Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-16 / 13. szám
■■■■ 2001- Január 16., kedd HAZAI TÜKÖR Somogyi Hírlap - 7. oldal Szigorúbb fellépést akar a kormány A kisegyházak az Alkotmánybírósághoz fordultak a tervezett törvénymódosítás miatt Az év első felében megszülethet a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény módosított változata, amely szigorúbb fellépést tenne lehetővé az egyházak működését vizsgáló bíróságnak. _____Budapest ___ „Őrü ltség lenne azonos közlekedési szabályokat alkotni egy utasszállító repülőnek és egy biciklinek” - érzékeltette az egyházak közötti különbségtétel szükségességét tegnap Semjén Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára. A szakember szerint a vallásszabadság emberi jog, de az állami támogatás már nem, ezért a vallási közösségeknek nyújtott juttatásokat a társadalomban betöltött szerep alapján kell elosztani. Ez az alapelv nem sérti a vallásszabadságot, amit az Alkotmánybíróság egyik döntése is bizonyít. A bírák ebben kinyilvánították, hogy nem alkotmányellenes, ha a honvédségnél nem minden egyház működtet tábori lelkészt, csak a jelentősebbek. A törvénymódosítás nem csak a régi nagy egyházak kiemelt kezelését biztosítaná, hanem a vallási tevékenységet nem folytató, de egyházként bejegyzett szervezetek nyilvántartásból való törlését is.- Az nyilvánvaló ugyanis, hogy valami nagy baj van a hazai vallási életben, és számos társaság használja fel a laza szabályozást üzleti célja megvalósítására. A jövőben ezért az ügyészségnek sokkal kiterjedtebb jogai lennének az ellenőrzésre, mert ma még adatot sem kérhet az egyháznak hívott csoportok tevékenységéről - tette hozzá Semjén Zsolt. A minisztérium munkatársai arról nem kívántak találgatásokba bocsátkozni, hogy hány szervezettől vonhatják meg az egyházi státuszt, mert megítélésük szerint ez az ügyészek feladata és nem a kormányé. Sokak szerint kivételezett helyzetbe kerülnének a nagyegyházak A módosító javaslat várható támogatottságáról elmondták, hogy remélik: az ellenzék felelősséggel gondolkodó része megszavazza a javaslatot, mert a problémák mindenki számára világosak. A döntéshez egyébként kétharmados parlamenti többség szükséges. Azt a vádat pedig, hogy a kormány magához akarja édesgetni a nagy egyházakat és ezért kivételezett helyzetbe hozza őket, Semjén Zsolt visszautasította.- Alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért az a jelenleg tizenkét kisegyhá- zat tömörítő alkalmi szerveződés, amely már egy korábbi jogi visszásság alkalmával is eredményesen tiltakozott. A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény tervezett módosítása ugyanis az egyházak közötti különbségtételre ad lehetőséget - mondta el lapunknak Farkas Pál, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola főigazgatója. Kifejtette: egyben fellépnek a költség- vetési törvényben elrejtett paragrafus ellen, amely módosítja az egyház hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeit, mert alkalmat teremtettek a diszkriminációra. A jelenlegi helyzetben várhatóan további kisebb egyházak is csatlakoznak a beadvány aláírásához, hiszen a módosítás hátulütői nem a történelmi egyházakat, hanem a kevesebb követővel bíró felekezeteket sújtanák. Az előzetes tárgyalások után, legutóbbi, január 11-ei találkozójukon a számos keresztény és buddhista kisegyházat, valamint a Krisna tudatúak közösségét magába foglaló csoport megállapodott abban, hogy a tervezett törvényt meg fogja támadni. Már folynak az előkészületek.- Sajnos nem ez a tervezet az első lépés, amellyel a kormány egyeseknek előnyt, másoknak komoly hátrányt igyekszik okozni bizonyos törvények módosításával. Ezért igyekszünk hatékonyan fellép- ni ellene - jelentette ki Farkas Pál. iré-w> KIZÁRJÁK TORGYÁNT? Csúcs László (FKGP) fontolóra veszi, hogy a kisgazda parlamenti képviselőcsoport következő ülésén kezdeményezze Torgyán József kizárását a frakcióból. Erről a kisgazda-pártelnökkel nyíltan szembeforduló, magukat reformkörösök- nek nevező képviselők megbeszélése után nyilatkozott hétfőn. Csúcs László szavai szerint Torgyán József csak óvatosan vagdalkozhat, mivel igen csekély a koalíciós többség, ami a rendcsinálásban jelentősen korlátozhatja a pártelnök mozgásterét. ÚTVIZSGÁLAT. Az adatvédelmi biztos mától vizsgálja az állami vezetők külföldi utazásairól készült jelentés titkosított részét. Mindennek az áll a hátterében, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) üzleti titokra hivatkozva a konkrét utaztatási szerződésekre vonatkozó részt nem hozta nyilvánosságra. Majtényi László adatvédelmi biztos szerint lehet, hogy az információ szabadsága fontosabb ebben az esetben az üzleti titoknál. VITATOTT TERVEK. Túlméretezettnek tartja az MSZP a kormány erre a félévre tervezett jogalkotási programját, amelynek keretében az Országgyűlésnek 47 javaslatot kellene elfogadnia, további hat törvénynek pedig a tárgyalását kellene megkezdenie. Vastagh Pál szocialista politikus a legnagyobb ellenzéki párt nevében kifogásolta, hogy eddig egyetlen félévben sem sikerült betartani a törvényhozási terveket. BÉREMELÉSI AJÁNLÁS. Az idei országos béremelési ajánlás 9,75-12,5 százalék. Az Országos Munkaügyi Tanács munkaadói és munkavállalói oldala erről kötött megállapodást hétfőn - jelentette be Hódi Zoltán, a szakszervezeti oldal szakértője közvetle- nül a tárgyalást követően. ■ Elégedetlen a vidék Budapest A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (FVM) hónapokig nem születik döntés olyan fontos kérdésekben, amelyek a vidék fejlődéséhez, a mezőgazdasági kisvállalkozások megélhetéséhez elengedhetetlen lenne - vélik a Vidék Parla- mentjének^vezetői.. A 3 évvel ezelőtt megalakított Vidék Parlamentje aggodalommal figyeli az FVM tétlenkedését többek között a SAPARD-program megvalósítása kapcsán. Mint azt Márczis Márta, a szervezet ügyvezető elnöke tegnap kijelentette, az ország 250 kistelepülésén elkészült helyi programok megvalósítását a földművelésügyi tárca késlekedése hátráltatja. A politikai csatározások miatt lelassult az intézményrendszer kiépítése, amely képes lenne az EU-támogatások fogadására. Az Európai Unió elvárásainak nem felel meg a minisztérium azon döntése sem, amellyel kettéválasztották a mezőgazdasági, valamint a vidékfejlesztésre kiírt SAPARD-pályázatokat. A politikai egyetértést, a hosszú távú, következetes szakmai stratégiát, az átláthatóságot és a tárcák közötti hatékony együttműködést kérik számon. A civil fórum jelenleg sem az agrárstruktúra-váltást, sem a vidékfejlesztést, sem a régiók megfelelő működését nem látja biztosítottnak. Véleményük szerint a vidékfejlesztés európai gyakorlata sok olyan lehetőséget, módszert, ötletet, tapasztalatot kínál a magyarországi falvak és kisvárosok számára, amelyek átvételével megteremthető lehetne a kistelepülések jövője.____________________ iul Segít az ISPA Budapest Várhatóan márciusban írják ki a győri szennyvíz- tisztító, valamint a Hajdú-Bi- har megyei hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítására a nemzetközi verseny- pályázatokat - közölte Turi- Kovács Béla környezetvédelmi miniszter. Mindkét programhoz segítséget nyújt az ISPA, az Unió felzárkóztatási alapja. A miniszter elmondta, hogy a héten elkészül a két program tenderdokumentációja, amelyet elküldenek Brüsszelbe. Jóváhagyásuk márciusra várható. A miniszter szerint őszre további öt fejlesztési program végleges tenderdokumentációja készül el. Ezek a szegedi szennyvíz, a szegedi, a szolnoki, a miskolci hulladékgazdálkodási programok, valamint a budapesti szennyvíztisztítási beruházáshoz szükséges előkészítő tanulmány. A múlt évi ISPA-keretből 44 millió euró támogatást hagyott jóvá ezekre a programokra Brüsszel. Az eddigi kalkulációk szerint magyar forrásból idén 3,2, jövőre 3,8 milliárd forintot kell mellékelni a megvalósításhoz, de ez a pénz rendelkezésre áll mondta Túri-Kovács Béla. Szó esett a nemzeti parkokról is. Tarái János helyettes államtitkár beszámolójából kiderült, hogy jelenleg három helyszínen vizsgálják új nemzeti parkok kijelölésének a lehetőségét. A döntés előtt azonban a minisztérium a helyszínen tájékozódik arról, hogy nincsenek- e akadályok a tulajdonosi viszonyok rendezése és a működési fel- tételek megteremtése előtt, i*. jj Január 16., Kedd - Televízió-műsor mi 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel, 8.30 Ezredforduló, 8.35 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 97. és 98.), 9.30 Naprakész magazin, 12.00 Híradó délben, 13.00 Srpski Ekran (szerb nyelvű nemzetiségi magazin), 13.25 Unser Bildschirm (német nyelvű nemzetiségi magazin), 14.00 Musica Historica, 14.10 Özvegy és leánya (magyar sorozat), 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 A Napsugár nyomában (sorozat), 16.30 Zöldpont (szabadidő- sportok magazinja), 17.00 Hon-lap, 17.25 Katolikus krónika, 17.50 Alaphangok, 18.00 Híradó hatkor, 18.20 Szerelmek Saint-Tropez-ban (francia sorozat) 19.15 Viláahíradó 19.30 Híradó este 20.05 Önök kérték! 21.05 Beszélgetés Or____bán Viktorral 22 .00 Híradó este 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 Alaphangok 22.50 Maavar Szalon 23.20 Lenz (magyar film) ______ 0. 55 Ezredforduló RTL KLUB 6.30 Reggeli, 8.55 Mire gondolok?, 9.00 Recept Klub, 9.15 Szeretni bo- londulásig, 9.40 Terra Nostra, 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő (benne: Ünnepnaptár; Mire gondolok?, 12.30 Receptklub, 12.55 Joker, 13.00 Híradó, 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.30 Második csók (sorozat, 2.), 13.55 Helene és a fiúk (francia tinisorozat, 120.), 14.25 Helló, Anyu! (am. vígjátéksorozat, 3.), 14.50 A mélység birodalma (amerikai sor.), 15.35 Paula és Paulina (mexikói sorozat), 16.20 Szeretni bolondu- lásig (mexikói sor.), 16.40 Joker, 16.45 Terra Nostra (brazil sorozat, 11.), 17.35 Joker, 17.40 Maria (mexikói sorozat), 18.30 Híradó 19.25 Fókusz_______ 19.55 Barátok közt (maavar sorozat) 20.25 Vészhelyzet (sor.) 21.15 Támad a Mars! (am. sci-fi víai.) 23.00 Híradó_____ 23.15 Éfzelmek vihará- ban (francia film) 0.35 Fókusz (ismétlés) 1.00 Divatklip TV2 5.50 Jó reggelt, Magyarországi, 9.00 Jen- ny (amerikai vígjátéksorozat), 9.25 Hurrá, utazunk!, 9.50 Közvetlen ajánlat, 10.40 Reggeli gondolatok, 10.45 Magyar történelmi arc- képcsarnok, 10.50 Ablak Európára, 11.20 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat), 12.10 ízig-vérig modern Millie (amerikai musical), 14.35 Herkules (amerikai fantáziasorozat), 15.30 Szelek szárnyán (kanadai családi sorozat), 16.25 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 17.10 Ramóna (mexikói sorozat), 18.00 Maria Isabel (mexikói sorozat), 18.30 Tények, 19.00 Most vagy soha! - Multimilliomos 19.45 Gyerekszáj 20.00 Vad angyal (sor.) 20.30 Walker, a texasi kopó (am. sor.) 21.25 A bilincs szorításában (amerikai hor- ror) ________ 23 .00 Jó estét, Magyarországi______ 23 .50 Szemet szemért (amerikai film) 1.50 Hálóvilág_____ 2. 50 Vers éjfél után m2 8.30 Gyermek festők, 9.00 Az MTV archívumából, 11.05 Volt egyszer egy Tévépresszó, 12.05 Szerelmek Saint- Tropez-ban (1.), 13.00 Híradó délben, 14.00 Évgyűrűk, 14.20 Ablak, 15.20 Musica Historica, 15.30 A kölcsönkapott Föld, 16.00 Iskola utca- Tanodú, 17.30 Fogadóóra, 18.00 TS - röplabdamérkőzés, 19.50 Esti mese 20.00 Viláahíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 Belső küzdelem- Virginia Woolf portréja ______ 21 .40 Ha a falak beszélni tudnának (amerikai film) 23.15 Záróra_______ 0. 15 Az álom én vagyok (Zelki János műsora)______ 1. 50 Éjszakai választék HBO 7.00 Babar, 7.30 Lost in Space, 9.40 A varázsige: I Lőve You, 11.^0 Rekviem egy nyomozóért, 13.05 Latin vér, 14.40 Állati nyomozás, 16.10 Dennis Rodman.a Féreg, 17.40 Mátrix, 20.00 Okos tojás, 21.30 Caria új élete, 23.35 A sötétség harcosa, 1.05 Mimic - A Júdás faj Magyar ATV 18.00 Nap-nyugta/Hír- adó, 19.30 Nyitott száj, 20.20 Európa-klub, 20.35 Jancsiszög, 21.30 Látók, szóljatok!, 22.00 Híradó/Lapszemle, 22.40 Színházi látcső, 23.10 Premier plán A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. DUNA TV 5.30 Indul a nap, 8.40 Millenniumi krónika, 9.10 Ami igaz, az igaz, 9.25 Négy évszak a Kárpátokban, 10.00 A Pál utcai fiúk (magyar film), 11.50 Híradó. 12.00 Pénzpiaci hírek, 12.15 Elfeledett tájakon, 12.45 Duna-táj, 13.10 A gyűrűsfóka (finn sorozat), 13.15 A dzsungel könyve (sor.), 13.40 Teleenciklopédia, 13.55 Mozgókép, 14.25 Szóról szóra magyarul, 14.55 Sziget, 16.00 Kalendárium, 18.25 Mesefilm 19.00 Génkörkép 19.50 Poirot történetei (bűnügyi sorozat) 20.45 Grieg: Peer Gynt -szvit _______ 21 .30 Céllövölde (maavar film)______ 23 .00 Pege Aladár jubile- umi koncertje 0.10 Ezredforduló 0.15 Híradó. Vers SPEKTRUM 17.00 Szigetországi útirajzok, 17.35 Vigyázat, autótolvajok!, 18.20 Stockholm a környezet- védelem jegyében, 18.35 Afrika, 19.45 Mindig magasabbra, 20.45 Édes utazások, 21.20 Otthon, édes otthon, 21.55 Delfinek, 23.00 Élet a messzi Északon, 23.30 Állatenciklopédia, 0.00 Húszévesen..., 1.00 Perújrafelvétel N. GEOGRAPHIC 17.00 Kincskeresők, 18.00 Tengeri csoda, 19.00 Vadon élő családok, 19.30 Az Amazonas lelke, 20.00 Elefánthét, 21.00 Ausztrália felfedezése, 3., 22.00 Glória halála, 23.00 Túlélők, O. 00 Láthatatlan... ___________EUROSPORT___________ 8. 30 Párizs-Dakar rali (ismétlés), 9.00 Ausztrál nyílt teniszbajnokság, 19.30 Nemzetközi labdarúgótorna, Törökország - Pogon Szczecin-FC Schalke 04 (élő közvetítés), 21.30 Ausztrál nyílt teniszbajnokság, 22.30 Párizs-Dakar rali, 23.15 Nemzetközi labdarúgótorna, Törökország (ismétlés), 0.45 Párizs-Dakar rali (ismétlés), 1.15 Hírek KAPÓS TV 08.00 Képes Recept 08.30 Képújság | 13.00 Bence show: Moór András 13.30 | Képújság 18.50 Millenniumi Varázslat 7. j rész 18.55 Meskete 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Géniusz 20.00 Fórum 20.30 Halálzóna - amerikai film 22.10 Éjszakai műsor: Kapós fi Tv Híradó, Kapós Sport MARCALI TV 10.00 Marcali Híradó - ismétlés 19.00 Sporthíradó 19.30 Marcali Híradó - ismétlés KAPÓS RÁDIÓ Fogható a 99,9 MHz-en 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! Schweigert Andrással. 9.35 Kávészünet - munkahelyi kívánságok 10.00-14.00 Ked- decskén Király Erikával és Szabó Máriával, ínyenc, sok zene, állati, sötét ügyek, BBC, tőzsde, KaposSport 10.15-10.45 Ideál - életmód magazin 13.00-13.10 Napló - hírösszefoglaló 14.00-18.00 Színes hírek, játékok, tőzsde Látó Judittal 18.00-23.00 Esti magazin 18.00-19.00 Kívánságműsor, BBC, KaposSport 23.00 Esthajnalcsillag SOMOGY RÁDIÓ Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban 9.05 Száz éves Nobel-díj 11.05 Bogdán Szeverina műsora 12.00 Kívánságműsor délben 12.20 Gyros játék 13.00 Krónika 13.15 Útinform 14.10 Nem vagyunk 1for- mák - Vendég: Rákhely Béla 15.20 Üst Autóvillamosság játéka 16.05 Zenei újdonságok Kéry Jenővel 16.15 Útinform 16.20 Snack bár játék 16.40 Gyros játék 17.00-19.00 Élő kívánságműsor - Telefon: 510-884 17.20 Magyaros Ételbár játék 19.00 Krónika, a Somogy Rádió hírösszefoglalója 19.30 Mese 20.05 Slágerexpressz 21.05 Slágermúzeum 23.00 Krónika ismétlés PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - informáci-1 ós magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 | Na materínjem jeziku 20.30 Na matern- jem jeziku FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE