Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-02 / 282. szám
m 2000. December 2., szombat HAZAI Somogyi Hírlap - 11. oldal T U K 0 R 13 milliárd forint a választásokra Nem sok remény látszik a kisebbségek parlamenti képviseletére Megkezdődött a 2002-es parlamenti és önkormányzati választások előkészítése - jelentették be tegnap az Országos Választási Bizottság ülése után. Nem sok remény van rá, hogy a kampányok kezdetéig sikerül megállapodni a kisebbségek parlamenti képviseletéről. Budapest Az 1998. évi választásokon az interneten már folyamatos tájékoztatást adtak az induló szervezetekről, jelöltekről és listákról, valamint a voksolás napján az előzetes szavazat- összesítés állásáról. Dr. Máthé Gábor, a bizottság elnöke elmondta, hogy ezt a színvonalat, az internetes és televíziós tájékoztatást ma már mindenki természetesnek tekinti. Lesz ugyanakkor néhány lényeges változás is a szavazás lebonyolításában, ami főként az előkészítő munkákat érinti. A népesség-nyilvántartás átkerült a közigazgatási hivatalokhoz, ahol új típusú, korszerű eszközöket állítottak munkába. Ugyanakkor ezek csak a népesség-nyilvántartási feladatok ellátására elegendőek, a választás lebonyolításához nem megfelelőek. A másik gond, hogy a számítógépes hálózatban nem egyforma típusú számítógépek álltak üzembe, új feldolgozási módszerek terjedtek el, ezért az internetes szolgáltatások biztosításához az eddigi rendszer luegészítése szükséges. A 2002-ben megtartandó országgyűlési és önkormányzati választások tervezett összköltsége 13 milliárd 193 millió forint. Ebből csak a szavazólapok ára másfél milliárd forint - jelentették be a választási bizottság Pintér Sándor belügyminiszter jelenlétében megtartott tájékoztatóján. Szintén a két év múlva sorra kerülő választásokkal kapcsolatos hír, miszerint az MSZP három parlamenti képviselője törvényjavaslatot nyújtott be a választójogi törvény módosítására. A legnagyobb ellenzéki párton kívül azonban az összes többi parlamenti erő ellenzi azt a megoldást, amelynek lényege, hogy az általános választások alkalmával az egyéni képviselőkön, valamint a pártlistákon kívül kisebbségi listára is kérnék a választópolgárok szavazatát. A többség szerint minden választópolgárnak el kell tudnia dönteni, hogy pártlistára, avagy a 13 hazai kisebbség egyikének listájára adja-e a voksát. A szocialista megoldást követve a magyarországi kisebbségek kedvezményes képviselethez juthatnának. A munkáját a napokban befejezett választási reformbizottság nem javasolja az Ország- gyűlésnek, hogy a szocialisták által életképesnek tartott megoldásról tárgyaljon. Hargitai János, az emberi jogi bizottság kisebbségi ügyekkel foglalkozó albizottságának fideszes elnöke - az Europressnek nyilatkozva - demagógiával vádolta a szocialistákat. Szerinte a javaslatot benyújtó képviselők biztosan tudhatják, hogy egységes akarat hiányában, a választási szabályok kidolgozatlansága miatt nem születhet meg a kisebbségeket parlamentbe juttató törvény, ám javaslatukkal híveket, későbbi szavazókat kívánnak szerezni a hazai kisebbségek köréből - jelentette ki az albizottság elnöke. Az alkotmány szerint a 13 hazai kisebbség számára biztosítani kell a parlamenti képviseletet, de ez nem feltétlenül országgyűlési képviselői jogállást jelent - véli Hargitai János, aki szerint a kisebbségi vezetők közül néhá- nyan belátták, reálisabb esélyük van egy korlátozott képviselet elérésére. Ebben az esetben bevonnák őket a bizottsági munkába, kikérnék véleményüket, így befolyással lehetnének a törvényhozás munkájára - mondta a politikus. KOÓS-HORVÁTH A szavazás lebonyolítása több mint 13 milliárdba kerül Dupla családi pótlék jön Átszervezik a családtámogatással foglalkozó hivatalokat 2001. január elsejétől a családtámogatási ellátásokat nem az egészségbiztosítási pénztárak, hanem a Területi Állam- háztartási Hivatalok (TÁH) folyósítják. A kormány a közelmúltban arról döntött, hogy 2001. január 1-jétől 3000 forinttal megemeli a fogyatékosok után járó családi pótlék összegét. Budapest Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár illetékesei elmondták, hogy a családtámogatási ellátásokkal foglalkozó munkatársaik továbbra is ugyanott, ugyanúgy végzik a dolgukat, csak a hivatal neve változik. Az új hivatalok a Pénzügyminisztérium közvetlen felügyelete alatt dolgoznak majd. A családtámogatási ellátások köre kiterjed: a családi pótlékra, az iskoláztatási támogatásra, a gyermekgondozási segélyre, a gyermeknevelési és az anyasági támogatásra, a keresetkiegészítésre, valamint a fogyatékossági támogatásra. A gyermekgondozási díjra nem! A zökkenőmentes átállás érdekében decemberben postázzák a januárban esedékes járandóságokat is. Az év utolsó hónapjában tehát a postás kétszer csenget. A szakemberek szerint várhatóan december 10-e, majd december 20-a környékén. Emiatt viszont januárban semmit nem kapnak az érintettek. Akik a munkahelyi kifizetőhelyeken keresztül, a fizetésükkel kapják az ellátást, azoknak a szokott módon - decemberben és januárban külön - számolják el a járandóságot. Lakner Zoltánt, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkárát a fogyatékos gyerekek után járó megemelt családi pótlék feltételeiről faggattuk. Érdeklődésünkre elmondta, hogy az emelt szintű családi pótlék jelenlegi 7500 forintos összege jövő év januárjától 40 százalékkal emelkedik a kormány döntése nyomán. Ez 3000 forintos növelést jelent, azaz 2001. január 1-jé- től 10 500 forintot kapnak az érintettek. Mivel nemcsak a gyermekek, hanem a felnőtt korú fogyatékosok is megkapják a pénzt, megközelítőleg 125 ezer embert érintő kérdésről van szó - tette hozzá a helyettes államtitkár. Természetesen az egészségbiztosítóba kell eljuttatni a kérvényt egy, az illető állapotát igazoló szakorvosi vélemény kíséretében. Aki pedig eddig is kapott ilyen jellegű támogatást, annak természetesen nem kell az emeléshez külön igazolnia a betegség meglétét. Ők automatikusan megkapják januártól az emelt összeget. NÉMETH-SZALÓKY Tárgyalna a közszféra Budapest Egy éve született elvi megállapodás a kormányt képviselő kancelláriaminiszter és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF) vezetője között a közszféra béreinek középtávú felzárkóztatásáról. A SZÉF Szövetségi Tanácsa tegnapi ülésén úgy döntött, hogy tárgyalóasztal mellett szeretné a közszférát érintő kérdéseket rendezni. A tanács továbbra is szeretné tető alá hozni a kormánnyal azt a középtávú felzárkóztatási tervet, amelynek ügye egy éve húzódik. Alapvető követelésük, hogy a közszféra dolgozói még ez évre plusz 5 százalékos béremelést kapjanak. Elvárják, hogy a 2001. évi és 2002. évi költségvetés rájuk vonatkozó részéről kérjék ki a véleményüket még a jóváhagyás előtt, amihez a jelenleginél tartalmasabb párbeszédet igényelnek a szervezet vezetői. sz. e. E A MINIMÁLBÉR ALAKULÁSA :S A KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYALAPJA uu uuu 50000 33000 _ 40000 30 000 2000030600 26 600 M'M — 2000 2001 2002 FÓRUMOSOK. Az MDF megszavazza a kétéves költségvetést, mert fontos, hogy az uniós csatlakozás idején az országnak pontos pénzügyi terve legyen. Ezt Dávid Ibolya pártelnök jelentette ki a fórumos polgár- mesterek gödöllői találkozóján. Kiemelte azt is, hogy az MDF javaslatára növelték meg a településeknek nyújtandó céltámogatások összegét. FIDESZES TÁMOGATÁS. Túri-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter is részt vett a vezető kormánypárt tegnapi elnökségi ülésén. A találkozón a kisgazda minisztert támogatásáról biztosította a parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes elnöke, Illés Zoltán. Kövér László pártelnök pedig megjegyezte, hogy szerinte első perctől Túri-Kovácsnak kellett volna a környezetvédelmi tárca miniszteri székébe ülni. TISZTÚJÍTÁS. Kétnapos tisztújító küldöttgyűlést tart ma és holnap az SZDSZ. A pártelnöki posztért ketten indulnak: Demszky Gábor és Fodor Gábor. Várhatóan elfogadják a Korszak- váltás programja nevet viselő új dokumentumot, amelynek gazdasági céljait a korábbi szocialista párti pénzügyminiszter, Békési László részvételével készítették. CSURKA A JELÖLT. Tisztújító országos gyűlést tart ma a MIÉP is. A pártelnöki posztra az egyetlen jelölt Csurka István, aki a tervek szerint az ország helyzetét értékelő beszédet mond, majd ismerteti a párt stratégiai programját. FOGYATÉKOSOK. Az országos fogyatékosügyi program keretében jövőre 750 millió, 2002-ben pedig egymilliárd forint jut a fogyatékkal élők helyzetének javítására. Harrach Péter szociális miniszter a fogyatékosok világnapján kifejtette, hogy elsősorban a rászorulók lakóotthoni elhelyezését akarják megoldani a pénzből. KISMAMA DIÁKOK. Az idei tanévben kétezer kismama kérte az egyetemeken és főiskolákon tandíja elengedését. Az oktatási minisztérium korábban ennek a létszámnak a duplájára számított, de biztos, hogy jövőre már több diáklány igényli, hogy a gyes vagy a gyed ideje alatt ne kelljen tandíjat fizetnie. IFJÚSÁGI PROGRAM. Magyar országi mintára a térség magyarlakta területein ifjúsági szolgáltató irodákat hoznak létre, amelyek segíthetik a fiatalokat abban, hogy lakóhelyükön maradjanak- jelentette be Deutsch Tamás ifjúsági miniszter. A hercegnő lovasterápiája Beszélgetőpartnerünk: Eilika von Habsburg Habsburg György és Eilika 1997-es budapesti házasságkötése az év esküvője volt. Azóta három év telt el, amely a Magyarországon élő, jótékonykodásban aktívan részt vevő, sérült embereket segítő hercegnő életében is számtalan változást hozott. Budapest - Sóskút- Budapesti lakásukat feladva, férjével, Habsburg György nagykövet úrral a közeli Sóskútra költöztek. Hogyan kerültek pont erre a településre?- Apósomat, dr. Habsburg Ottó főherceget 1994-ben Sóskút díszpolgárává és a lovasklub díszelnökévé választották. Akkor jártunk először ott, és megismertük, majd megszerettük ezt a gyönyörű vidéket. Sóskút mindössze 30 km-re van a fővárostól, olyan csendes, falusias hangulatot árasztott, hogy ideális helynek tűnt a letelepedéshez. Megtaláltuk mindazt, amit elképzeltünk: a jó levegőt, a nyugalmat, és a lovagláshoz szükséges „terepet” is!- Hogyan élnek, hogyan telnek a mindennapjaik?- Klasszikus stílusban épült - még nem teljesen kész házunkban - szívesen „gyakorlom” a lakberendezést. Most épül az istállónk, és tavaszra talán már a kertünk szépségét is élvezhetjük. A városi élet mozgalmassága, a rendszeres programok és kötelezettségek után szívesen vagyunk otthon.- Nincs honvágya Németország után?- 1992-ben, miután eljöttem otthonról, a tanulmányaimat Európa különböző országaiban folytattam. Ennyi költözködés után nincs honvágya az embernek.- A Magyarországon töltött három év alatt gazdag szókincsre tett szert. Nehéz volt megbirkóznia a magyar nyelvvel?- A nyelvtanfolyam mellett magyar barátaink segítettek a legtöbbet! S bár otthon németül beszélünk, természetes volt számomra, hogy ha egy adott országban élek, annak a nyelvét is megtanulom. Igaz, vannak könnyebben tanulható nyelvek is, de azért sikerült!- Hogyan tudja ellátni korábbi, Budapesthez kötött munkáját?- Mindegy, hogy hol vagyok, a fax, az e-mail, a telefon segítségével minden elérhető és elintézhető, de ha szükséges, könnyen és gyorsan a városba jövök. A Habsburg Eilika Alapítvány segítségével továbbra is németországi kórházberendezések érkeznek a rászoruló magyar kórházak részére és a Vakok Intézetével karöltve évente négy látássérült fiatalnak adunk egyéves ösztöndíjat azért, hogy folytathassa tanulmányait. Eilika és Gvörgy a magyar fővárosban FOTÓ: EUROPRESS- A négy éve alakult Magyar Lovasterápia Szövetség elnökségének munkájában és a gyógyításban is részt vesz. Hogyan segítik a sérült gyerekeket?- Az Ausztriában és Németországban már bevált módszerek alapján, a „terápialovagoltatás” segítségével gyógyítjuk a mozgássérült, hát-, csípő-, koordinációs problémákkal küszködő, koraszülött, szellemileg sérült, látáskárosult vagy végtaghiányos gyerekeket.- Hol működnek a lovasterápia-köz- pontok?- Szerencsére egyre több helyen! Martonvásáron és Petneházán fizikoterápiás, Sopronban, Székesfehérváron és a sóskúti fedett lovardában komplett terápiás gyógyítás működik.- A közeljövőben alapítványi munkája és a tanítás is szünetelni fog, egy örömteli, családi esemény miatt.- Valóban, hisz januárra várjuk első gyermekünk születését. S mivel nagyon fontosnak tartom az anya és gyermeke közötti szoros és személyes kapcsolatot, a családi boldogság mellett minden más háttérbe szorul majd. HENYEI HELGA t