Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-03 / 257. szám

I 2000. November 3., Péntek HAZAI Somogyi Hírlap - 9. oldal T U K 0 R Kegyeletgyalázók A sírgyalázó feliratot letakarták FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE Tegnap folytatódott a vandaliz­mussorozat Budapesten. A Nem­zeti Sírkertben egy 69 éves asz- szony zöld feliratokat festett Ká­dár János sírjára és másik négy síremlékre. A nőt rendészek tar­tóztatták fel mert festéknyomok maradtak a kezén. Ezt megelőző­en éjszaka a Kozma utcai zsidó­temetőben harminc síremléket döntöttek le ismeretlen tettesek. A Budapesti Zsidó Hitközség közleménye szerint a kár értéke hozzávetőlegesen ötmillió forint. Csütörtökre virradóra egyébként önként jelentkezett a rendőrsé­gen az a fiatalember, akit ötödik­ként gyanúsítanak a Regnum Marianum templom helyén fel­állított fakereszt ledöntésével - közölték a Budapesti Rendőr- főkapitányságom ____________■ M ekkora Torgyán vagyona? Budapest Az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsága tegnap délelőtt megkapta Áder János házelnöktől azt a levelet, amelyben az SZDSZ több képviselője összeférhetet­lenségi eljárás megindítását kezdeményezi Torgyán József ellen. Az MSZP által is támogatott akció hátteré­ben a miniszter „szerény” vagyonbevallása és az épü­lő Torgyán-villa sokmilliós fedezete közötti ellentmon­dás áll. A választások után tett kötelező vagyonnyilatkozat hozzáférhető változatában Torgyán József cse­kély anyagi javakat jegyzett le, míg a bővebb, titkos nyilatkozat tartalmát egyelőre senki sem is­merheti. Kis Zoltán, az SZDSZ ügyvivője szerint a két változat között lényegét tekintve nem sok különbség van. Példaként említet­te, hogy míg az első kérdőívben a honatya tulajdonában lévő ingat­lanfok) nagyságára és feltalálási helyére (falu-város), illetve az egyéb vagyontárgyakra - mond­juk autóra - kérdeznek rá, addig a páncélszekrénybe zárt változat­ban pontos adatok, értékek is sze­repelnek, illetve abból az egy ház­tartásban élő családtagok vagyoni helyzete derül ki. Mivel Torgyán alig vallott be valamit, két eset le­hetséges. Vagy ismeretlen forrás­ból építi a 200 milliós értékű vil­lát, vagy szándékosan félrevezette a közvéleményt. Mindkét maga­tartás összeférhetetlen a miniszte­ri poszttal, ezért fordult az SZDSZ a házelnökhöz. Kis úgy véli: Orbán Viktornak is érdeke, hogy kiderüljön az igazság, hiszen a miniszterelnök felelős kormány­tagjai tetteiért. Karsai József, a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság or­szággyűlési tanácsadója az Europress érdeklődésére elmond­ta: A házszabály szerint első lé­pésként a testület - sorshúzással - saját tagjaiból háromtagú bizott­ságot alakít majd, amely megvizs­gálja, fennáll-e az összeférhetet­lenség gyanúja. Ezután esetleges vagyonnyilatkozati korrekcióra szólítják fel Torgyánt, majd sza­vaznak arról, hogy javasolják-e a parlamentnek az összeférhetet­lenség megállapítását. Mivel nem tisztázott, hogy a bizottság - sőt, akár maga Torgyán József - ki­bonthatja-e a titkosított bevallást tartalmazó borítékot, Isépy Tamás valószínűleg az ombudsmantól kér állásfoglalást. Keller László (MSZP) szerint noha a házszabály nem engedi meg a bizottságnak a borítékba való betekintést - de a képviselők jogállásáról szóló törvény igen az eljárás anélkül is lefolytatható. A szocialisták mindenesetre kez­deményezték a házszabály módo­sítását, amelyről jövő héten már szavazhatnak is a honatyák. Keller az előzetes jelekből úgy érzékeli: a kormánypártoknak az az érdekük, hogy eltussolják a Torgyán-ügyet. TAKÁCS MARIANN A tudomány ünneplése A Széchenyi által alapított Magyar Tudományos Akadémia ma 175 éves A Magyar Tudományos Akadémia épülete egy korabeli metszet alapján Jövőre emelkedhet a kutatók bére és az Akadémia egyre több, a társadalom egésze számára fontos kérdésre adhat választ. A Magyar Tudományos Akadé­mia alapításának 175. évfordulója és a Magyar Tudomány Napja alkalmából országszerte egyhetes ünnepségsorozat veszi kezdetét. Budapest A 21. század a problémamegoldás százada lesz, amely a szakmák, a tudományágak összekapcsolódása, egymásra épülése révén teljesedhet ki. A magyar tudomány már be­illeszkedett az Európai Unióba, ami alapvető fontosságú az ország integrációja szempont­jából is - állapította meg a Magyar Tudo­mány Napja alkalmával Kroó Norbert. Az Akadémia főtitkára az Europressnek nyilat- kozva elmondta: az a tény, hogy az utóbbi időben Európában lelassult a gazdasági fejlő­dés, felértékelte a tudományok jelentőségét. Ez adhat reményt arra, hogy a kutatások tá­mogatására egyre több pénz jut. Magyaror­szágon ez jelenleg 1 százalék alatti, de jövő­re 1,2,2002-ben pedig 1,5 százalékra emel­Az MTA rövid története kedik. Az ország jövő évi költségvetése az ideinél 3 müliárd forinttal többet szán a tu­dományra, ami lehetőséget ad arra is, hogy emeljék a kutatók bérét. A 20. század a fizika százada volt, a 21. vi­szont a biológiáé lesz - tartják többen, ám Kroó Róbert szerint az új évszázad a szak­mák, a tudományágak együttes összefogá­sára épít majd. Véleménye szerint természetesen lesznek olyan területek, amelyek kiemelt szerepet játszanak majd. Ezek közé sorolja az informatika, valamint a molekuláris biológia mellett a biotechnológiát is. A főtitkár véleménye szerint nem jó, ha egy kutatóintézet valamely minisztérium­hoz tartozik. Mint mondta, az igazán sike­res kutatói hálózatok a világon mindenhol önállóan, politikai ráhatás nélkül működ­nek. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a kormányzati centralizáció és az MTA auto­nómiája között. Kroó Róbert mindemellett nem vitatja a mindenkori kormányzat jogos igényét, miszerint a társadalmat érintő fontos kérdésekben egyértelmű véleményt vár a tudós társadalomtól. HORVÁTH MAGDOLNA A magyar reformkor egyik vezéralakjának, gróf Széchenyi Istvánnak a kezdeményezé­sére 1825-ben határozták el az Akadémia megalapítását a magyar nyelv ápolása, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelése érdekében. Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc leverése után szüneteltetni kellett tevé­kenységét, majd csak szoros hatósági ellenőrzés mellett, korlátozottan működhetett. Az 1870-es évektől vált az ország tudományos életének központjává. A magyar politikai, gazdasági és kulturális intézményrendszer szovjet mintára történő átalakításakor került sor az MTA átszervezésére is. Az 1980-as évek végén új akadémiai törvény kezdeményezésével reformfolyamat bon­takozott ki az Akadémián. 1989-ben rehabilitálták az 1949-ben méltatlanul kizárt tago­kat, 1990-ben új alapszabályt fogadtak el. Az MTA nem gyakorolta tovább főhatósági jogkörét. A reformfolyamat betetőzését jelentette az 1994 áprilisában kihirdetett MTA-ról szóló új törvény és az annak alapján elfogadott új alapszabály. Az MSZP a vidékért Budapest Vidékpolitikai munkacsoportok országos hálózatának kialakítá­sába kezdett az MSZP azzal a céllal, hogy elkészítse a magyar- országi v^asztókerületek „prob­lématérképét”. Nagy Sándor képviselő a szocialista frakció csütörtöki budapesti tájékozta­tóján elmondta: elsősorban arra a mintegy 120 választókerületre koncentrálnak majd, amelyben meghatározó súllyal van jelen a mezőgazdálkodás, és amely több kistelepülést fog össze. A választókerületi munkacsopor­tokból megyei vidék- és mező­gazdaság-politikai tanácsok ala­kulnak, és november 14-én or­szágos tanácsba tömörülnek. Nagy Sándor hangsúlyozta, hogy nem pártpolitikai ügyekkel akarnak megjelenni vidéken, hanem gyakorlati segítséget sze­retnének nyújtani az emberek­nek jobb boldogulásuk érde­kében. ■ HÍREK RÖVIDEN Halasztódik a jelöltállítás Nem lesz miniszterelnökjelölt-állítás a szocialista párt november végi tisztújító kongresszusán - je­lentette ki Kovács László pártelnök az MSZP me­gyei elnöki értekezletének csütörtöki ülése után. Tájékoztatása szerint a tanácskozáson egyetértés körvonalazódott arról, hogy a kormányfőjelöltet a parlamenti választások előtt, lehetőség szerint az országos lista állításával együtt kell megválasztani egy majdani kongresszuson. Cél az uniós átlag El kell kezdeni egy olyan gazdaságpolitikát, amely a következő 10 év alatt eléri, hogy a magyar gazda­ság Európában az európai bérekkel is versenyképes legyen - jelentette ki Rogán Antal csütörtökön -, ezért a következő két évre elkészített költségvetés jelentős béremelési célkitűzéseket foglal magában, így van esély arra, hogy 2012-ig a bérek tekinteté­ben is utolérjük az Európai Unió átlagát - mondta a Fidesz-frakció helyettes vezetője. Lemondott a Postabank vezetője Auth Henrik tegnap levélben közölte, hogy lemond vezérigazgatói posztjáról és igazgatósági tagságá­ról. A bankár azzal indokolta lépését, hogy a kor­mány döntést hozott a pénzintézet tulajdonosváltá­sáról, s felszólította a vagyonkezelő társaságot, kezdjen tárgyalásokat az OTP-vel. A Postabank és Takarékpénztár Rt. menedzsmentje ugyancsak teg­napi közleményében üdvözölte a kormány elhatá­rozását. Pénzbírság a volt parancsnoknak A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa csütörtöki, nem jogerős elsőfokú ítéletében bűnösnek találta Papp Gyula alezredest az elöljárói hatalommal való visszaélés, valamint a csalás és a magánokirat­hamisítás elkövetésében, ugyanakkor ejtette a lo­pás és az elöljárói intézkedések elmulasztásának vádját. A parancsnokot 50 ezer forintra bünteték. Helyreigazítás Az Europress sajtóügynökség október 30-ai infor­mációját pontosítva közli, hogy Papp Erika, a Me­gyei Jogú Városok Szövetségének elnöki referense nem adott interjút az ügynökség munkatársának, ennél fogva nem is szólhatott a Települési Önkor­mányzatok Országos Szövetségével való együttmű­ködésről. Tovább folyik a felmérés Meghosszabbították azt az ifjúságkutatási progra­mot november 10-éig, amelynek keretében a KSH munkatársai több mint nyolcezer 15-29 év közötti fiatalt kérdeznek meg élethelyzetükről. Soha nem látott tankönyvár-emelkedés Aggodalmaskodnak a szülők - Az oktatási tárca bizakodó A korábbi évekét jelentősen felülmúló, akár a negyven százalékot is elérő drágulás várható a tankönyvpiacon. Az oktatási vezetés szerint a megemelkedő állami támogatások tehermentesítik majd a szülőket, de az érintettek úgy vélik, hogy a tárca által felajánlott pluszpénz nem lesz elég a kompenzációra. Budapest- Az Oktatási Minisztérium min­dig ügyelt arra, hogy a diákok könyveinek ára az éves infláció üteménél ne emelkedjen jobban, ám jövőre ez várhatóan másképp lesz - mondta el lapunknak Gál Ferenc, a tárca Tankönyv és Tan­eszköz Irodájának vezetője. Az idén a minisztérium még meg tudta tiltani, hogy a kiadók a papír árának csaknem ötvenszá­zalékos emelkedését áthárítsák a vevőkre, de jövőre ezt már nem teheti meg, mert az árakat korlá­tozó megállapodások érvénye le­járt. A diákoknak és szüleiknek azonban ennek ellenére sem kell félniük, hiszen a tervek szerint a jelentős költségnövekedést a megemelt támogatások ellensú­lyozni fogják. Másképp vélekedik a helyzet­ről a Tankönyvesek Országos Szövetségének munkatársa, Kar- lovitz Tibor, aki tudósítónknak ki­fejtette, hogy a tankönyvek ár­emelkedése már eddig is sokkal nagyobb volt, mint amit a tárca bevallott, ezért a támogatások ér­téke sem egyezik a hivatalosan közzétett adatokkal. Még jelentő­sebb lehet a valós számok és a tárca adatai közötti eltérés, ha a minisztérium nem hajlandó a ter­vezettnél jelentősebb mértékben hozzájárulni a könyvek meg­vásárlásához. A Magyarországi Szülők Or­szágos Szövetsége (MSZOE) sze­rint a kívánatos kompenzációs összeg tanulónként több száz fo­rinttal több, mint amit a kor­mányzat adni akar. Készéi Sán­dor, a szervezet elnöke úgy véli, hogy az oktatási vezetés által előrejelzettnek a várható áremel­kedés akár a kétszerese is lehet, ami jövőre több ezer forintos pluszkiadást jelenthet családon­ként. Pokomi Zoltán oktatási mi­niszter ugyanakkor tegnap beje­lentette, hogy tárcája a színvona­las oktatáshoz elengedhetetlen taneszközök megvásárlását 4 mil­liárd forinttal fogja támogatni, és rövid időn belül további egymilli- árdot különít el a célra. Az MSZOE szeretné elérni azt is, hogy az intézményi szülői és diákszervezetek kapjanak támoga­tást a diákönkormányzatok, illetve az iskolaszékek működtetéséhez. A szervezet javaslata szerint a nor­matíva összege tanulónként nem lehetne kevesebb 100 forintnál. A szülők kifogásolják a szakképzés­ről szóló törvény tervezett módo­sítását, amely szerint a tanulók pénzbeni juttatásának havi össze­ge a jelenlegi 10 százalékkal szem­ben 2001-ben a minimálbér hét, 2002-ben hat százaléka lenne. Az érdek-képviseleti szervezet szerint a Pénzügyminisztérium által kez­deményezett módosítás ellentétes­nek látszik a kormány akaratával, és a legszegényebb, legkiszolgálta­tottabb tanulórétegtől vonja meg a juttatások emelkedésének lehető­ségét _____________________-w­Rend csinálás Budapest Több korábbi vezető ellen az 500 millió forintos sikkasztás és hűt­len kezelés gyanúja miatt be­adott ügyészségi feljelentésről, a rendcsinálásról számolt be Muj- zer János, a Környezetgazdálko­dási Intézet (KGI) október 9-én megbízott főigazgatója csütörtö­kön. A Környezetvédelmi Mi­nisztérium háttérintézményé­nek, a KGI-nek korábbi vezetőjét, a Pepó Pált követő Ligetvári Fe­renc miniszter váltotta le. Pepó hivatali ideje alatt a KGI vezetése mintegy 500 milliós számlát ho­zott össze luxuskiadásokkal, la­komákkal, pazarló pénzköltés­sel. Emellett a posztra alkalmat­lan személyeket vettek fel, sok­szor indokolatlanul magas fizeté­sért. A főigazgató felvetette egy 500 millió forint értékű áfacsalás gyanúját is, de ebben az ügyben még vizsgálódnak.___________■ T ANKÖNYVÁRAK ALAKULÁSA Állami támogatás A könyvek árának emelkedése Az állam által finanszírozott rész 1998/1999 1999/2000 1100 Ft/tanuló 10% 1700 Ft/tanuló nem emelkedett 20% 25% 2000/2001 2250 Ft/tanuló 8 % 30% 2001/2002 2500 Ft/tanuló* 15-20%* 30 %* kértői becslés \

Next

/
Thumbnails
Contents