Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-28 / 302. szám

6. oldal - Somogyi Hírlap SOMOGY I TÁJAK 2000. December 28., Csütörtök 111 BIMM Száz lelkes hagyományőrző Több mint százan vesznek részt a ha­gyományőrzésben, a régi szokások fölele- venítésében az 1300 lakosú dél-somogyi faluban. S az önkor­mányzat is segít ne­kik, hogy öregbítsék Tarany jó hírét. Tarany Zsúfolásig megtelt a művelődési ház a falu hagyományos kárácsonyi ünne­pén. A legkedve­sebb közönségnek: a rokonoknak, is­merősöknek mutat­ták be válogatott, bensőséges műso­rukat a fiatalok és az idősebbek.- Mindenki kará­csonya az esztendő utolsó nagy ren­dezvénye; a község mindegyik kulturális csoportja szerepel ezen, az óvodások és az iskolások is. Erre mindig kíváncsi a lakosság, hiszen mindenkinek akad a szereplők között olyan, aki számára a leg­kedvesebb - mondta Somosi József polgár­Kirándulók lovas kocsin Új jelenség, hogy az egykori tájjellegű ételek elkészítésével va­lódi gasztronómiai-turisztikai kínálattá vált a szőlőhegyi kirándu­lás. A takaros présház-sorhoz lovas kocsin viszik a vendégeket s ilyenkor nem marad el a különleges buncekszőlőből készített bor és a taranyi vastagrétes megkóstolása sem. mester. - A legjobban annak örülök, hogy összetart a falu. Megmutatkozik ez abban is, hogy az utóbbi években egyre népszerűbbek az öntevékeny csoportjaink. A sajátos vend hagyományokat őrző taranyiak mindig is büszkék voltak a kör­nyék falvaitól kissé más, eltérő szokásaik­ra. Bár ma már alig akad a faluban olyan idős ember, aki értené ezt a szláv nyelvet, sok régi szokás azon­ban máig fennmaradt. A messze földön híres taranyi lakodalom csak erre a falura jel­lemző viseletét, a rig­musokat, leánykérő szokásaikat Horváth Gyuláné, a művelődési ház vezetője gyűjtötte össze; ennek alapján állították össze nagy sikerű színpadi műso­rukat a falu lelkes fia­taljai. A taranyi lako­dalmas ma népszerű a környék ünnepségein, és szép sikert arattak vele több kulturális Somosi József polgármester: Segítünk az öntevékeny csoportoknak versenyen is. Legalább százan vannak - a polgármester szerint -, akik Ta­rany hírnevét öregbítik. Ide tartozik a focicsa­pat, a hagyományőrző tánccsoport és nemrég alakult férfidalkör is. A cigány lakosság és önálló hagyományőrző zenekaruk kiveszi ré­szét a közösségi rendezvényekből. Hogy mivel segíti az önkormány­zat a lelkes hagyományőrzőket?- Minden öntevékeny csoportnak megteremtettük a működési feltéte­leket, s ezt tesszük a jövőben is - mondta Somosi József. Noha túl nagy támogatásra senki nem szá­mít, ilyen célra mindig jut a közös forintokból. A legfontosabbat, a lelkesedést és a faluért való tevékenykedést azonban nem kell szorgalmazni, mert ebben bővelkedik Ta­rany. S a polgármester szerint ez a valódi gaz- dagság, mert erre mindig számíthatnak. ■ Kiutat keresnek a fiatalok EMELTÉK A HELYI ADÓT. Nő vélték a helyi adót Segesden, de nem lesz több az önkormányzat bevétele. Iparűzési adóból idén mintegy ötmillió forint folyt be; jövőre a 0,8 százalék helyett 1,2 százalékot fizetnek a vállalkozók, de a változó szabályozás miatt az önkormányzat gyakorlatilag ugyanannyi bevételre számíthat. TÁMOGATOTT ISKOLA. A me gyei közoktatási közalapítvány 4Í 5 ezer forinttal támogatta a so- mogyszobi általános iskolát. A pénzt szakmai napok, illetve körzeti és regionális versenyek és programok megrendezéséhez kapta az intézmény, (ng) SEGÍTIK A CSALÁDOKAT. Vissza nem térítendő támogatást is ad a belegi önkormányzat a földgázt bevezettető családok­nak: háztartásonként 20 ezer fo­rintot. Csaknem száz család ke­rül be a kedvezményezettek kö­rébe, s így kétmillió forinttal se­gíti a lakosság gázberuházását. TÁNCOSOK A TALÁLKOZÓN. A Somogy Táncegyüttes adott ün­nepi műsort Lábodon az idősek napján. A község 600 nyugdíja­sának bensőséges hangulatú ta­lálkozót rendezett az önkor­mányzat. Műsort adtak az óvodá­sok, iskolások is, és szerény aján­dékkal is meglepték az időseket. IRODALMI KÖR ALAKULT. Irodalmi gyermekkor alakult Bolháson. Szabóné Stenna Beá­ta, a községi könyvtár új vezető­je fogta össze az irodalomked­velő kisdiákokat, s klubbá szer­veződve szerepelnek is a falu rendezvényein.-Először az idő­sek napján léptek fel műsorral. SIKERES CSIRKENEVELÉS. Sikeresen lezárult a csirkeprog­ram Görgetegen. A kisebbségi önkormányzat egymillió forintot nyert a Magyarországi Cigányo­kért Közalapítványtól, hogy tá­mogassa a családok megélheté­sét. A programban 55 cigánycsa­lád vett részt, s ezek 50 előnevelt csirkét és két zsák takarmányt kaptak karácsony előtt. Oldalszerkesztő: ____________ BÍRÓ MÁRIA _____________ Ri nyaszentkirály Kötelez bennünket az ezer­éves múlt, de a jövőnket a mára alapozzuk - állította Horváth József polgármes­ter. Mindennapi küzdelmet kíván, hogy megmaradjon a falu, a lakosságnak legyen megélhetése, és úgy őrizzük értékeinket, hogy érdemes legyen ide visszatérni a fia­taloknak. Szentkirálynak száz éve még más­fél ezernél több lakosa volt. Ma öre­gedő zsáktelepülés. A régen mező- gazdasági tevékenységből és az er­dőgazdaságból élő lakosságnak ma alig van munkalehetősége - pana­szolta Horváth József, a 443 lakosú falu polgármestere. S hogy mi az, ami miatt mégis érdemes a Rinya menti kis faluban lakni? A kivéti les természeü szépség, a háborítat­lan nyugalom s a rendezett környe­zet, melynek megőrzésére szíve­sen áldoz az önkormányzat és a la­kosság. Elzártságából előnyt sze­retne kovácsolni Rinyaszentkirály népe. S hogy sikerrel, azt bizonyít­ja, hogy már föl is fedezték a kis fa­lut a betelepülő külföldiek. Schneüné Daru Erika óvodave­zető szerint arra is van esély, hogy leküzdjék az évtizedek óta halmozó­dó hátrányokat. Né­hány éve már több gyer­mek születik. Nagy fi­gyelmet fordítanak rá­juk a 22 apróságot neve­lő gyermekintézmény­ben, és - mint mondta - igyekeznek megoldani a szociális nehézségekből adódó beilleszkedési gondokat. Rinyaszentkirályon ok­tatják továbbra is az alsós tanuló­kat, s jó alapokat szereznek az ösz- szevont osztályokban is; megállják a helyüket negyediktől, mikor be­kerülnek a görgetegi körzeti iskolá­ba. Újjáalakult a falu ifjúsági klub­ja is. Lelkes tagsága - tizenkilen­cen vannak - főként tanulókból és fiatal munkásokból áll. Számos ötletük van arra, hogyan kellene kiaknázni a falu értékeit; egyebek között turistacsalogató tájházat terveznek és a kirándulóút kialakítá­sát. Szabó István klub­vezető szerint a szent- királyi fiatalok egyne­gyede hagyja el a tele­pülést, mert nem talál itt megélhetést, s a ter­vek megvalósítása az utolsó lehetőség, hogy visszafordítsák ezt a fo­lyamatot. Sok minden hiányzik a mindennapi boldog­sághoz, egyebek között a kábelte­levízió, a gáz és a munkalehető­ség. A következő években talán si­kerül mindezen változtatni. ■ Gázra négy és fél millió Kutas Régi vágyuk valósul meg a kutasi- aknak, ha kiépítik a vezetékes gázrendszert a faluban. Ennek ér­dekében - a képviselő-testület döntése szerint - ha kell, egyéb teendőket is háttérbe szorítanak. Fűtéskorszerűsítés vagy temető­felújítás - a két teendő közül vá­lasztani kell, s valamelyiknek a megvalósítását bizonyosan elha­lasztja a kutasi önkormányzat, hogy elsőbbséget kapjon a gázve­zeték kiépítése. Erre Kutason már hét évvel ezelőtt tanulmánytervet is készítettek; akkor 150 millió fo­rintba került volna a teljes gáz- rendszer kiépítése. Most Beleg, Kutas, Kisbajom, Jákó és Csököly részvételével 334 millió forintba kerül a korszerű tüzelőanyagot szállító vezeték kiépítése, s erről már megállapodást kötött az öt falu a Kögáz Rt-vel.- A fejlesztésre csak 8,7 millió forintja maradt az önkormányzat­nak - mondta Horváth Imre pol­gármester. - Ebből kellene jutnia az új főzőkonyha fűtéskorszerű­sítésére és a temető ravatalozójá­nak a felújítására. Valamelyiknek el kell maradni, mert a fejlesztési pénzünknek csaknem a felét, négymillió 400 ezer forintot kell félretennünk jövőre a gázvezeték­építésre, s jutnia kell a különféle pályázatok önrészére is. Ennek ellenére bíznak abban, hogy nemcsak a gázzal gazdago­dik jövőre a falu, bár ez kap el­sőbbséget. Szeretnék úgy gyarapí­tani a pénzüket, hogy jusson a többi terv megvalósítására is. ■ Megmentik a régi parókiát Kisbajom Kisbajomért egyesület támoga­—--------------------;----------------------- tásával sikeresen pályázott a me­15 3 éve építették a Kisbajom ut- gyei területfejlesztési tanácsnál, caképét meghatározó házak kö- és a több mint kétmillió forint zött a parókiát. A református önrész mellé hárommillió forin- templom mellett áll a kis dom- tot nyertek az épület megmenté- bon, s nemcsak a falu sére. Végh Gábor pol­gármester elmondta: hamarosan kicserélik a parókia teljes tető- szerkezetét, és piros hódfarkú cseréppel fe­dik be. A belső javítá­sok és állagmegőrző munkák után a falu céljait szolgálja majd ez a régi épület. Népi papiak hasznosítását iskolát, illetve hagyo­és felújítását mindeddig nem mányőrző tábort és kismestersé- tudták megoldani. Tetőzete gek oktatóközpontjának a kiala- megroggyant, s több helyen be- kítását tervezi a parókia falai kö- ázott. Az önkormányzat és a zött az önkormányzat. _______a e gyik szép régi épüle­te, hanem a műemlék- védelmi felügyelet is számon tartja. Értéke­sek kovácsolt vasele­mei, az épületben pe­dig a téglából rakott tűzhely s az ajtók-ab- lakok különleges dí­szei. A régóta lakatlan Szobon 6:3-as győzelem SOMOGYSZOB Sikerült alpolgármestert vá­lasztani Somogyszobon. A legendás 6:3-as eredmény kisebb győzelmet jelentett, mert Hosszú Lászlót ezzel a szavazati aránnyal válasz­totta meg alpolgármesterré a képviselő-testület. Szobon már február óta hiány­zott az alpolgármester. Ez a kér­dés a régi alpolgármester halála után ugyan tíz alkalommal is na­pirendre került, a tíztagú testület egyszer sem tudott újat választa­ni. Korábban az Eller János pol­gármester által javasolt képvise­lők egyike sem kapta meg koráb­ban a szükséges szavazati több­séget, s alpolgármester hiányá­ban mulasztásos törvénysértést követett el csaknem egy éven át a falu önkormányzata. Az elutasí­tottak között szerepelt egyszer már a most megválasztott Hosszú László, s végül mégis bizalmat kapott társaitól. S ez az egyetér­tés most nemcsak az áldatlan helyzet megszüntetését jelenti, hanem valódi összefogást is, ami­re igencsak szüksége van So- mogyszobnak. Eddigi legnagyobb beruházásá­ra készül a falu: Bolhással közö­sen megépítik a két település tel­jes szennyvízcsatorna-hálózatát. Ehhez a napokban választják ki - közbeszerzési eljárás keretében - a kivitelezőt. Az óriás beruházás megkezdéséhez még ebben az év­ben szerződést is kell kötni a két önkormányzatnak, hogy a külön­féle forrásokból nyert állami tá­mogatás se vesszen el. Mindez és az ezt követő munkák, valamint a lakosság munkájának az össze­hangolása, szervezése valóban összetartást kíván a képviselő-ta­goktól is, akik a legutóbbi szava­záskor bizonyították: a közös cél és a falu érdekében képesek az együttműködésre. ____________■ M unkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére Kaposvár területére A kézbesítő' feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a Somogyi Hírlap-nak. Ezt a munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. Rosics György Kaposvár, Hársfa u. 2/a. 82/424-344 Kedvence a sárga hasú rozella Egy kis kék hullámos papa­gájjal kezdte a madártartást Horváth Csaba. Ennek már huszonöt éve; ma a Nagyatádi Galamb-, Díszmadár- és Kis­állattenyésztő Egyesület elnö­keként csaknem száz színes madár boldog tulajdonosa.- A pécsi vásárban rimánkodtam ki nagyapámtól, hogy vegyen egy pa­pagájt - emlékezett Horváth Csaba.- Akkor még nem volt hagyomá­nya Nagyatádon a díszmadártar­tásnak, nem volt kitől tanulnom. Sorra vettem a szakkönyveket, jár­tam a kiállításokat, aztán egyre több madaram lett. Nyaranta a sza­porulattal együtt akár kétszázat is nevelek. Emiatt nincs vita, a felesé­gem már így ismert meg, és a fia­mat is sikerült megfertőzni ezzel a szenvedéllyel. Mindenki azzal kezdi, amit könnyű tartani. Azután következ­nek a kényes ritkaságok, a te- nyésztés-pároztatás különleges csodái. Több heti várakozás után kenek ki az apró tojásokból a véd­telen fiókák, és kezdődik a küzde­lem a túlélésért.- A több generáción át zártan tartott, tenyésztett madarak is fel tudják nevelni a fiókájukat. Előfor­dul azonban, hogy mégis magára hagyják a kicsiket - mesélte Hor­váth Csaba. - A legemlékezetesebb az a három kis Sándor papagájfió­ka, amit nem vállalt az anyja. Ma­gammal hordtam őket szolgálatba, s bent volt a tűzoltókocsiban az odú a fiókákkal, mert egyetlen napra sem lehetett őket magukra hagyni. Két-három óránként ad­tam nekik a főtt tojást, lágy baba­piskótát. Mind a három felnőtt, és szelíd, kezes madár lett. Szabadtéri és enyhén fűtött ma­dárházakban telelnek most a papa­gájok. Ezeknek 17-féle fajából csak­nem száz példányt tart Horváth Csaba. Hazatérve első útja hozzá­juk vezet; naponta két-három órát szán a gondozásukra, a nagyobb takarítás pedig eltart két napig. Mindig van kedvence, valami különleges ritkaság is. Most az Adelaide pennant meg a kék pen­nant a legkedvesebb és az a sárga hasú rozella, amivel Szom­bathelyen első díjat nyert. A szaporulatból jut az új be­szerzésekre és a kellékekre, mindenféle magvakra is. Horváth Csaba 1962-ben született Nagyatá­don. A foglalkozása: tűzoltó, a szabadidejé­ben pedig papagájokat tenyészt. A Nagyatádi Galamb-, Díszmadár- és Kisállattenyésztö Egyesület elnöke. Nős, a fia 17 éves, és ugyancsak papagájtenyésztö.- Negyed- millió forint­ba is beleke­rül egy pél­dány, és en­gedély kell a Hogy mi hiányzik még a gyűjte- tartásához is - mondta a tenyésztő, ményből? A papagájtenyésztők ál- - Nagyon sok madarat kell még föl­ma, az ara papagáj. nevelnem, hogy jusson erre is. ■

Next

/
Thumbnails
Contents