Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-10 / 35. szám
2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2001. FEBRUÁR 10., SZOMBAT Hatalomátadás Izraelben Amerikai vezetők önmérsékletre intik a palesztin felet A hatalomátadás volt az egyik fő téma Ehud Barak távozó és Ariéi Sáron leendő izraeli kormányfő pénteki tárgyalásain, amelyeken a nemzeti egységkormány létrehozásának feltételeiről is szó esett. A nemzetközi közvélemény eközben elítélte a jeruzsálemi robbantásos merényletet, amelyet csütörtökön követtek el. Izrael Sajtóértesülések szerint a távozó és a megválasztott kormányfő megbeszélésein Sáron ismét felajánlotta Baraknak, hogy legyen védelmi miniszter egy leendő egységkormányban. A jobboldal korábban a külügyi vagy a pénzügyi tárcát is felajánlotta partnereinek. Barak jelezte, nem ellenzi, hogy az Izraeli Munkapárt csatlakozzon a Sáron vezette koalíció kormányához. Híveinek egy része - köztük Slomo Ben Ami volt külügyminiszter - viszont óva int attól, hogy szövetségre lépjenek Saronékkal. Barak maga is támogatásáról biztosította Saronnak azt a többször hangoztatott álláspontját, hogy a palesztinokkal szemben Izraelt semmire nem kötelezik a január végi tábai tárgyalássorozaton elhangzott javaslatok. A választásokon győztes jobboldali kormányfő egyébként üzenetet küldött Jasszer Arafat palesztin vezetőnek, aláhúzva, hogy Izraelnek érdeke a tárgyalások folytatása és a béke folyamat előbbrevitele, de ez az erőszakos cselekmények teljes leállásától függ. Arafat főtanácsadója pénteken visszafogottan reagált az amerikai kormányzatnak arra a közlésére, hogy elhatárolódik Bili Clinton volt elnök béketervétől. Nabil Abu Rudeina palesztin politikus a következő heteket az amerikai és izraeli választások nyomán kialakuló új politikai helyzet fontos próbaidejének mondta a békefolyamat szempontjából. Arra is emlékeztetett mindazonáltal, hogy a palesztinoknak fenntartásaik voltak a Clinton- terwel szemben. Minden új ötletnek tiszteletben kell tartania a „földet békéért” elvet - tette hozzá. Az izraeli rádió eközben bejelentette, hogy két héten belül a közel-keleti térségbe utazik Colin Powell amerikai külügyminiszter. A látogatás során Powell mind Saronnal, mind Barakkal találkozik, és tárgyal a jordániai vezetőkkel is. A csütörtöki jeruzsálemi pokolgépes robbantás újból felhívja a figyelmet arra, hogy igazságos és tartós békét kell teremteni a Közel-Keleten, ki kell törni az erőszak köréből - állapította meg tegnap Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője. A robbantás után Colin Powell külügyminiszter telefonon beszélt Jasszer Arafattal, és önmérsékletre intette a paleszti- Az Iszlám Dzsihád tagjai tüntetnek Gáza városában fotó: europress/epa nokat. _ ________■ Vá rja a börtön Milosevicset Hága „Átlátszó” magyarok Bukarest Ion Iliescu államfővel találkozva Markó Béla felvetette a „költségvetési leosztás” kérdését; azt, hogy „amit Erdélyben megtermelnek, azt megközelítőleg osszák is vissza”. Két ismert magyar személyiséget tisztának találtak az átvilágítók. Az RMDSZ elnöke szerint a szövetség a jövőben kiemelten akarja kezelni Erdély infrastrukturális fellendítését - jelenti romániai tudósítónk, Simon Hunor.- A térséget régóta hátrányos helyzetbe hozza a központi költségvetés, a bukaresti hatalom. Most tehát el kellene érni, hogy ne akadályozzák meg Erdélyt a fejlesztési szándékok megvalósításában - mondta Markó Béla. ' A román főváros „átvilágító bizottsága” egyébként tegnap két, titkosszolgálati kapcsolatokkal megvádolt magyar személyiséget is tisztának talált. Tőkés Lászlóról a testület 15 dosszié átvizsgálása után jutott arra a következtetésre, hogy a püspök nemhogy nem működött együtt a titkosrendőrséggel, hanem éppen a Securitate áldozata volt. Elkésett viszont a Bihar megyei RMDSZ-politikus rehabilitációja. A bizottság vezetői elismerték, hogy Rákóczi Lajos esetében hibáztak. Az átvilágítás megkezdésekor csupán a kartotékokon szereplő neveket vették lajstromba. Amikor tavaly képviselőjelöltként átvilágították, első fokon azt állapították meg róla, hogy együttműködött a Securitatéval. Ennek közzététele után Rákóczi visszalépett a jelöltségtől és fellebbezett. Az újabb vizsgálat kiderítette, hogy csak megfigyeltje volt a titkos- rendőrségnek, ám ezt a testület elfelejtette a választások második fordulója előtt közölni az érintet- tel és a közvéleménnyel. ______■ A háborús bűnösöknek fenntartott negyvenhat szuperbiztonságos cella egyike meglehetősen régen várja a jugoszláv exelnököt. Egyelőre - és alighanem hosz- szabb távon is - hiába. A holland fővárosnak ebben a negyedében egymást érik a szállodák, az előkelő üzletek és a csalogató halvendéglők. A csatorna partján, amely a metropolist összeköti az Északi-tengerrel, börtön áll. 1993-ban ötvenmillió dolláros költséggel egész keleti szárnyát átépítették az ENSZ által háborús bűnösnek kikiáltott személyek számára. Mindegyikben egy szekrény, egy ágy, egy kisebb televíziókészülék és egy zuhanyozófülke van. Jelenleg a börtönben fogva tartott 39 fogoly számára érmés vagy kártyás telefonok állnak rendelkezésre, mobiltelefon használata azonban szigorúan tilos. Étkezés naponta háromszor, garantált orvosi ellátás. Az egyik cellában Szlobodan Milosevicsnek kellene ülnie. Carla dél Ponté, a nemzetközi törvényszék főügyésznője nem titkolja csalódását, amiért Kostnnica új államfő ismét elutasította „Szlobo” kiadatását, és azt ígérte, az ügyet országon belül oldják meg. A hatvanoldalas vádirat IT 99-37-1 iktatószámmal van nyilvántartva a megfelelő hágai polcon. Ott van Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnöké (az 55 éves pszichológust 75 ezer civil áldozatért, 417 tömegmészárlásért, 378 táborért és 93 tömegsírért tartja felelősnek a hágai törvényszék), valamint a főkatonája, az 57 éves Ratko Mladics tábornoké is, aki ellen 1996-ban emeltek vádat. Hága készen áll fogadásukra. Csak Belg- rád nem áll készen a kiadatásukra. HARMAT ENDRE HÍREK RÖVIDEN A Széchenyi-tervről Milánóban Egy „Lombard-ház” létrehozására tett javaslatot pénteken Milánóban Orbán Viktor miniszterelnök, aki ezen a napon megbeszéléseket folytatott többek között Roberto Formigonival, az észak-olasz tartomány elnökével. Lombardia szeretne részt vállalni a 2002-ben Itáliában rendezendő magyar kulturális év rendezvényeiből. „Olaszország egyre fontosabb partnerré válik Magyarország számára, ahol már lezárult a demokratikus átalakulás és a piacgazdaságra való átállás időszaka” - közölte Orbán Viktor a Széchenyi-terv bemutatása alkalmából Milánóban megrendezett gazdasági konferencián. _ ■ A Somogyzsitfai Erdőgazdasági Szakmunkásképző Iskola fakitermelő (motorfűrészkezelő) tanfolyamot hirdet Marcaliban Tanfolyamdíj+vizsgád íj: 38 000 Ft/fő Jelentkezés: 2001. február 25-ig. Bővebb felvilágosítás: Káplár János ig. helyettes 85/312-051 vagy 06-30-342-1704 telefonszámokon. Az ukrán keresztapa megszólalt Nagy feltűnést keltett a német könyvpiacon az ukrán keresztapáról szóló kötet. A szerző, Jürgen Roth több ízben találkozott és hosszan elbeszélgethetett Vagyim Rabinoviccsal, aki hozzájárult, hogy az interjúcsokrot kiadják. Berlin Az orosz és az ukrán maffia köreiben legalább olyan kemény a hallgatás törvénye, mint amilyen a szicíliai szervezet berkeiben volt. De amíg Itáliában már egyre gyakoribb az állam védelme alatt új életet kezdő, és mindent kitálaló maffiózó, a kelet-európai térségre ez a gyakorlat nem jellemző. Számos egyéb ok mellett ezért keltett érdeklődést a most megjelent munka, amely akkor is izgalmas lenne, ha hőséről csak állítólagos tényeket közölne. Ám itt többről van szó. A szerző egyike a legkiválóbb maffiaszakértőknek, aki Rabinoviccsal az interjúk zömét abban a genfi hotelben készítette, ahol halála előtt valaha Erzsébet királyné megszállt, s ahol 1987 októberében felöltözve, a vízzel telt fürdőkádban találták meg Uwe Barschel német tartományi miniszterelnök tetemét. Roth azt írja: szegletes állú, rókaképű fickót várt, ehelyett európai külsejű - és modorú - vüágfi jelent meg. Vagyim Rabinovics magángépen érkezett, és páncélozott 600-as Mercedesszel közlekedett. Olyan testőrök kísérték, akik Roth szerint már tökéletesen megfeleltek a maffiózók külsejéről kialakított elképzeléseinek. A főnök vagyonát legalább egy- milliárd dollárra becsülik. Mindenkivel szoros kapcsolatot ápol, aki számít: Leonyid Kucsma ukrán elnöktől kezdve a kijevi főrabbin át a hazai és az orosz titkosszolgálatok vezetőiig. Rabinovicsé a C. Group nevű pénzcsoport. Ennek a holdingnak számos biztosítótársaság, divatcég, bank, kozmetikai vállalkozás, pénzügyi tanácsadó iroda, televíziós állomás, hírügynökség és több újság a tulajdona. A könyv egyik legizgalmasabb epizódja egy Ukrajnában élő, grúz származású újságíró, bizonyos Georgij Gongadze története. A szerencsétlen a fejébe vette, hogy ő majd úgy lesz országos hírű, ha leleplezi Kucsma elnök támaszát, Volkovot, aki tele van Belgiumban tisztára mosott bankszámlákkal és ingatlanokkal. Gongadze 2000 szeptemberében eltűnt. Aztán két hét múlva megtalálták a tetemét fej nélkül és megcsonkított kézuj- jakkal... ________________( harmati PACEMAKERES PACI. Szívritmus-szabályozót kapott Xena, a hétéves brit kanca. A ló vemhes, és nem tudta volna orvosi beavatkozás nélkül kihordani csikóját. Xena az operáció után három nappal már jól érzi magát. FOTÓ: EUROPRESS/EPA Agroker Hungária Rt. Kaposvári Kirendeltségének kedvező ajánlata MTZ típusú export kivitelű traktorok: MTZ-320 2 196 000 Ft+ÁFA MTZ-82 3 282 000 Ft+ÁFA MTZ-892 3 778 000 Ft+ÁFA MTZ-920 3 947 000 Ft+ÁFÁ MTZ-952 4 217 000 Ft+ÁFA MTZ-1025 4 971 000 Ft+ÁFA MTZ-1221 7 402 000 Ft+ÁFA Konkrét vásárlás esetén további engedmény! További ajánlatunk:- RÁBA,- LAMBORGHINI (30-220 LE-ig),- LTZ-VTZ típusú traktorok,- ekék, tárcsák, ásó-és forgóboronák, növényvédelmi és műtrágyaszóró gépek, rakodók és szállítóeszközök,- műtrágyák,- növényvédőszerek,- kukorica, napraforgó és egyéb vetőmagok. Várjuk érdeklődésüket az alábbi címre: Agroker Hungária Rt Kaposvári Kirendeltsége Kaposvár, Jutái út $ Telefon: 82/320-853, 82/319-507, fax: 82/311-305