Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-07 / Vasárnap Reggel, 1. szám
Olaszországban. Lehet, hogy a környezetváltozás segítene rajtam. Ám nem kizárt, hogy erről már lekéstem. Ha annak idején kint maradok Ausztráliában vagy az atlantai olimpia után kimegyek külföldre, akkor dőlt volna a pénz. Most viszont már csekély erre az esély. Persze még nem adtam fel teljesen.- Akkor hogyan tovább?- Nemrég megkerestek egy alföldi városból, hogy vállaljam el a vezetőedzősé- get. Meglepett, hiszen nincs ilyen végzettségem és soha nem is edzősködtem. De érzek magamban erőt, hogy továbbadjam eddigi tapasztalataimat. Elmentem, megnéztem a feltételeket, az úszás lehetőségei jók, a konditerem felszereltségén viszont lehetne javítani. Kölcsönösen láttunk fantáziát egymásban. Ráadásul igen korrektek voltak, mert azt mondták, a későbbiekben akkor is számítanak rám, ha most folytatom a versenyzést. Döntenem kell, mert a napokban kezdődik a világbajnoki felkészülés. De a korábbiakból tanulva már nem adok magamnak határidőt. Schiller Zsolt ják, s talán neki is sok lenne egy hosszú felkészülést végigcsinálni. Ha viszont váltanék, akkor újabb okot adnék a támadásokra. EgyelőA csalódást okozó sydneyi olimpia után Rózsa Norbert eltűnt. Csendre vágyott. Lapunknak akkor azt nyilatkozta, hogy év végéig dönt a folytatásról. Csakhogy most Is kétségek gyötrik. Nagy a valószínűsége, hogy visszavonul és edzőként dolgozik majd egy alföldi városban, ám lehet, utolsó lehetőségét megragadva felkészül a világbajnokságra az Időközben tíz kilót felszedett olimpiai bajnok. tóm, sem abban, ha abbahagyom. Sydney nem sikerült, ám az élet megy tovább. Letettem már annyit az asztalra, hogy ne kelljen a tudásomat bizonygatnom. A világbajnokságon való szereplés, méghozzá jó szereplés viszont vonzó.- Mi az akadálya? Szeretnék versenyezni, de hiányzik néhány dolog. A korábbi támogatóim már nem állnak mellettem, most a Gerevich Alapítvány húszezer forintos juttatása az összes jövedelmem. Egyedül pedig nem megy. Csak Széchy Tamással tudom elképzelni a jövőt, de őt egyre inkább háttérbe szorít„Valószínű, visszavonulok. Bár talán volna még egy utolsó lehetőségem. Nemsokára meglátogatom Horváth Pétert Olaszországban. ” tudnék erre áldozni. Tehát nem nyergelek át más sportágra.- Marad az úszásnál?- Nem biztos. Sőt! Sokkal nagyobb az esélye annak, hogy befejezem a pályafutásomat.- Van valami, ami folytatás mellett szól?- Tán annyi: érzek magamban annyi erőt, hogy felkészüljek és helytálljak. Hogy megmutassam, igenis kell számolni a velem. Rengete energiát érzek magamban, amelyet a me- i dencében sze- k retnék kiadni, I ám... Mindenesetre az olim- * piának nincs szerepe sem abban, ha folyta- Úgy tűnik, az utóbbi időben nem vitte túlzásba az edzést, az étkezést viszont annál inkább.- Valóban jókat ettem mostanában. Uszodában legutóbb az olimpián jártam. Illetve egyszer, amikor Eric Moussanbani Magyar- országon járt. Egyébként nem is igényeltem a korai keléseket és a kemény edzéseket, azonban néha gyötört a mozgáshiány. A barátaimmal néhányszor elmentem focizni és indultam egy raliversenyen is.- Csak nem döntött a sportágváltás mellett?- A mostani húszezer forintos jövedelmemnél minden bizonnyal jóval többet keresnék a labdarúgással, de nem kell attól tartani, hogy megjelenek valamelyik együttesnél. A rali pedig csak viszi a pénzt, én pedig, ugye, nem igazán re nem igazán tudok megélni, így a jövőmre is gondolnom kell.- Nem is kereste senki a sportág vezetéséből?- Ruza József főtitkár felhívott, majd bent a szövetségben is beszélgettünk, megkérdezte, mi lesz velem, illetve tudna-e segíteni.-És?- Úgy tűnik, hogy nem tud.- Tehát visszavonul?- Valószínű, visszavonulok. Bár talán volna még egy utolsó lehetőségem. Nemsokára meglátogatom Horváth lÉSh. Pétert Dávid újra játszott Kosárlabda - Az*NBA-ben szereplő Toronto Svájci sikerrel ért véget Perthben a nem hivatalos tenisz vegyescsapat-világbajnokság. A svájciak a döntőben az amerikaikat győzték le 2-1-re. A helvétek 1992 után másodszor nyerték meg a Hopman-kupát. Martina Hingisnek 72 percre volt szüksége a győzelemhez Szeles Mónika ellen, így Mónikának nem sikerült a sporttörténeti bravúr. Ő lehetett volna az első, aki két ország színeiben hódítja el a serleget: 1991- ben Jugoszláviával lett Hopman-kupa-győztes. Döntő: Svájc-Egyesült Államok 2-1. Hingis-Szeles 7:5, 6:4, Federer-Gambill 6:4,6:3, Federer, Hingis-Gambill, Szeles 6:2,4:6, 6:7 (5-7). Kosárlabda Raptors - Dávid Kornél csapata - megszakítás nélkül harmadik mérkőzésén szenvedett vereséget. A Raptors ezúttal hazai pályán kapott ki a Dallas Maverickstől. Dávid Kornél tíz percet játszott, de egyetlen pontot sem szerzett. Eredmények: Toronto Raptors-Dallas Mavericks 105-115, Philadelphia 76ers- Seattle 121-89, Bos- ton-Golden State Warriors 88-100, Denver Nuggets-Utah Jazz 100-87, Phoenix-Vancouver 108-76, Portland -Milwaukee Bucks 119-115. • S feliraton Hullán ti knMdM MM «l*f< vmuUimUi fóBnöscü SEDÖáoQ © <&y mw n<$® ®®® Dam pmTfe Ajka: A*A Szolgáltató Kit. Vásár u. 2. © 188) 211-798. Bakuimmal: Gamoto Kit. Rákóczi üt 30-36. © (35) 315-891. miacuba: AlfOld-AutO Kft. Kétegvházl út 18. © (66) 445-412. Buöapaat: Autocaro Kit. IX. kér. Üllői út 69. © 216-1067. Autó Don Kit. XIII kor Váci út 81-85 ® 320-8636 Autó-Öbudt Kit. Ili kár S|t István u 17 © 387-6403 Siabó Góia XVI. kér. Batsányi J. u. 47. © 403 0212 Cap/dd; Autó 69 Kft. 4.82. Ffl út. 69 km. © (53) 318-500, Dabncan: Monik-Co 97 Kft. Füredi u 72-74 © (52) 530-155 Dunaharaull Sehmidt Kft. Iparterület Bánki Donáth u 4. * (24) 490-333 Dunaújvim: Bankovlcs Faranc Lokomotív út. 7 © (25) 283-477. fgtrflpot György Hatvani Aalöazarvli Kft. Deák F. u. 64. © (36) 414-944. Hálván: Sipea György Hatvani Autöazaiviz Kft. Beicsányi út 76. © (37) 341-044. HádintiSviairhtly; Autó Várd Szántó K. J. U. 99 © (62) 242-764 Kapttvir. Unó Kft. Taliján Gv u. 87 * (82 ) 424-942 Kitakarni!: Autó Sllvar K«. Március 15. u. 3-5 © (76) 477-263. Körmend. Ribapartí Kft. Bajcsy Zs. u. 5.®(94) 41Ó-222 Miakolc: UNIVER Kit. József A. üt 59. © (46) 506-683. Nytrimbiu: OoktonN Kft. Debreceni út 320 © (42) 310-613 Pica: PÉC8 OfllGÖ Kft Komlói út 94-98 © (72) 238-888 Súgta: Autó Váró Makkos-erdő sor 30. © (62) 489-872. SaikulihinUr: Farkas át Tárta 97 Kft. Sárkeraszfurl út 14. © (22) 314-519. Tatabánya; Ml Autójavító ói karaakadalmí Kft. Felsögallal út 40 © (34) 316-477 Zalaagaruag: B0-NIS Kft. Berzsenyi D. út ©(92) 317-996 VaugriinJWA Szolgáltató Kft. Budapesti ut 89/b © (88) 400-170 Horváth Mariann berepülőpilóta város ma a másik valenciai csapat, a Ferrobus Mislata otthonában állhat bosz- szút a győriek vereségéért. (sch) közepére azonban már a mieink kerültek előnybe, majd a hosz- szú sérülése után visz- szatérő Nagy Anikó góljával a szünetben is egy góllal vezetett a Jól indult a kézilabdás új év. Hét közben a férfi főiskolás válogatott megnyerte a világbajnokságot, miután a fináléban biztosan verte a házigazda a portugáre verte a dán Skovbakkent. Hasonló folytatást vártunk a BL- szereplő Győri Graboplasttól is: az ETO a csoportmeccsek nyitányaként hazai pályán lókat. Tegnap a felnőtt férfiak is remekeltek, hiszen 27-25-re legyőzték a világbajnokságra készülő horvátokat. A hölgyeknél az EHF Kupában a Cornexi csapata 27-17fogadta a korábbi BEK- győztes Mar Valenciát. Rendkívül idegesen kezdett mindkét együttes, a spanyolok azonban hamarabb lenyugodtak, s elléptek két góllal (1-3). A félidő Győr (11-10). Eztán a vendégek négygólosra növelték előnyüket. Ebből sajna kettőt megőriztek a találkozó végéig: Győr-Valencia 25- 23. A második magyar BL-szereplő, a FerencA két magyarral, Deli Ritával és Brigovácz Nikolettel feliálló nyolcszoros BEK-győztes osztrák Hypo Niederösterreich 29-18-ra kikapott Volgográdban. IbíÜÚ MlÁrf WttelttfcÜ A MfdU IMMtfn MM* ÜHwIMttt, aMrijr H- nnmMKM ! A *IA MOlOMft (lUNólAMV a vittnXalS.b í>víu ftarotaitM ffl CTjijIW Hingisék nyerték a Hopman-kupát