Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-18 / 295. szám
4. oldal - Somogyi Hírlap G A 2 D A S Á G 2000. December 18., Hétfő Cseh sörök magyar pi-technológiával Frissen csapolt pi-sörrel koccintott dr. Fülöp László és Miroslav Koutek Ütővel Ezentúl magyar pi-tech- nológiával gyártják a cseh Litovec gyár sörfajtáit. A biotechnológián alapuló új sörgyártási módszer bevezetését mindkét fél áttörésnek nevezte az első csapolás nagy érdeklődéssel kísért ünnepségén. Hosszú tárgyalássorozat eredményeként beindult a pi-technológiával készült sörök gyártása az Olomouchoz közeli Litovel- ben. Dr. Fülöp László, a kaposvári székhelyű Hemotrade Kft igazgatója történelminek nevezte a pillanatot, hiszen hosszú és kitartó kutatómunka után a sörivás kultúrájának egyik szentélyében hívhatták létre a két technológia egységesítésének termékét, amely az ítészek szerint Csehország legízletesebb söre lett. Zdenek Hajektől, a pi-technoló- gia csehországi megvalósítójától megtudtuk, hogy 1998. decemberében nyitották meg az első pi- centrumot Olomoucban, majd egy évre rá Ceske Budejovicében, s ezen kívül nyolc városban forgalmaznak már az új sör alapjául szolgáló pi-vizet. A pi-termékek csehországi forgalmazójának, a Saffron cégnek a társtulajdonosa, Milan Korba elmondta: májusban szerelték be az első pi-technológiával tisztító készülékeket, majd a sörgyárban speciális átalakításokat végeztek az új termék kedvéért. A litoveli gyár ezután is saját sörfajtáit dobja piacra, de már pi-technológiával. A megújult sörök jellemzője, hogy teltebb ízűek, selymesebbek elődeiknél. Könnyen tárolhatók, mivel nem romlanak meg, s a tesztek szerint másnaposságot sem okoznak. A kísérletek lezárásaként egy cseh sörszakértőkből álló úgynevezett „vak zsűri” az összes sörfajta közül a pi-söröket helyezte az első három helyre. Peter Kosteleczky sörfőző mester szerint is szerencsés volt a két technológia egyesítése, mert a Hana régió kiváló minőségű sörárpája és a pi-víz tisztasága kellemes ízt kölcsönöz a söreiknek. Ráadásul jövő tavasszal 120 hektáron beindulhat a sör alapanyagainak, az árpának és a komlónak pi-tech- nológiával történő termesztése is, így egy év múlva már száz százalékos pi-sört tudnak előállítani. A főmérnök elmondta: a litoveli gyár 1893 óta létezik, és a közepes nagyságú sörgyárak között tartják számon. A 160 munkást foglalkoztató üzemben évi 25 millió liter sört gyártanak, fele-fele arányban csapolt és üveges változatban. A központi gyáregység mellett üzemeltetnek még több kisebbet is, amelyekkel együtt évente több mint egymülió hektoliteres éves forgalmat bonyolítanak le, s ezzel Csehország negyedik legnagyobb sörgyárhálózatát tudhatják magukénak. Büszkék rá, hogy az állami ünnepségeken is a litoveli sörgyár termékeit verik csapra. A pi-vizes sörök fogadtatása eddig kiváló volt, de a szakember szerint a tavaszi országos sörbírálat eredménye hozhatja meg a végleges áttörést. Miroslav Koutek igazgató szerint a kísérletek eredményei igazolták, hogy a magyar partnerrel hosszabb távon is érdemes együttműködniük a további eredményekért, mivel megtalálták azokat a közös gondolatokat, amelyekre építhetik a jövő stratégiáját. Ezen gondolat jegyében leplezték le dr. Fülöp Lászlóval azt az emléktáblát, amely a sörgyár új termékének állít emléket. Ezzel kapcsolatban Mucsi Imre, a Földművelődésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a söravató ünnepségen elmondta: rövidesen hazánkban is kaphatók lesznek majd a litoveli gyár sörei. takács zoltán BÁT-osszefoglalo Gyengélkedő devizák Budapest A Budapesti Árutőzsde gabonapiacán az elmúlt héten majdnem felére esett vissza a forgalom az egy héttel korábbi kötésekhez viszonyítva, összesen 1 milliárd forint értékű áruval kereskedtek a brókerek. A határidős pénzpiacon viszont ugrásszerűen nőtt a forgalom, 39 milliárd forint értékű áru cserélt gazdát. Ez derült ki a BÁT hét végi összefoglalójából. A gabonapiac legfontosabb jellemzője, hogy a kukoricajegyzések 110-170 forinttal erősödtek. A legnépszerűbb a májusi termin volt, búzából viszont márciusra kötötték a legtöbb üzletet. A kukorica 35000-36490, a márciusi búza 34450-35000 forintos áron cserélt gazdát. A búza piacát is - 10-530 forint közötti - emelkedő ármozgások jellemezték. A takarmányárpa piacán 28 860 forinton megnyílt az új, 2001 decemberi határidő. Az árpa márciusi értéke 550 forinttal emelkedett és már 35 ezer forinton jegyezték. A határidős devizapiacon az euró volt a legkeresettebb, de a közös európai deviza árfolyamai - ha kis mértékben is - de csökkentek, mégpedig 0,50- 0,95 forinttal. Az euró piacán egyébként - 39092 kontraktus adásvételével - a jövő márciusi határidő volt a legkelendőbb. Az amerikai dollár jegyzései - 1,67-4,00 forinttal - tovább gyengültek. A japán fizetőeszköz 2,50-7,00 forintot vesztett értékéből^ ezzel szemben a font árfolyama erősödött, s magasabban zártak a svájci frank jegyzései is. Az árutőzsde húspiacán a múlt héten nem volt üzletkötés, és a jegyzések sem változtak. - uo Lesz elég hal Budapest Biztosan lesz elegendő mennyiségű hal karácsony előtt a piacokon és a bevásárlóközpontokban - mondta Orosz Sándor, a Haltermelők Országos Szövetségének igazgatója. Legkeresettebb a ponty, amely azonban a piacokon jóval drágább, mint az üzletekben. A teljes ellátás annak ellenére garantált - tette hozzá - hogy idén 10 százalékkal visszaesett a haltermelés az országban. Ennek oka a külföldi érdeklődés csökkenése. A magyar ponty a tavaszi tiszai ciánkatasztrófa óta nem fogy a nyugat-európai országokban. A szakember szerint azonban jövőre itthon és külföldön visszaállhat a tavalyi szintre a halfogyasztás. ______■ J ussukra várnak a méhészek 2001-től várhatóan jelentősen nő a méhcsaládok után járó normatív támogatás. A somogyi méhészek szerint a számos nehézséggel küzdő ágazatban a belföldi mézfogyasztás drasztikus emelkedése és az európai uniós export hozna érdemi változást. Hétvégi kaposvári megbeszélésükön az időszerű feladatokat tekintették át. Bíró Márton, a Kaposvár és Környéke Méhész Egyesület elnöke lapunknak elmondta: rendkívül gyenge volt az idei szezon, ami jórészt a szeszélyes, száraz időjárásra vezethető vissza. Megcsappant az akác mennyisége: két éve mintegy 200 tonna, tavaly 270, az idén viszont mintegy 130 tonna mézet állítottak elő a dél-somogyi termelők. A többi fajtánál is hasonlóan gyatra • eredményeket mértek, repcéből és tavaszi veMéz a rászorulóknak gyesből a tavalyi mintegy 160 helyett alig 90 tonnát raktároztak el. A 170 tagú egyesületben az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként változik jövőre a helyzet?- A tagok többsége hobbiból, illetve keresetkiegészítésként méhészkedik - mondta az egyesület vezetője. Hozzátette: egy tag átlagosan 5060 méhcsaládot tart, aki viszont ebből akar megélni, legalább 150-200-at. Jellemző a költségek növekedésére, hogy a tisztes megélhetéshez néhány éve még elég volt, ha valaki 100-120 méhcsaládról gondoskodott. A méhészek régóta fájlalják, hogy a haszon nagy része nem náluk csapódik le. A felvásárlási árak arcpirítóan alacsonyak. A termelő az akácméz kilóját 310-320 forintért adja el, a boltokban viszont már kétszeresét fizeti a vevő. Az egyesület elnöke ezért türelemre inti a termelőket és azt mondta: nyomott áron nem érdemes eladni, inkább tartsák vissza az értékes árut, később talán jobb árat kapnak érte. Úgy véli, átgondolt marketingmunkával növelni kellene a belföldi fogyasztást, amely most fejenként, évente alig 40 deka. Franciaországban 1,7 kilót, a németek több mint két kilót esznek meg, de még az importra szoruló finnek is a magyarországi fogyasztás több mint kétszeresével büszkélkednek. Az export mellett a fogyasztás növelése jelentene megoldást a gondokra. Az elnöktől megtudtuk: az idei 1000 helyett jövőre várhatóan mintegy 1500 forint lesz a méhcsaládok utáni normatív támogatás. Kérdéses, hogy miként alakul a gyógyszertámogatás, illetve a méhanyavásárlással kapcsolatos anyagi segítség. A tanácskozáson Pusztai Tamás a méhanya nevelés rejtelmeiről tartott előadást, Menráth János a saját kezűleg elkészíthető gépekről beszélt. Szó esett a januári III. Dunántúli Regionális Méhésztalálkozó előkészítéséről, amelyre több száz szakembert várnak. harsányi miklós Az egyesület tagjai csaknem 25 kiló mézet gyűjtöttek össze a nagycsaládosoknak és a rászorulóknak. Főként akácot adtak, amely az egyik legkedveltebb hazánkban. A szakemberek kimutatták: a vásárlóknak lényeges szempont, hogy sokáig folyékony maradjon a méz, ugyanakkor az akác szép színe és kedvező íze mellett fontos élettani hatásait is értékelik. Jövőre elfogy a napraforgó-tartalék Az idei túlkínálat után ismét növelni kell a vetésterületet Az idén jelentős mértékben csökkent a napraforgó vetésterülete, napraforgóolajból azonban nem lesz hiány. Elemzők szerint Európában jövőre ismét nagyobb lesza piacon a kereslet, mint a kínálat. A napraforgó vetésterületének korábbi indokolatlan mértékű bővítését a szakemberek az 1998. évi csapadékos időjárásnak tulajdonítják, amikor a nedves talaj miatt képtelenség volt elvetni az őszi kalászosokat. Helyettük ugyanis tavaly tavasszal rekordnagyságú területen, 520 ezer hektáron került napraforgó-vetőmag a földbe. Az idén viszont majdnem kétszázezer hektárral kevesebb területen vetettek napraforgót. A termésátlagok a nyolcvanas évekbeli hektáronként átlagosan 2 tonnás mennyiségről 1,5-1,7 tonnára estek vissza. A gazdálkodók 480 ezer tonna termést takarítottak be. Ennek túlnyomó többsége az étolaj céljára termelt mag volt. A szabadpiaci árak a vártnál kedvezőbben alakultak. A termelési költségek azonban évről évre emelkednek, jelenleg már hektáronként 100 ezer forint költséggel számolnak a termelők. A szakértők szerint a jövedelmezőség határa a 2 tonnás termésátlag körül van. A feldolgozó cégek ugyanakkor még mindig a korábbi évekről megmaradt készletek értékesítésével bajlódnak. Ennek tudható be, hogy a kereskedelemben csökkent a napraforgóolaj ára. A világ napraforgó-termeléséből Európa mintegy ötven százalékkal részesedik, hazánk ennek a termésnek a 6,7 százalékát adja. Nyugat-Európában az elmúlt időben jelentősen megemelkedett a szójadara ára, így annak vetésterülete a többi olajosnövény rovására növekedett. Piaci megfigyelők szerint ez azt vetíti előre, hogy a napraforgómag- és -olajkészleteket felhasználják, és 2001. őszén már nagyobb lesz belőlük a kereslet, mint a kínálat. Még több napraforgóolajra lesz szükség. Mindezt szem előtt tartva az agrártárca szakemberei azt ajánlják, hogy jövőre a napraforgó vetés- területét ismét a korábbi 420-450 ezer hektárra növeljék. ________■ K ockázati tőkebefektetés Miután a magyar gazdaság a világgazdaság részévé vált, létrejött nálunk is egy jól képzett, tehetséges, vállalkozó szellemű réteg. Az általuk alapított vállalkozások fejlődéséhez viszont gyakran hiányzik a tőke, a nemzetközi tapasztalatokra építő vezetési ismeret és az infrastruktúra. Mindezeket felismerve magánbefektetők összefogásával önálló szervezet jött létre, hogy segítse a kezdő vagy dinamikusan fejlődő vállalkozásokat a megfelelő szakmai és pénzügyi háttér megteremtésében. Idén mintegy egymilliárd forinttal támogatja a FastVentures Kft. az újonnan induló vagy növekedésének korai fázisában lévő hazai kis- és közepes vállalkozásokat - jelentette be Fodor Péter, a társaság ügyvezető igazgatója, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elnöke. A társaságot magánszemélyek alapították, akik hatszázmillió forintot fektettek be hét vállalkozásba. ■ Állampapír-árfolyamok az ERSTE Bank Befektetési Rt-nél 1075 Budapest, Madách Imre u. 13-15. Tel: 2355-150, 2355-849 Értéknap: 2000.12.18. DISZKONT KINCSTÁRJEGYEK Elnevezés hozam Vételi árfolyam hozam Eladási árfolyam D010103 12,00% 99,48% 10,50% 99,54% D010228 12,10% 97,67% 11,10% 97,86% D010516 12,10% 95,29% 11,10% 95,67% D010613 12,10% 94,46% 11,10% 94,89% D011003 12,00% 91,32% 11,00% 91,99% D011128 12,00% 89,81% 11,00% 90,58% ÁLLAMKÖTVÉNYEK Elnevezés hozam Vételi árfolyam hozam Eladási árfolyam 2002/H 11,70% 103,59% 10,75% 104,68% 2002/K 11,70% 97,66% 10,70% 98,91% 2003/J 11,25% 99,91% 10,25% 101,81% 2003/K 11,15% 100,34% 10,15% 102,54% 2004/H 10,70% 01,20% 9,70% 103,92% 2005/E 10,40% 97,77% 9,40% 101,10% Az ERSTE Bank Befektetési Rt. (a továbbiakban ERSTE) ajánlati kötöttsége a fenti állampapírokra a megjelenés napján az ERSTE üzleti óráiban, az alábbi mennyiségi korlát eléréséig áll fenn: adott értéknapra az ERSTE általi összesen és együttesen legfeljebb 50M Ft össznévértékű állampapír (diszkont kincstárjegy és államkötvény) vétele esetén ERSTE általi vételéig, eladása esetén ERSTE általi eladásáig. Az ERSTE fenntartja a fenti ajánlat értéknapon belüli visszavonásának és/vagy módosításának jogát. _________________■ S kodaFelicia még 1 799 000 Ft-tói* Ne halassza döntését jövőre, mert - fejtámlákkal, csak 2000. december 31-ig veheti - körkörös ütközésvédelemmel, meg ilyen kedvező áron ezt az - alacsony biztosítási díjjal, ötszemélyes, ötajtós családi autót - kedvező fizetési feltételekkel.- 272 literes csomagtérrel,- fordulatszámmérővel, »a készlet erejéig. Auto Schäfer 8640 Fonyód, Köztársaság u. 99. Tel.: (85) 362-299 Tel./Fax: (85) 363-753 7400 Kaposvár, Semmelweis u. 7. Tel.: (82) 529-575 Fax: (82) 529-579 www.skoda-auto.hu