Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-09 / 7. szám
fül 2001. Január 9., Kedd Somogyi Hírlap - 3. oldal MEGYEI K Ö R K E P Jelképes” áremelés Drágulás után is megfizethető az olvasás Január elsején néhány könyvtárban több mint ötven százalékkal emelték a beiratkozás díjait. Somogybán a megyeszékhely mellett Balatonbogláron 500 forint a díj, viszont Marcaliban ingyenes a könyvtári tagság. A legtöbb somogyi könyvtárban ugyan emelték a beiratkozási díjat az új évben, de a pár száz forintos összeg így is jelképesnek mondható. Persze a könyvtárak számára egy százforintos emelés is számít, különösen több ezres olvasói létszám mellett. A kaposvári megyei könyvtárba tavaly több mint hétezren iratkoztak be. Az épület átépítése miatt a beiratkozási díj idén csak a nyári költözés után emelkedik. Köpflemé Szeles Judit igazgatóhelyettes elmondta: addig csak csökkentett szolgáltatást, azaz a kötelező irodalmat, a bestsellereket és a gyermekirodaimat tudják olvasóik számára elérhetővé tenni. A felnőtteknek továbbra is 500 forintot kell fizetni a beiratkozásért, ám a törvényi szabályozás értelmében a hetven éven felüli és a tizenhat éven aluli olvasók továbbra is ingyenesen vehetik igénybe a szolgáltatásaikat. A legnagyobb mértékben Balatonbogláron nőtt a beiratkozás összege: a tavalyi háromszáz helyett idén a felnőtteknek ötszáz forintot kell befizetniük. Pongrácz Ilona könyvtárigazgatótól megtudtuk, hogy a tizenhat év feletti diákoknak és a hetven év alatti nyugdíjasoknak 150 forintról 250-re emelkedett a beiratkozás díja. Fonyódon és Balatonlellén is mintegy 1100 állandó olvasója van a bibliotékáknak, ám Lellén az eddigi ötven helyett száz forint, míg a másik balatoni városban a tavalyi 200 helyett 250 forint a beiratkozás. Nagyatádon 300-ról 400 forintra, Balatonföldváron 200-ról 300 forintra emelkedett az összeg, de Siófokon maradt a tavalyi 350 forint. Fazekasné Mulesza Olga, siófoki könyvtárigazgató elmondta: megvizsgálták olvasó- közönségük anyagi helyzetét, és nem látták indokoltnak még a csekély mértékű díjemelést sem. Az ebből eredő bevételkiesést reményeik szerint más jellegű szolgáltatásaik ellenértékéből tudják pótolni. Hasonló okokból maradt Tabon és Csurgón az eddigi 300 forintos összeg, ám Füstös János, a csurgói könyvtár igazgatója szerint a város költségvetésének elfogadása után előfordulhat díjemelés. Lengyeltótiban a tavalyihoz hasonlóan diákoknak ötven, míg felnőtteknek 150 forintot kell a tagkártyáért leróniuk, míg az állandó tóti lakcímmel nem rendelkezőknek is csak 200 forintot kell befizetniük. A legolcsóbban a marcaliaknak nyílik lehetőségük a kölcsönzésre, hiszen a mintegy 2500 könyvtárlátogató számára továbbra is ingyenes a beiratkozás. TAKÁCS VÉLEMÉNYÜNK Variációk könyvtárra A könyvtárak kétféle stratégia közül választhatnak így év elején. Mivel drágul a könyv, az áram, a gáz, a bér és megannyi járulékos költség csapolja a szegényes büdzsét, kénytelenek valahogy kompenzálni. A hagyományos módszer szerint ez úgy történik, hogy a első lépésben mindjárt emelnek egyet a beiratkozás díján. Az a pár száz forint igazán nem sok az olvasónak, viszont a könyvtárnak a sok kicsi sokra megy elv alapján mégiscsak jelenthet pár új olvasnivalót. Emellett létezik a modern irányzat, amelynek lényege a kevesebb könyv vásárlása, viszont a helyben olvasás ösztönzése. Ebben az esetben megtehetik, hogy a beiratkozási díjat elbagatellizálják, helyette előnyben részesítik a helyi szolgáltatási kör bővítését (már ha jut rá). Utóbbi esetben a beiratkozási díjat pótolandó a számítógép és a videó használatáért kell leróni egy egészen csekély összeget. Persze botorság lenne azt gondolni, hogy a legtöbb helyen nem a két módszer kombinációjával kísérleteznek, amelynek végeredménye megint csak a helyben olvasók térnyerése lesz a nyomban továbbálló kölcsönzőkkel szemben. Mindezek alapján már nem sokat kell várni arra, hogy elérkezzen az idő, amikor olvasókkal teli könyvtárakba léphetünk be, ahol számítógépek és könyvek előtt a tudásra szomjazók és gondolatban gyönyörködök üldögélnek. És nem csak melegedni vágyó kisnyugdíjasok. __________________________takács zoltáh Ka posváron emlékezik majd a TIT Kaposváron tartják a TIT megalakulásának 160. évfordulójára tervezett országos ünnepséget. Többek között erről tárgyalt tegnap Kaposváron Vízi E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a TIT országos szövetségének elnöke Szita Károly polgármesterrel és dr. Gyenesei Istvánnal, a megyei közgyűlés elnökével. Bugát Pál azért alapította meg a társulatot, hogy a magyar tudomány eredményeit minél szélesebb körben ismertté tudják tenni, és az alapeszme mára sem változott - mondta kaposvári látogatásán Vízi E. Szilveszter. Hozzátette: büszkék lehetünk rá, hogy az ország legnagyobb és legrégibb civü szervezete már 160 éve folyamatosan működik. Közel másfél millió ember vesz részt évente különböző tanfolyamain, kiállításain és előadásain. Kilencvenöt millió forintos állami támogatás mellett másfél milliárd forint az az összeg, amelyből működik az országban található 43 szervezet. A TIT elnöke elmondta: kiemelkedő szerep hárul rájuk a gyors ismeretközlésben, amely a XXI. században alapvető fontosságú. Emellett a társulás másik fontos feladata a nyelvoktatás, amelyben szintén élen jár, hiszen akkreditált tanfolyamaik végén nemzetközüeg is elismert vizsgát tehernek a résztvevők. Valamennyi megyeszékhelyen van a TIT-nek szervezete, s ezek közül a somogyi az egyik legeredményesebb. Mivel a legjobb pályázatot is Kaposvár nyújtotta be, nem volt kérdéses, hogy itt rendezik a TIT megalakítása 160. évfordulójának központi ünnepségét. Vízi E. Szilveszter szerint a vidéki város hangulata is egészen más, mint a kétmilliós fővárosé, ennélfogva várhatóan az átlagosnál sokkal nagyobb figyelem övezi majd a kétnapos rendezvényt. Az előzetes tervek szerint május 17-én és 18-án rendezendő ünnepség előadásainak egy részét somogyi tudósok tartják, de a meghívottak között számos elismert professzor, miniszterek, valamint a TIT ösz- szes szervezetének vezetője is szerepel. A miniszterelnököt kérték fel a rendezvény megnyitására, amelyen arról is szó esik majd, hogy az oktatásunkban és a TIT szervezetek működésében melyek meg azok az utak, amelyeken haladva egy felkészült ország lakóiként léphetünk majd be az európai közösségbe. ______________takács zoltáh So mogyország bemutatkozik Néprajzi kiállítás nyűt Nagykanizsán A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ a millennium jegyében útjára indított egy rendezvénysorozatot Szülőföldünk, Magyarország címmel, amelynek célja hazánk gazdag néprajzi kincsének bemuta- tatása. Idei első kiállításuk Somogy megyét ismerteti meg a látogatókkal. A hétfői megnyitó ünnepségen Papp Ferenc, a művelődési központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd a somogyjá- di citerazenekar ifjútagjainak előadásában népdalok hangzottak el.- Egy olyan gyerekcsoport ez, akik őrzik a hagyományt - vette át a szót a citerásoktól Károly Irma, a Somogy Megyei Művelődési Központ igazgatónője, aki a kiállítás anyagát munkatársaival együtt összeállította. - A mai fiatalnak meg kell tanulni azt a hagyományt, amibe régen mindenki születésétől belenőtt és amit az élete során elsajátított. A mindennapjainak része volt a bölcsődal, a gyerekjáték, a tánc. Ha az ember elment egy falusi búcsúba, már a népviselet alapján megállapíthatták róla, hogy honnan jött, melyik korosztályba tartozik. Ez ma már sajnos, nincs így. De ismernünk kell a hanyományokat, hiszen oly sok gazdagság, kreativitás és érzelmi töltés forrása! - hívta fel a figyelmet az igazgatónő a néprajzi értékek megőrzésének fontosságára. A kiállítás anyaga változatos, felöleli a ma élő somogyi népművészek munkáit. Megyénkben mindig komoly hagyományai voltak a vászonszőtteseknek, manapság újra divatba jönnek, a bemutatott gyűjtemény nagy részét ezek képezik. Jeles művelője Csapó Angéla szövő, aki az elmúlt évben alkotásaival az Országos Népművészeti Kiállításon Gránátalma-díjat nyert. A díjat Gosztonyi Zoltán csontfaragó és Falusi Béla, valamint neje Térjék Éva is átvehette habán kerámiáival, mindannyiuk munkáját csodálhatja a kanizsai közönség.- Nem Somogybán vannak erdők, hanem Somogy van erdőben - hangzott el a megnyitón. Ennek jegyében pásztorbotokat, pásztori élethez kapcsolódó faragott tárgyakat is felvonultatnak a szervezők, de a jellemzően somogyi fehérhímzés sem hiányzik a kiállítóteremből. Az érdeklődőket ezen kívül kovácsmunkák és modem szövött ruhák is várják. A gyűjtemény január 18-ig tekinthető meg, és ingyenesen látogatható . VARGA ANDREA Kaposvári középiskolások is érintettek abban a drogügyben, amelyben 14 gyanúsított ellen indított vizsgálatot a rendőrség. Az ügy egy kaposvári lakásban tartott házkutatással indult. A rendőrség egy öttagú társaságon ütött rajta, akik a „buli hevében” a hangulatot némi „anyaggal” is megpróbálták feldobni. A rendőrség a lakásban 71 grammnyi vadkendert foglalt le, a vizsgálatok kiderítették, hogy a talált növényszármazék pszichotrop anyagot tartalmazott. Az ötfős társaság tagjai elmondták: nem először tartottak üyen összejövetelt, a lakásban rendszeresen fogyasztottak kábítószert. Azt is beismerték, hogy az anyagot a társaság egyik tagja szerezte, elmondása szerint még a Balaton-parton vásárolta. A fiatalember ezt nem tagadta, sőt megnevezte azt az illetőt is, akitől az anyagot szerezte. Az is kiderült: nemcsak vadkendert, hanem korábban 100 grammnyi marihuánát is vásárolt a fiatalember. A rendőrség ezen a szálon indult el, s mostanra - vélhetően - a teljes elkövetői kört sikerült felderíteni. Tizennégy név került a gyanúsítotti listára, közülük kettőt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. A gyanúsítottakról mindössze any- nyit tudni: a társaság nagy része fiatalkorú, elsősorban kaposvári középiskolások. A nyomozást a Kaposvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya szakértők bevonásával folytatja. J. E. Hírek TÁMOGATJÁK A PROGRAMOT. Somogyjád gesztorságával Várda, Magyaregres, Somogy- aszaló és Kaposvár közös szennyvízberuházása a megvalósítás küszöbén áll. A társulás településein megtörténtek a felmérések, egészen jó arányú támogatottsággal. Várdán kiemelkedően magas, 95 százalékos a támogatottság, míg Jádon is eléri a kilencven százalékot, (tz) EMELKEDŐ LAKBÉREK. Ja nuár elsejétől négyzetméterenként 35 forintra emelkedett Sér- sekszőlősön a komfort nélküli lakás bére a képviselő-testület által a lakbérekről szóló módosított rendelete alapján. A település ön- kormányzata két komfort nélküli lakással rendelkezik, s a falu képviselői 1998. óta nem emelték a lakbért, ami eddig húsz forint volt négyzetméterenként, (kj) KÉPÍRÓ KIÁLLÍTÁSA. Brúnó Pollacci olasz képzőművész számítógépes grafikáiból nyílt kiállítás a kaposvári Csokonai Galériában. A különleges tárlatot a Képírás Művészeti Alapítvány rendezte a Berzsenyi Társaság és a Kaposvári Egyetem támogatásával. A képek január tizenötödikéig tekinthetők meg a galériában, (tz) MEGÁLDOTTÁK A ZÁSZLÓT. A kaposvári egyházmegyéhez tartozó Zalakomárban is átadták a millenniumi zászlót. Az ünnepségen részt vett Balás Béla kaposvári megyéspüspök, aki megáldotta a zászlót, (tz) FELÚJÍTJÁK AZ ISKOLÁT. A tervek elkészültek, így a pályázaton nyertes kivitelező kiválasztá-. sával elkezdődhet a kadarkúti iskola felújítása. A több mint százéves épület elöregedett, ezért külső és belső tatarozásra, szigetelésre és a tetőszerkezet cseréjére is szükség lesz. A kadarkúti iskolába összesen 670 diák jár, a helyi fiatalokon kívül Visnyéről, Hencséről és Kőkútról. Az életveszélyes iskolaprogram pályázati kiírásán nyert pénzzel és az önerővel együtt az önkormányzat 50 millió forinttal rendelkezik, ám a tervek alapján 76 millió forint kell a beruházáshoz. A fennmaradó önerő pótlására még a területfejlesztési tanácshoz is pályázik az önkormányzat, hogy 2002. augusztus 15-re átadhassák a felújított iskolát, (tz) KIRÁNDULTAK A SZOBIAK. Kellemes hangulatú buszkiránduláson vett részt Somogyszob két civil szervezete. A Jókedv, Egészség, Kultúra Férfikor és a Somogyszobi Asszonyok és Nők Szövetségének negyvenhárom tagja Vörsre látogatott; megtekintették a tűzoltómúzeumot, a tájházat és a katolikus templomot, (ng) ____________■ Ne m hisz az adómorálban Balatonföldvár Nem hiszek az adómorálban, az adózás kényszer. Külföldön sem az adómorál jobb, hanem ott inkább félnek az emberek az ellenőrző hatóságtól - ezt mondta tegnap dr. Hadi László, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője. Száztíz szakember számára tartanak három napon át továbbképzést a balatonföld- vári Jogar hotelben, akik a helyi önkormányzatok adóhatóságainál ügyintézők, vezetők, akiket tegnap dr. Faludi Imre, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője köszöntött. Az adóigazgatási eljárások idei változásairól dr. Hadi László adott tájékoztatást. A Pénzügyminisztérium főosztályvezetője később azt nyilatkozta, hogy nem hisz az emberek adómoráljának javulásában, nagyobb bevételt az államnak a hatékonyabb ellenőrzés • hozhat. Elismerte, hogy nemzetközi összehasonlításban viszonylag alacsonyak Magyarországon a jövedelemadó bevételek.- Az adóztatás mindig politikai kérdés; a politikusok dolga meghatározni a prioritásokat, amelyek alapján a rendszer változik - mondta dr. Hadi László. - A szakmának, amely komoly infrastrukturális háttérrel rendelkezik, nem jelent nehézséget az igazodás. Korrektort keres a Somogyi Hírlap Szerkesztősége (7401 Kaposvár Pf.: 31.) Számlaképes jelentkezőket vár, megjelölve az iskolai végzettséget és a gyakorlatot.