezést használnak nap nap után, 106 gép áll bevetésre készen. Az iskolavezetés ezt a fejlesztést kü­lönösen fontos feladatnak tartot­ta, s így az egész régiót tekintve övék az egyik legkorszerűbb szá­mítógéppark. A héten hat gépet vettek át, s tovább bővítik a nyel­vi laboratóriumot. 2001-ben vár­hatóan 15-20 kiíráson vesznek részt. h. m. Kicsinyek dala a Kodályban Óvodások tapsától, énekétől és zongora­szótól volt hangos két napon keresztül a Kodály iskola ének tanterme. Az intéz­mény énektanárai azokat a kicsinyeket hallgatták meg, akik a jövő tanévtől az is­kola ének-zenei osztályaiban szeretnének majd tanulni. Már harminchárom éve hagyomány, hogy a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola le­endő elsőseit zenei meghallgatásra hívják. A pedagógusok csakis zenei hallásképességet vizsgáltak. Már egy egyszerű gyerekdal éneklé­sével, ritmustapsolásból is le tudták szűrni, mi­lyen a kisgyerek veleszületett zenei érzéke, hal­lása. A tapasztalatokról, az iskoláztatási javas­latokról már a „ megmérettetések ” után hall­hattak a szülők.- A két nap alatt csaknem hetvenen jöttek el iskolánk zenei meghallgatására - mondta dr Kerekesné Pytel Anna igazgatóhelyettes. - Na­gyon sok tiszta hangú, szépen éneklő óvodást hallgathattunk. Az érdeklődők létszáma is mu­tatja, hogy sok családnak igénye van a zenei nevelésre. Emelt szintű oktatással zeneszerető, zeneértő diákokat képezünk. E zenei meghallgatás jelzi a szülőnek, alkal­mas e gyereke a zenei tehetséggondozásra. S majd áprilisban kell dönteniük arról, vállalják-e a zenei oktatással járó feltételeket, követelmé­nyeket. KOVÁCS GABRIELLA Szakértői nagyító alatt az intézmények Hamarosan újabb fejezet kezdődik a kaposvári intéz­ményátvilágításban. Az ön­revízió után most a- szakér­tői ellenőrzés következik. A munkára pályázatot írt az önkormányzat, a határidőig két cég nyújtotta be ajánla­tát. Mint ismert: a város egyedülálló programot indított el, valamennyi önkormányzati intézmény, gaz­dasági társulás és a polgármesteri hivatal működését, gazdálkodá­sát szeretnék átvilágítani. Mindez azért szükséges - vallják a prog­ram elindítói -, hogy pontos ké­pet kapjanak a feladatoktól füg­gően az intézmények felépítésé­ről, munkaszervezetéről, a felté­telekről, s egyebek mellett a pénzügyi helyzetről, a kinnlevő­ségekről is. Első lépésben az in­Hírek MOTOROSKARAMBOL. Ke rékpárját toló férfival üközött össze tegnap egy motoros; a Cseri úti sorompónál történt a baleset. A gyalogos könnyeb­ben megsebesült. (hm) MUNKÁCSYS SZALAGAVATÓ. Tegnap tartották a Munkácsy Mihály Gimnáziumban a sza­lagavatót. Csaknem százötven végzős tanuló tűzte föl a matu- randusok kék szalagját. Az est ünnepi fényét emelte a diákok műsora, (hm) EMLÉKTÁBLÁK. Két családi házra helyezték el tegnap az Épült a millennium évében felira­tot. A Nyár utca 153-155. számú ház kapta a 22. és a 23. táblát, amit maga az alkotó, Gschwindt András rakott fel, (szk) m Programajánló Ma 8.45-kor a színház előtti oroszlános szobortól indul a té­li túra a Zselicbe. A táv 12 kilo­méteres, a túravezető Borsos András; a cél: Simonfa. Ma 18 órai kezdettel a zeneiskolában Szabó Judit kaposvári zongora- művész ad koncertet. Program­jában Mozart, Kodály és Brahms művei szerepelnek. ■ Szivárvány mozi SZOMBAT, VASÁRNAP 4: FANTASIA 2000Jszinkr.am.) 6, 8: A BÁJKEVERŐ (szinkr. am.) __________ *31568* HO LLYWOOD MULTIPLEX 102 KIS- KUTYA szinkron premier 17.15, 17-18- án 10.15, 12.45; SZÁMKI­VETETT 17.45, 20.30; ASTERIX ÉS OBELIX szinkron 17-18-án 10.00, 12.15; SZÍVÖRVÉNY szinkron premier 14.30, 16.45, 19.00, 21.15; CSIBEFUTAM szinkron 17-18-án 11.00, 13.00; APÁDRA ÜTÖK szinkron 15.00, 19.45, 22.00; POKEMON - AZ ELSŐ FILM szinkron 14.00,17-18- án 11.45; DR. T. ÉS A NŐK 20.45; SAKÁLTANYA 16.15, 18.30; HÁZ A KÍSÉRTET-HEGYEN 16-17-én 23.00, *30272* Kérdezzen: S 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi to­vábbítjuk, a választ pedig lapunk­ban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevüket, cí­müket, illetve telefonszámukat. ■ Igazi erőpróba volt az ovisoknak az iskolai meghallgatás FOTÓ: LÁNG RÓBERT tézményeknek kellett elvégezni az önrevíziót. Elsősorban olyan szemszögből vizsgálták a helyze­tüket, hogy valóban összhangban vannak-e a munkával a kiadásaik, vannak-e még feltáratlan tartalé­kok. Ennek az önrevíziónak az eredménye nem éppen derűlátó. Az intézmé­nyek többsége azt álla­pította meg, hogy fel­használta minden tarta­lékát, s nem lehet már tovább szorítani a nad­rágszíjat. A következő lépés, hogy az önkormányzat revizorai és külső szakértők tarta­nak vizsgálatot az intézmények­ben. A külső szakértői munkákat meghirdette az önkormányzat, s erre két pályázat érkezett. Ez nem az érdeklődés hiányát mu­tatja, hanem hogy Magyarorszá­gon még nagyon kevés cég foglal­kozik ilyen tevékenységgel, s a kaposvári önkormányzat pályá­zata országosan is egyedülálló és különleges. Néhány napon belül egy értékelő munkacsoport dönt arról, hogy a két pályázó közül melyik kapja a felada­tot. Molnár György gaz­dasági igazgató elmond­ta: a pénzügyi revíziót a polgármesteri hivatal el­lenőrzési csoportja vég­zi, a külső szakértők pe­dig a szakmai munkát figyelik majd. Nézik, hogy az intézményben mennyire valósulnak meg a tör­vény által előírt feladatok, milye­nek a feltételek, milyen a szakmai munka színvonala. A munkát márciusban kezdik, s az idén vár­hatóan 13 intézmény kerül sorra. .lAYAR rniT Tartalékból számítógép

Next

/
Thumbnails
Contents