Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-23 / 274. szám

2000. November 23., Csütörtök SPORT Somogyi Hírlap - 9. oldal Kosárlabda NB i „A” csoport - férfiak Munkában a Klíma-Vili Kaposvár A magyar válogatott Euró- pa-bajnoki selejtező mérkő­zései miatt tartó bajnoki szünetet természetesen ke­mény munkával és felké­szüléssel tölti ki a Klíma- Vili Purina Kaposvári KK együttese. A csapat tagjai a múlt héten há­rom napot pihenhettek, majd is­mét elkezdődtek az edzések. A programról Földi Sándor vezető­edző számolt be.- Napi két edzéssel készülünk a bajnokság további mérkőzései­re - így a tréner. - Szerencsére sé­rültjeink rendbe jöttek, így - a vá­logatottnál lévő Gémes Leventét kivéve - valamennyi játékosra számíthatok. A városi sportcsar­nok mellett gyakori vendégek va­gyunk az atlétikai pályán és a konditeremben is. A fizikai erő- fejlesztés mellett természetesen nem maradtak el a labdás gya­korlatok sem. A sok futás mellett főleg a védekezés elemeit gyako­roljuk. A héten már taktikai és dobófeladatokkal is foglalko­zunk. Kedden az NB I „B” cso­portjában szereplő Dombóvári VMSE ellen vívtunk előkészületi mérkőzést. Hat 20 pontig tartó összecsapásunk volt. Színvona­las és küzdelmes meccseket ját­szottunk a tolnaiakkal. Meglehe­tősen nehéz ebben az időszak­ban edzőpartnert találni, de a jö­vő héten még szeretnénk egy, vagy két találkozót játszani. A Klíma-Vili Purina KK követ­kező bajnoki mérkőzése decem­ber 2-án 18 órakor Pakson lesz, ahol a veretlenül listavezető Atomerőmű SE fogadja a kapos­váriakat. A nagy érdeklődéssel várt rangadóra az atomvárosi klub 100 jegyet (20 diák és 80 fel­nőtt) biztosít a vendégszurkolók részére. A tervek szerint szerve­zett formában is lehet utazni a ta­lálkozó helyszínére. Az igények­nek megfelelően autóbusz indul Paksra. Az utazás költsége 1200 forint lesz, a mérkő­zésre szóló belépőjegyet pe­dig majd a helyszínen lehet megváltani. Jelentkezni Nagy Imre technikai vezető­nél lehet. A kaposvári klub vezetői szeretnék minél jobban ki­szolgálni szurkolóikat. En­nek a kezdeményezésnek újabb állomása annak a le­hetőségnek megteremtése, hogy a csapat közönsége idegenbeli mérkőzésekre is elkísérhesse a kosárlabdá­zókat. A fiúknak pedig vidé­ken is elkél a bíztatás. Re­mek példa volt erre a zala­egerszegi összecsapás, ahol mintegy kétszáz kaposvári szurkoló ült a lelátón. Ezút­tal sokkal nehezebb csata vár a Klíma-Vili Purina KKK együttesére, ezért még nagyobb szükség lenne a támogatásra. * * * A magyar férfi kosárlabda-válo­gatott tegnap este Lettország nemzeti együttese ellen Pakson folytatta az Európa-bajnoki cso­portküzdelmeket. Az összecsa- pást lapzártakor játszották, kun Ronald Nunnery fotó: lang Teke Újabb fordulót rendeztek a ka- gészítő Parancsnokság 1:3; Dé- posvári városi teke csapatbajnok- dász IL-Ökörkör 1:3. Ságban. Eredmények: I.M.M.-Dá- Az élcsoport állása: 1. Császá- mázók 1:3; Matáv-Vegyes négyes rok (18 pont), 2. Édesvízi ször- 4:0; Császárok-Qupers 4:0; Dé- nyék (15 pont), 3. Didaktika (14 dász L-Didaktika 3:1; Kawet- pont), 4. Kawetra (13 pont), 5. ra-KRTE 3:1; Heam-Team-Édes- KRTE (11 pont), 6. Dámázók (11 vízi szörnyek 1:3; Fehérház-Kie- pont)._____________________k.z. NB ll-ES KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Idegenben nyert az Interbeton Akció PC '96 (Budaörs)- Interbeton KFC (Siófok) 1-3 (0-1) Budaörs, 150 néző. V.: Száva, Tagyi. Interbeton KFC (Siófok): Kresz - Perger, Csák, Takács, Lichten- berger. Csere: Magyar, Élő, Far­kas, Béres. Edző: Gruber György A siófoki gólszerzők: Takács 2, Lichtenberger. A budaörsi székhelyű Akció FC '96 csapata gyors kontrákkal próbálkozott, így a vendég Bala- ton-parti együttes alaposan meg­szervezte a védekezését. Ennek köszönhetően az első félidőben mindössze csak egyetlen gól esett. A második játékrészben Takács gólja után még szépítet­tek ugyan a hazaiak, de két perc­cel a találkozó vége előtt ismét Takács volt a főszereplő, aki vég­leg eldöntötte a mérkőzés sorsát. Az idegenbeli győzelemhez kel­lett Kresz kapus jó teljesítménye is, aki többször is nem kis bra­vúrral hárított. Az Interbeton KFC együttese legközelebb más­fél hét múlva, hétfőn lép majd új­ra pályára bajnoki mérkőzésen, amikor is Siófokon a Foki hegyi Általános Iskola tornacsarnoká­ban a Budapest Bank csapatát fo­gadják._______________KESZTHELYI __________________________TRI ÁTLÓN, DUATLON__________________________ A z Arena-Vitál legjobb éve Kaposvár A mintegy tíz éve műkö­dő kaposvári triatlonklub megalakulása óta a legsi­keresebb évet tudhatja maga mögött.- A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy az egye­sületek közötti rangsor­ban a hatodik helyre si­került előrelépnünk, ami a tavalyi 25. helyezéshez képest nagy lépés - mondta az egyesület ve­zetőedzője, Báli Péter. - Ezt az eredményt csak egy nagy tömegbázissal rendelkező egyesület ér­heti el, ahol nemcsak egy két versenyző hozza az eredményeket, ha­nem az utánpótlás is he­lyet kap. így igazából megmutatkozik a közösség ereje. Természete­sen a csapatot önálló személyiséggel rendelke­ző egyének alkotják, akiknek kitartó, fáradha­tatlan áldozatvállalása hozza meg a szép sikere­ket.- Milyen kiemelkedő eredményeket értek el az idén?- A 2000-es évben mind az országos bajnok­ságokon, mind pedig a diákolimpiákon szerez­tünk bajnoki címeket és helyezéseket. Az orszá­gos ranglistákon számos sportolónk végzett az első három között és a 99-es eredmények alap­ján két versenyzőnket rendszeresen hívták az utánpótlás válogatottba. Hét sportolónk aranyjel­vényes minősítést szerzett, Dómján Tibor pedig felnőtt első osztályú sportoló lett. Mindenképp ki kell emelni Horváth Zsófiát, aki gyermek korcso­portban országos bajnok és ranglista győztes lett. Őt az elmúlt hét végén rendezett triatlon bá­lon korcsoportjában az év sportolójának válasz­tották. Kertész Katalin országos triatlon diákolim­piát nyert és ranglista második helyezést ért el. Országos bajnok lett az egyesület Farkas Ádám, Sebők Dávid, Galambos Adám összeállítású triat­lon váltója. Szunyogh Ad­rienn a triatlon ranglistán második, duatlon rang­sorban harmadik helye­zést ért el. A Franciaor­szágban rendezett duat­lon világbajnokságon Dómján Tibor felnőtt vá­logatottként képviselte egyesületünket, itthon pe­dig második lett a duatlon ranglistán. Kovács Dániel révén szintén duatlonban sikerült aranyjelvényes minősítést szereznünk. A 2000. évi eredményeink alapján öt versenyzőnk meghívást kapott az után­pótlás válogatottba. Min­denképp kedvező, hogy eredményességünk nagy része a biatlonhoz fűző­dik, mivel a sportág már szerepelt a sydneyi olim­pia műsorán.- Kik tették lehetővé a sikerek elérését?- Igen fontos volt a sportolók szüleinek áldo­zatvállalása, hiszen a példaértékű hozzáállás nélkül nehezen lehettünk volna ilyen eredmé­nyesek. Ez úton is köszönöm edzőkollégám­nak, Hirt Mihálynak és Kecskés Andreának az Arena sportbolt tulajdonosának a segítséget és a támogatást.- Sokat nem pihenhettek a sportolók, hiszen elkezdődött az alapozás.- Valóban, a napokban főként úszóedzéseink vannak. Sajnos, a mosdósi uszoda bezárt, ezért Kaposváron igényeltünk külön pályát, de ezt a városi sportbizottság nem támogatta. Jelenleg úszóedzéseink lebonyolításában nagy segítsé­get vállal a Kaposvári Sportiskola és a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE edzői gárdája. Felvállalva azt, hogy néha az edzéseik levezeté­se a nagy létszám miatt szinte képtelen feladat­nak bizonyul. A következő szezon a februári kéttusa felmérő versenyekkel kezdődik. Klu­bunk januárban szeretné megrendezni évadzá­ró ünnepségét, melyen előreláthatólag egy igazi sportlegenda is tiszteletét teszi._______kun zoltán Horváth Zsófia A magyar Bosnian ügy Ugye emlékeznek Jean-Marc Bosmanra? A belga labdarú­gó tekintélyes kis vihart ka­vart a nemzetközi futball berkekben és pert nyerve le­hetővé tette a lejárt szerző­désű játékosok szabad ván­dorlását. Bosman jelképpé vált, akinek most akad egy magyar alteregója, akit rö­vid időn belül bizonyára „magyar Bosmanként” emle­get majd a futballvilág. Bosman annak idején pernyeré­sével szabad utat nyitott az Euró­pai Unióhoz tartozó országok le­járt szerződésű labdarúgóinak. Az ő példáján felbuzdulva most a magyar Balog Gábor próbál sze­rencsét, aki el kívánja érni, hogy a kelet-európai játékosokat is ugyanazok a jogok illessék meg, mint az uniósokat. Az MTK haj­dani 37-szeres válogatott játékosa ugyancsak egy belga klubtól óhajtott megszabadulni, ám ez szerződése lejárta ellenére ne­hézségekbe ütközött. A Charleroi futballistájának távozása elé klubja ugyan nem gördített aka­dályt, csupán kikötötte, hogy az őt vásárló egyesület fizessen érte ötmillió frankot. Ennyit viszont senki sem kívánt áldozni Balog­ért, aki így munkanélkülivé vált. Ezek után került kapcsolatba az­zal a Jean-Luis Dupont nevű jo­gásszal, aki annak idején sikerre vitte Bosman ügyét. Dupont úr igent mondott Balognak és min­den jel arra utal, hogy ügyét si­kerre is viszi majd, ami azt jelen­ti, hogy a keletről (tehát Magyar- országról is) érkező labdarúgók az uniós játékosokkal azonos el­bírálás alá esnének. Magyarán mondva, akinek lejár a szerződé­se, az szabadon - ingyen és bér­mentve - oda igazol, ahova csak óhajt. Tehát a fociban is végbe­megy a „jobbágy felszabadítás.” Am ami jó lesz a labdarúgók­nak, az hátrányosan érintí a klu­bokat és a menedzsereket, sőt közvetve még a nemzetközi szö­vetséget is. Egyrészt megcsappan­nak a bevételei a gazdag, nagypén­zű egyesületeknek, kevesebb jut majd az úgynevezett, „futballcá- páknak” is. Ám az éremnek van egy másik oldala is, és éppen ez okoz gondot a FIFA és az UEFA ko­rifeusainak. A két nemzetközi szervezetet méltán aggasztja, hogy az uniós játékosok után im­már a keleti tömbbeliek elvesztése jelentős anyagiakat von ki a labda­rúgás vérkeringéséből. Mert való igaz, hogy a régi szabályozókkal számos klub vált dúsgazdaggá, de abból a pénzből a nemzetközi szövetségeknek is jutott és futotta belőle az utánpótlásra is. Mit jelent mindez magyarra fordítva? Ha Balog is csatát nyer (és miért ne nyerne?) akkor óha­tatlanul itthon is változni kell a helyzetnek. Tehát akinek lejár a szerződése, annak kezét nem kötheti meg klubja, nem kérhet érte pénzt, azaz csak a játékos nyújthatja a markát. A labdarúgó tehát jól jár, hisz a pénz az ő és nem az ügynöke, avagy mene­dzsere zsebébe, de még csak nem is az addig őt foglalkoztató klub kasszájába vándorol. Igenám, de mi lesz az utánpótlássá? Ha bár­ki szabadon távozhat, kinek lesz érdeke nevelni, ha a befektetett pénze nem térül meg? Nos ez is aggasztja a futballsport irányítóit, éppen ezért a sportjogászok már­is összedugták a fejüket, elkerü­lendő, hogy miközben felszaba­dul a piac, a kereslet meghaladja a kínálatot. Hát itt tart most ez az ügy, bizonyára sokat vitatkoznak még róla. Megtalálni az arany kö­zéputat a közeljövő feladata, mert azt senki sem vitatja, hogy a futball az egyetlen a világon, amelyben a sport és az üzlet csaknem arányosan ötvöződik. Tehát nemzetközi érdek - a sport­ág érdeke is egyben - hogy ez a jövőben se változzon. _____jutási Rö plabda NB I Férfi Extraliga A bajnokság állása: 1. Medikémia-Szeged 8 6 2 19-10 14 2. Nyíregyházi VSC 9 5 4 19-16 14 3. Kometa Kaposvár SE 8 5 3 20-12 13 4. Kazincbarcikai VRC 9 4 5 18-20 13 5. Dunaferr SE 8 3 5 10-17 11 6. Kecskeméti RC 8 2 6 9-20 10 Ez történt: Kecskeméti RC­Nyíregyházi VSC Szabolcs-Gabona 0-3 (-25, -22, -24) Labdarúgó NB I A bajnokság állása: 1. Ferencváros 3 2 1 - 7- 0 11(4) 2. Újpest FC 3 2-16-3 11(5) 3. MTK FC 3 12-5-2 11(6) 4. Dunaferr SE 3 2-14-5 11(5) 5. Videoton FC 3 2 1-5-1 9(2) 6. Győri ETO FC 3 2 - 1 4- 4 8(2) 7. Vasas DH 3 1 - 2 2- 4 7(4) 8. Lombard FC 3 - 1 2 3-10 7(6) 9. Kispest-HFC 3 1116-5 5(1) 10. Matáv SC 3-2 13-4 5(3) 11. Zalahús-ZTE 3 1 - 2 3- 6 4(1) 12. Debrecen 3 — 3 4— 8 3(3) A bajnoki alapszakasz két csoport- győztese, az MTK Hungária FC és a Lombard FC Tatabánya 6-6, a második helyezett Újpest FC és Dunaferr SE 5-5, a harmadik Vasas Danubius Ho­tels és Ferencváros 4-4, a negyedik Debreceni VSC és Matáv SC Sopron 3-3, az ötödik Győri ETO FC és Video­ton FC-Fehérvár 2-2, a hatodik Kis­pest-Honvéd FC és Zalahús-Zalaeger- szegi TE FC pedig 1-1 (bónusz)pontot vitt magával az új NB l-es bajnok­ságba, amelyeket a csapatok pont­száma mögött zárójelben jelzünk. Az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzéseken: Újpest FC­Zalahús-Zalaegerszegi TE FC 3- 0 (1-0) MTK Hungária FC-Dunaferr SE 4- 1 (1-1) Magyar Kupa Kaposvári csoport A labdarúgó Magyar Kupa első fordulójának eredményei: Zimány-Nagyberki 3-0; Szent- gáloskér-Somogyaszaló 3-2; Bodrog-Jákó 3-0; Somogy- fajsz-Osztopán 4-3; Taszár-Pa- talom 6-1; Kazsok-Gölle 2-1; Kaposfüred-Somogyjád 0-1; Igal-Ráksi 11-1; Mernye-Alsó- bogát 2-1; Somogyszil-Fonó- Baté 1-3; Bárdudvarnok-So- mogyvár II. 3-2. A párharcok győztesei jutot­tak tovább a második fordulóba. F.G. Vízilabda Pápán rendezték meg a dunán­túli gyermek vízilabda-bajnok­ság harmadik fordulóját. Eredmények: Tatabánya­Nova-Vízcoop Kaposvár 10-9 (5-2,1-2, 3-4,1-1) A kaposvári gólszerzők: Vass 4, Horváth D. 3, Kovács B. 1, Maár 1. Pápa-Nova-Vízcoop Kaposvár 2-3 (1-1,1-0,0-2,0-0) A kaposvári gólszerzők: Horváth D. 1, Maár 1, Szita 1. _______tg. Ma i ajánlatunk Kosárlabda Opel-FAG Kupa 2001 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. „A” csoport: Marcali VSZSE II.-Honda Lucz KK (Kaposvár). Marcali, városi sportcsarnok, 18.30 óra. ■ A tökéletes megoldás: MINDEN ÜJ OPEL ASTRA MOST 300 FT ÁRELŐNNYEL! Részletek az Opel márkakereskedőknél. » i

Next

/
Thumbnails
Contents