Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-21 / 298. szám
Somogyi Hírlap 2000. December 21., Csütörtök Nagyatádi T ükör 7. OLDAL Tűzoltóvizsga angolból Az angol és a német is segíthet a nagyatádi tűzoltóknak; a napokban fejezték be az intenzív nyelvtanfolyamot. A Belügyminisztériumtól kaptak lehetőséget az uniós felzárkóztatás és szakemberképzés támogatására, s ennek folytán pályázhattak a nyelvtanulási lehetőségre. A nagyatádiak két nyelvet is akartak tanulni, s februárban a tűzoltóparancsnokság negyven dolgozója közül 12 kezdte meg az intenzív angolt, tíz pedig a német nyelv tanulását. A nagykanizsai Novoschool nyelvstúdió 240 órás tanfolyama most ért véget, és valamennyien sikeres vizsgát tettek a szakmai ismeretekkel bővített idegen nyelvi ismeretekből - tudtuk meg Szabó Vilmos tűzoltóparancsnoktól. A frissen szerzett tudást nemcsak a napi gyakorlatban, a mentés és veszélyhelyzetek idején alkalmazhatják, hanem a külföldi szakmai kapcsolatok ápolásában is. A nagyatádiak ugyanis széles baráti és szakmai együttműködést alakítottak ki az osztrák és a német tűzoltókkal, és több meghívásnak is eleget kell tenniük. Már készülnek a nyári tűzoltó-világtalálkozóra is, amit jövőre az osztrák határnál tartanak. ■ Csomagok a rászorulóknak Harminc lelkes tagja van a két éve alakult Nagyatádi Roma Lányok, Asszonyok Egyesületének. Horváth Ferencné, az egyesület elnöke elmondta: fő tevékenységük a cigány lakosság segítése közösségi programokkal, kedvezményes vásárlásokkal és rendszeres ruhaadományokkal. Mindehhez sok támogatást ad a Vöröskereszt és a város szociális gondozási központja is. Bár az idén kevesebb idő jutott a rendezvényekre, nem marad el a karácsonyi ajándékozás: nemcsak a gyerekelúiek, hanem a nyugdíjasok számára is készítettek csomagot. Ebbe a felnőtteknek az ünnepi sütés-főzés kellékeit rakták, a gyerekek több száz forint értékű édességet kaptak. Horváth Ferencné elmondta: az egyesület a havi 200 forintos tagdíjakból gazdálkodik, s pályázaton is nyertek tízezer forintot. Ebből jutott a több mint 30 aján- dékcsomagra is. _____________■ F ényfüzér a belvárosban Apró égőket raktak a fákra a Hunyadi és a Bajcsy-Zsilinszky utca elején is fotó: bíró A városgondnokság gondoskodott ezúttal is Nagyatádnak az ünnepi feldíszítésről, és minden eddiginél látványosabban felékesítették üzleteiket a vájos kereskedői is. Jóval több helyen látni karácsonyi dísz- világítást is, mint tavaly; fényfüzéreket raktak föl a Hunyadi utca elejére, a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződés felőli végén, a sportcsarnok környékén két gesztenyefára és a munkaügyi hivatalnál is. Kis lámpák sorai világítanak a Kossuth utca fáin, a szakképző iskola és a garzonház közelében, a polgármesteri hivatal előtti kis fenyőfán is. Egyszínű izzókat, valamint óriás díszeket kapott a Széchenyi téren a mindenki karácsonyfája. Zöldi Aranka, a városgondnokság vezetője elmondta, hogy a piac felé vezető sétány megújult kandeláberein a színes égők helyett piros növényi termésből, szalagokból és fagyöngyből készítettek karácsonyi díszítést, ezeket a város fáiról gyűjtötték össze. A kivételesen enyhe időjárásnak köszönhetően bozótot irtottak a tízemeletes házak mögött a kis focipálya környékén, a kiserdei út melletti vízfolyásnál és a malomárok keleti oldalán. A városból kikerült, egész évben összegyűjtött faanyaggal pedig a rászorultakat segítik, és kérésükre a kedvezményes árú felvágott tűzifát haza is szállítják,___________ __■ P alkók a betűk birodalmában Játékos vetélkedőt is tartottak a nagyobb tanulóknak a Babay iskolában FOTÓ: GYÖRGYFALVI ZITA Rendhagyó módon ünnepelt a Babay általános iskola. Ezúttal nem a névadó íróra és műveire emlékeztek, hanem játékos formában az író leányának, Babay Bernadettnek az alkotásaiból állították össze az egész napos gyermekprogramot. Mesevárossá alakult egy napra a Babay iskola, s élő történetekké, regényes helyszínekké változtak a tantermek, a folyosók, ahol a kisdiákok megannyi kis Palkóként bebarangolhatták a Babay Bernadett által megálmodott Betűbirodalmat. Volt lehetőség azonban kézműves-foglalkozásokra, táncházra és Gyermek sportolók központja A 15 éves Babay József Általános Iskolában 16 tanuló- csoportba 372 diák jár. A testneveléstagozat mellett a térség 3-4. osztályos tehetséges sportolóinak-felmérő-, felkészítő- és kiválasztó központja is. Most készül az iskola minőségbiztosítási rendszere, erre a Comenius pályázaton nyertek lehetőséget. a régi diákjátékot fölelevenítve - valódi gombfoci- bajnokságra is. A nagyobbaknak játékos vetélkedőt is szerveztek, s a győzelemhez ajánlatos volt tudni, hány ötöst kap összesen egy évben a diákság vagy hogy hívják a főszakácsot, és kívül-belül hány ajtaja van az iskolának.- Nagyon fontos, hogy minden iskolai rendezvényünk családias legyen és erősítsük a gyerekek ösz- szetartozását, kötődését az intézményhez - mondta Boros Bálint igazgató. - Hasonló lesz a fenyőünnepünk is, amelyre hetek óta készülünk; díszítjük a termeket, és szervezzük a szülőkkel közös nap programjait. Meglepetés is lesz, mert az iskola pedagógusai énekegyüttest alakítottak, és szorgalmasan gyakorolják debütáló műsorukat. Nagy hagyománya van annak, hogy a szülők részt vesznek az iskola életében. Két éve az összefogás eredményeként létrehozták a gyerekeket és az intézményt segítő Babay egyesületet, s az idén szeptembertől eredményesen működik a Babays Diákokért alapítvány is. Ezt gyarapítja Babay Bernadett 20 ezer forintos támogatása is, amellyel ezentúl díjazni fogják a Babay iskola évente választott emberét és egyik kiemelkedő diákját. Boros Bálint büszkén állítja, hogy nem lesz könnyű a választás. Testneveléstagozatos az iskola, és sportoló tanulóik rendszeresen kiemelkedő eredményeket érnek el, az iskola Góliát focicsapata például országos első és dél-somogyi bajnok lett az idén. Eredményes a kézilabda utánpótlásnevelése is. A sporton kívül tanulmányi és kulturális versenyeken is jeleskednek az iskola tanulói, és szép sikereket ér el a mazsorettcsoport is._____________________■ Autót vesz a gondozási központ Két pályázaton négymillió-kétszázezer forint támogatást nyert a Szociális és Családügyi Minisztériumtól a nagyatádi gondozási központ. Si- monovics Józsefné, a központ vezetője elmondta, hogy e támogatással hamarosan két régi gondot megoldhatnak. Mintegy félezer atádi lakos él a város külterületein: Kispusztán, Kiserdőn s a kivadári városrészben. Nemcsak a rendszeres szociális gondozás nehézkes a külterületi lakosok esetében; a bejárás, az ügyintézés, az orvoshoz és a gyógyszer- tárba jutás is. A gondozási központ nekik segít majd a falugondnoki szolgálattal; ennek a kialakítására 2 millió 600 ezer forint támogatást nyert az önkormányzat. A támogatás folytán vesznek egy megerősített al- vázú szállítójánnűvet, és tavasszal megkezdik a kispusztai, a kiserdei és a kivadári lakosoknak a rendszeres segítését, szociális gondozását is. A másik pályázat összegéből az idősek otthonában mosókonyhát alakítanak ki. Az otthonnak 41 idős lakója van, egy kis mosógépet használnak, és az ágynemű mosását eddig a kórház vállalta bérmunkában. Erre ezentúl náluk- is lesz majd lehetőség és takarékosabban végezhetik, mert mosóhelyiséget, szeny- nyesruha-raktárt alakítanak ki az otthonban. Ezt egymillió 600 ezer fo- rinttal támogatja a minisztérium. ■ AZ ÖNKORMÁNYZAT HÍREI UNIÓS ISMERETEK. Egész napos továbbképzést tartott a héten EU-ismeretekből a polgár- mesteri hivatal 15 köztisztviselőjének Hoffmanné dr. Németh Ildikó jegyző és Tóth Anna, a megyei közigazgatási hivatal főtanácsosa. Új módszerrel sajátították el az ismereteket. BURSA HUNGARICA. A Bursa Hungarica ösztöndíj-pályázaton elnyerhető támogatáshoz csatlakozott Nagyatád önkormányzata. A pályázathoz a jelentkező diákok az űrlapot „A” és „B” típusú egységcsomagban - külön a már főiskolán tanulóknak és a jövőre felvételizőknek - a polgármesteri hivatal 210-es szobájában vehetik át. A beadási határidő jauár 5-e. VÉDIK A FÁKAT. A fák védelme érdekében elvégezték a városban a felmérést: az élősködő fagyöngy veszélyeztet, s megkezdték az eltávolítását is. A városgondnokságot ebben a tűzoltók és a vállalkozók is segítették; a fagyöngy egy részét a város karácsonyi díszítéséhez használták föl. PARKGONDOZÓ FIATALOK. A Zrínyi utcai játszótér és pihenőpark felügyeletét és rendbe tételét vállalta a Független Ifjúsági Szervezet, hogy hozzájáruljon a város szépítéséhez. Felajánlották segítségüket az ön- kormányzatnak abban is, hogy részt vesznek a város rendezvényeinek előkészítésében. IDŐSEKET KÖSZÖNTENEK. A nyugdíjasok veszik birtokba egy napra a városi sportcsarno- | kot. Mintegy nyolcszáz idős lakost vár ide a gondozási központ és az önkormányzat a város hagyományos karácsonyi rendezvényére; az Árpád iskola táncosai, a Bárdos iskola nagykórusa és a zeneiskola közreműködésével ünnepi műsorral köszöntik őket. FORDÍTOTT VILÁG. Új kategóriával bővül a nagy sikerű „Fordított világ” nemzetközi versmondó-verseny, amit harmadik alkalommal hirdetett meg a tízéves Talentum irodalmi stúdió. Eddig csak idegen nyelvű alkotások magyar fordításainak előadásával versenyezhettek a résztvevők, tavasszal magyar versek ritka külföldi műfordítá- sait is bemutathatják. ________■ O ldalszerkesztő: Bíró Mária Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei Nagyatádon és környékén Somogyi Hírlap Irodája Nagyatád, Baross G. u. 5/a. Tel./fax: 82/553-163 A takarékszövetkezetek nagyatádi, lábodi, l^> segesdi, somogyszobi, görgetegi, háromfai irodájában Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olva- sója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlap-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok a jelenlegi előfizetőink akik új megrendelőt szerveznek lapunknak, ajándékot kapnak. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékMegrendelőlevél ~i a Somogyi Hírlap előfizetésére 2001.........................hónapra Címzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény Beszervező előfizető: Név ....... L akcím:. egy hónap Beszervezett előfizető: Név.. ra nem kell bélyeget ragasztani, |___________________L‘lku'm............................................................| a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Zöldszám: 06-80/200-434. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzék szám: 11 -09001415. | ^ m DAEWOO MOTOR DAEWO SÁNTICS MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ TÉLI AJÁNLATA- Új és használt autók értékesítése- Kedvező hitel, 6%-os kamat- Műszaki vizsga helyben, vonóhorog felszerelés- Szélvédő javítás és csere- Kézi autómosás- Motor felújítás- Német utánfutók értékesítése bevezető áron- Ingyenes fagyálló mérés. Autósbolt ajánlata: Monroe lengéscsillapítók ingyenes beszereléssel Fék és futómű alkatrészek Walker kipufogók Gumiköpenyek szereléssel Akkumulátorok beszereléssel. Várjuk kedves ügyfeleinket 7500 Nagyatád, Szabadság u. 21. Tel.: 82/454-136, 452-328, 06-30/9475-294. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk!