Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-21 / 272. szám

12. oldal - Somogyi Hírlap K R Ó N I K A 2000. November 21., Kedd Kalendárium Ma november 21-e, kedd van „Az aranysujtás eüakarja belső ürességét a jól kitömött mellnek. ” (Kisfaludy Károly) Névnapjukon köszöntjük Olivér nevű olvasóinkat. A nap ma: 6.58 órakor kél, és 16.02 órakor nyugszik. A Hold ma: 1.28 órakor kél, és 14.21 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Kedd, köznap. Napi igék: Kát.: Zsolt 14. Lk 19,1-10. Ref.: lKir7,l-22. 2Pét 3,14-18. Ev.: lMóz 19,12-19.2Pét 1,1-11. Őrt.: Kol 2,20-3,3. Lk 9,23-27. Olivér. Latin eredetű név, jel.: olajfaültető. Védőszent: Boldog Olivér, Íror­szág prímása, akit Angliában kivégeztek (+1681). A kat.liturgikus naptár­ban Szűz Mária templomban való bemutatása. A hagyomány szerint a gyermek Máriát három éves korában a jeruzsálemi templomban Isten­nek szentelték. Ez az ünnep elsődleges tárgya. A mai nap emlékeztet an­nak a templomnak a felszentelésére is, amelyet Jeruzsálemben 543-ban építettek Szűz Mária tiszteletére. Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szűz Má­ria bevezetése a templomba. Mai évfordulóink 1170 éve hunyt el Kisfaludy Károly költő, író. Ő volt az első sikeres ma­gyar színpadi szerző, az első író hazánkban, aki pusztán írásával szerez­te hírnevét. Pedig élete első háromnegyedében nem sok jel mutatott ké­sőbbi páratlan sikereire. Mivel szülésébe belehát az édesanyja, az apja gyerekkorától gyűlölte, még gimnazista fiát is gyakran meglátogatta Győrben, hogy alaposan elverje. Nem csoda, hogy a fiú nehezen tűrte a regulákat, így amikor egyszer a tanára is megpofozta, hozzávágta a tinta­tartót, s ezzel véget is ért gimnazista páyafutása. Katona lett, a napóleo­ni háborúk frontján kezdett irogatni, de nem volt nagy véleménnyel mű­veiről, ezért leszerelése után festem kezdett, s abból próbát megélni. Nem ment könnyen, már majdnem éhenveszett, amikor a székesfehér­vári színtársulat Budán előadta A tatárok Magyarországon című darabját. Az előadás fergeteges sikert aratott, még a császárné is megnézte, s mivel tetszett neki, hősünk egy csapásra befutott szerző lett. Népszerűségéhez hozzájárult rokonszenves egyénisége is, amolyan jóraváó korabeli play­boy volt, aki ha éppen nem írt, akkor a pesti kávéházakban múlatta az időt, és állandóan udvarolt. Boldog születésnapot! 90 éves Both Béla színész, rendező, színigazgató. Már 1932-ben a Nem­zeti Színházban játszott, majd a rendezéssel is megpróbálkozott, s hason­ló sikereket aratott, hiszen 1943-ban már a szegedi Nemzeti Színház fő­rendezője volt. Színigazgatói páyafutását is Szegeden kezdte, később pe­dig a debreceni Csokoná Színház, majd a Madách és a Nemzeti Színház direktoraként tevékenykedett. Filmezik is,ő volt Bacsó Péter A tanú című filmjének Bástya elvtársa, utóbb pedig a Szomszédok című teleregény ro­konszenves idős tanárának, Béla bácsinak a szerepében láthattuk. 35 éves Björk izlandi énekesnő, a volt Sugarcubes együttes tagja, majd szólódalok előadója, újabban botcsinálta színésznő, a Dancer In The Dark című filmjéért Cannes-ban a legjobb színésznőnek járó díj kitüntetettje. ____________________________________■ F őbe lőtte magát egy pécsi gimnazista Főbe lőtte magát hétfőn délelőtt nem tudták megmenteni - közölte egy tizennyolc éves pécsi gimnazis- a rendőrfőtiszt. A vizsgálat első ta fiú az osztályteremben. A tragé- megállapításai szerint a fiúnak nem dia a második órát záró kicsönge- volt magánéleti, családi vagy isko- tés után történt: a fiú meg sem vár- lai problémája, ami indokolta volna ta, míg társai elhagyják a tantér- az öngyükosságot. Bár ebbéli szán- met, elővett egy PA 63-as típusú dékát korábban megemlítette egyik pisztolyt, a bal halántékához sze- osztálytársának is. A tragédia kö- gezte, s főbe lőtte magát. A fiút élet- rülményeinek vizsgálatát a rendőr­veszélyes sérüléssel a pécsi idegkli- ség közigazgatási eljárás keretében nikára szállították, de az életét már folytatja. _______________a Ú jrafogalmazott motívumok Szőke István fafaragó népművész is bemutatta legújabb alkotásait FOTÓ: LANG RÓBERT Kaposvár Szőttesek, edények és faszobrok vártak mi­nősítésre a Somogy Megyei Művelődési Köz­pont nagytermében. A Népi Iparművészeti Tanács a legutóbb 53 somogyi népművész 269 alkotását bírálta el. A kiváló színvonalú munkákat hét kategóriában bírálta el a Bakay Erzsébet nyugalmazott egyete­mi tanárból, Dr. Bánszky Pál művészettörté­nészből és Csupor István etnográfusból álló zsű­ri. Őszi Zoltán, a rendezvény szervezője el­mondta: a zsűri színvonaltól függően elutasítot­ta, illetve „A” és „B” kategóriába sorolta az alko­tásokat. Amennyiben valaki három „A” vagy harminc „B” minősítést szerez, népi iparmű­vész címet kaphat. Az idén száznyolcvan alkotás kapta meg a legmagasabb minősítést, amelyek közül kiemel­kedően magas volt a szőttesek aránya. Csupor István szerint a megye hagyományos népművészeti motívumait hűen tükrözték a bí­rálatra leadott alkotások, bár különösen a fara­gásoknál nehéz kitörési pontokat találni a régi formavilágból. A fazekas munkákban a kapós- szerdahelyi Térjék Éva és Falusi Béla házaspár iparművész sikerei éreztették a hatásukat, hi­szen a hagyományos díszítések mellett az ere­deti motívumok újrafogalmazásával, modern ér­telmezésével is egyre több alkotó jelentkezik. TAKÁCS Tarka sorok Ajtó- Jaj, doktor úr, segítsen raj­tam, minden éjjel ugyanazt a szörnyűséget álmodom!- Mondja el az álmát!- Be akarok menni az ajtón, amin egyszavas felirat olvasható. Tolom, tolom az ajtót, nem nyí­lik. Kezem-lábam remeg, tolom az ajtót, de nem nyílik. Másnap este megint ott az ajtó, ott a fel­irat. Tolom, tolom, de nem nyí­lik... Borzasztó, doktor úr! To­lom, tolom, de hiába...- Hm... És mi az a felirat?- Húzni. Titkárnő Az igazgató felesége váratla­nul meglátogatja férjét az irodá­ban.- De Lajos.te mindig azt mond­tad, hogy öreg titkárnőd van!- Igen, igen - mondja zavartan az igazgató -, de ma beteget je­lentett szegény, és beküldte ma­ga helyett az unokáját! Érthető- Bercikém, mi történt veled? Ki volt az a gazember, aki így helybenhagyott?- Képzeld, a legjobb barátom most jött vissza a nászútjáról.- Na és?- Mit na és? Én mondtam neki, hogy vegye feleségül az Anikót. Száguldás A közlekedési rendőr leállít a város főterén egy férfit, aki vado­natúj kocsijával száguldozik az utcákon.- Mondja, uram, nem olvasta a sebességkorlátozó táblákat?- No de biztos úr, gondolja, hogy ilyen sebesség mellett még olvasni is lehet? Gyermekvetélkedő dalban és prózában SOMOGYSZOB Félezer vendég, s csaknem száz különleges színpadi produkció házigazdája volt a hétvégén a somogyszobi általános iskola. Itt rendezték a megyei gyermekcsa­patok szövetségével közösen a II. Gyermek Ki Mit tud? -ot. A tornateremben alakították ki a látványos díszletekkel, videó-ki­vetítővel felszerelt színpadot, tudtuk meg Újvári Tömör iskola- igazgatótól. A megye határain túl­ról - Budapestről és Veszprémből is - érkeztek szereplők az általá­nos iskolások számára hirdetett rendezvényre. A néptáncosok között legjobbak voltak a göllei iskolások. A dal kategóriá­ban a csurgói Balogh Esz­ter, a népdal éneklésben a nagyatádi Babay iskola di­ákja, Kuti Ferenc lett az el­ső. A legjobb színpadi tán­cot a veszprémi Cholnoky mozgásművészeti stúdió mutatta be, s első lett a csurgói Kultúrált kamaszok klub­ja csoportos diszkó táncban, az atádi Babay iskola pedig a ma- zsorett csoportok között. Egyéni diszkótáncban remekelt Grublkovics Lívia Veszprémből, a szennai Takács László cifera be­mutatójával hozta el az első díjat. A kóru­sok között a somogy­szobi énekkar bizo­nyult a legjobbnak, s különdíjat kapott a göllei Alexa és a tán­cosok csoportos be­mutatója, a budapesti Bombastic Team, va­lamint a zákánytelepi furulya-csoport. A somogyszobi Diseri Dóra és Rátky Tímea nyer­te a színpadi játék kategóriát, Pin­tér András Szennáról prózamon­dásban, Rátky Tímea pedig vers­mondásban is maga mögé utasí­totta a versenytársakat. b. m. Új munkahelyen- Kapott valamilyen ajánlást az előző munkahelyéről?- Kaptam az igazgatótól, de csak szóban.- És mit mondott?- Azt ajánlotta, hogy sürgősen keressek magamnak másik mun­kahelyet. Kérés Háromhavi börtönre ítélik a zsebtolvajt. Az utolsó szó jogán így szól:- Tisztelt bíróság! Szeretném a büntetésemet a nyári hónapok­ban letölteni.- Miért pont nyáron? - kérdi a bíró.- Mert akkor szokott nálunk lakni az anyósom! ______■ M a ünnepli 50. házassági évfordulóját KIS PÉTER OLGA és HERCZEG GYÖRGY Sántoson. Köszönti őket: lánya, veje és unokáik 20-40%-os árengedmény 19 900 Ft Anna kanapé (falábbal) Bonellrugós franciaággyá alakítható, fekvőfelülete 140x200 Hamvai Bútor Kaposvár, Baross G. u. 2. Lottónyeremények Ötös lottó Öttalálatos szelvény nem volt. A 4-esre 445 ezer 263, a 3-asra 7042, a 2-esre 478 forintot fizetnek. Hatos lottó Az 1 darab hattalálatos szelvény 225 millió 775 ezer 505, az öt plusz egy találatos 28 millió 171 ezer 411, az 5-ös 286 ezer 480, a 4-es 2983, a 3-as 589 forintot ér. A Joker nyereménye 50 millió 521 ezer 649 forint. ■ A DÉDÁSZ Rt értesíti a lakosságot, hogy az alább felsorolt helyeken vil­lamos hálózatot épített. Kaposvár, Vár utcában és a Plaza üzletközpont területén 20 kV-os kábelvezetéket és építettházas trf. állomást. Kaposvár Kaposi Mór utcában kisfeszültségű kábelvezetéket. Az elkészített kábel­vezetékeket és trf. állomást 2000. no­vember 23-án feszültség alá helyez­zük. A feszültség alatt lévő vezetékek csupasz vezetőinek érintése tilos és életveszélyes. *26610* HASZNÁLT gázpalack akciós áron, amíg a készlet tart! Hamvai Bú­tor Kaposvár, Baross u. 2. *26819* Képviselői fogadóóra Pásztohy András országgyűlési képviselő (MSZP) november 22- én, szerdán 17 órai kezdettel a somogyjádi polgármesteri hiva­talban képviselői fogadóórát, 18 órától pedig a művelődési ház­ban lakossági fórumot tart. Tisztelettel várja az érdeklő­dőket. ■ TÁJKÉPEK TÁRLATA. Itt ta láltunk hazát címmel a tájkép­festészet magyar mestereinek a Magyar Nemzeti Galériában őrzött műveiből nyílt tárlat hét­főn Zalaegerszegen, a hang­verseny- és kiállítóteremben. Térben az egész Kárpát-me­dencét, időben pedig a XIX. század közepétől a XX. köze­péig terjedő száz évet öleli fel a magyar tájfestészet közel húsz kiemelkedő személyisé­gének félszáz alkotását felvo­nultató zalaegerszegi kiállítás. NÉZZE MEG AZ EMBER... EZT LÁTTÁK A LEGTÖBBEN A szombat esti 10 legnézettebb tévéműsor (millió néző) A légiós RTL Klub 20.07-21.57 1,68 Jets - acélsólymok tv2 19.00-19.55 1,67 Akit vasgolyónak hívtak tv2 20.01-21.40 1,67 Heti hetes RTL Klub 22.05-23.07 1,64 Tények tv2 18.30-18.54 1,52 Herkules tv2 17.38-18.20 1,28 Fókusz plusz RTL Klub 18.51-19.13 1,26 A hegylakó RTL Klub 19.16-20.05 1,20 Halálfolyó tv2 21.49-23.39 1,12 Híradó RTL Klub 18.30-18.51 1,10 AGB Hungary NÉZZE MEG AZ EMBER... EZT LÁTTÁK A LEGTÖBBEN A vasárnap esti 10 legnézettebb tévéműsor (millió néző) A hazafi tv2 19.59-21.31 2,59 Napló tv2 18.28-19.25 2,28 Gyerekszáj - speciális tv2 19.29-19.53 2,27 A száguldó vipera tv2 17.34-18.22 1,75 Több mint testőr RTL Klub 20.07-22.21 1,61 Xéna tv2 16.46-17.26 1,60 Akták RTL Klub 18.51-19.12 1,54 A hegylakó RTL Klub 19.15-20.04 1,47 Sentinel - az őrszem tv2 15.51-16.38 1,44 Híradó RTL Klub 18.30-18.51 1,30 AGB Hungary Küldjön egy viccet! Küldjön egy viccet vagy önnel, illetve családjával megesett hu­moros történetet lapunknak, a Somogyi Hírlapnak a Tarka so­rok rovat számára. A történetet vagy a viccet a beküldő nevé­nek feltüntetésével a Tarka so­rokban közöljük. A legjobb, leghumorosabb és legeredetibb viccek, történe­tek beküldői között a szerkesz­tőség ajándékait sorsoljuk ki. Arra kérjük beküldőinket, hogy ezek a történetek és viccek rö­videk (nyolc-tíz gépelt sornál nem hosszabbak) legyenek, jól érthetőek és csattanósak. írjanak nekünk. Leveleiket az alábbi címre kérjük szíves­kedjenek küldeni: Somogyi Hír­lap szerkesztősége, 7401 Ka­posvár, Pf.: 31. A borítékra írják rá: Tarka sorok. ■ Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, VARGA OTTÓ. Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadóvezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528-155. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: PÓRÉ LÁSZLÓ. Telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. - Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/528- 120. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj 2000ben 1 hónapra 875 - Ft. 2001-ben 1 hónapra 975.-Ft, negyedévre 2925.-Ft, félévre 5850.-Ft, egy évre 11 700-Ft. Árus terjesztését a PELS0HÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenye­ken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Ma­gyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újsága p^A N d a szerkesztőségi rendszerrel készült

Next

/
Thumbnails
Contents