Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-10 / 35. szám
Somogyi Hírlap 2001. Február 10., Szombat fi / i / „ nciwCiic 9. OLDAL „Erős várunk a nyelv.” (Kosztolányi) Vállalom Őszintén megmondom, hogy vállalom és nem felvállalom ezen írásom minden mondatát, még akkor is, ha napjainkban ez utóbbi ige nagyon is divatba jött. Az igekötők - szerepük szerint - módosítják az ige jelentését, jelentéstartalmát. Másképp felesleges a használatuk. így van ez a felvállal esetében is. Nyelvhelyességi hiba az igekötő használata, ha az ige igekötő nélkül ugyanazt fejezi ki, mint igekötővel. Ezért bántja a nyelvérzékemet például, ha valaki felvállalja egy feladat megoldását ahelyett, hogy vállalná. Helyes tehát-a következő mondat: „Vállalom a megbízatást.” Ez pedig helytelen: „Felvállalom az ügyet.” Sajnos nemcsak a vállal az egyetlen ige, amely elé feleslegesen tesznek - a nem éppen kiváló nyelvérzékkel rendelkezők - igekötőt. Néhányra felhívom a figyelmet: A leckét, a mulasztottakat csak pótolni kell és nem bepótolni! A hőmérséklet és az árak sohasem lecsökkennek, hanem csökkennek. (Milyen furcsa is lenne, ha valami felcsökkenne!) A házi feladatok elkészítését vagy a könyvelő munkáját elég ellenőrizni, felesleges leellenőrizni. Mindenki számára legyen elég, ha értesítik és nem kiértesítik az egyetemi felvételi vizsgája eredményéről! A vasúti sín is csak deformálódik (sajnos!) a nyári forróságban és nem eldeformálódik. Számomra pedig elég lesz, ha nem leközlik, hanem közlik a cikkemet, hiszen a feleslegesen kitett igekötőkkel kapcsolatos szabályt hangsúlyozni akartam, és nem kihangsúlyozni. MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Az örök rabló-pandúr Talán nem is vagyunk tudatában, de életünk folyamán tulajdonképpen mindig egy nagy rabló-pandúr játékot játszunk. Folyton más és más szerepben lépünk fel - persze éppen ez az érdekes a dologban. És a játék ettől tanulságos. A gyermeklétet, az egyoldalú függést, a kiszolgáltatottság korát a felelősség mindennapi gyakorlata: a szülői szerep követi. Azt mondják, csak abból válhat jó és gondos szülő, aki emlékszik még gyermeki gondjaira és félelmeire. Mint ahogy a pedagógus munkáját is megkönnyíti és eredményesebbé teszi, ha annak idején teljes szívvel átélte a puskázások izgalmait, és magába szívta a diákélet gyakran igencsak keserves tapasztalatait. Az is közhelyszámba megy, hogy eleven bakaemlékek nélkül aligha lesz valakiből kiváló tiszt, vevőként szerzett jártasság nélkül ügyes eladó, sportolóként felépített tudás nélkül sikeres edző. Nagyjából így működik nálunk ez az össznépi „rabló-pandúr”, amelyet az éltet, az adja meg az értelmét, hogy képesek vagyunk tanulni egymástól, okulni a magunk és mások keserveiből, nem feledve, hogy a szerencse még ebben az internetes, automatizált és kiszámított világban is forgandó. A dolog működik is valamennyire, éppen ezért feltűnő, ha némelyek látványosan függetlenítik magukat a játékszabályoktól. Politikusaink többsége ellenzékben és kormányon egyaránt szolgálta már a nemes ügyet, vagy amit annak tartott. Ezen a téren alighanem gazdag tapasztalatokra tettek szert, s nincs jogunk megkérdőjelezni, hogy képesek is hasznosítani, azaz magukban bölcsességgé érlelni a politikai küzdelmek során szerzett élményeiket. Közülük egyesek azonban mintha megfeledkeznének a játék lényegéről. Az igazi szerepcserét nem az jelenti ugyanis, hogy ellenzékiből kormánypártivá válik valaki (vagy fordítva) - hiszen ez nagyon múlé- kony állapot. Sokkal inkább az a döntő lépés, amikor „egyszerű állampolgárból a közösség ügyeit intéző politikussá lép elő, bármely párthoz tartozzon is.” Ez pedig csak akkor jelent valódi előrelépést, ha emlékszik - ha hajlandó emlékezni - arra az időre, amikor még maga is csupán „mezei” választópolgár volt; ha úgy tetszik: egyszerű néző, aki érdeklődve figyelte, hogy mi zajlik a politika forgószínpadán. És aki persze akart valamit kapni a pénzéért, mint ahogy most mi, nézők, azaz választópolgárok is szeretnénk kapni valamit, valamennyien. Mintha mégsem minden „színészünk” gondolna arra, hogy pályája végén, ha az utolsó előadás után legördül a függöny, egyszer még vissza kell ülnie közénk, a földírnek lenni Írországban szintre.. NAGY ZOLTÁN Az írek hol jókedvűek, hol szomorúak. De akkor nagyon. Vörösek vagy feketék. Szőke ír nincsen, az ugyanis már angol lenne, egyébként is a legtöbb ír iszákos és munkanélküli. Ezek a sztereotípiák, amelyek évszázadok (ezredek) során kialakultak erről a harcos kis népről, s legyünk őszinték, az írek igenis alapot szolgáltattak hozzájuk. Nem segítettek a dolgon a híres írek sem, kivéve a Kennedy családot, de az egy másik történet. Talán nem túlzás kijelenteni: az írek tüntetnek azzal, hogy ők írnek születtek. Randalíroznak, angol koponyákat törnek be, miközben folyik a jóféle ír whisky, és szól a jóféle ír népzene. Nem túl sokat tesznek az ellen, hogy a róluk kialakult kép megváltozzon. Brian Friel drámáinak hősei többnyire hétköznapi, tipikus figurák. Darabjai arról szólnak, hogy az egyes emberek hogyan küzdenek vagy alkusznak meg a róluk kialakult képpel. A Philadelphia, nincs más út címét egy népszerű slágerről kapta, s arról a több évszázados csábításról szól, amely mindig is ott volt ennek a népnek a történetében. Arról a csábításról, amit a külföld jelent. Egy népnek, amely a kezdetek óta túrja a sziklás földet - miközben tudja, hogy amit megtermelt, épphogy megmenti az éhhaláltól - még egy olyan ország is csábító lehet, mint Anglia. Anglia, ahol trógermun- kát kell vállalni fele bérért a gyűlölt angoloknál, de legalább nem kell nyomorogni. Dehogynem, de ez innen, a másik szigetről nem látszik. Aztán ott van Amerika, az ígéret földje, ahol még a levegő is más. Van tavasz, nyár, ősz és tél, nemcsak folyton ez az esős, szeles idő. Ott szabad az élet, van munkája, kocsija mindenkinek. Persze ez sem ilyen egyszerű, sőt, több ír kerül rosszabb körülmények közé, mint otthon, de aki hazajön, az csak szépet mesél. Persze egy ír mindenhol ír marad, s valami miatt mindenhonnan visszavágyik. De hogyan is zajlik az a folyamat, ami az emigrációhoz vezet? Brian Friel drámája ezt próbálja meg boncolgatni. És itt talán már nem is fontos, milyen nemzetiségű az illető. Talán ez az, amiért Friel drámái olyan sikeresek nálunk is. A Philadelphia főszereplője Gar O'Donnell, a huszonöt éves fiatalember, aki életkorából adódóan akár családapa is lehetne, mégis egy olyan házban él, ahol egy másik férfi parancsol. Egy olyan férfi, aki talán nem is az apja. Vagyis: Gar akár családfő is lehetne ebben a közösségben, mégis gyerekként kezelik, és akként is viselkedik. Csonka Ibolya, Dányi Krisztián és Csernák Árpád jelenete A drámában Garnak két énje van. Egyikük Gar külső énje, a Jófiú, aki azt csinál, amit mondanak neki, inkább kerüli a konfliktusokat, dadog, és Mendelssohnt hallgat. Gar belső énje, akit csak mi, nézők látunk, mindent megcsinál, amit a külső én nem mer. Káromkodik, felmászik az asztalra, rockzenét hallgat, ugyanakkor néha ugyanolyan szentimentális, mint a külső én. Gar külső énjének soha nem lenne mersze szerelmet vallani Magde- nek, a házvezetőnőnek, és soha nem lenne mersze elmondani a véleményét apjának, a Szikkadtnak sem. Gar külső énjének élete csupa elhallgatás. Gar belső énje viszont tombol, dühös, ordít, amikor csak lehet. Brian Friel azt az eszközt használja, amelyet elég sokan használtak az ő nemzedékéből: a szerep kettéválasztásával kézzelfoghatóak lesznek a gondolatok, tanúi lehetünk egy ember belső monológjainak anélkül, hogy nekünk kéne kitalálni azokat. Sőt, mintha ezek a monológok uralnák a darabot. Ebből adódóan a belső ént játszó színésznek sokkal hálásabb szerepe van. Több a szövege, sokkal színesebb egyéniséget is formál meg. Kaposváron Léner András rendezésében Nagy Viktort még a „technikai csodák" is támogatják. Először a falból bukkan elő, később Gar tükörképe mögül. Mászkálhat kedvére a gerendákon, egyszóval: érzékeltetheti azokat a belső indulatokat, amelyek a hősben munkálnak. Ezzel szemben Dányi Krisztián a lehető legkevesebb gesztust használja, jól látni Gar görcsös megfelelni akarását, amelynek eredménye csak félbehagyott mozdulatok sora, elkapott tekintetek és a lecövekelés lehetnek. Léner András elérte azt, amire törekedett: párhuzamosan látjuk azt, ami történik, és azt, aminek történnie kellene. A stúdiószínpadon elég kis hely van ahhoz, hogy ne kerülgessék a színészek egymást, mégis: Nagy Viktor mintha ott sem lenne a többi szereplő számára. Azért lássuk be: ez nem kis feladat. Nem könnyű a díszletben mozogni sem, hiszen a színpadon három helyiség is van: a konyha, a nappali, az előszoba, a terasz és Gar szobája. A szobák között Gar belső énje biztosan mozog: jobbról megy ki, balról jön be, vagy esetleg fordítva. Ezzel Paseczki Zsolt díszlete is alátámasztja az illúziót: a belső én mindenhol ott van, nem lehet előle elbújni. Igazán találó megoldásokat látunk. Nagy Viktor remekül osztja be erejét, amire bizony szükség is van. Dányi Krisztiánnal bravúros kettőst alkotnak. Szula László Gar apja szerepében olyan szürke, amilyen szürke csak egy elgyötört ír boltos lehet. Márton Eszter Magde-e mintha valami álomban tenne-venne, s ebből a hipnotikus álomból csak Gar távozása zökkentheti ki. De hogy visszatartsa a fiút? Ahhoz ő túlságosan is jó ír, katolikus lány. Igaz, kissé már kinőtte a lányregényeket. S. B.-hez túl fiatal, Garhoz túl öreg. Ez az ő sorsa. Több férfi nincs a közelében. Hogy aztán Gar O'Donnell megcsinálja-e a szerencséjét Amerikában? Ki tudja? Egy biztos: Mrs. King, az egykori Kate Dogan itt marad, Gar nélkül, mégis örökké vele. Itt marad Magde is, aki nem tudja, mit kezdjen az emlékekkel és a gondolattal: mi lett volna, ha... Nem megy el S. B. O'Donnell sem, a Szikkadt, aki nem tudott beszélgetni senkivel, ezért aztán az utolsó este sem tudja jóvátenni a Garral. A záróképben Nagy Viktor és Dányi Krisztián eltűnik a sötétben. Helyükön csak egy nagy, világos fénykör marad. Tabula rasa. KÓNYA ORSOLYA Babérkoszorúval avatták díszdoktorrá Az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Úgy utazik Japánba és Svédországba, mint aki hazajár. Göteborgban babérkoszorúval a fején avatták díszdoktorrá, egy kis hazai levegőért azonban Kaposvárra jön dr. Böddi Béla. A díszdoktorrá avatáshoz frakk és cilinder dukált, ez utóbbit azonban a ceremónia közben felváltotta a babérkoszorú. A múlt év végén több nemzetközi szaktekintély- lyel együtt a magyar professzor is megkapta a svéd egyetem elismerését. Ki gondolná, hogy az Európa északi részén fekvő skandináv országba Japánon át vezet az út. Legalább dr. Böddi Béla esetében.- Akkor csöppentem Japánba, amikor nálunk a számítógép éppen csak megjelent a tudományterületünkön, ott pedig már a mindennapi élet természetes tartozékainak számítottak a mikrochipek. A karóra érintésre megmondta a pontos időt, a rizsfőző készülék japánul figyelmeztetett, ha kifogyott belőle a rizs, a porszívó pedig bekapcsoláskor megkérdezte tőlem, hogy sima felületet vagy szőnyeget kívánok-e porszívózni. A biológiai kutatásokhoz nagy szükség volt a számítógépre, Magyarországon azonban a nyolcvanas években a Commodore 64 Miyazakiba kerültem, ahol egy amerikaival ketten jelentettük az egzotikumot, a gyerekek ujjal mutattak ránk az utcán. Megtanultuk, hogy illetlenség egy kézzel átnyújtani az ajándékot, a névjegykártyát, de még az áruházban a pénzt is. Ugyanígy nem illendő a szemkontaktus, meg kellett szokni, hogy a japán soha nem néz a szemembe, amikor hozzá beszélek. így aztán elég furcsa képet nyújtott, amikor az egyetemen előadást tartottam a sok lesütött szemű fiatalnak.- Minden bizonnyal ennél jóval köny- nyebben tadott alkalmazkodni a skandináv szokásokhoz...- 1989-től a munka állandó bázisa Svédország, ahol évente eltöltők néhány hónapot. Ok nyelvtanfolyamot szerveztek, az involt a csúcstechnika. A fejlett rendszerekhez csak külföldön lehetett hozzájutni, például Svédországban, ahol a legmodernebb gépek szolgálták a tudományt.- Hogyan fogadták a magyar tudóst a japánok?- Első alkalommal egy kisvárosba, Dr. Böddi Béla 1950-ben született Kaposváron. A Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1969-ben. majd 1975-ben kapott biológusként diplomát az ELTE-n. Azóta az egyetemen tanít. Egyetemi és tudományos fokozatai: (1977) egyetemi doktor, (1986) a biológia tudományok kandidátusa. (1988) habilitált egyetemi tanár, (2000) akadémiai doktor, (2000) a göteborgi egyetem díszdoktora. Felesége középiskolai Igazgató. Gyermekei: Márta 22, Zsófia 17 éves. tézet pszichológust hívott az ösztöndíjasokhoz, a svéd állam mindkét gyerekem mellé kirendelt egy magyar és egy svéd tanárt.- Miért választotta az ingázást a kiköltözés helyett. Gondolom, ott nagyobb elismerést és jobb fizetést kapnak a tudósok.- Ez így van. A külföldi fizetésem segítette az itthoni OTP-tartozás kifizetését, az autóvásárlást, sőt a családom is meg tudott látogatni Japánban, Ausztráliában, Svédországban. A svéd kollégáim is a többszörösét keresik, mint én itthon. Csakhogy ez nem minden. A világ bármely országában is szeretnék megtelepedni, ott mindig idegen maradok.- Mennyire erős a kötődése Somogyhoz?- A saját családom a fővároshoz köt, a szüléimhez és a testvéremhez való kapcsolat Kaposvárhoz húz. Az egyetemen több tehetséges somogyi diákom volt, közöttük például egy munkácsys és egy táncsicsos lány, akik ma az egykori iskolájuk tanári karát erősítik. Ha tehetem, figyelek Somogyra.- A növények fotoszintézise a kutatási területe. Mennyire hasznosítható ez a mindennapi életben?- Az alapkutatás mellett a gyakorlathoz közvetlenebbül kapcsolódó kérdésekkel is foglalkozunk. Módszerünkkel már egy levéldarab vizsgálata is rengeteg információt ad a fertőzés okozta problémákról. Ezt a munkát az Akadémia Növényvédelmi Kutatóintézetével együttműködve végezzük, de szőlészek, erdészek számára is végzünk kutatásokat.- Mi az igazság abban a feltevésben, hogy a növények éreznek? Az egyik ember közelében minden virul, s másik a legnagyobb gondoskodással sem képes növényeket nevelni.- A sajtóban megjelent egy híradás a gyilkos akáciákról. Eszerint Afrikában az antilopok megrágtak egy bozótot, majd amikor újra visszamentek és ettek róla, elpusztultak. A sérülés következtében ugyanis a növényben keletkezett egy csersav, ami leállította a gyomorban a tápcsatorna egyik enzimjének a működését, és ettől következett be a halál. A jelenségben az volt a különös, hogy a kerítéssel elválasztott másik területen a meg nem rágott akáciák ugyanezt a reakciót adták. Ezért úgy gondolták, a növények üzennek egymásnak, hogy az antilop ellen ilyen anyagot termeljenek. A magyarázat azonban egészen más. A növényből stresszreakciót vált ki a megtépázás, eközben etilént és egy illékony savat, jázminsavat termel, amit a szél elvisz a szomszédos növényekhez. Azok ennek következtében ugyanilyen stresszreakcióval válaszolnak.- Ilyen stresszel jár a virág számára is, amikor leszakítjuk?- Természetesen, de azért még a növények nem éreznek. Az emberi kultúrához pedig hozzátartozik, hogy virágot ajándékozunk... ________ IZ MENYI ÉVA
