Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-17 / 14. szám

2001. Január 17., Szerda Somogyi Hírlap - 9. oldal Drágul a szemétszállítás Kilenc százalékkal emelik Bala- tonföldváron a szemétszállítási díjat. Bornemissza Károlyiéi, az üdülőtulajdonosok egyesületé­nek elnökétől tudjuk, hogy a szolgáltató részvénytársaság szándéka szerint az emelést elő­ször harmincszázalékosra ter­vezték. A tárgyalásokon az egye­sület részéről öt-hat százalékos emelést tartott elfogadhatónak, meghallgatva a cég indokait. Ez­zel Berkes László földvári polgár- mester is egyetértett. A kompromisszum végig az egész tárgyaláson tapasztalható volt, és ennek az eredményeként állapodtak meg a díjemelés mérté­kében; ettől az évtől ez most ki­lenc százalék. A megegyezés ér­telmében az üdülőtulajdonosok­nak fél évig kell a díjat fizetniük, mert a szolgáltatást hat hónapon át veszik igénybe. S a nyári három hónapban hetente három alka­lommal - kedden, csütörtökön és szombaton - szállítják el az össze- gyűjtött szemetet. ____________■ Vi rágzik a Margaréta Egyesület a zenebarátoknak Zenebarátok egyesülete alakul ja­nuár 22-én, hétfőn a Bajor Gizi közösségi házban. Kapus János szervezőtől tudjuk: az egyesület létrehozásával az a földváriak cél­ja, hogy közösséget teremtsenek a zenét szerető és művelő embe­reknek. Elsőrendűen fontos, hogy a zenetanulás lehetőségét fenn­tartsák a városban és hogy a bala- tonföldvári kulturális értékeket megőrizzék, tovább gyarapítsák. Alapítványt kívánnak létrehozni a zenei élet támogatására.- Az egyesületnek négy pillére lesz: a Ránki György zeneiskola közössége, a Bajor Gizi közössé­gi ház vegyeskara, a zeneiskola fúvószenekara, s ezenkívül sze­retnénk bekapcsolni ebbe a könnyűzene művelőit is - mond­ta Kapus János. - Elképzeléseink szerint mindegyiküknek a képvi­selője helyet kap az elnökségben. Az egyesületet hétfőn délután a vegyeskar szokásos heti próbája előtt alakítják meg a közösségi házban. ■ Tapsvihart aratott a Bábovi Óriási sikert ara­tott a kultúrház- ban előadásával a pécsi Komor Lász­ló egyszemélyes bábszínháza. A Tele...putty című műsort több mint kétszáz kisgyer­mek kacagta vé­gig. A művész ma­ga írta a szöveget, és időnként „be­szólt” az óvóné­niknek is, akik a kicsiket Kőrös­hegyről, Bálvá­nyosról és Kérdő­ből kísérték ide. Az ovisok mellett Balatonföldvárról az általános iskola 1-2. osztályosai is ott tapsoltak a né­zőtéren. Hat gyermek­előadást mutatnak be az idén a Bajor Gizi közösségi házban; a Bábovi műsora volt az el­ső a sorban, amely mintegy negy­venezer forintba került. Berkesné Hegedűs Márta igazgatótól tud­juk: nem törekszenek arra, hogy az összes költség megtérüljön a jegyek eladásából, az intézmény támogatja ezt a műsorfolyamot. Szerveztek már a fiatal korosz­tálynak ifjúsági hangversenyso­rozatot is, a felnőtteknek szóló előadásokat azonban nem hívják Balatonföldvárra, inkább elutaz­Érdekes az egyszemélyes bábszínház fotó: eszes anorea nak a színházba.- Várhatóan az idén is négy-öt alkalommal bériünk buszt, hogy a fővárosba utazunk; általában a Madách és az Operettszínház előadásait választja a törzskö­zönségünk - mondta Berekesné Hegedűs Márta. - Az bizonyos, hogy szervezünk utat a Népsta­dionban tartandó Illés-, Omega- és Metró-koncertre is. ■ Vanya László abban a főút melletti házban született ötven évvel ezelőtt, ahol most a vállalkozói irodája van. Kezességet vállalt százmillió forintig, hogy azok, akikhez az ő közvetítésével kerülnek turisták, kom­fortosabbá tehessék a szálláshelyeiket.- Balatonföldvár még csak százéves telepü­lés; amikor az őseim ide kerültek, a terület még Kőröshegyhez tartozott - emlékezett Vanya László. - Gyermekkoromban a házunk előtt, ahol most a négysávos 7-esen kamio­nok dübörögnek, csak fele ilyen széles volt az út, és gyönyörű fasor szegélyezte. Szép volt a régi Földvár; igaz, a mostani is szép. A város folyamatosan fejlődik, s egyre maga­sabb szinten. A vezetők tulajdonosi szemlé­lettel próbálják megteremteni a minőségi tu­rizmus feltételeit. Úgy látom, erre megvan a szándék a lakosságban is. Én kitaláltam egy olyan hitelt, amelynek a segítségével azok is bővíthetik, komfortosíthatják a kiadó épüle­tüket, akikhez az irodánk közvetítésével ér­keznek vendégek. A Vanya László 1950-ben született Balatonföldváron. Vendéglátó-Ipari főiskolát végzett, angolul és né­metül beszél. Hobbija a sport: asztalltenlszezlk, kosárlabdázik és síel. pénzt a helyi takarék- szövetkezet biztosítja, és százmillió forintig kezességet vállaltunk. A fejlesztéseket persze folyamatosan ellenőrizzük. A hitelhez legin­kább azok juthatnak hozzá, akik házának az át­alakításában jövőt látunk. A Margaréta kft többször is átalakult, s a ta­nulópénzt megfizetve ma tisztán családi vállal­kozás. Korábban résztulajdonos volt benne is­merős házaspár és német partner is, az idők so­rán azonban kivásárolták a részüket. Ma Vanya László, a felesége Skerletz Ibolya és a 24 éves Péter viszi az üzletet. S az unokatestvér, Dél Eszter egyetemista segít. Vanya László azt mondta: a cégnek azért választotta a Margaréta • nevet, mert ezt a szót könnyen kimondják a külföldiek, s egyszerű ábrázolni az emblémán is.- Harminc éve dolgozik az utazási irodánk; vezetését a szüleimtől vettem át, mikor leszerel­tem a katonaságtól - mondta Vanya László. - Elsősorban fizetővendéglátással és program­szervezéssel foglalkoztunk. Négy éve pedig in­gatlanokkal is, most ez adja a bevétel nagyobb részét. Kettős ok ösztönzött, hogyezzel próbál­Földváron nincs nepper-ügy A turisták „megfogásáért” Balatonföldváron nincs igazi konkuren­ciaharc - állította Vanya László. - Engem egyébként sem zavar­na, ha minden házban lenne egy utazási iroda, és az sem, ha el­lepnék a várost a nepperek. Úgy vélem: hogy ha valaki sokat és jól dolgozik az idegenforgalomban, azt nem érheti kellemetlen meglepetés. Ha valaki sikertelen, annak oka az, hogy a panasz­kodó rosszul tette, amire vállalkozott. kozzunk. Sok az idős nyaralótulajdonos, akinek már elviselhetetlen teher ingatlanának a fenn­tartása, s arra kért: ne szállásért fizető turistát szerezzünk neki, hanem vevőt, és a vendégkör­ben is sokan voltak, akik balatoni házat akartak venni. A vállalkozó elmondta: a közvetítéssel foglal­koznak a legkevésbé. Jelentősebb az ingatlan- becslés; több banknak is partnerei. Ez a munka nagy szakértelmet kíván, mert felelősséget kell vállalni, s ha tévednek, „a gatyájuk is rámehet”. Vanya László megjegyezte: a bankoknak felbe­csült érték általában 20-30 százalékkal a piaci ár alatt marad. A vevők egyébként a 10-15 mil­lió forint érték alatti és a nagyon drága házakat keresik. Vanya László szerint nem kell várni az Európai Unióhoz való csatlakozásra, amikor várhatóan megugrik az ingatlanok ára; addig is eladni kell, s aztán rögtön venni, ha van rá lehe­tőség. Ők a Balaton Környéki Ingatlanforgalma­zók Egyesületének tagjaként a maguk etikai kó­dexe alapján végzik teendőiket.- Német és holland területen működnek a partnereink, s egy idő múltán rádöbbentünk: kis vállalkozásokkal nem jó kereskedni. Meg­esett az is, hogy nem utalták át a munkánkért járó díjat. Most már csak a legnagyobbakkal dolgozunk, így egyáltalán nem kell félnünk, hogy csődbe mennek. A Margaréta kft mintegy száz házban kínál szállást, s ezek általában hat héten át tele van­nak vendégekkel. Speciális szolgáltatásuk az autókölcsönzés; egy olyan nemzetközi óriáscég­gel van kapcsolatuk, amelynek világszerte 2400 telephelye van, de Magyarországon csak két he­lyen kínálja szolgáltatását: a Ferihegyi reptéren és Balatonföldváron, náluk. A turista, aki itt köl­csönöz, Európában a világcég bármely partne­rénél ott hagyhatja a Vanyáéknál köl­csönzött gépkocsit, s ők azonnal érte mennek. Megesett, hogy a fiú rövid idő alatt háromszor utazott Dániába... A vállalkozó elmondta azt is: olyan megállapodást kötöttek az észak-euró­pai országok egyik szervezetével, hogy ha bármelyik ügyfelük bajba jut Magyarországon, őket hívhatja segít­ségül, s neki egymillió forint erejéig hiteleznek. A vállalkozást tehát isme­rik a nagyvilágban. Mint tősgyökeres balatonföldvári megjegyez­te a még néhány régi családdal nem járnak össze.- Az emberi kapcsolatok egyre lazábbak. Mindenki rohan, s teszi azt, amire vállalkozott - mondta Vanya László. - Erősödnek viszont az újabb keletű barátságok, jobbára azokkal, akik­kel napi munkakapcsolatba kerülünk. Beszélt arról is: a város önkormányzata jó hátteret ad a helyi vállalkozásoknak. Bár megje­gyezte, hogy egy-egy feladat elvégzésében job­ban számíthatnának a vállalkozókra, szakértel­mükre és kapcsolataikra. S mint tősgyökeres balatonföldvári, szívesen tenne többet ő is a te­lepüléséért^ __________ ____ ___■ AZ ÖNKORMÁNYZAT HÍREI FORGALMIT AZ IRODÁBAN. A kibővített okmányirodát na­ponta áüagosan 25-en keresik föl gépjármű-okmányok ügyintézé­se végett. Sorbaállás nélkül, kul­turált körülmények között vehe­tik igénybe ezt a szolgáltatást is. APRÍTÓGÉP A GAMESZNAK. Aprítógépet s lombfelszívó gépet vesz a gamesz; ezzel jelentősen javíthatja a város tisztaságát. Most vizsgálják a módozatait, felmerült a lízing lehetősége is. S folytatják a takarítást, a Kvassay sétányon a rönkök eltávolítását. EGYSÉGES TÉVÉHÁLÓZAT. Hároméves a Földvár Tv, s az év­fordulóra megvalósították a há­rom kábeltévé-hálózat összekö­tését. Az egységes rendszeren közvetlenül jutnak el a helyi mű­sorok a város lakosságához. FIZIOTERÁPIA FÖLDVÁRON. Kedvező feltételekkel vehetik igénybe idén is a környékbeli la­kosok az egészségház fizio- terápiás és laboratóriumi szolgál­tatásait. A települések polgármes­terei most egyeztetnek; a kedvez­ményes lehetőség folytán a bete­geknek nem kell Siófokra utazni­uk _______________________■ Ve rseny Aranyból Második alkalommal rendezték meg az Arany János nyelvi ver­senyt. Eredmények: az ötödik osztályosoknál első Kiss Judit, a hatodikosoknál Herényi Lilla, a hetedikben Töttösi Dániel, a nyol­cadikosok közt Kerekes Judit. Az országos versenyre 93 százalékos teljesítménnyel lehetett bejutni. Az iskolában a legjobb ered- ményt Herényi Lilla érte el. ■ Hirdetőink A Földvári Tükör legközelebb február 21-én jelenik meg a Somogyi Hírlapban. Megrendelését még előző nap is várjuk.- ■ KERESKEDŐ BOLTVEZETŐ és VENDÉGLÁTÓ ÜZLETVEZETŐ képesítést nyújtó tanfolyamokra várjuk jelentkezését Siófokon, Fonyódon, Nagyatádon, Barcson és Kaposváron. KISOSZ Tel.: 82/510-666. 82/510-667 Oldalszerkesztő: CZENE ATTILA Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olva- I A I sója, hanem ajánlója is lenne a | Jj^6§T*CTtCÍcLol6V6i Somogyi Hírlap-nak. Ezért | kérjük, hogy szervezzen isme- I a Somogyi Hírlap előfizetésére 2001 .........................hónapra | rő sei, barátai körében új előfi- | Címzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. j zetőt lapunknak. Azok a jelenlegi előfizetőink I Előfizetési időszak: akik új megrendelőt szervez- i Előfizetés díja: 975 Ft j nek lapunknak, ajándékot | Az árus árhoz ! kapnak. , viszonyított kedvezmény 363 Ft i ' Beszervezőelőfizető: Név................................................................... ■ Kérjük előfizetőinket, hogy ha I Lakcím­szerveznek új előfizetőt, akkor I az itt látható megrendelőlapot ki- | Beszervezett előfizető: Név.................................................................... I töltve küldjék vissza. A boríték- | ra nem kell bélyeget ragasztani, | ____________________________Lakcím....................................................................................... j a p ostai díjat kiadónk a levél ér- Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u, 2/a. kezése Után kifizeti. Zöldszám: 06-80/200-434. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzékszám: 11-09001415. f I Az Enyingi Agrár Rt. (8130 Enying, Kossuth L. u. 42.) pályázatot hirdet GAZDASÁGI IGAZGATÓI munkakör betöltésére. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI: ■ szakirányú egyetemi végzettség ■ felhasználói szintű számítógépes ismeretek ■ vezetői gyakorlat. A MUNKAKÖRHÖZ TARTOZÓ FŐBB FELADATOK: ó ■ Számviteli, könyvelési, pénzügyi, í munkaügyi feladatok irányítása. r o Pályázatot kézzel és géppel írt levélben 2001. január 30-ig lehet beadni a 8130 Enying, Kossuth L. u. 42. címre. Bővebb felvilágosítást a 06-30/927-2077-es telefonszámon lehet kérni. . Vágja ki, 1 mert szüksége lehet rá! A Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton Somogyi Hírlap irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-668, fax: 84/311-861 Molnár Géza Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 84/354-528 Hirdető Centrum Kövecsesné Balatonboglár, Erzsébet u. 15. Tel.: 85/353-183, fax: 85/353-229 A takarékszövetkezetek balatonföldvári, köröshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, ádándi, ságvári, \____irodájában^ FÖ LDVÁR I TÜKÖR____________

Next

/
Thumbnails
Contents