Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

4. oldal - Somogyi Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. December 2., Szombat A nyilvánosság előtt osztják a pénzt Megyei önkormányzati támogatás 1100 célért A megyei önkormányzat törvényben elő­írt feladata elsősorban 47 intézményének fenntartása és fejlesztése. A jóval na­gyobb számú, úgynevezett nem kötelező feladatukról kevesebb szó esik. Talán azért, mert az ezekre fordított évi mint­egy 140 millió forint a két százalékát sem teszi ki a megyei költségvetésnek. A megyei közgyűlés elnöke, dr. Gyenesei Ist­ván szerint mégis meghatározóan fontosak az úgynevezett nem kötelező feladatok, hiszen ezekre épül a megye csaknem teljes kapcso­latrendszere.- A helyi önkormányzatoktól a civil szer­vezeteken át az egyházakig, a nyugdíjas egye­sületektől a művészeti csoportokig vagy sportkörökig csaknem 1100 szervezettel ál­lunk kapcsolatban az önként vállalt feladatok révén - mondta dr. Gyenesei István. - E kap­csolatok értéke pedig korántsem csak az egyes támogatási összegek nagyságával mér­hető. Igaz, az önként vállalt támogatási pén­zek között is vannak jelentősebb tételek. E forrásokból csak a szintén megyei jogú Ka­posvár városban 30 millió forintot haszná­lunk fel. Egyedül a Csiky Gergely Színházat 16 millió forinttal támogatjuk. Ötmillió kerül a megye-város közös alapba, s ugyanennyi a tavaszi fesztiválra. A legtöbb, általunk adott támogatás azonban jóval kisebb összegű.- A pár tízezer forintnyi összegeket eloszta­ni talán kényesebb, mint a kötelező feladatok kapcsán a százmilliókról dönteni.- Azért, hogy a sanda vélelmeket, oktalan sértődéseket elkerüljük, törekszünk arra, hogy a pénzek elosztása a nagy nyilvánosság előtt történjen. Amikor sajtónyilvánosságot kérünk a különféle ünnepségeknek, ahol dí­jakat, támogatásokat adunk át, nem a maga­mutogatás vagy jótékonyságunk demonstrá­lása a célunk, hanem az, hogy nyilvánvalóvá tegyük: a pénzeket nem az asztal alatt osz­tottuk. Magát a döntést is - az esetek többsé­gében - közösen hozzuk a különféle bizottsá­gokban. A pénzek egy része pályázható, azok zömét azonban a hozzánk beérkező jelzések, kérések mérlegelése alapján adjuk. Általában kis összegek ezek, nem mindig indokolt a pá­lyáztatás. Azért sem, mert a leginkább rászo­rulók egy része biztosabban jut segítséghez a közveüen elosztási formában. A mecénási te­vékenység nagy dilemmája: kevesebb igényt elégítsünk ki nagyobb mértékben vagy lehe­tőleg minden indokolt kérelemre adjunk, ha kevesebbet is. Mi rendszerint az utóbbit vá­lasztjuk. így ritkán sértőd­nek meg a kérelmezők azért, hogy nem kaptak. Igaz viszont, hogy eseten­ként csalódást kelt az ösz- szeg nagysága. A legtöb­ben megértik, hogy a pénzzel mi nem működtet­ni vagy fenntartani aka­runk bármilyen közösségi értéket, csak hozzájárulni mindehhez. Ez csak jelzés, hogy mondjuk egy művé­1948-ban született Kaposváron. A gödöllői szerzett mérnök-közgazdász diplomát. 1985 töl a So­mogy megyei tanács, 1990-től - az első és a jelenlegi ciklusban - a megyei közgyűlés elnöke. Sokrétű köz­életi tevékenységet folytat és számos tisztséget tölt be. A Somogyért Egyesület elnöke és a HIOB alelnöke. Nős, három gyermeke van. szeti csoport munkáját értékesnek tartjuk.- El kett-e számolniuk a támogatottaknak a pénzzel?- Az egész támogatási rendszer a bizalom­ra épül. A hozzánk forduló abban bízik, hogy kap segítséget, mi pedig abban, hogy a leg­jobb módon hasznosítja a támogatást. Nehéz lenne elszámoltatni például egy egyesületet arról, hogy a működésére adott 30 ezer forin­tot mire használta. Ez nem számlakérdés, hi­szen bárki hozhatna egy fűtési vagy terem- bérleti számlát. Csakhogy fölösleges admi­nisztrációs teher lenne. Más a helyzet, ha konkrét eszközvásárlásra adjuk a pénzt.- Miként dől el az, hogy mi kerül az ön­ként vállalt feladatok körébe?- Az elmúlt tíz évben mintegy szokásjog- szérűén alakult ki, hogy kik, mire, milyen for­mában pályázhatnak a megyei önkormány­zatnál. A megyei közgyűlés határozza meg azt, hogy milyen összegű lehet például az ilyen célokra is használható elnöki keret vagy az egyes bizottságok kerete. Az előbbi össze­ge az idén 6 millió forint volt, a bizottságok kerete összesen 16 millió. Akár egy bizottság dönt azonban a támogatásról, akár valame­lyik tisztségviselő vagy az elnök, arról ne­gyedévente tételesen el kell számolni a köz­gyűlésnek. Alapítványt nem is támogatha­tunk anélkül, hogy a közgyűlés azt előzete­sen ne minősítené.- Milyen gyakran mondanak nemet?- Az elutasítás a 10 százalékot sem éri el. Igaz viszont, hogy a kért összegeknek átlago­san még a felét sem tud­juk megadni.- Van -e a többi megyé­től ehérő sajátosság a so­mogyi önkormányzat ön­ként vállalt feladataiban?- Ilyen széles körben, s tíz éve folyamatosan egyetlen más megyében sem működik ez a rend­szer. Ugyancsak egyedül­álló a megye és a megyei jogú város együttműködé­se a közös érdekű ügyek­ben, rendezvények lebo­nyolításában. Somogybán a rendőrség munkáját a megyei önkormányzat az idén 3,5 millió forinttal tá­mogatta. Több mint hárommillió forintos önálló cigányalapot hoztunk létre. Hasonlók­ra más megyében nemigen akad példa. Az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok ju­talmazására - az intézményi forrásokon túl - 6 millió forintos megyei keretet hoztunk létre. Jelentős tétel a 13. havi intézményi bérek de­cemberi kifizetésének segítése is. Az összeg megelőlegezéséhez nekünk is hitelt kell föl­vennünk, melynek kamatai a megyét terhe­lik. Az önkormányzati társulások segítésétől - erre 31 millió forintot fordítottunk idén - az Asztali örömök Somogybán eseményso­rozat 2 milliós támogatásáig vagy a pályá­zati figyelőrendszer működtetéséig - ez utóbbi a helyi önkormányzatokat segíti - hosszú a sor. Ezek sok települést egyszerre szolgáló kezdeményezések. Az ilyenek kö­rét igyekszünk bővíteni. Tudjuk, ha nin­csenek erős önkormányzatok, települések, közösségek, akkor a megye sem lehet erős.- A fölsoroltak egy része okkal lehetne kötelező feladat is...- Valóban. Tartok tőle, hogy ezeket éppen azért nem írja elő törvény, mert ha mindez kötelező feladat lenne, akkor rész- ben-egészben a forrást is központilag kelle­ne Hozzá biztosítani. Ezeket a feladatokat azonban így sem lehet kikerülni. Senki nem kötelezett bennünket például, hogy most húsz újabb kollégiumi helyet váltsunk meg, hogy 18 millió forinttal támogassuk a települések millenniumi rendezvényeit vagy, hogy a megye imázsát erősítő fotóal­bum megjelentetését segítsük. Meg kell azonban tennünk, mert mindez az egész megye számára fontos. __________bíró ferenc K evesebb „önhiki” Somogynak A belügyminiszter az előző évek­hez hasonlóan előkészítette az ön­hibájukon kívül hátrányos hely­zetben levő önkormányzatok ki­egészítő támogatásának II. ütemé­re vonatkozó előterjesztést. A ja­vaslat szerint 219 település része­sül, összesen egymilliárd 364 mil­lió forint támogatásban. Ez az ösz- szeg mintegy félmilliárddal keve­sebb, mint a tavaly ebben az ütem­ben elosztott összeg, de az első lépcsőben mintegy 700 millióval többet osztottak el. Minderről dr. Lamperth Mónika somogyi or­szággyűlési képviselő (MSZP) az önkormányzati és rendészeti bi­zottság alelnöke tájékoztatta la­punkat. A képviselőasszony véle­ménye szerint ez a tendencia jel­zésértékű.- A korábban elosztott nagyobb összeg jelzi, hogy a településeken olyan feszültségek vannak, ame­lyek enyhítése nem tűrt halasz­tást, és a lehetetlenülés elkerülése érdekében már az első lépcsőben a költségvetésben erre a célra megállapítottnál nagyobb összeget kellett kiosztani 1070 rászoruló területi önkormány­zat között - mondta dr. Lam­perth Mónika. - A második ütemben az érintett önkor­mányzatok köre további 97-tel bővült, azaz az önkormány­zatok több mint egyharmada saját forrásaiból még a műkö­dését sem képes fenntartani, fejlesztésre nem is gondolhat. A képviselő szerint a forrá­sok és igények közötti mind élesebb ellentmondás is jelzi, hogy az önkormányzati finan­szírozás jelenlegi modelljén változtatni szükséges.- Bár a Fidesz választási ígé­reteiben szerepelt az önkor­mányzati finanszírozás to­vábbfejlesztése, ezen a téren lényegében semmi sem tör­tént azon kívül, hogy a belügy­miniszter „kapott egy kis zseb­pénzt” - évente 1,2 milliárd fo­rintot - amiből a normatív fel­tételek alapján nem támogat­ható, de ellehetetlenüléssel fe­nyegetett önkormányzatokat tudja segíteni.- Somogy megye az elmúlt év­hez képest kevesebb támogatást kapott. Ez kellően objektív elosztás mellett azt kellene jelentse, hogy az itteni önkormányzatok helyzete javult. Míg tavaly az első ütemben 119 önkormányzat kapott össze­sen 789 millió 415 ezer forintot, idén 117 önkormányzat 717 millió 519 ezret. Tavaly a második ütem­ben 24 település 77 millió 58 ezer forintot kapott, most a javaslatban 20 település 48 millió 817 ezer fo­rinttal szerepel. Ennek viszont el­lentmond, hogy Somogy megye az új költségvetési törvény szerint be­kerülni látszik azon hátrányos helyzetű megyék közé, amelyekre a területfejlesztési célú forrásokból kiemelten kell fordítani. Úgy gon­dolom, minden településnél egye­dileg kellene feltárni, hogy a hely­zete javult, vagy a szűkössé tett for­rásokból a kormány más, neki job­ban tetsző településeket tartott szükségesnek támogatni._______■ TÁMOGATOTT TELEPÜLÉSEK 2000. ÉV II. ÜTEM Jelzett PM-BM (ezer forint) igény támogatás Csurgó 21 968 5 600 Drávagárdony 2 983 3 364 Hajmás 3 007 2 087 Hetes 2 358 1 475 Háromfa 2 840 1 573 Kaposszerdahely 1 490 390 Kisbajom 1 632 0 Marcali 18 000 3 150 Mernye 10 219 5 615 Nagyatád 11 311 0 Nagyberény 2 443 2 463 Somogyacsa 2 308 925 Somogdöröcske 4 112 0 Somogyslmonyi 1 790 1 790 Somogysámson 2 741 2 741 Somogysárd 6 970 4 530 Somogyudvarhely 2 369 2 369 Somogyvámos 2 801 2 801 Somogyvár 2 945 0 Szenna 3 000 1 100 Szenyér 1 047 1 991 Sántos 2 910 1 570 Tbrökkoppány 1 642 1 652 Zselicszentpál 1 631 1 631 Zákány 3 079 0 MEGYE ÖSSZESEN: 117 596 48 817 Több pénzt kapnak a rendőrök Érdekvédők a fogyatékosokért A költségvetés nyertesei közé tar­toznak majd a rendőrök és az ön- kormányzatok, miután mindegyi­kük számára sikerült újabb forrást biztosítani - tájékoztatta lapunkat tegnap dr. Szabó József Andor (Fidesz-MPP) országgyűlési kép­viselő, mivel a módosító indítvá­nyokat a Fidesz-frakció terjesztet­te elő. A héten megszavazta az or­szággyűlés azt a hétmilliárd forin­tot, melyet a rendőrség belső mű­ködésének támogatására kértek a fideszes képviselők. A képviselő az előzményekről elmondta, hogy a rendőrség az idén két alkalom­mal is találkozóra hívta valameny- nyi országgyűlési képviselőt és se­gítséget kért tőlük. A rendőrök be­számoltak lehetetlen anyagi hely­zetükről, ismertették a velük szemben támasztott elvárásokat. E szerint például a somogyi rend­őröknek jövőre 250 milliós saját bevételt írtak elő - jóllehet az ez évi 100 millió is nehezen teljesül. Dr. Szabó József Andor bízik ab­ban, hogy a héten jóváhagyott hét­milliárd forint pótolja valamennyi megyében a teljesíthetetlennek tartott bevételeket, s ezután már csak az eredmények miatt keresik meg a képviselőket. Szintén a költségvetéshez kap­csolódik a fideszes képviselő má­sik bejelentése: jövőre egymilliárd forintot, 2002-ben pedig kétmilli­árd forintot kapnak a normatíván felül a kétszáz-ötszáz lelkes tele­pülések.- Az ilyen nagyságú falvakban többnyire nincs óvoda és iskola, amely a megtartó erőt jelentené: nehéz helyzetben vannak, néme­lyiket a kihalás veszélye fenyegeti. Az én választási körzetemben 18 községnek van ekkora lakosság­száma, számukra nagy segítség lesz a normatíván felüli forrás. Dr. Szabó József Andor beszá­molt arról is, hogy ebben a hónap­ban két kérdésére vár választ Harrach Péter szociális és család­ügyi minisztertől. Képviselői foga­dónapján találkozott az idős em­berek otthoni ápolásának problé­májával, ami véleménye szerint sokakat hoz nehéz helyzetbe. Tudni szeretné, hogy milyen se­gítségre számíthatnak azok, akik felvállalják a családjukban élő, magatehetetlen idősek gondozá­sát. IZMÉNYI Az érdekképviseleti szervezetek minden segítséget meg kívánnak adni a fogyatékosoknak ahhoz, hogy a 2000 szeptember 1-jétől ér­vényes új rendszerű támogatással kapcsolatos ügyeiket a lakóhely­ükhöz legközelebb intézhessék. Erről szakmai tanácskozáson állapodtak meg az OEP Somogy megyei Egészségbiztosítási Pénz­tárának, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Érdekvédel­mi Szövetségének, a mozgáskor­látozottak, a siketek és nagyothal­lók valamint a vakok és csökkent- látók megyei szervezeteinek kép­viselői. Az érdekképviseleti szervek tájékoztatják az érintetteket a jo­gosultság feltételeiről, teendőik­ről, segítenek a nyomtatványok kitöltésében, átveszik és továb­bítják a kérelmeket az igényt el­bíráló szervezetekhez. Bár a fo­gyatékossági támogatás folyósítá­sa csak 2000 július 1-jétől kezdő­dik, a jogosultság megállapításá­hoz orvosi szakvélemény is szükséges, ezért a kérelem elbí­rálása hosszabb időt vesz igény­be. A támogatás zavartalan folyó­sítása érdekében a tanácskozás résztvevői az igények mielőbbi benyújtását szorgalmazták. ■ Barkóczy: rágalomhadjárat folyik Rágalomhadjárat folyik a Független Kisgazdapárt ellen - ál­lította Barkóczy Gellért somogyi kisgazda országgyűlési képviselő, amikor a Somogyi Hírlap az FKGP- vei kapcsola­tos, a közvéleményt irritáló ügyekről kérte a véleményét.- A Szonda Ipsos legutóbbi közvé­lemény-kutatási eredményei sze­rint a kisgazdapárt támogatottsá­ga az ország nyugati felében már csak egy százalékos.- Vitatom ezt az eredményt, sőt visszautasítom, mert egyszerűen nem igaz. Meggyőződésem, hogy Somogy megyében az FKGP támo­gatottsága jelenleg is 15 százalé­A képviselő vagyonnyilatkozata Mintegy 20 hektárnyi föld Siófokon és Tengődön, egy John Deere traktor, melynek hiteltöriesztéséből 2,7 millió forint még hátra van, egy Opel Sedan személygépkocsi, egy húsz éves kombájn és egy negyedrésznyi lakóház Siófokon. A képviselő bankbetétének összege 4 millió forint. kos. Bizonyítja ezt, hogy nap mint nap alakulnak a településeken kis­gazdapárti alapszervezetek. A tag­jaink pedig abban erősítenek, hogy igenis tartsunk ki, mert csak rága­lomhadjárat folyik a párt ellen. Az emberek látják azt, hogy a kisgaz­dapárt sokat dolgozik, a vidékfej­lesztés eredményes. Ez a közvéle­mény-kutatási eredmény csak ma­nipuláció. Azért mégiscsak voltak kis­gazda képvi­selők, akik legalábbis ké­tes ügyekbe keveredtek.- Ezek egyike sem kisgazda képviselő, még csak tagjai sem vol­tak a pártnak. Az egész csak felté­telezés. Máig sem történt érdemi vádemelés Székely Zoltán és Mol­nár László ügyében. Az utóbbit még csak meg sem hallgatta az ügyészség, nemhogy vádolták vol­na. Ezeket az embereket kijátszot- ták. Tegnap is jelen volt a parla­mentben Székely Zoltán. Ha ellene bármilyen komoly vádat be tudtak volna bizonyítani, akkor már rég nem lenne ott. A dr. Torgyán József vagyona körüli ügyeket is csak fel­fújták. Számtalan helyen építenek ekkora házakat. Miért csak a Torgyánéval van baj. Nem tételez­hető föl ésszerűen, hogy egy élet munkájával egy sikeres ember ennyit elért?- Somogybán nem történtek a kisgazdapárttal összefüggésbe hoz­ható botrányos ügyek. A párton be­lüli kiegyensúlyozottság azonban egyes vélemények szerint csak lát­szólagos. Úgy hírlik többen pá­lyáznak az ön elnöki posztjára is.- Lehet hogy így van, ám én er­ről konkrétan nem tudok. Valaki bedobta ezt az álhírt, s az ilyen mindig terjed. Már négyszer vá­lasztottak újra az elnöki poszton, s úgy érzem most is élvezem a tagság bizalmát. Bárhová me­gyek, szeretettel és tisztelettel fo­gadnak. Nem tudok róla hogy len­ne ellenfelem. Sokat tettem a me­gyéért. Az idén 1 milliárd 350 mil­lió forintot hoztam a megyének és ezt jól tudja a somogyi kisgazda tagság.- Nem együtt lobbiztak ezért a somogyi képviselők?- Ok csak segítettek megsza­vazni. Én lobbiztam én terjesztet­tem elő, én erőltettem ki. Az én nevemhez fűződik az is, hogy a jelenlegi költségvetésben is ked­vezményezett helyet kap Somogy.- A megyei területfejlesztési ta­nácsban, mint a vidékfejlesztési miniszter személyes képviselője többször kiállt a kistelepülések többlettámogatása érdekében. Ez­zel azonban nemegyszer fölborí­totta a szakbizottságok által már összeállított, gyakran több száz tétel összhangjára épülő elosztási listákat. A jó Tengődön született 1931-ben. 1945-ben majd 1989-től a Független Kisgaz­dapárt tagja, 1991-től megyei elnöke. 1994-től országgyűlési képviselő. A me­gyei területfejlesztési tanácsban az FVM-minlszter személyes képviselője. szándékát senki nem vi­tatta, a hozzá­értését azon­ban igen.- Vannak itt a régi rendszer urai közül, akik talán megkérdő­jelezik a munkámat. Ennek elle­nére is kitartok az alapelvem mel­lett, hogy a vidéket, a kistelepülé­seket kell támogatni. Lehet hogy nem értek min­denhez, de van­nak tanácsadóim, akik figyelmeztet­nek, ha hibáznék. Visszahallottam azt is, hogy vannak akik engem itt átvernek. Maga is láthatta, ez nem olyan könnyű. Azt gondo­lom a tanácsban is megütöm a mértéket. bíró ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents