Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-24 / 275. szám
_ ■■■ 2000. November 24., Péntek Somogyi Hírlap - 5. oldal KAPO S V Á R Folyamatosan fejlődik az Eötvös Nincs beiskolázási gondja az Eötvös Loránd Műszaki Középiskolának, mégis folyamatosan fejlesztik a különböző képzéseket. Önerőből az elképzeléseknek csak egy része valósulna meg, ezért figyelik a pályázati lehetőségeket. Az egyes szakokon két-háromszoros a túljelentkezés. Stickel Péter igazgatóhelyettes elmondta: nemcsak a szülők és a diákok elvárásainak igyekeznek megfelelni, hanem a kor követelményeinek is. A tanulók olyan ismeretekkel, dokumentumokkal rendelkeznek a képzés végén, hogy választhatnak a továbbtanulás és az elhelyezkedés között. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyik sem okoz nehézséget az egykori műszakis diákoknak. Sándor Gyulától megtudtuk, hogy legutóbb a munkaügyi központ decentralizált alapjából, valamint a Videoton MBKE pályázatán nyertek több millió forintot. A pénzből vásárolt vezérléstechnikai berendezéseket a nappali és a felnőtt képzésben egyaránt kamatoztatni tudják. A pályaválasztási felelős, mérnöktanár hangsúlyozta: a Festő cég jóvoltából a tanulók hivatalos tanúsítványt is szerezhetnek az iskolában, mely a későbbi munkakeresésben előnyt jelent.- Az Autodesk cégnek pedig tréningcenter központja intézményünk, ez nemzetközi vizsgáztatási jogot jelent - ezt már Maár Tibor igazgatóhelyettes jelentette ki. - Ennek keretében alap- és középfokú szoftver üzemeltetői szakképesítést adunk. Fontos szerepe van a gyakorlati helyszínek korszerűsítésének. A tanműhelyben csaknem négymillió forintot költöttek intenzív hegesztő technikai berendezésekre és a minőségbiztosítási rendszer fejlesztésére. Folyamatos az informatikai megújulás is. Ebben a tanévben egy új számítástechnikai termet alakítanak ki pályázati pénzekből, a hiányzó ösz- szeget pedig a szakképzési alapból pótolják.- Minőségre törekszünk, amelyhez jó alapot biztosít az itt oktató 46 pedagógus és a 4 óraadó tanár - mondta Stickel Péter. - A szintet Európa jelenti, de azon vagyunk, hogy ezt is túlszárnyaljuk; ez egyáltalán nem lehetetlen. Jó hímévre tett szert a világbanki gépész osztály is, hiszen Ausztriában technikus minősítő oklevelet szerezhetnek. A vizsga két évig még biztosított, de a vezetés azon dolgozik, hogy ez a lehetőség folytatódjon tovább. A gimnáziumi képzésben az ötöEötvös műszaki középskola 1999/2000-es tanév gimnázium 133 diák szakközépisk. 501 diák ebből: kaposvári 257 diák dik évfolyamot indították idén, mely kiegészül a közbiztonsági fakultációval. Jó kapcsolatot alakítottak ki a megyei és a városi rendőrkapitánysággal. Nem véletlen tehát, hogy a rendvédelmi ismereteket rendőrtisztek oktatják. A testnevelést kiemelten kezelik, ennek keretében önvédelmi foglalkozásokat tartanak, kötelező az úszás és a lövészet is. Érettségi után a diákok nagy része az intézményben marad, a technikus minősítés miatt többen halasztanak a főiskolán és az egyetemen. A továbbtanulási arány 70-75 százalékos. A felnőtt oktatásban igyekeznek megfelelni a munkaerőpiac követelményeinek, éppen ezért szerszámkészítő, műanyag-feldolgozó, nehéz-, könnyűgép kezelői és minősített hegesztő szakmákban képeznek dolgozókat. A vállalatokkal jó kapcsolatot alakítottak ki, ezért a speciális igények teljesítése sem okoz gondot. SZABÓ KINGA ÜVEGMŰVES TÁRLAT. A napokban nyílt'meg a Kaposvári Egyetem pedagógiai karának galériáján Bata Helga, Farkas Vajk, Balogh írisz, Mészáros Mihály; a Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola üvegműves tanulóinak és tanáruknak, Sigmond Gézának közös kiál- lítása. A tárlat december végéig látható. ______ fotó: török anett C súzlival kilőtték a lámpát Csaknem száz padot megrongáltak, húsz hintát leszakítottak, és félszáz hulladéktartónak nyoma veszett. A lámpaburák tucatjait tették tönkre csúzlival. Ezeket mind helyre kell állítani. Hamarosan befejeződik a felújítás, de a parkokat őrizni kell továbbra is. Csúzlis vandálok Csaknem félmillió forintot költöttek november közepéig a károk helyreállítására. A rongálás kárvallottjai elsősorban a gyermekek, hiszen a parkokban a játékokat a vandálok olykor heti rendszerességgel tönkre tették. A színházparkban nemrég „jubiláltak”: ötödször vágták el a drótkötélpályánál az ülőkét. Sokat bosszankodtak a kisgyermekes szülők a Berzsenyi parkban is, ahol máig megmagyarázhatatlan okok miatt különösen sok volt a kár. Bár a lombégetés ezúttal elmaradt, helyette lángra lobbantották a hulladékgyűjtőben levő szemetet. Több tárolót is leszereltek; ezeket rendeltetési helyüktől távolabb találták meg. S még rosz- szabb, mikor el is vitték a szeméttartót. A millenniumi évben fölállított új játékokat sem kímélték: a kötélmászókát szétvágták (azóta ismét kijavították). Nem kímélték a padokat sem: százat rongáltak meg az elmúlt hónapokban. Némelyiket festékszóróval pingáltak ki, de előfordult, hogy darabonként tűnt el a fa. Demeter Györgyné, a városgondnokság munkatársa tegnap elmondta: amilyen gyorsan csak lehetett, megjavították a játékokat és a fölszereléseket. Tapasztalatuk szerint a kisebb játszótereken kevesebb a rongálás, a lakók jobban figyelnek, s ha gyanús dolgot észlelnek, azonnal intézkednek. HARSÁNYI Som-hegy, Hangyásmál és a kecelhegyi bejáró környékén gyakran dolgoztak az áramszolgáltató szakemberei, a vandálok ugyanis tönkretették a lámpaburát, csúzlival lőtték ki az izzókat. Csaknem 2,5 millió forintba került az idén az elromlott berendezések megjavítása. A Berzsenyi parkban is két lámpát tettek tönkre az ősszel, a kár meghaladta a 80 ezer forintot. Különösen veszélyes, amikor kábelszekrényt rongálnak meg: az ajtót kifeszítik, és nem kímélik a kábeleket sem. Az utcaseprő A seprű megszokott módon vándorolt a sétáló utca macskakövein. A letörött faágak engedelmesen araszolgattak egymás felé, mintha önszántukból tették volna. A fákról sem pergett le több levél. Felszáradt már az előző napi eső, száraz cipőtalpak bandukoltak a kockákon fel s alá. Csak egy pár sáros gumicsizma lépegetett a szemeteszsák irányába. Az utcaseprő kiöntötte a nyár összegyűjtött maradványát a kosából, majd a szökőkúthoz indát, hogy végrehajtsa kötelességét. Belelépett a vízbe és összehúzta gereblyéjével a rozsdabarna leveleket, a csokipapírt, a cigarettavégeket és a kólás- dobozt. A víz tisztuló tükrén megpillantott váami színes apróságot: egy kicsi műanyag bohócot. Nehézkesen, a napi munka fáradságával derekában lehajolt érte, felvette és sokáig tartotta ujjai között. Nézte, nézte vágyakozóan jó ideig, mintha egy szebb világot látna. Gondolatá a csáádi tűzhely melege körül jártak, a konyhából paprikás krumpli illata szállt, a rádióban andalító zene szólt. A fotelben áve az aznapi újság hasábján révedezett a szeme, majd megpihent a lassan lecsukódó szemhéjak mögött. Lágy szellő futott át homloka barázdáin. Magához tért az ábrándozásból. Mellette fiatal asszony nyugtatgatta gyermekét, de a kisfiú makacsul ellenszegült.- Nem kaphatod meg a játékot. Nekünk nincs annyi pénzünk - csitította a sírdogáló kisfiút.- De anya! A Petinek is van - értetlenkedett a gyerek.- A Peti szülei gazdagok, mi meg... - szemében, olyan mélyen, hogy a fiú nem láthatta, a kétségbeesés könnycseppje keresett utat magának. Az utcaseprő lehajtott fejjel hálgatta a párbeszédet, s szívére ráült a szomorúság. Hirtelen ötlettől vezérelve a kisfiúhoz lépett és csöppnyi kezébe nyomta a tarkáló bohócfigurát. A Fiú elmosolyodott és hangos nevetésben tört ki:- Anyu! Nézd! Nézd, milyen szép bohóc! A bácsitól^kaptam. Az anya a bohócra bámult, aztán fia vidám arcára. Ő is elmosolyodott, s erőtlenül ennyit mondott: - Köszönöm! Majd elindult az utcán felfelé. A fiú nevetgélt, édesanyja szeméből pedig egy könnycsepp hullott az ptca kövére. Az utcaseprő seprűjére támaszkodva nézett utánuk. Mikor a sarkon befordátak, folytatta munkáját. ____________Pécsek imre K elendők a szolgálati lakások A bérlők legfeljebb öt évig lakhatnak ideiglenesen otthonukban Jelenleg negyvenhét szolgálati lakás van Kaposváron. A Csiky Gergely Színház színészeinek elhelyezésére további ötvennyolcat tart fenn az önkormányzat. Az igénylés módja megváltozott, a jövőben évente kell azt megerősíteni. A szolgálati lakást csak az önkormányzatnál vagy intézményeiben dolgozók igényelhetik. Ta- váy szeptembertől nyolcán jelentkeztek, de jó ideje várakoznak már húszán. Azért változtat- ták meg az igénylés módját, mert több év alatt elévülhetnek a kérelmek. A bérbeadásnál több tényezőt vesznek figyelembe. Ilyenek például az igénylő lakáskörülményei, lakásigénylésének mértéke, munkavégzése, jövedelmi és vagyoni helyzete, szociális körülményei, valamint családi viszonyai. A beérkezett igényekről a polgár- mester dönt. Előnyben vannak azok, akik jelenlegi munkahelyükön öt vagy annál régebbi munkaviszonnyal rendelkeznek, két vagy ennél több gyermeket nevelnek egyedül, de fontos szempont még az alacsony jövedelem is. Ugyancsak önkormányzati rendelet szabályozza, hogy akinek megszűnik a munkaviszonya, harminc napon belül köteles beköltözhető állapotban elhagyni ideiglenes otthonát. A bérlők legfeljebb öt évig lakhatnak szolgálati lakásban, ezt egyszer, maximum öt évre lehet meghosszabbítani. Természetesen a lakbért és a közüzemi díjakat a szolgálati lakásban élőknek kell fizetni. A nagyobb meghibásodások javítását - akár csak a bérlakásoknál - a vagyonkezelő részvénytársaság végzi el. Jubileum húszas tortával j A nevezetes évfordulót ünnepi menü tette felejthetetlenné fotó, török anett Húsz éve nyitotta meg kapuit a Búzavirág utcai óvoda, ahol tegnap ünnepelték a jeles évfordulót. Hat csoportba most 126 gyermek jár. Nemcsak a gyerekek, hanem az óvoda is ünneplőbe öltözött tegnap. A fiúk-lányok színvonalas műsorral mutatkoztak be, Skanderáné Taváli Gabriella intézményvezető az elmúlt két évtized legfontosabb eseményeit elevenítette fel. 1980 novemberében négy csoportban Óvodák számokban kezdték el a munkát, a legtöbb gyermek a környező lakótelepről érkezett. Akkor kilenc óvónő és négy dajka foglalkozott velük. Három évvel később halaszthatatlanná vált az épület bővítése, s a városban máig különlegességnek számító kupola alatt fiúk-lányok százai játszottak az utóbbi húsz évben. Büszkék az egykori tanítványaikra is, akik között ismert sportoló, képzőművész és színész is van. A folyamatos érdeklődésből ítélve úgy tűnik, hogy később is lesz utánpótlás. Az ünnep alkalmából két dolgozó kapott elismerést: Gelencsér Istvánné húsz, Laki Flóriánné tíz éve dolgozik az óvodában. A nevezetes évfordulót ünnepi menü tette felejthetetlenné, de legnagyobb sikere a tortának volt. A születésnapot jelző 20-as számot pillanatok alatt elfújták az apróságok. HARSÁNYI Kaposváron a legutóbbi felmérés szerint 2460 óvodai hely van. Minden jelentkezőt felvesznek. A gyerekekkel 98 óvodai csoportban foglalkoztak, egy csoportba átlagosan 24 gyermek járt. Városunkban 19 önkormányzati fenntartású óvoda található. 1991 és 1999 között 268-cal csökkent az óvodába felvett gyermekek száma, s a szakemberek további csökkenéssel számolnak. A nem önkormányzati fenntartású óvodába járó gyermekek száma 150-200. Hírek CSÚSZTATJÁK A MALOMUTAT. A malomhoz vezető új út építését nem kezdhetik el az idén, mert a kivitelezésre kiírt pályázatokra a vártnál nagyobb összegű ajánla- | tok érkeztek. Közbeszerzési eljá- | rás keretében ismét meghirdetik a munkát, így tavasszal indulhat csak a beruházás. A város több támogatást is igénybe vett, hogy minél előbb megoldódjon a Kis- gáti és a Kertalja utcában élők gondja, (szk) TÉRKÉP AJÁNDÉKBA. Világ térképet ajándékozott Kaposvár valamennyi általános iskolájának és gimnáziumának a Kaposkábel Kft. Az egyik műholdas csatorna ajánlotta fel a társaságnak. A térkép egyik oldala a közigazgatási, a másik fele pedig a földrajzi viszonyokat mutatja, (szk) CSATORNÁZÁS. A közgyűlés döntésétől függ, hogy mikor ké- [ szül el a Dobó István utca teljes szennyvízcsatornázása. Műszaki okokból a Magyar utcával együtt építik ki a hálózatot, s ezzel befejeződik a kisgáti városrész csatornázása. Az új évezred első éveiben a város valamennyi utcájában kiépí- tik a rendszert, (szk) m VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 314-985, József Attila u. 7.: - Köteles az az autós letisztítani a közutat, aki a járművével beszennyezte? A Guba Sándor utcában már csaknem másfél éve a vízmű melletti területen a munkagépek besározzák az utat Száraz időben olyan az út, mintha földes talajon, esős időben pedig olyan, mintha sárban közlekednénk. Pungor János rendőrszázados, a közlekedésrendészeti osztály forgalomellenőrző alosztályának vezetője: - A jármű vezetőjének a feladata, hogy gondoskodjon az általa beszennyezett út tisztításáról. Ha ezt nem teszi meg, akkor a rendőrség eljárást indíthat ellene. Jaczó Győző, a közútkezelő kht ügyvezető igazgatója: - Az úttörvény szerint annak a feladata az út letisztítása, aki beszennyezte. A közútkezelő kht munkatársai négynaponta ellenőrzik az utakat; ha szennyezést tapasztalunk, intézkedünk. Az olvasó által említett utat is ellenőrizzük. ■ Programajánló Ma 17.30 órai kezdettel a Liszt Ferenc Zeneiskolában tartják Papp Tibor növendékeinek vonós és kamarahangversenyét. _______■ Mo ziműsor 4 4 4. 6: PASIK ÉS CSAJOK (am.) 8, 10: MILLIÓ DOLLÁROS HOTEL (am.) *25393*