Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-27 / 23. szám

2001. Január 27., Szombat MEGYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal VÉLEMÉNYÜNK Ördögi orvoskor Amióta egy általam okozott - sport közben történt, véletlen - sérülést egy arab származású sebész úgy eltüntetett barátom ar­cáról, hogy nyoma sem maradt, még azok az előítéleteim is el­tűntek a külföldi orvosokkal szemben, ami addig lehetett volna. Tény azonban: ez az orvos Magyarországon szerezte diplomá­ját. A rossz példák, kellemetlen ízű történetek - mert ebből saj­nos, sokat hallani - elsősorban azokról az orvosokról szólnak, akik már diplomával a zsebükben érkeztek hazánkba, és álltak munkába. Lezser, felelőtlen hozzáállás, a gyógyszer- és egyéb ismeret hiánya, több gondot is okozott már Somogybán is. A oktatás mássága, a mentalitás különbözősége, egy esetlegesen hazánknál fejletlenebb egészségügyi kultúrájú és gazdasági ere­jű ország korlátozott lehetőségei mind-mind oka lehet ennek. Mindeközben a magas szinten oktató magyar egyetemeken végzett magyar orvosok - joggal - elégedetlenek azzal a bérrel, amivel ezt a magas szintű tudásukat honorálni akarja a magyar társadalom. Ezért aztán jobb esetben külföldre mennek kutató vagy gyakorló orvosi státuszokba, rosszabb esetben - persze nem nekik rosszabb - egy multinacionális gyógyszergyár utazó ügynökei lesznek, a kórházi orvosi fizetés sokszorosáért (plusz autó, plusz mobiltelefon stb). Nem csoda, ha az amúgy is gyen­ge átlag alatt fizető területekre, eldugott falvak rendelőibe nem marad orvos a magyar egyetemek padjaiból. Mindez a folyamat ésszel felfogható, érthető. Csakhogy ami­kor saját, vagy főként gyerekünk egészségéről van szó, ezek az észérvek nem érdekelnek bennünket. Joggal elvárhatjuk ugyan­is, hogy a lehető legjobban felkészült szakemberek álljanak szolgálatunkra. Magyarul: gyógyítsanak magyarul... varga ottő Rabul ejtette Dél-Somogy Barcs Somogy Polgáraiért díjjal is­merte el dr. Bencze Lajos sokévi munkáját a megyei közgyűlés. A nyugalmazott barcsi jegyző csaknem negy­ven évet töltött el a közigaz­gatásban. Mint mondta: vá­ratlanul érte a kitüntetés.- Volt már részem máskor is elis­merésben, de el kell mondanom, hogy a So­Dr. Bencze Lajos a Marcalihoz közeli Csá­kányban született Pécsen végezte el a jo­gi egyetemet A barcsi hivatal volt az első munkahelye. 1986-tól vb-tltkár volt, majd 1990-től Barcs jegyzője. Harminchét év után, tavaly júniusban vonult nyugdíjba. mogy Polgárai­ért díj szá­momra a leg­fontosabb. Eb­ben ugyanis benne van az itt élő emberek véleménye, az a kép, amit a mun­kámról alkottak az eltelt évtizedek­ben. Ugyanebből az okból hason­lóan jó érzés volt, amikor Barcs vá­rosától kaptam elismerést. Nincs miért tagadnom: a megye kitünte­tése meglepett, de nagyon jólesett, mert egyfajta visszaigazolása an­nak, hogy van látszatja az elvégzett munkámnak. Szakmai elismerés­nek is tartom: azt jelezték ezzel, hogy az én tevékenységem is javá­ra szolgált Somogybán a közigaz­gatásnak.- Szókimondó városi jegyző volt. Sokszor eligazította a képviselőket, nem egyszer vitába szállt a polgár- mesterrel is, ha kérdésesnek látta valamelyik döntés törvényességét. Ha most köztük ülne, lenne-e mivel vitatkoznia?- Gyakran megnézem a televízi­ón a képviselő-testületi üléseket, és most is több kérdésben vitáznék a testület egyik-másik tagjával vagy éppen a polgármesterrel. Ezek ter­mészetesen régen is szigorúan szakmai viták voltak, és most is azok lennének. Elfogadom, hogy mindenkit a legjobb szándék ve­zet; mindannyian ugyanazért a vá­rosért dolgoztunk és dolgozunk, csak a módszerek lehetnek eltérő­ek. Egyébként úgy látom, hogy a város irányítói nem tértek le arról az útról, amit évekkel előre haladá­si irányként kijelöltek Barcs szá­mára. Ez a következetesség pedig elismerést érde­mel. Tudom, hogy Barcs min­dig a szíve csücske marad. Igaz-e ez egész Somogym?- Mindig a szerelmese voltam Somogynak. Még Pécsen az egye­temi éveim alatt is mindennap azért jártam be az egyetemi könyv­tárba, hogy elolvassam a Somogyi Néplapot a megyém híreivel. Min­den, ami az életemben szép és jó volt, Somogyhoz kötődik. Főleg ez a szép dél-somogyi vidék ejtett ra­bul; mindig jobban tetszett, mint a Balaton-part.- Éppen arra készült, hogy in­duljon a szőlőbe. A bortermelés és kezelés mellett mivel tölti a nyugdí­jas éveket?- Szerencsére nem tudok unat­kozni. Olvasok, utazgatunk a fele­ségemmel. Még mindig nem értem a végére annak a könyvhalmaz­nak, amire későbbre halasztottam, mert a munka mellett nem volt rá időm. Most metszeni készülök a szőlőbe, de lehet, csak az lesz belő­le, hogy begyújtok a kályhába, és melegszem egy kicsit. Nincs annál szebb, műit amikor pattog a tűz, duruzsol a kályha. Egyébként nincs nagy szőlőm - mindössze 810 négyzetméteres a telek kordo- nos szőlővel és húsz gyümölcsfá­val -, de a boromra büszke vagyok. A rizlingszilvánimat és oportómat sokan dicsérik. Bár nem túl jó bor­termő vidék a mienk, de a jó bor lelkesedéssel és sok munkával mindenütt megtermelhető. m. l Díjra várnak a szárnyascsodák Hatszáz díszmadár várja az érdeklődőket Toponáron fotó. láng Róbert Harmadik alkalommal ál­lították ki a régió te­nyésztői galambjaikat, tyúkjaikat és díszmada­raikat a toponári művelő­dési házban. Összesen hatszáz szárnyast vasár­nap délutánig láthatják az érdeklődők. Kaposvár Horváth József főszervező, a Kaposvári V-255 Galamb- és Kiállattenyésztő Egyesü­let gazdasági vezetője a So­mogyi Hírlapnak elmondta: az országos bíráló szövet­ség vizsgázott bírói már tegnap értékelték a kiállított állatokat.- Összesen 100 pontot kaphat egy-egy szárnyas - hangsúlyozta Horváth József. - A szakemberek figyelik a fejet, a szemet, a csőrt, a színeket, a toliszerkezetet, a nyakat, a szárnyat, a farkot, az ápoltságot és az összbenyo­mást. Hatvanöt tenyésztő hozta el kedvencét, hogy megméresse. A harmincfajta galamb, a ti­zennégy tyúk és a tíz díszmadár fajta bemutatása 150 ezer forintjába kerül az egyesületnek. Vasárnap délután hirdetik ki a fajtagyőzteseket, és akkor derül ki az is, idén kié lesz a tenyésztői nagydíj. A főszervezőtől megtudtuk: aki egyszer elkezd szárnyasokat tartani, nem tudja abbahagy­ni. Ezért nem félnek attól, hogy a rendezvény si­kertelenségbe torkollik. Idén ugyanis már a szom­szédos megyékből, Tolnából és Baranyából is ér­keztek tenyésztők. A különlegesebbnél-különlege- sebb madarakra az itt élők is kíváncsiak, három nap alatt több száz érdeklődőt várnak. ______szol A gyógyítás átjáróháza (Folytatás a 3. oldalon) A becslések és a gyakorlati ta­pasztalat alapján azonban szá­muk enné lényegesen magasabb. Mivel csak a német féllel van a munkaügyi szervezetnek megál­lapodása, ezért egészségügyi dol­gozóink külföldi munkavállalásá­ról mindössze annyit tudnak: 7 ápoló kapott hivatalosan német- országi munkát. Más közvetítők révén azonban feltételezhetően több orvos és ápoló külföldön, fő­ként nyugaton vállalt munkát. Legújabban Norvégiába várnak hat magyar szakembert. A unión belüli szabad munka- vállalás lehetősége ugyan már a küszöbön van, mégsem mindegy, hogy az amúgy is lerobbant hazai egészségügyben kik és milyen felkészültséggel gyógyítanak. Az Egészségügyi Minisztéri­um tájékoztatása szerint néhány éve megszűnt a külföldi munka- vállalók központi nyilvántartá­sa. Amióta nem a minisztériu­mon keresztül történik a szak­emberek utaztatása, azóta min­denki oda megy, ahova akar és csupán a munkáltatóval kell megegyeznie. A lakhatással kap­csolatos fékek is megszűntek: szabadon vásárolhatnak lakást a letelepedni vágyók, majd az ál­lampolgárság megszerzése után végleges letelepedési engedélyt is kaphatnak. A szakmai kont­roll a diploma honosításából és a leckekönyv ellenőrzéséből áll, amit az orvostudományi egyete­mek végeznek. A gyakorlati helytállást segítendő ma már a Haynal Imre Egészségtudomá­nyi Egyetem szakmai bizottsága a hazai receptírásra is felkészíti az orvosokat. Végül a kamara engedélye alapján az orvosok országos nyilvántartásába is be­kerülhetnek. Tudnak azonban nem egy olyan esetről, ahol egyes hiányszakmáknál - ilyen a röntgen is - a munkáltató a szakmai elvárások teljesítésének megkövetelése nélkül is alkal­mazta a külföldről jött munka- vállalót. Arra vonatkozóan, hogy az eltérő társadalmi, gazdasági, egészségügyi helyset és szoká­sok, a másfajta műszerezettség, morál, milyen követelményeket állít a számukra, nincs informá­ciónk. Mindezzel az amúgy is túlterhelt és gondokkal^ sújtott egészségügy gyakorlatában kell megbirkózniuk. várnai Ágnes Megosztott somogyi kisgazdák A volt vezetők szerint az alapszervezetek többsége csak papíron létezik Nagy visszhangja van a Somogyi Hírlap 2001. január 25-i számá­ban megjelent „Félelem némítja a kisgazdákat” című cikkünknek. A megye több településéről hív­ták szerkesztőségünket: ők is el­mondanák véleményüket, vállal­va nevüket is.- Bosszantó, hogy ennyire ma­gabiztos egy vidéki képviselő, mármint Barkóczy Gellért - mondta Nagy Gyula, aki a tabi kisgazda alapszervezet elnöke volt. - Barkóczy azt állítja, ismeri a vidék minden gondját-baját, mégis szűk látókörű. Én voltam a házigazdája annak a jelölőgyű­lésnek, amikor őt ajánlottuk kép­viselőnek. Nem gondoltam soha, hogy ennyire kivetkőzik önma­gából, ha valamit rábíznak. Ez a kisgazdapárt teljes egészében el­tért attól, amit annak idején Nagyatádi Szabó István megál­modott. Azért hozta létre, hogy a kisembereket kiemelje a cseléd­sorból. Most a háromszáz hektár földdel rendelkezőket támogat­ják, s ezzel nem értünk egyet. 1998-ban, amikor Barkóczyt újjá­választották megyei elnöknek, én azonnal kiléptem, mert láttam, ez már nem a mi kisgazdapár­tunk. Nem a kisgazdák választot­ták meg elnöknek, hanem az ut­cáról befogott emberek. Mi már akkor is mást akartunk erre a posztra.- Az alapszervezetek többsé­ge csak papíron létezik, a való­ságban nem - mondta Tóth Fe­renc a párt volt megyei alelnöke. - 2000. október 12-ig megbízott vezetője és titkára voltam a tabi alapszervezetnek, de akkor - mivel nem 'értettem egyet Barkóczy dolgaival - lemondtam és feloszlattam az alapszerveze­tet. Úgy gondoltam, jobb lesz, ha kiszállunk, mert ettől még a kommunisták is jobbak voltak. Nagyon jó volt a Torgyán politi­kája 98-ig. Addig, amíg meg akarta nyerni a nép bizalmát. Barkóczy azt mondta: a kisem­berek pártja vagyunk. Kérdem én: hol van itt a kisember? Tér­jen vissza a párt az eredeti, Nagyatádi Szabó István-féle irányba, amire hivatott volt. Ezt Torgyán nélkül kell megcsinál­ni, mert vele már nem lehet.- Torgyán József már a polgári kormányt veszélyezteti - mondta Horváth Zoltán, aki a kisgazda- párt lengyeltóti alapszervezetét megszervezte, és annak ügyveze­tője volt. - El tudnám képzelni a kisgazdapártot továbbra is kor­mányon - Torgyán József nélkül, - mert a kisgazda alapelvekkel egyetértek. Torgyán a kisgazdák­kal már nem áll szóba - ezt tud­ják is a kisgazdák. Ez a vezetőség a hitünket rombolja, de elvenni nem tudja, mert a föld a miénk.- Sosem értettem egyet Torgyánnal - mondta Nagy Ven­del, aki Lengyeltótiban a kisgaz­da alapszervezet elnöke volt. - Itt megszűnt az alapszervezet 5-6 éve, azóta sincs, bárki bármit állít a hatalmas tagságról. Barkóczy Gellért utoljára 1993-ban volt itt, amikor jött Torgyán József. így azt nem mondhatja, hogy Torgyán mögött áll egész Somogy megye. Eljön az idő, amikor a parlamentbe se kerül be a Torgyán-féle kisgazdapárt. ».v. Hírek GAZDATANFOLYAM. A me­gyében elsőként Csökölyben in­dult Ezüstkalászos Gazdatanfo­lyam. A 140 órás képzésre har­mincötén jelentkeztek, többsé­gük munkanélküli. A tanfolyam végén alapfokú oklevelet kap­hatnak a tanulók. A képzés in­gyenes, mivel pályázati pénzből nyertek hozzá támogatást, (sv) * BALESETEK OKAI. A megye útjain tavaly összesen 760-an sé­• rültek meg közlekedési balese­tek során. A baleseti okok kö­zött továbbra is első helyen sze­repel a gyorshajtás. A megelőző évhez képest ugyan valamelyest javult a helyzet, ám még így is a balesetek több mint egynegye­dénél ez volt az ok. 18,5 száza­lék az elsőbbségi jog meg nem adása, harmadik helyen 15,3 százalékkal a kanyarodási sza­bályok be nem tartása szerepel, a balesetek 14,4 százalékánál pedig figyelmetlen, gondatlan vezetés az ok. (je) ■ ÓVODABŐVÍTÉS. Elkészült a görgetegi óvoda bővítése. A jövő héten már birtokukba vehetik a kicsik az új csoportszobát és a hozzá tartozó vizesblokkot. A tegnapi műszaki átadás során apróbb hiányosságokat jegyez­tek fel, amelyeket a kivitelező nagyatádi vállalkozás jövő hétre pótol. A beruházás összesen 6 millió 542 ezer forintba került, amelyhez a saját erőn felül a község 3 millió forintot nyert a megyei területfejlesztési tanács pályázatán, (sv) VÉDIK AZ ÉRTÉKEKET. Az utóbbi hónapokban rendkívüli módon megszaporodtak a lopá­sok, a pincefeltörések, az értel­metlen rombolások a cserénfai szőlőskertekben. A hívatlan vendégek előszeretettel gyűjtöt­ték össze a fémeket: leszerelték a lugasdrótot, kihúzták a földből a fémoszlopokat, de volt olyan is, ahol a boroshordót csapolták meg, vagy egyszerűn összetör­ték a pince berendezését. A he­lyi polgárok ezt megelégelve fa­lugyűlésen döntöttek arról, hogy mostantól rendszeresen járőröznek a szőlőhegyben, sőt segítséget kérnek a lovas­rendőröktől is. (ié) A gyógyszertári sorok ellen Dr. Lamperth Mónika Kaposvár országgyűlési képviselője azzal a javaslattal kereste meg dr. Kapolka Pál megyei főgyógysze­részt, fontolja meg Kaposvár vá­rosban újabb ügyeletes gyógy­szertár kijelölését. A képviselő­asszony elmondta: tapasztalatai szerint az influenzajárvány mi­att rendkívül zsúfolt az esti és éjszakai, valamint a hétvégi ügyeletes gyógyszertár, sokat kell várakozni, hogy a betegek hozzájuthassanak a gyógyszer­hez. A főgyógyszerész tájékoztat­ta a képviselőt arról, hogy folya­matosan figyelik az ügyeletes gyógyszertár forgalmát ami az elmúlt napokban csökkenő ten­denciát mutat. Dr. Kapolka Pál ígéretet tett: amennyiben az ügyeletes gyógyszertárat igény­be vevő betegek száma ismét növekedést mutat, újabb gyógy- szertárt jelöl ki ügyeletre. ■ Egy úttal nyerhet is! KOTO AUTÓHÁZ KTT Egy út egy Toyotával az Önnek megfelelő időpontban. Egy próbaút, melyben megtapasztalhatja a Toyota WT-I motorjainak dinamizmusát, a különbséget autó és autó között. Egy út, mellyel megnyerheti Európa legbizton­ságosabb kisautóját, a 2000-ben az Év Autójának választott Toyota Yarist. Egy út, melynek köszönhetően nem­csak egy élménnyel lesz gazdagabb, de egy esetlegesen elhamarkodott döntéstől is megóvhatja magát, egyút­tal izgalmas nyereményjáték szerencsés nyertese lehet. Akciónk részleteiről érdeklődjön márkakereskedőinknél! www.toyota.hu EURO Kaposvár. Zöldfa u. 58. Tel.: 82/529-530, Fax: 82/529-539, E mail: sales@koto.hu http://www.koto.hu

Next

/
Thumbnails
Contents