Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-10 / 8. szám

MEGYEI KÖRKÉP Kitüntetett szakértelem a szolgálatért 3. oldal SOMOGYI TAJAK Fiatalodni szeretne Zselickisfalud 6. oldal Marihuána volt a határőrnél A főpróba megvolt Hírek HETES. Az életveszélyessé vált iskola felújítása halaszthatatlan­ná vált. A kivitelezési feladatok­kal kapcsolatos kiírást hirdettek, s a tegnapi borítékbontás után kiderült: két somogyi vállalko­zás jelentkezett. Eredményhir­detés január végén várható. Ádám László hetesi polgármes­ter közölte: a mintegy 60 millió forint értékű munkával a kivite­lezőnek 2002 nyaráig kell végez­ni. Ennek során a tetőszerkeze­tet és a tantermeket újítják fel és két új termet is építenek, (hm) NAGYATÁD. A belga óvodarend­szerről tartottak élményszerű is­meretterjesztő beszámolót a nagyatádi Csillagszem óvodában. A gyermekneveléssel, az egészsé­ges életmóddal és életvezetéssel kapcsolatos témák előadásait az érdeklődés alapján a szülők fóru­ma programsorozat keretében szervezi meg az intézmény, (bm) CSURGÓ. Elkészült Csurgó tu­risztikai programja. Ennek alap­ján határozták meg több évre a térségi adottságokhoz illeszkedő turisztikai programot, melynek egy év alatt megvalósítható céljai között szerepel a város arculat­tervének kialakítása, virágfeszti­vál szervezése, konferencia tu­rizmus hátterének kiépítése, a szálláshelyek bővítésére és mi­nőségének fokozására a kis és középvállalkozások segítése. A középtávon megvalósítható cé­lok közé sorolták a vízparti rek­reációs központok, az öko- és kerékpáros turizmus és a Drávamenti borút infrastruktú­rájának fejlesztését, (bm) SÁGVÁR. Óvodát manapság keveset építenek; a ságváriak most erre készülnek. Készek a tervek; ez és a szennyvízcsa­tornázás az egyre gyarapodó lélekszámú, Siófok-közeli te­lepülés nagy álma az új évez­red kezdetén. A beruházásra nagy szükség van. A hetvenöt férőhelyes óvodában tavaly 118 apróságot kellett elhe- lyezni. (fi) _________■ A tolvaj sok, a fuvar kevés Az áremelés ellenére növekedést terveznek a vasutasok A vasutasok a személyforgalom növekedésében reménykednek A vártnál kevesebb utas és áru mellett leg­inkább a tolvajok visel­ték meg a somogyi vas­utasok idegeit tavaly. Egy év alatt duplájára nőtt a kábellopások és rongálások száma, ezért most hadat üzen­nek a tolvajoknak. Egy másik fronton újabb támadást indítanak: a közúti-vasúti verseny­ben minél értékesebb megrendeléseket pró­bálnak elnyerni. Rossz tréfát űzött ve­lünk tavaly az időjá­rás - kesergett tegnap Schiszler László, a MÁV Rt kaposvári csomóponü-főnöksé- gének vezetője. A so­mogyi mezőgazdasági termelők a várt gabona mennyiség töredékét takarították be, s ezt a vasutasok is megérezték. Hiába hirdettek kü­lönféle kedvezményeket, ígértek gyors és pon­tos szállítást, ha nem volt mit szállítani. A szakemberek jó ideig úgy gondolták, hogy ké­ső ősszel bepótolják az elmaradt szállítmányo­kat, csakhogy a kukoricaszezon sem sikerült fényesre. A tegnap elkészült kimutatás megerő­sítette a korábbi várakozást: két éve 3376 vasúti kocsit rakodtak meg a kaposvári állomáson, ta­valy 2031-et. A korábbi 149 800 tonna helyett egy éve 86 500 tonna áru gördült el a hazai és külföldi megrendelőkhöz. A vártnál kevesebb mezőgazdasági és ipari termék érkezett a me- . gyeszékhelyre, de mérgelődés helyett inkább tervezéssel töltik ezeket a napokat.- A közút és a vasút közötti verseny egyre élesebb, a megrendelőkért nagy a versengés - mondta a csomóponti-főnök. Ez a teherfuvaro­Autó vagy vonat? Az első osztályú jegy Kaposvár és Budapest között tavaly 2088, most 2223 forintba kerül, másodosztályon 1482 forintot kémek. Az Intercityn még 360 forint pótjegyet is felszámolnak. A különböző kedvezmények, akciók miatt azonban nem árt, ha az utas zsebszámológéppel felsze­relkezve indul a pénztárhoz. Egy pécsi kirándulás sem ol­csó, az első osztály 1098 forintot kóstál. Egy átlagos fo­gyasztású kocsival számolva két embernek még nem, há­romnak viszont már olcsóbb az autó. FOTÓ: LÁNG RÓBERT zásra éppúgy igaz, mint a személyszállításra. A legforgalmasabb somogyi pénztárban tavaly 223,1 millió forintot hagytak az utasok, több mint 954 ezer jegyet vásároltak meg. Ez csak­nem 28 ezerrel kevesebb, de a szakember állít­ja: az utóbbi hónapokban örvendetesen nőtt a hosszú távrr járatok kihasználtsága. A korábbi 120-150 helyett egyre többen rendelnek 150- 170 kilométerre érvényes jegyet, amely a vasút­nak biztos bevételt jelent. Tisztában vannak azzal, hogy a városkörnyéki falvak lakóinak zöme továbbra is a közutat választja, ám a fő­városba vagy a távolabbi településre igyekvők közül sokan inkább a vasúti kocsikban ülnek órákat. Az utasok költségei időközben emel­kedtek, de az átlagosan mintegy 6 százalékos jegydrágulás ellenére nem tapasztaltak jelentős visszaesést. A kaposvári csomóponti főnöksé­gen azzal számolnak, hogy helyrebillen a ko­rábbi egyensúly és nemcsak az utasok, hanem a vasúton elszállított áru mennyisége is nő. Az üzleti tervek mellett a biztonsá­gi elképzeléseket is papírra vetették, aminek az egyre elharapódzó lopások adnak különös aktualitást. Két éve 26, tavaly 54(!) lopást, rongálást jegyez­tek fel. S egy-egy esetben a gázolajos hordót is megcsapolták. A biztonsági csapat korszerű technikával felfegy­verkezve átfogó ellenőrzéseket tart a megyében. harsányi miklós Csurgó 8. oldal A rendőrök is azt hitték, akciófilmet forgatnak filmet forgatnak a kisvárosban. A nagykanizsai határőr igaz­gatóságon megtudtuk: az elfo­gott somogyi határőr tiszthe­lyettes ma már nem tagja az ál­lománynak. Arra a kérdésre, hogy milyen csatornákon jutha­tott a fiatalember a kábítószer­hez, Füredi Gábor határőr alez­redes elmondta: teljesen kizárt­nak tartja, hogy a határőrség ál­tal korábban lefoglalt anyagról lenne szó. Ezeket ugyanis rend­kívül szigorúan őrzik, és szinte azonnal to­vább szállítják.- Egyébként eddig jellemzően kisebb ká­bítószerfogásaink vol­tak, a határon át igyekvőktől többnyire csak saját használatra elegendő mennyisé­gek kerültek elő. A közelmúlt legnagyobb kábító­szerfogása Rédicsen történt, ahol egy külföldi hölgy a fehér­neműjében próbált meg át­csempészni nagyobb mennyi­ségű heroint - mondta el a ha­tárőr alezredes. NAGY LÁSZLÓ Több mint nyolcszáz gramm marihuána. A Somogyi Hír­lap értesülései szerint ennyi kábítószer volt abban a cso­magban, amelyet néhány napja egy somogyi határőr­nél találtak. Mint arról beszámoltunk, a ha­tárőr tiszthelyettest a kábítószer átadása közben érték tetten Csurgó központjában. Filmbe illő jelenet so­rán álarcos komman­dósok tepertők földre és bilincselték meg a zákányi fiatalembert, aki azóta előzetes le­tartóztatásba került. Csurgón azóta is tart a találgatás. Bizto­sat senki nem tud a városban, mivel a nyomozást az akció napjáig sikerült teljesen ti­tokban tartani. A csurgói rend­őrök is csak aznap, a járókelők­től szereztek tudomást az eset­ről. Kiderült: először a helyi bűnüldözők is azt hitték, hogy A célállomás Németország Az idénymunkások a vendéglátóiparba igyekeznek Megyei Körkép Kisebb íalunyi érdeklődő kereste meg tavaly a mun­kaügyi központot, s mind­annyian a külföldi munka- vállalási lehetőségek után érdeklődtek. Többségük a vendéglátásban próbált sze­rencsét Németországban.- Három éve 98, tavalyelőtt 103, 2000-ben 164-en adtak be német- országi munkavállaláshoz pályá­zatot - mondta Polgár István, a megyei munkaügyi központ szakreferense. A somogyi mun­kavállalók zöme Németország­ban akart pénzt keresni, s nem titkolt vágyuk, hogy a néhány hó­napos vagy legfeljebb egy-másfél éves munkával megalapozzák jö­vőjüket. Bár hét ágazat közül vá­laszthattak a szezonális munkára jelentkezők - vendéglátás, mező- és erdőgazdaság, fafeldolgozás, szőlő és bortermelés, konzerv­ipar, szórakoztatás - kevés kivé­tellel két munkakört jelöltek meg: a mezőgazdaságot és a ven­déglátást. Ez utóbbi részesedése vagy 90 százalékos volt. A fel­szolgálók és a szakácsokon kívül sokan szobalánynak, konyhai ki­segítőnek vagy recepciósnak áll­tak be, de akadt olyan is, aki programszervezőként akar több­letjövedelemre szert tenni. Infor­mációnk szerint külföldön bruttó* 2500-3000 márkát kerestek, amelyből ha a munkaadó a szál­lás és ellátás címén felszámolt mintegy 100-500 márkát .levonta, akkor is a hazai jövedelem há­rom-négyszeresét hozták haza. A Németországba pályázók mintegy 80 százaléka Kaposvár, illetve Siófok környékéről érke­zett. Tíz jelentkezőből kilenc 20- 30 év közötti volt, többségük fér­fi. A nyelvtudás fontos, különö­sen a vendéglátásban várták el a folyékony beszédet. Legnehe­zebb dolguk talán a pincéreknek volt, de a szakácsoktól is gyakran megkövetelték, hogy a „konyha­nyelvnél” magasabb szinten be­széljenek. HARSÁNYI Késésben a biodízel üzem Csurgó Idén nem valószínű hogy biodízellel pöfögnek a trak­torok, és a teherautók. Ah­hoz ugyanis már épülnie kellene a csurgói üzemnek, márpedig a munkákat egyre halogatják. A 750 millió fo­rintos beruházást az F\M 150 millióval támogatná, de így is hitelre lesz szüksége a beruházóknak, de a kérel­müket máig nem bírálták el. Késik a csurgói biodízel-üzem építése. Az eredeti tervek szerint már idén júliusban működhetne az ország legelső bioüzemanyag- gyártó létesítménye, ám ha már ma hozzáfognának, se készülne el őszig. Kilenc hónap szükséges ugyanis a Csurgó és vidéke gaz­daszövetkezet által építendő tel­jesen automatikus és zárt rend­szerben működő üzem felállítá­sához, amely évente mintegy 3,7 millió liter robbanómotorokhoz, járművekhez használható szab­ványos üzemanyagot lenne képes gyártani. A kizárólag mezőgazdasági ter­ményt, repcét feldolgo­zó gyár végterméke, a biodízel nem kerülne valódi kereskedelmi forgalomba, hanem zárt integrációs rend­szerben jutna vissza a termelőkhöz. Éppen ezért az üzemanyag­előállító üzem nem az Ipari, hanem a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörébe tartozik. Fekete János, a gazdaszövetke­zet elnöke szerint mind a hatá­lyos törvényeknek, mind a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium feltételeinek megfe­lel a beruházás, amelynek pályá­zati előkészítésébe és tervezésé­be nem csak rengeteg időt, de több millió forintot is fektettek eddig. A beruházás 750 millió forintba kerül, melyet 150 millió fo­rinttal támogat az ál­lam, s mindehhez a gazdaszövetkezet tíz tagja hosszú lejáratú gazdahitelt is felvenne. A hitelkérelem elbírálá­sának több hónapos késlekedése miatt azon­ban nem lehet tudni, mikor és hogyan juthatnak a be­ígért pénzekhez. E nélkül pedig aligha kezdhetik meg a várva várt üzem építését, s így az eddigi rá­fordítás is hiábavaló. BÍRÓ MÁRIA Kilőtték a dolgozókat Kapoly Huszonnyolc dolgozó elbocsá­tását tervezik - várhatóan febru­árban - a Magyar Honvédség 9. számú kapolyi lőszerraktárá­nál. A döntés végleges, már be is jelentették a munkaügyi köz­pont tabi kirendeltségén. Tizen­öten fegyveres biztonsági őr­ként dolgoznak, rajtuk kívül tíz tűzoltót, illetve raktárost, rész­legvezetőt és rakodó munkást érint a leépítés. A döntést a ma­gyar haderőreformból adódó át­szervezéssel indokolták. A HM sajtóirodájától Taligás Antal ez­redes csupán annyit közölt: a kapolyi lőszerraktár a Magyar Honvédség haderőreform felül­vizsgálatát követő haderőata- lakítás után is hadrenden belüli szervezetként fog üzemelni. KRUTEK JÓZSEF SPORT Kezdőlap Kívánja kezdőlapként beállítani? OK Megújult formában, 24 órás, állandó hírszolgálattal, az eddiginél jóval több szolgáltatással www. s o m o gyihírlap. hu Helyből minden.

Next

/
Thumbnails
Contents