Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-14 / 38. szám

4. oldal - Somogyi Hírlap G A Z D A S Á G 2001. Február 14., Szerda Változhat a szakképzési alap Február 15-én jár le a szakképzési hozzájá­rulási kötelezettség bevallási határideje. A vállalkozókra vonatkozó elszámolás megle­hetősen bonyolult, ezért tartott tegnap a So­mogyi Kereskedelmi és Iparkamara szak­képzési fórumot az érdeklődőknek. Kaposvár Kapuvári Béla, az Oktatási Minisztérium Szak­képzési Támogatások Főosztályának vezető he­lyettese beszámolt a szakképzési hozzájárulás elszámolásáról, a bejelentkezési és elszámolási nyomtatványok kitöltéséről. Kifejtette: azoknak a vállalkozóknak, akik tanulókat foglalkoztat­nak jóval bonyolultabb bevallást kell kitölteni­ük, mint a többieknek.- Az idén újabb vál­tozásokat tervez a tárca a szakképzéssel kap­csolatban - mondta Ka­puvári Béla. - A saját dolgozó képzésének el­számolása, és a támo­gatás elnyerése egysze­rűsödik. Terveink között szerepel, hogy a szak­képzési hozzájárulási törvény keretein belül önállósítjuk a szakképzési alapot. Ezzel a vállal­kozók újabb lehetőségekhez jutnak a költségel­számolásban. Jelenleg a bérköltség másfél százalékát lehet felhasználni szakképzésre, a megmaradt ösz- szeget kell az alapba befizetni. Tavaly 17 milliárd forintot utaltak át összesen az alapba. A vállalko­zó a saját dolgozó képzésén túl, felvehet tanulót, de a másfél szá­zalékból bármelyik szakképző is­kolát is támogathatja.- Magyarországot joggal tekinthették a jól képzett szakemberek országának, ám ez a megítélés - főleg ami a szakmunkásokat illeti - egyre inkább a visszájára kezd fordulni - hangsúlyoz­ta a főosztályvezető-helyet­tes. - Sürgősen szükség len­ne egy rugalmas képzési rendszer kialakítására. SZ.K. KÉPZŐHELYEK SZÁMA SOMOGYBÁN Magas az inflációs ráta RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2001. február 13.) Borsodchem 6 055Ft ű Fotex 280 Ft ű Matáv 1125 Ft ű Mól 5140 Ft ű OTP 15 430 Ft ü Rába 2 375Ft ti Richter 16 350 Ft ti Zalakerámia 2605FÍ ti BUX: 7719,43 +049 % eltérés az előző záróértékhez képest BUX INDEX II. 7-13-IG TŐZSDEI ÉS PIACI ÁRAK 2001.6. hét Termény USD/t Áralakulás Tendencia Búza 110-107 Mérséklődő Mérséklődő F0B francia kikötő Kukorica 94-93 Mérséklődő Ingadozó F0B Mexikói-öböl Tak.-árpa 92 Tartott Tartott F0B európai kikötő Napraforgó 380 Tartott Tartott Ex tank európai kikötő Szójadara 195 Gyengülő Mérséklődő CIF Rotterdam AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 415,47 Cseh korona 7,69 Euró 265,69 Német márka 135,85 Osztrák schilling 19,31 Lengyel zloty 70,07 Svájci frank USA-dollár 172,73 286,06 Budapest Meglepő, hogy a fogyasztói árak januárban is ilyen gyorsan, 10,1 százalékkal emelkedtek, mond­ták el a kedden megkérdezett gazdaságkutatók, akik az első hónapra 10 százalék alatti éves inflációt vártak. Hegedűs Mik­lós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója szerint arra számítottak, hogy az idén az el­ső félévben gyorsabban csökken majd az infláció, az év második felében pedig némiképp lassul.- Ez a januári adatok tükrében már nem tűnik valószínűnek. Az év egészére 8,5 százalékos ár­emelkedés várható - tette hozzá. A kutató felhívta a figyelmet arra: januárban általában gyorsabban emelkednek a fogyasztói árak, mint az év többi hónapjában, hi­szen ekkor jelennek meg a költ­ségvetéshez kapcsolódó közpon­ti árintézkedések. Az infláció mérséklődésének ütemét egye­bek mellett az ez évtől jelentősen megemelt minimálbér is befolyá­solja. Belyó Pál, az Ecostat Gazda­ságelemző és Informatikai Inté­zet igazgatója szintén meglepő­nek nevezte a januári adatot. Úgy vélte, hogy a központi árintézke­déseket talán szerencsésebb lett volna több hónapra „elhúzni”. Várakozásai szerint a havi fo­gyasztói áremelkedés februárban is 1 százalék körüli lesz.- Ha azonban 1 százalék fölé megy, úgy a 12 havi mutató a má­sodik hónapban is két számjegyű lesz, ami az első negyedéves ada­tot is meghatározza - figyelmez­tetett. Az intézet az első félévre éves összehasonlításban 8,7 szá­zalékos változást prognosztizál, míg az év egészére 7,5-8 százalék körüli inflációt vár. Munkát adnak ötven asszonynak _______BARCS-D ARÁNY Ös szesen ötven munkanélküli asz- szony jut munkához a két települé­sen, ha megtanulnak cipőfelsőrészt készíteni. A néhány hónapos beta­nulást követően nyomban dolgoz­hatnak is. Egzisztenciát jelent a lábbeli jó néhány munkanélküli számára Barcson és Darányban, valamint a két település környékén. A város­ban húsz, a nagyközségben har­minc ember jut munkához a helyi cipőüzemekben, amint sikerrel ki­tanulja a cipőfelsőrész készítést. A tanfolyamot követően valamennyi­en azonnal munkához juthatnak - mondta Demanecz Józsefné, a bar­csi munkaügyi kirendeltség vezetőr je. A Darányban működő cipő­üzem harminc embert vár. A lét­számbővítést augusztusra tervezik, addig a jelentkezőknek módjuk lesz elsajátítani a szakma alapjait. Barcson ugyanakkor a munkaerő fölvétel folyamatos lesz. - Itt a kö­zelmúltban két alkalommal is hor- vát vendégmunkások felvételére kényszerült a cipőüzem, mivel a városban nem találtak elegendő számú és megfelelő szaktudású dolgozót. A képzéssel a további horvát vendégmunkának szeret­nénk elejét venni - mondta a mun­kaügyi szakember. A barcsi cipő­üzem évek óta krónikus munka­erőhiánnyal küzd, annak ellenére, hogy tisztességes fizetéseket ad­nak. A cég igényét a tanfolyamon résztvevőkből igyekszik ezentúl ki­elégíteni a munkaügyi hivatal. Amíg Barcson szakmunkásokat ké­peznek erre a munkára, addig a da­rányi cipőüzemben betanított munkásként kezdhet majd dolgoz­ni a harminc munkanélküli asz- szony. ________________na. Kö zelednek a határidők Ki mentesül az adóbevallás kötelezettsége alól? _________Budapest_________ Az egyéni vállalkozóknak, illetve az áfa fizetésére kö­telezett magánszemélyek­nek február 15-ig kell pos­tára adniuk személyi jöve­delemadó-bevallásukat. Mindenki másnak, akinek 2000-ben adóköteles jöve­delme volt, március 20-a a bevallási, illetve az adó-be­fizetési határidő. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) illetékeseinek tá­jékoztatása szerint a magánsze­mélyek közül a következők men­tesülnek az adóbevallás, és termé­szetesen az adófizetés terhe alól: 1. Aki kizárólag adómentes jogcímen szerzett jövedelmet. Ilyen jövedelem a családi pótlék, az anyasági támogatás, az árva­ellátás, az állami, önkormányzati és egyházi szociális támogatás, a munkanélküliek jövedelempótló támogatása, a nyugdíj előtti mun­kanélküli-segély. 2. Aki nyugdíjas, vagy a nyug­díjjal azonosan adózó jövedelem­mel rendelkezik: például tanulmá­nyi ösztöndíjjal, hallgatói munka­díjjal, nevelőszülői díjjal, gyessel, gyermeknevelési támogatással, és nincs más adóköteles bevétele. 3. Akinek a nyugdíja, vagy az­zal azonosan adózó jövedelme mellett kizárólag 10 ezer forintot el nem érő, osztalékból származó bevétele volt, és a kifizető az osz­talék után fizetendő adót levonta. 4. Aki alkalmi munkavállalói könyvvel 250 ezer forintot meg nem haladó összeget keresett, és más bevétele - a nyugdíj, illetve azzal azonosan adózó jövedelem kivételével - nem volt. 5. Aki mezőgazdasági kister­melő, és az ebből származó bevé­tele a 250 ezer forintot nem halad­ta meg, feltéve, hogy más bevallá­si kötelezettség alá eső bevétele nem volt. 6. Aki tételes költségelszámo­lást alkalmazó mezőgazdasági kistermelő, és az ebből származó bevétele a másfél millió forintot nem haladta meg, és a bevételnek legalább 20 százalékát kitevő költségről számlával rendelkezik, ugyanakkor azonban egyéb jog­címen megszerzett adóköteles jö­vedelme nem volt. NÉMETH zsuzsa Fásítanak Ráksiban Ráksi- Az önkormányzat a Ráksiért- Somogyért Egyesülettel közösen vesz részt Ráksi szépítésében - mondta Garai István polgármes­ter. A község elhanyagolt belterü­letein fásítás kezdődik, ezzel ne­veznek be a Virágos Somogyért- akcióba. Mintegy 120 nemesebb facsemetét, köztük fekete diót és virágzó díszcserjéket ültetnek. A faluszépítés mellett fontos szem-+ pontnak tekintik a környezetvé­delmet is. Az önkormányzat tu­lajdonában levő elgazosodott, parlagfűvel, szederindával benőtt területek csak azok rendbetétele után hasznosíthatók. így a köz­ség lakói számára pihenőpark ki­alakítására is mód nyílik. SZ.Á. SERTÉSFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK 6. HÉT Országos élősertés-felvásárlási átlagár: 302,07 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 303,14 2. szövetkezeti átlagár: 306,01 3. egyéni vállalkozói átlagár: 293,92 . Húscéhtagok által felvásárolt élősertés-átlagár: 309,46 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 309,41 2. szövetkezeti átlagár: 311,44 3. egyéni vállalkozói átlagár: 303,88 Országos átlagár hasított súlyra vonatkoztatva: E: 378,93; U: 369,32; R: 358,66 0: 341,43 , P: 342„95 . Nemzetközi hasítottfélsertés-átlagár: 2,87 DM Forrás: HÚSCÉH A Somogyi Hírlap február 21-én Optika, avdio- yideo melléklettel jelentkezik Rendkívül kedvező hirdetési lehetőségek! Telefon: 82/528-106 A Somogyi Hírlap február 20-án Divat, szépség, egészség melléklettel jelentkezik. További információ: Somogyi Hírlap hirdetésfelvétel Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-106, 82/528-164 Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap bibliofil* ' E$i*>*M* ------------------------------------­A JÓZSEF ATTILA KÖNYVESBOLT ÉS A MAGYAR KÖNYVKLUB Újra várja minden kedves vásárlóját! SZÉPIRODALOM, GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM, IDEGEN NYELVŰ IRODALOM, ISMERETTERJESZTŐ KÖNYVEK, ALBUMOK, SZAKKÖNYVEK, SZÓTÁRAK, NYELVKÖNYVEK, ^IDEO, CD-ROM, CD, KAZETTA TEUES VÁLASZTÉKA^ ^.tóakc, 19-24.között __________minden termékre__________

Next

/
Thumbnails
Contents