Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-30 / 304. szám
2000. december 31. ★ KÖZELRŐL * Üdülőkben hédereznek A rendőrök azokat nevezik héderezőknek, akik bevackollak magukat egy feltört nyaralóba és onnan portyáznak bűnözni. Az ünnepek alatt 10-15 feltört üdülőépületre bukkantak a rend őrei ígérik szilveszterkor éberebbek lesznek. A bűnözők egyik iránytűje a meteorológia. Jól jött nekik az enyhe hosszú ősz, mert bizony jól tudták, hogy a balatoni nyaraló tulajdonosok még le-lejárnak. A következtetés: tehát nem vitték haza az értékesebb műszaki cikkeket és a hűtőkben is lehet élelmiszert találni. Horváth Gyula a fo- nyódi rendőrkapitányság őrnagya azt mondta: meggyőződésük, hogy ezek az üdülőfosztogatók nem helybéliek. Más megyéből járnak ide. Nekik ilyenkor kezdődik a szezon. Mármint a bűnözői. Kétféle csoportra lehet osztani a tóparti ilyenkor elhagyatott hatalmas villanegyedek garázdálkodóit. Van aki melegedő helyet és élelmiszert keres, s olyan aki az eladható dolgok kipakolására specializálta magát. Az elmúlt hetekben barbár esetekkel is találkoztak a rendőrök: volt olyan villa, ahol még a konnektorokat és a csillárokat is kirángatták a falból, mennyezetből. A boltokat, vendéglőket sem kímélték, Hosszú a kifosztott üzletek listája és Holládtól Boglárig terjed. Az imremajorit két héten belül kétszer is megdézsmálták. A fonyódi fogdában egyébként senki sem szilveszterezik. Persze ennek nem az az oka, hogy mindenki újévi jófiú fogadalomra készül. Átszállították a lakókat Marcaliba, így több fonyódi rendőr tud a dél-balatoni körzet biztonságára ügyelni. El kellene hát kerülni ezt a tájat, mert lebukás lesz a vége. Az üdülők reményei szerint mielőbb. Galdonyi A barcsi Nyáríék lassan átírhatják a szólást, náluk az aranytojást nem tyúk, hanem a strucctojja. A strucc - tudni való - jóval nagyobbat tojik. Három éve fektették az Afrikában honos szárnyasokba vagyonuk egy részét, és ma már nyugodtan nézhetik, ahogy versenyt fial a pénzük és sturccaik. Jelenleg 17 struccot nevelnek, de volt már itt ötven is. Keltetőt vettek, már saját nevelésű csibéik is vannak, valóságos struccfarmmá vált az egykori sertéstelep.- Három éve olvastuk, hogy Európában kelendő a strucchús. Felkerestünk néhány hazai tenyésztőt és belevágtunk - mondja Nyári István. - Semmit sem tudtunk a tartásukról, a magunk bőrén kellett róla mindent megtanulnunk. Kikísérleteztük a megfelelő takarmányt, a jó kerítést. Sok munkánkba került, de ma már azt mondhatom: megérte. Nyáriék eddig 2,5 millió forintot költöttek a strucc- farmra. Ezt a pénzt azóta vissza is hozták az állatok. Ma már ott tartanak, hogy a farm önfenntartó. Az igazi üzletre pedig másfél év múltán számítanak, amikor már száz állatot tudnak majd leadni. Ez húszmilliós bevételt jelent majd nekik.- A strucc húsa finom, szagtalan, koleszterinmentes - és nagyon drága. Jó pénz van a bőrében és a tollában is, sőt még az üres tojáshéjnak is szép ára van - mondja a struccfarmer. - Ezer forintért veszik meg tőlem darabját a kifújt tojásnak. Szuvenírt készítenek belőle a turistáknak. Igazán nagy üzlet azonban akkor lesz majd a strucctartás, ha végre beindulhat Pusztavacson az első hazai vágóhíd. Itt dolgoznák fel a teljes magyar struccállo- mányt, amely utána skandináv piacra kerül. N. L. híd alatt megyei feladat lenne. Ám ha megfagyna egy szerencsétlen ember az utcán - mint ahogy erre a korábbi teleken volt példa több is Siófokon - az mindenképpen a város gondja lenne. S hogy mi lesz a környező településekről az évvégére Siófokra érkezettekkel ? Legfeljebb a híd alatt szilvesztereznek... Fónai Hajléktalanünnep a Telt házzal üzemel a Márpedig nem fokon is van elég. A hó eleji nyitás óta a siófoki hajléktalan- szálló. Úgy tudjuk, kisebbfajta szócsata keletkezett amiatt a napokban, mert több, a télre fedél nélkül maradt személy is a városba érkezett más, Balaton-parti településekről. Reklamálták: ők miért nem kapnak helyet az éjszakai krí- zismenhelyen ? kaphatnak és nem csak azért, mert minden ágy foglalt az egykori óvodából átalakított szállón. Csak siófoki hajléktalannak biztosít elhelyezést a működtető családsegítő központ, közülük is elsősorban azoknak, akik egész évben együttműködnek a szervezettel. Hajléktalanból Siólegelesettebbeknek nyújt fedelet márciusig a menhely. Azt semmiképpen sem kívánják vállalni, hogy az ország minden tájékáról ide érkezők számára is biztosítsák ezt a lehetőséget. A siófoki ön- kormányzat önként vállalt feladatként működteti telente a hajléktalanok éjjeli szállását. Amúgy ez Aktív somogyi képviselők Más megyék országgyűlési képviselőihez viszonyítva is figyelemre méltóan aktív munkát végeztek 2000-ben a somogyi országgyűlési képviselők. Tették ezt függetlenül attól, hogy kormánypártokat, avagy az ellenzéket erősítik. De mit is mutatnak a számok. A legtöbbet beszélő (mármint felszólaló) országgyűlési képviselő Francz Rezső (MSZP), őt dr. Lamperth Mónika (MSZP) követi. A képzeletbeli dobogón helyet kapott Herényi Károly (MDF). A legtöbb önálló indítványt, 21-et dr. Lamperth Mónika neve mellé jegyezték. Dr. Mátrai Márta (Fidesz-MPP) 17, Francz Rezső 13 önálló beadvánnyal zárta az évet. A nem önálló indítványok sorában 142-vel dr. Házas József (MSZP) áll az élen, őt 79- el dr. Lamperth Mónika, 63-al pedig Szászfalvi László (MDF) követi. Az idén minden somogyi országgyűlési képviselő felszólalt a parlamentben. A So- mogyból választott törvényhozók valamennyien tagjai parlamenti bizottságnak. A legtöbben Szászfalvi László képviseli a választópolgárokat. A SOMOGYI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK A T. HÁZBAN Indítványok Felszólalás önálló nem önálló Barkóczy Getlért (FKGP) 11 1 23 Francz Rezső (MSZP) 13 16 81 Dr. Házas József (MSZP) 3 142 19 Herényi Károly (MDF) 12 50 74 Dr. Lampert Mónika (MSZP) 21 79 77 Dr. Mátrai Márta (Fidesz) 17 12 50 Dr. Suchman Tamás (MSZP) 10 31 10 Dr. Szabó József Andor (Fidesz) 5 11 18 Szászfalvi László (MDF) 2 63 24 Szita Károly (Fidesz) 3 3 8 Egy visszaszorított probléma a T. Házban A Parlamenttől nem idegen a nyelvőrködés, de a nyelvtörés sem. Egy somogyi kötődésű példa jól bizonyítja ezt. Szeptember végén tárgyalta a T. Ház A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai programot. A vitában felszólalt dr. Lamperth Mónika kaposvári MSZP-s országgyűlési képviselő is, és módosító javaslatot terjesztett elő. Javaslatát ezzel indokolta: „A kábítószer-probléma visszaszorítása egy teljesen lehetetlen név, ugyanis a magyar nyelvben a problémát nem szükséges vagy nem leli nev Ifi hetséges visszaszorítani. A magyar nyelv szabályai szerint a problémát megoldani szoktuk, visszaszorítani meg egészen mást szoktunk. Az én meggyőződésem szerint a kábítószerprobléma visszaszorítása egy teljesen magyartalan elnevezés. Ha már a magyar parlament tárgyal és elfogad egy koncepciót, aminek nagyon nemes és jó a célkitűzése, akkor az a kérésem, hogy tiszteljük meg a magyar nyelvet azzal, hogy nem tekerjük ki, nem fordítjuk ki, nem erőszakoljuk meg, hanem adunk egy olyan nevet ennek a koncepciónak, ami megfelel a magyar nyelv szabályainak”. Az okfejtés világos és elfogadható. Mármint a laikus számára. A képviselők zöme viszont nemet mondott a javaslatra. A szavazás eredménye, amely november 28-án zajlott le, a következő: 98 igen, 189 nem és egy tartózkodás. Vagyis a T. Ház elutasította a probléma visszaszorításának ellenzését. Maradt tehát az eredeti szöveg. Azt azonban nem lehet tudni, hogy politikai vagy nyelvi kérdésben foglalt állást ebben az esetben a ház. I 1 I I Ezredfordító A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke felkérte a pártokat és társadalmi szervezeteket, hogy fordítsák meg az ezredet december 31-én éjfélkor. Azt is közölte, hogy a Somogyért Egyesület elhatározta: január 1-jén új évezredet kezd, de a régi designét használja. A szervezet tagsága ezen a napon álmos szemekkel szemléli majd a régi emblémát. Pécsi szilveszter Kaposváron Megállapodást kötött dr. Toller László pécsi és Szita Károly kaposvári polgármester, hogy a két város a régióközpontban köszönti az új évezredet. Ennek megfelelően a pécsiek is a kaposvári tűzijátékot nézik majd a Mecsek tetejéről. A megállapodás aláírásakor a két polgármester egymásra mosolygott és mindegyik elismerte a másikat. Következetes képviselők Lamperth Mónika MSZP-s kaposvári országgyűlési képviselő tegnap sajtótájékoztatóján bejelentette: táviratban köszöntötte az új évezredet és dr. Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselőt az új évezred közeledte alkalmából. Egyúttal azt is közölte a szép számú sajtó egyetlen képviselőjével, hogy ezentúl nem tart mindennap sajtótájékoztatót. Mátrai Márta az üdvözlő táviratot egyetlen következetes mosollyal nyugtázta, amit sokan félreértettek. Hűség A somogyi falugazdászok táviratban közölték a megyei földművelésügyi hivatallal, hogy a sajtójelentésekkel ellentétben nem mondanak fel a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumnak. Továbbra is ezt az államigazgatási szervezetet tekintik felettesüknek és természetesen ragaszkodnak dr. Torgyán Józsefhez. Ragaszkodásuk jeléül egy nap társadalmi munkát ajánlanak fel a tereprendezéshez a Torgyán-villa építésénél. Torgyán József a kaposvári világpiacon: Ez nem narancs? Vagyonrészek Barkóczy Gellért kisgazdapárti országgyűlési képviselő megvizsgálta Kis-Bóli Tibor vagyonrészeit és diplomáját. Megállapította, hogy szerinte minden rendben. Kis- Bóli Tibor hálája jeléül elismerte, hogy Barkóczy Gellért vadkárt szenvedett, és nem vonja kétségbe annak mértékét. Új Dzsámi Kaposváron A kaposvári megyei jogú város közgyűlésének döntését közölve Szita Károly polgármester kijelentette: nem fogadják el a Pécs által felajánlott Dzsámit, nem telepítik azt át Kaposvárra, helyette - területfejlesztési támogatással - újat építenek a Sétatéren. A kivitelezőt pályázat útján keresik meg. Hullámfürdő Barcson Barcson a strand területén még májusban lerakták az alapjait az új hullámfürdőnek. A tervek szerint a jövő tavaszra kellett volna elkészülni a létesítménynek, s a Dráva adta volna a hullámokat. A számításba hiba csúszott és a Somogy Mega 2000 elnevezésű beruházó a hullámok között elveszítette a határidőt és az alapkövet. Rablót keresnek Ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya. A Balaton-parti polgármesterek tettek feljelentést, hogy alacsony a tó vízszintje és az a gyanújuk, hogy valaki ellopta a hiányzó vizet. Meg nem erősített információink szerint a szálak egészen Kecelig vezetnek, de a pétisó nem hiányzik. így aztán a tettes egyelőre ismeretlen. Bár volt tanú, aki azt állította, hogy mindez a Napnak köszönhető, a rendőrök viszont határozottan állítják, a Napot nem lehet lecsukni. Francz Rezső iskolája Francz Rezső barcsi MSZP-s országgyűlési képviselő felvételét kérte arra a tanfolyamra, amelyet a kisgazdapárt indított Csokonyavisontán, ahol - Torgyán József szavaival élve - olyan ismeretekhez lehetett jutni, amelyekre a háború óta vár a magyar parasztság. A tanfolyam elvégzésével Francz Rezső azt szeretné meg. nogy melyek azok az ismeretek, amelyekre 50 éven át hiába várt a parasztság. Értesülésünk szerint nem biztos, hogy sikerül ez neki, mert lehet, hogy nem felel meg a felvételin (párt) állása. Tagdíj Nagy riadalmat keltett a kisgazdapárt soraiban, hogy az alapszervezethez való tartozáshoz nem elégséges a Torgyán hűségeskű, ezentúl tagdíjat is fizetni kell. Az új kampány során ugyanis ebből a pénzből bérelt autóbusszal utazhatnak a nagygyűlések színhelyére. A hír kapcsán a megye könyvesboltjaiban megélénkült a forgalom. A megszokottnál sokkal jobban fogytak az értelmező kéziszótárak. A vásárlók azt keresték benne, hogy mi az a tagdíj. Szabó János jelszava: Keménye, férfiasán, emberségesen! a §te®§ »sä# 3 •!