Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-01 / 281. szám
2000. December 1., Péntek Somogyi Hírlap - 5. oldal K A P 0 S V Á R Támogatás a színháznak A Csiky Gergely Színház ügyvezető igazgatója kérelmet nyújtott be a közgyűléshez 16 millió forint visz- szatérítendő támogatásért, valamint 8,5 milliót igényelt a jövő évi költségvetési támogatás terhére. Emellett kérték a rendelkezésre álló önkormányzati segítség kifizetését. Ez mintegy 3,5 millió forint. A városatyák úgy foglaltak állást: ha egy éven belül nem utalják vissza a 16 millió forintot, akkor ezzel az összeggel csökkentik a jövő évi támogatást. Azért kérték a pénzt, mert az idén előre nem tervezhető, ugyanakkor jelentős kiadásaik keletkeztek. A gépkocsi javítások 2,7 millió, a szolgálati lakások felújítása 1,5 millió, míg az ORTT pályázati díjak 500 ezer forintba kerültek. Színpadtechnikai berendezéseket is vásároltak 5 millió forint értékben. A saját bevételek nagy része viszont csak a hónap végén érkezik meg számlájukra. ______■ M egalakult a fiatalok tanácsa Megalakult tegnap a Test- . vérvárosi Fiatalok Tanácsa a Munkácsy, a Táncsics és a tanítóképző gimnáziumának közreműködésével. A társulás gondolata dr. Ozsváth Ferenc, alpolgármester nevéhez fűződik. Az alpolgármester júliusban járt Franciaországi testvérvárosunkban, Saint-Sebastien sur Loire- ban: ott született meg az elképzelés. Dr. Ozsváth Ferenc elmondta: szeretnék, ha a kapcsolatok a fiatalokra is kiterjednének, hiszen Kaposvár jó pár külföldi várossal alakított ki testvér- városi kapcsolatot, melynek az ifjúság is részese.- A tanácsot azért alakítottuk meg, hogy tagjai megismerjék az európai intézményrendszert, és elősegítse az euroatlanti integrációt. A szervezetbe csak azok kerülhetnek be, akik az angol vagy a német nyelvet társalgási szinten beszélik, jól tanulnak és tanáraik ajánlásával is rendelkeznek. Ez azért fontos, mert mire elvégzik az egyetemet vagy főiskolát, addigra Magyarország minden bizonnyal az unió tagja lesz, az integrációban pedig ezeknek a fiataloknak komoly szerep jut. Megállapodtak tegnap arról is, hogy évente négyszer üléseznek, legközelebb a tavaszi fesztiválon. A tanács elnöke egy évig dr. Ozsváth Ferenc lesz, az ügyvezető alelnöki teendőket pedig Horváth Gyuláné, a tanítóképző főiskolai kar tanára vállalta. Tavasszal Kaposvárra várják francia testvérvárosunk polgár- mesterét is, aki találkozni szeretne a fiatalokkal. A legfelkészültebbeknek pedig megmutatja majd Brüsszelben az Európai Parlamentet. Az alpolgármester kijelentette: egy évet várnak a szervezetté alakulásra. Ez az időszak bebizonyít- hatja a tanács életképességét.sz. k. A legfelkészültebb fiatalok az Európa Parlamentbe is eljutnak majd fotó, török anett Kaposkábel: új műsor, új ár Az új év új műsorszerkezetet, új csatomakiosztást és új előfizetési díjakat hoz a Kaposkábel Kft-nél. Ezt dr. Orosz László ügyvezető igazgató mondta a Somogyi Hírlapnak. Jövőre újabb magyar nyelvű műsorokat láthatnak a Kaposkábel kft szolgáltatásait igénybe vevők. A Viasat 3 és a SatElit sokak kívánságát igyekszik kielégíteni szórakoztató műsorkínálatával. A ka- posváriak „kikövetelték” az osztrák ORF1 műsorának a rendszerbe állítását. Dr. Orosz László, a Kaposkábel Kft ügyvezető igazgatója elmondta: a korábban már beharangozott internet szolgáltatás 3 csatorna helyét igényli, ezért műszaki okokból le kell mondani a Deutsche Welle és a Viva 2 kínálatáról, 4 műsort pedig áthelyeznek a felső csatornákra. A szolgáltatás minőségének javítását szolgálja az is, hogy egy negyedévnyi műszaki átalakítás során áttelepítik az alapcsomag műsorait. Az új csatornák beállításának az időpontjáról majd értesítik az előfizetőket. Az ügyvezető szerint ezek a változtatások már a 2002-re tervezett Set-top rendszer bevezetését szolgálják. Ennek a dekódoló rendszernek a telepítésével egyénileg lehet majd előfizetni a jelenlegi programcsomag tartalmától eltérő műsorokra. A jövő évet előre jelző költség- számítások szerint elsősorban a dollár árfolyamának jelentős emelkedése miatt erőteljesen növekszik a műsortulajdonosoknak fizetendő térítés. Minden műsor után kell fizetni szerzői jogdíjat, s az infláció sem hagyta érintetlenül a szolgáltatást. A társaság szakértői arra törekszenek, hogy a januártól esedékes díjak tükrözzék a ráfordításokat, de ha lehet, a költségnövekedés alatt maradjanak. A Kaposkábel Kft azt javasolja majd a kaposvári közgyűlésnek, hogy a csillagpontos alapcsomag díja havonta 300 forint legyen. Ebben ugyanis a testület dönt. A tervek szerint január 1-jétől az emelt csomagért havonta 1570, az extráért pedig 2450 forintot kell fizetni. A HBO mozicsatorna, amely csak az alapprogramhoz nem rendelhető, 2400 forintba kerül. l. j. A CSILLAGPONTOS SZOLGALTATAS DIJAI 2001. JANUAR 1-JETOL Alap program Emelt program Extra program HBO mozi 300 Ft/hó 1560 Ft/hó 2450 Ft/hó 2400 Ft/hó Információt ad a civil ház A kaposvári civil ház szerződését 2001. február 28-ig hosszabbította meg a Miniszterelnöki Hivatal. A dél-dunántúli regionális nonprofit szolgáltató központ nemrégiben ünnepelte egyéves fennállását. Kérdésünk nyomán dr. Ureczky József programfelelős összegezte az eddig történteket. Elvi döntést hozott a hivatal arról, hogy további két évig támogatják a házak működését - tudtuk meg -, de ez csak a központi költségvetés elfogadása után lesz konkrét. A kormány kevesebb pénzt szán erre a célra, mert szeretnék, ha a házak maguk szereznének forrásokat a helyi ön- kormányzatok és a civil szervezetek közreműködésével.- A megyeszékhelytől kaptuk a helyiségeket, a fenntartási költségeket is a város állja. Ennél többet már nem kérhetünk - mond- ta*dr. Ureczky József. - Négyszáz civil szervezettel alakítottunk ki rendszeres kapcsolatot, valamennyien regisztráltatták magukat nálunk. Ezernél is többet kerestünk meg, de visszajelzést alig a felétől kaptunk. Lehetőségeinkhez mérten ingyenes jogi és pénzügyi tanácsokkal szolgálunk, de egyelőre ott tartunk, hogy nekik van szükségük ránk, és nem fordítva. A civil házakról most készül egy jelentés, ebben független szakértők értékelik az önkormányzatok és a civilek közötti együttműködést. Kiadványokat is készítenek, s híreket továbbítanak az országos civil-hír- hálóra. Több rendezvényt is tartottak az idén, s képviseltették magukat országos kiállításon és konferenciákon. Siófokon szerveztek nonprofit képzést, ehhez hasonló lesz Csurgón is ebben a hónapban. A napokban tanácskozásra hívták a szervezeteket, ott fölvetődött: szükségük lenne a civileknek országos szintű képviseletre. A probléma „csak” az, hogy ezügyben nem egységesek: még nem sikerült eldönteni, hogy ki tudná képviselni az érdekeiket a kormányzattal folytatandó tárgyalásokon. Gondolkodnak egy minimumprogramról is, amellyel minden érintett egyetértene, s ennek a segítségével egységesen felléphetnének. SZ. K. A város tiltakozik az égető ellen A töröcskeiek két évvel ezelőtt háborodtak fel a hulladék égetővel kapcsolatban, amikor a megyei kórház egy környezetvédelmi társasággal kötött üzemeltetési szerződést. Információink szerint rekonstrukciót hajtottak végre azért, hogy nagyobb kapacitással üzemelhessen a létesítmény. Dr. Fazekas Sándorné, műszaki igazgató a Somogyi Hírlapnak elmondta: a '80-as évek végétől üzemel a városrészben a veszélyes hulladék megsemmisítő. Engedéllyel is rendelkezett a kórház, de a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség megállapította: előfordultak határérték túllépések. Megtudtuk: olyan engedélyt adtak tó, amelyik feljogosítana az egész délDunántúlon termelődő kórházi veszélyes hulladék elégetésére. A felügyelőség csak úgy engedélyezte a tevékenységet, ha különböző feltételeknek megfelel a létesítmény, hiszen az égetés során káros anyagokat bocsátanak ki a légtérbe. Szita Károly polgármester a lakosság nevében megfellebbezte a határozatot, ám a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség csupán kiegészítette a leírtakat, visz- sza nem vonta. Bíróságon is megtámadták a határozatot, de a pert első fokon elvesztett? a megye- székhely, a legfelsőbb bíróság pedig még nem döntött.- November 15-én a környezetvédelmi felügyelőség kiadta a végleges engedélyt - hangsúlyozta dr. Fazekas Sándorné. - Ehhez el kellett végezni egy 25 tonnás próbaégetést is. A beleegyezés azt jelenti, hogy évente 400 tonna veszélyes kórházi hulladékot égethetnek el Töröcskén, ez pedig már a régió igényeit is kielégítheti. A polgár- mester ismételten fellebbezett, de továbbra sem látunk garanciát arra, hogy a határértékeket folyamatosan betartják. A város minden fórumot felhasznál a tiltakozásra, hiszen ezt a regionális léte- sítményt mi nem kértük. ______■ J övőre megnyílik az arborétum Megállapodást írtak alá tegnap a Deseda melletti arborétum hasznosításáról. Az értékes területre húsz éve nem léphetett turista; ezen szeretne változtatni Kaposvár, Magyaregres, Somogyaszaló polgár- mestere, valamint a Sefag Rt, a botanikus kert kezelője. Szita Károly polgár- mester az aláírás előtti sajtótájékoztatón elmondta: szeretnék, ha a város melletti tavat nemcsak strandszezonban látogatnák a kaposváriak és az ide érkezők, hanem a másik három évszakban is. Az arborétum igazi gyöngyszem, hiszen a 26 hektáros terüle- Fajcsi János, Barkóczy István, ten 72 féle lombos fa és 38 fajta örökzöld növény található. Ahhoz, hogy az érdeklődők beléphessenek a kertbe, szükség van egy 110 méter hosszú hídra; ennek a tervét már elkészítették, a Sefag pedig elkészítteti a saját költségén. A tervek szerint jövő nyáron már sétálni lehet rajta.- A Deseda vonzóbbá tételéhez reményeink szerint hozzájárul az is, hogy nemcsak gyalog, hanem kerékpárral is körbe lehet járni,- hangsúlyozta Szita Károly. - A bozótos irtása elkezdődött, tavasszal folytatjuk a munkát. Olyan utat alakítunk tó, atnin minden évszakban közlekedhetnek a biciklisek. 1993-ban elkészült a kerékpárút a sportcsarnoktól a tóig, mellette rövidesen aszfaltozott utat építünk. A több mint 100 millió forint értékű beruházás célja, hogy a motorosok és a gépjárművezetők ezt vegyék igénybe a kerékpárút helyett. Barkóczy Istvántól, a Sefag Rt vezérigazgatójától megtudtuk: minden arborétumnak közfeladatokat kell ellátnia, ezért is támogatták a város ötletét. A hídhoz szükséges faanyag a renSzita Károly és Háttá József fotó: török anett delkezésükre áll, áprilisban vagy májusban ne- kiállnak a kivitelezésnek.- A botanikus kert kiváló helyszíne lesz a bemutató tanóráknak, s valamennyi korosztály pihenését szolgálhatja - jelentette ki a vezér- igazgató. - A kormányzati források elapadtak, ezért egyre nehezebb fenntartani a parkerdőket és az arborétumot is. Számításaink szerint 20-25 millió forint kellene ahhoz, hogy a város környéki természeti környezet régi fényében pompázzon. A faszerkezeteket folyamatosan cseréljük, sajnos, ezeket nem az időjárás teszi tönkre. Háttá József, Magyaregres első embere és Fajcsi János, Somogyaszaló polgármestere is ígérte: mindent megtesznek a természeti értékek megóvásáért. Az arborétum megnyitásához anyagi támogatást egyik településtől sem kért a város és az erdészeti társaság. Szita Károly azonban szólt az összefogás szükségességéről: e nélkül a vízminőség javítása és az érté- kek megőrzése csak álom marad. szabó kinga Városlakók kérdezték Tel: 312-144: - Mi az oka, hogy a Tallián Gyula utca északi részén nincs közvilágítás? Három hónapja nem égnek a lámpák. Csapó Sándor, a Dédász-kiren- deltség műszaki csoportvezetője: - A kivitelező a napokban elkészült a munkával, és a műszaki átadás szerdán megtörtént. A jövő hét elején már ott is működik a közvilágítás. Tel.: 413-752: - 1943-ban született férfi vagyok. 40 év és 162 nap munkaviszonyom van. Elmehetek-e nyugdíjba? Csapóné dr. Tóth Margit főosztályvezető, nyudíjbiztosítási igazgatóság: - Hatvanéves kora előtt nem mehet el nyugdíjba, annak" ellenére sem, hogy ilyen hosszú szolgálati ideje van. Hosszú szolgálati ideje miatt az előrehozott nyugdíjazással is csak akkor mehet majd nyugdíjba, ha betöltötte a 60. életévét, azaz 2003-ban. Tel: 430-101: - Úgy tudom, a kormány döntött a mezőgazda- sági, szövetkezeti üzletrészek kifizetéséről. Mit tehet az üzletrész tulajdonosa, ha azt a szövetkezet 2001 januárjától jogutód nélkül felszámolja? Ki kártalaníthatja a tulajdonosokat? Varga Gábor hivatalvezető-helyettes, megyei földművelésügyi hivatal: - A szövetkezeti üzletrésszel kapcsolatban a módosító törvényjavaslatot a kormány jóváhagyta. Egyelőfe csak annyit tudunk, hogy az állam bizonyos mértékig részt vállalna a külső üzletrész-tulajdonosok kifizetésében. Ha a törvény elfogadása után felkeres bennünket az olvasó, tájékoztatjuk a további részletekről, és segítünk a változások értelmezésében is. ■ Hírek ÜVEGTÁRLAT. Kovács Valéria üvegfestő alkotásaiból nyílt kiállítás a Kaposfüredi Művelődési Házban. Az évszakok és horoszkópok témában festett üvegköP teményeket, vázákat, faliképeket december 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. (kg) ■ Moziműsor 4, 6: ROBBANÁSPONT (am.) 8, 10: COOL TÚRA (szinkr. am.)-25399*. Kérdezzen: S 316-165 . Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, cí- müket, illetve telefonszámukat. ■