Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-14 / 292. szám

2000. December 14., Csütörtök H I R D E T É S Somogyi Hírlap - 15. oldal Otthonából is feladhatja a lakossági apróhirdetését a 82/528-168 telefonszámon • Éjjel-nappal várjuk hívását! SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. Temetés felvétel: Fö u. 38. ■ 82/320-812 Keleti temető: 82/312-625, Nyugati temető: 82/321-622 Ügyelet éjjel-neppel: 06-82/312-230, 06-60/368-430 “Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Elpihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy GAÄL IMRE siófoki lakos 70 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól december 19-én 12.45 órakor veszünk végső búcsút a Budapest, Farkasréti temetőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. DOBOS PÁL Kaposvár, Hajnóczy utca 7. sz. alatti lakos életének 59. évében elhunyt. Temetése december 18-án, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Kérjük, hogy a kegyele­tüket 1 szál virággal fejezzék ki a részvétnyilvánítás mellőzésével. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család Minden külön értesítés helyett meg­rendültén tudatjuk, hogy SZÉKELYFI JÓZSEF SÁÉV művezetője nagybajomi, volt kaposfői lakos, 78 éves korában elhunyt. Temetése de­cember 15-én, pénteken a 10.30 órai gyászmisét követően lesz a nagybajomi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerettei t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MEDGYESI ISTVÁN balatonboglári lakos, életének 77. évében elhunyt. Hamvait december 16-án, 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a bogiári temetőben. Gyászoló család T Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. ÖZV. KOZÁRI ERNŐNÉ 76 éves korában elhunyt. Temetése december 14-én, ma 13 órakor lesz a magyaregresi temetőben. Gyászoló család t “A te szíved nem fáj De a mienk vérzik" Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk KORONCZ LÁSZLÓ Nagykanizsa, Jézus Szíve templom volt plébánosa elhunyt. Temetése december 18-án, 11 órakor kezdődő szentmise után lesz a balatonfenyvesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik és virágaikkal gyászunkban osz­toznak. Testvérei és a rokonság KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerő­söknek, akik CSOBOZGÁBOR temetésén részt vettek, virágaikkal, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló család Kaposvár Megyei Jogú Város Polgár- mesteri Hivatala tudatja mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy FEITH JÓZSEF LÁSZLÓ a Polgármesteri Hivatal Gondnoksá­gának dolgozója elhunyt. Temetése december 15-én 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Gondnoksága Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GELENCSÉR IMRE volt kőkúti, majd kadarkúti lakos, életének 62. évében hosszú beteg­ség után elhunyt. Temetése decem­ber 16-án, szombaton a 10.30 óra­kor kezdődő gyászmise után a ka­darkúti Mikei úti temetőben lesz. Gyászoló szerettei NŐI-FÉRFI KABAT- ÉS ÖLTÖNYVÁSÁR TERMELŐI ÁRON, a 2001-es divatnak megfelelően, olasz és angol gyapjúból, a SMK Művelődési Központban Kaposvár, Somssich Pál u. 18. December 12-16-ig naponta 9-18 óráig Öltönyök már 14 900 Ft-től a 100% gyapjú 34 900 Ft-ig, gyapjú és kasmír nöi-férfi kabátok 24 900 Ft-tól 39 800 Ft-ig (2853Í Karácsonyi VÁSÁR! Gyermek hótaposó 699 FT +1 PÁR hótaposó AJÁNDÉKBA Szabadidő alsó («v«™"*) 699 FT +1 DB szabadidő alsó AJÁNDÉKBA SZOLGALTATAS Mintás flanelt ing 1000 FT +1 DB ing AJÁNDÉKBA Selyem köntös (Háioinggei) CSAK 10OO FT CÍM iBALATONBOGLÁR, Ä BOGLÁRKA ÁRUHÁZ • A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal "55" INGATLAN KAPOSVÁR belvárosában 95 m!-es üzlethely­ség ipari árammal, bármilyen tevékenységre alkalmas, kedvező feltételekkel eladó, érdek­lődni: 06-20/313-0153. •28129* 1 M FT-OT ráfizetek! Elcserélném Komló bel­városában téglaépületi teljesen felújított, 2 szobás, 2 erkélyes, II. em.-i lakásomat. Pécsi, kertvárosi, fszt.-i 2, 3 vagy 4 szobás lakásra. Nagy lakás esetén beszámítom a közelben lé­vő téglaépületi, parkosított hétvégi házamat is. Minden megoldás érdekel, a lényeg az, hogy pécsi és fszt.-i legyen. Érd.: 72/447- 370, 482-920 •28529* SEGESDEN komfortos ház, melléképületekkel és nagy gyümölcsössel eladó. Tel.: 82/310- 631. •28529* KAPOSVÁRON 1,5 szobás, földszinti, mű­anyagablakos lakás a Búzavirág lakótelepen eladó. Tel.: 06-30/9460-749. •28530* PÉCSEIT, belvárosban, tégla gázfűtéses gar­zon eladó. 4,2 MFt. 06/30/9596-605 *28535* KAPOSVÁRON Béke utcai, 2. em-i, 2,5 szobás, hőegységmérővel felszerelt, parkettás lakás eladó 2001 júniusi beköltözéssel, foglaló elle­nében. Tel.: 18 óra után 82/411-261.-28632* PÉCS-RÓZSADOMBI 2 szobás lakás eladó. Tel.: 06-20/9353-921. •2866 Somogybabodi 2127 m;-es építési te­lek eladó. Érdeklődni a 30/908-6018- as telefonon. -2867o* KAPOSVÁR Kecelhegyi u. lOl.sz. alatt házhe­lyek eladók. Érdeklődni a helyszínen. •28675* __________JÁRMŰ__________ “ 0” évestől törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20-9448-228. *4612* AKKUMULÁTOR AKCIÓ Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári út 2. (Honda Szalon mellett) Tel.: 82/423-171, 30/9274-291. •24940* CITROEN BX 1,4 benzines, 89. decemberi 2002-ig műszakival, extrákkal, kitűnő állapot­ban eladó. Tel.: 18 óra után 85/353-049. •26135* SUBARU Mikrobusz 86-os, 2001.12 hóig mű­szakizott. I. ár: 350 EFL Érd.: 72/256-966, Vajda Zoltán. •28527* FORD Siena 82-es, 1.6 kifogástalan állapot­ban eladó. T.: 72/441-182 •28530* BARKAS 1990-es évj., 2 év műszakival, pony­vás eladó. I. ár: 265 EFL Érd.: 30/9945-166, 30/9476-359 *28531* OPEL OMEGA Combi '88 2.i vonóhoroggal na­gyon jó állapotban eladó. 06/30-226-5990 •28532* VW Transporter 9 személyes mikrobusz, felújí­tott fékrendszerrel, kipufogóval, új téli gumi­val, motorhibás tulajdonostól eladó. Irányár: 750.000 Ft. Érdeklődni a 20/9422-443 tele­fonszámon lehet. *28534* IKARUS 40 személyes autóbusz eladó. Irányár 700000 Ft. Érdeklődni a 06-74/488-259 vagy a 06-20/339-4366 telefonszámon, Győ­ri Balázs gazdasági vezetőnél. •28559* OPEL Astra 1.4i 1993-as, 5 ajtós eladó. Cse­rét beszámítok. 06-30/9469-704. •28633* ELADÓ Skoda 105 S. Ár: 150 e Ft. 82/320- 765 este. *28650* — Apróhirdetéseit telefonon is feladhatja: il Í)-J Somogybán otthon vagyunk, Somogyi Hírlap SPORT SUZUKI 1300 sárga, hónapos, részlet­re is eladó. 72/415-113----- -28680* RENAULT Express 1.6 D, 2 év műszaki, új gu­mik, eredeti állapotban eladó. 72/314-137 *28681* SEAT tbiza 1.4 '94 eladó. Részlet, 30 %-tól csere is. Ár: 1.29 MFt T.: 20/9529-448 ■28682* HONDA Civic 1,6 V tech, 4 ajtós '92 extr. el­adó. Hitel, csere, 1.35 MFt, 20/9529-448 *28685* VW T4 1.9 D '93 6/9 sz. tgk. nem áfás eladó. Részlet, csere. 1,95 MFt. 20/9529-448 *28686* ÁLLÁST KÍNÁL ___ K APOSVÁRI munkahelyre 40 éves korig, jó megjelenésű, vagyonőri igazolvánnyal rendel­kező férfi biztonsági őröket felveszünk, recep­ciós munkakörbe. Vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők előnyben. Érdeklődni a 82/424- 926-os telefonon. •27968* NÉMETORSZÁGI munkára keresek építőipari szakmunkást azonnali kezdéssel, valamint ápolókat német nyelv ismerettel. Tel.: 96/205-521,06-30/9397-259. •28419* ÉVES állásra felszolgálót, pultost, takarítónőt és konyhai kisegítőt keresünk. Jelentkezni a helyszínen: Balatonlelle, Rákóczi u. 294. Me­diterrán Étterem. •28420* MAGAS és mélyépítésben jártas építésvezetőt felveszünk kaposvári munkahelyre. írásbeli ajánlatokat 28504 számra a kiadóba kérjük. •28504* KARÁDI üzemünkbe fiatal, érettségizett adminisztrá­tort keresünk. Érdeklődni 06-30/9560-984- es telefonszámon a műszaki igazgatónál. •28557* KAPOSVÁRI sörözőbe pultos hölgyet felve­szünk. Tel.: 06-30/3122-264. •28578* A VASZARY Kávéház gyakorlott cukrászt keres. Érdeklődni a helyszínen vagy a 30/216-52- 08-as telefonon. Fizetés: 55 e Ft. •28583* SZILVESZTERRE háromtagú zenekar munkát vállalna. Tel.: 06-20/9758-737. •28637* SZAKKÉPZETT bolti férfi eladót keresünk nettó 50 000 Ft-os keresettel Siófokon lévő bútor­üzletünkbe! Tel.: 06-83-314-390. •28661* PEDAGÓGUSOKNAK és egészségügyieknek munkalehetőség fő és mellékállásban. 74/316-336. •28667* MEGYEI képviseletünkre 4 fő értékesítési munkatársat keresünk. Érdeklődni a megjele­nés napján, 11-17 óráig a 82/319-798 tele­fonon. •28712* _________OKTATÁS_________ I SMÉT tájékoztató előadások a tanulási ké­pesség javításáról a Táltosnál. Találkozunk péntekenként 18 órakor: Kaposvár, Füredi u. 35. Tel.: 82/314-650 (üz.r.) •28678* GARANCIA A NYELVOKTATÁSBAN! Angol középfokú ve.: jan.3. de, du, újrakezdő jan.5. de, du, kezdő, középhaladó: febr.7. de, du. LITE Kaposvár, Zárda u. 21. 415-920 www.kozep.hu/lite __________KIADÓ__________ K APOSVÁRON 85 m!-es impozáns, kirakatos helység közvetlenül a Füredi út mellett parko­lóval kiadó. 06*30/9362-358. •28656* KAPOSVÁRON 18 m!-es igényesen kialakított helyiség a Füredi utcában kiadó. Üzletnek, irodának is alkalmas. Tel.: 82/314-650 (üz.r.) ZUHANYFÚLKE egyedi méretben, tetőtérbe, kádra is. 82/318-360. •11811* REDŐNY-RELUXA-SZALAGFÜGGÖNY- ÁRNYÉKOLÓ akció 25-50%-os kedvezmény: 82/320-880. •28408* PB GÁZ a városban a legolcsóbban 2800 Ft/palack. Kaposvár, Kecelhegyalja u. 18/a. Házhozszál­lítás +50 Ft. Délután 15 óráig leadott rende­lését még aznap teljesítjük. Tel.: 82/430- 286. •28468* REDŐNY-RELUXA, szalagfüggöny akciós áron. Tel.: 82/705-885. 06-30/304-6149. *28482* REDŐNY, reluxa 30-50% akció! 82/311-549. *28572* KÚTFÚRÁS-JAVÍTÁS garanciával. 30/9477- 953. *28611* S SÜRGŐSEN zenészt keresek szilveszter­re. 82/719-248, *28660’ _________VEGYES_________ EGYE DI KONYHABÚTOROK Megbízható minőség, rövid határidő, közvet­lenül a gyártótól, Kaposvár, Toponári u. 38. Tel.: 82/423-743, •26434* PÉNZTÁRGÉP Részletre is, bérlet, adás vétel, szerviz, ár- szorzós mérlegek. Kaposvár, Petőfi u. 11. Domus mögött. 82/424-157. •27576* SONOTERÁPIA Érszűkület? Van segítség! Fájdalommentes, mellékhatások nélküli pulzáló infrahang-terá- pia Kaposváron is. Minden egyéb gyógymód­dal kombinálható. Petőfi tér 4. (volt rendelő- intézet) Tel.: 82/414-389. *27828* FÜGGÖNYVÁSÁR Minden függöny 20% kedvezménnyel kapható a Méteráru és Függönyházban, Kaposvár, Kis­faludy u. 17, 82/315-362. *28289* LEHEL/BOSCH 125 literes mélyhűtőszekrény eladó. Tel,: 82/310-631. *28345* CEFREKÖRTE és étkezési alma eladó a kiskorpáéi hűtőház- nál. 82/477-216. *28451* VÁGÁS érett erdőt vásárolok készpénzben fize­tek: 06-20-9355-063, 06-20-9947-702. NIKE, ADIDAS-30% melegítők, kabátok, -40% cipők, puló­verek, -50% pólók, aerobic ruhák. Inter-Arena Sportbolt. Fonyód, Béke utcai üzletsor. Nyitva: k-p 9-15.30, szó 9-12 óráig. *28527* KABÁTVÁSÁR 20%. Minden egyéb árucikk 10% engedmény­nyel. Fáni Divatáru, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 1/a. Tel.: 82/415-293. *28628* HOLLAND BÚTOROK boltjában karácsonyi vásár. Kaposvár, Anna u. 12. Nyitva: h-p: 9-17, szo-v 9-12-ig. •28643* ALBÉRLETET KÍNÁL S0M0GYVÁM0S0N ház albérletbe kiadó. Tel.: 85/363-276. *28639* KAPOSVÁRON különbejáratú bútorozott szoba fürdőszobával kiadó. Tel.: napközben 82/415-549, •28669* ______TÁRSKERESÉS______ H A Ön gyermekét egyedül nevelő anyuka és a kora 35-43 év közötti, várom jelentkezését komoly kapcsolat céljából, “karácsony igére a kiadóba. jel­ALLAT HÍZÓ eladó. Tel.: 82/423-175, •28165* RÁNTANI való csirke Sántoson eladó, decem­ber 15-én pénteken és 16-án szombaton reg­gel, fél 8-tól fél 10-ig, 06-30/902-6642. •28543* GYÖNYÖRŰ spicc és berni pásztor kiskutyák olcsón eladók. Nagyatád, 82/710-200. •28635* HÍZÓK 100-140 kg-ig eladók. 82/713-784. *28647* S LEONBERGI kiskutyák eladók, karácsony­ra elvihetők. 85/313-059, 06-30/298-3749. •28664* Kettesben a lehetőségek vonalán! TE és EN! Lányoknak a hívás alapdíjas: * . 488-5603 s telafonszám on Fiúknak: 06 80 230-485 ft hivdi díja 99 rt+dja/pcrc+í.,60 «+d|o Atetej&rtszdm ncmhMMitóa27,28,62,65 körzetekből, rddtótelejonróf, nylVduei utcai kdtzölákrSI. _ Éjjel-nappal hívható! FRANS MAAS A FRANS MAAS HUNGÁRIA SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI KFT. munkatársakat keres: SZÁLLÍTMÁNYOZÓI, FUVARSZERVEZŐI és LOGISZTIKUSI munkakörbe. Feltétel: • tárgyalóképes német­vagy angolnyelv-tudás. Az önéletrajzokat kérjük Búza Tibor úr részére megküldeni. fax: 06-82-410-208, e-mail: buzamaas@matavnet.hu , postacím: 7400 Kaposvár, Izzó utca 3. 1741ÍÉPVISELET EURÓPA 24 ORSZÁGÁBAN GYŰJTŐSZÁLLÍTÁS NAPONTA A VILÁG MINDEN TÁJÁRA DALMATA kiskutyák eladók. 82/314-817. *28666* a HÍZÓ eladó, Kaposfő, Kossuth u. 275. ÁLLÁST KERES MŰHÍMZÉST vállalok. 06-20/3313-670. •28224* MÉRLEGKÉPES könyvelő Bbogláron v. környé­kén állást keres. Tel.: 30-247-5839. APRO-CSEPRO CSERÉPKÁLYHA szép cserepekkel olcsón el­adó. 06-30/2167-368. •28223* HASZNÁLT hordozható cserépkályhát vennék. Nagybajom, Fő u. 95. •28625* SZALAGFŰRÉSZ eladó 85 e Ft 82/320-765 es­te •28651* GARÁZS NAGYMÉRETŰ garázs Kaposváron, a Nemzet­őrsoron eladó. 30/204-5230. *28649* KAPOSVÁRON a Teleki utcában garázs kiadó. 06-20/9151-667 •28657* KAPOSVÁRON az Arany J. közben garázs el­adó. Érdeklődni a 06-30/226-3129. *28721* KÖZLEMÉNY ELLOPTÁK a “Márkus Fémszerkezetgyártó és Kereskedelmi Kft, Kozármisleny Pécsi u. 1/a.” feliratú bélyegzőt. Használata 2000. decem­ber 08-tól érvénytelen. SZAMITASTECHNIKA RAKTÁR kezelő-, számlázó-, könyvelő-, bérel­számoló programok: 20/324-2185. SZUPER EXPRESSZ ISMÉT tájékoztató előadások a tanu­lási képesség javításáról a Táltosnál. Találkozunk péntekenként 18 órakor: Kaposvár, Füredi u. 35. Tel.: 82/314- 650 (üz.r.) *28678* Express hirdetését feladhatja a 82/528-164,, telefonszámon. Axel Sprinqer-Bp. Kft. Audíotext Tel;A8S-S€>\5 A Kaposvári Villamosági Gyár Kft felvételre keres felületvédelemben és környezetvédelemben jártas vegyészmérnököt vezető vegyész munkakörbe. Jelentkezni lehet személyesen: Kaposvár, Guba S. u. 38. Telefonon 82/421 -109, Halas Ernő műszaki igazgatónál >

Next

/
Thumbnails
Contents