Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-11 / 264. szám
Somogyi Hírlap 2000. November 11., Szombat Hétvége 11. OLDAL Vízország Jé, mennyi víz! Hú, itt csak víz van? Brrr. A repülőgép is vízre száll? Bekapcsolom magam az Airbusz fedélzetén, mert hogy iszonyú ütemben süllyedünk, közel lehet a kifutópálya. Föld azonban egy darab sincs, csak a kék víz: az Indiai-óceán. A Maldív-szigetekre igyekszünk, de hát itt egy darab sziget sincs. Egy jó órával ezelőtt Colombóban szállt fel a gép, s azóta csak a vizet látni az ablakból. Különösek ezek az óceán feletti repülések. Egyik alkalommal éjszaka viharba keveredtünk valahol az Arab öböl és az Indiai-óceán környékén. A gép nagy kitérőt tett, hogy elkerülje a viharfelhőket. Aztán kitisztult minden. Tömény éjszaka volt, csak a csillagok világítottak. Ha az ember fölfelé nézett, a csillagokat látta. Ha lefelé, akkor is. A koromfekete óceán vízében fürödtek mosolyogva az ég csillagai. S a repülő rótta útját az égi folyosón. Az utas pedig úgy érezte, hogy valahol a csillagközi térben van, s száguld a végtelen felé. Különös érzés volt. Erre gondolok most, amikor a talpalatnyi földet keresem, ahova ez az óriásgép le tud lépni. Aztán hirtelen házak tűnnek fel: apró sziget ez, s rajta a főváros, Male Pici országnak pici fővárosa van. Olyan pici, hogy a repülőtér már nem fér el ezen a szigeten, így aztán az ide érkező gépek áthúznak a főváros felett, és a következő szigeten szállnak le. Ott, ahol nincsenek házak, csak a repülőtér lapos, alacsony épülete és a kifutópálya. A sziget éppen akkora, hogy a repülőgépek egyik végétől a másikig le tudnak fékezni - illetve, ha innen indulnak - elérik a felszálláshoz szükséges sebességet. Olyan ez, mintha a repülőgép anyahajóról szállnának fel a gépek. Kis repülőtér ez nagy gépekkel. És szigorú ellenőrzéssel, amely elsősorban az egészségüggyel kapcsolatos. Arra kíváncsiak, milyen élelmiszert hozott és honnan magával az utas. Meg arra is, hogy van-e oltási bizonyítványa. Aztán kilép az ember az utcára, s szembe találja magát a végtelen óceánnal. A repülőtérsziget partjainál pöfögnek a kisebb és nagyobb hajók, óceánjáró azonban egy sincs. A Maldív-szigeteken (vagy a szigetek között) két közlekedési eszköz van: a hidro- plán (ez a drágább, de gyorsabb) és a hajó (amelyek koruktól függően lassúbbak, gyorsabbak, tisztábbak vagy elhasználtabbak). Célunk a Nap-sziget.- Messze van?- Nem, itt van mindjárt - hallom a választ, s szememmel a horizontot kémlelem. Itt is, ott is feltűnik egy sziget. Elindul a motorcsónak az egyik sziget irányába, aztán irányt vált, s a másik sziget felé tart. Gondolom, mindjárt ott leszünk. A nap rendesen süt, s az óceán vize visszaveri a fényt is, a meleget is. Itt, a hajón bámulni lehet. Korábban már a kikötőben volt némi afférunk, mert a hajó, amely menetrend szerint indul a Nap-szigetre, nem vett fel bennünket. Az indok: nem biztonságos a motor. A személyzet így utasok nélkül indult el. Mi a következő hajóra fértünk föl. Dohogtam is magamban, hogy ahova a személyzet eljut, oda miért nem juthatunk el mi is? Meg aztán olyan közelinek látszott a sziget, hogy talán lapáttal is el lehetett volna jutni odáig. Aztán a mentesítő hajóval már vagy egy órája szeljük a vizet, fel-feltűnik egy sziget, de oda sem kötünk T’l ki. Van, amelyiken zászlót lenget a szél, van, amelyikre csupán egy pálmafa fért. A tenger pedig olyan, mint a tükör. Ha nyugat felé néz az ember, ezüstösen csillog, mert y hogy onnan süt szembe a nap. Ha kelet felé fordítja a tekin■r**> Egy sziget az ezeregyszázkilencvenhatból MALDIV KÖZTÁRSASÁG Terület: 298 km2 Népesség: 263 189 fő Vallás: szunnita muzulmán 100 %, Főváros: Maié (62 973 lakos) Hivatalos nyelv: maldív Hivatalos pénznem: maldív rúpia Egy tipikus bungalló tétét, tintakék. Aztán kísérők szegődnek a hajó mellé: repülőhalak. Amikor visszatérnek az óceánba, csobban körülöttük a víz. Amikor kilövik magukat, csak a szárnyuk berregése hívja föl a figyelmét az embernek.- Messze van még az úticélunk?- Úgy két órányi járásra - feleli a fedélzeti matróz. A két óra meg a már hajón töltött egy óra az legkevesebb három óra. Várjuk hát, hogy múljon az idő. Van aki bóbiskol a hajón, más kényelmesen iszogat, akad, aki olvas, s olyan is, aki a korlátnak támaszkodva egykedvűen bámulja a vizet. Úgy a második óra végén jó lenne már szárazföldön érezni a lábamat. Akkor még nem gondolok arra, hogy a szárazföldhöz hófehér homok és kristálytiszta strand is tartozik. A Nap-sziget, ahova kiköt a hajó, akkor, amikor a nap éppen az óceánba készül, maga a paradicsom. Óriási pálmafák, látszik rajtuk, hogy itt jól érzik magukat, szépen fejlődnek. A pálmafák alatt apró bungalók, közösségi helyiségek, utak, szórakozóhelyek, boltok, egyszóval minden, ami ahhoz kell, hogy az ember jól érezze magát. Pedig itt, a szigeten semmi nincs, amit az ember elfogyaszthat. Mindent úgy hoznak ide. Az ivóvizet is, az élelmiszert is. Csak a csönd és a jó levegő, amit maga a sziget kínál. A szemetet elviszik innen, hogy ne rontsa a környezetet. A banánt valahonnan a szárazföldről hozzák. A pálmaóriások alatt kellemes szellő hűsíti az embert. Szükség is van rá, hisz egy képletes karnyújtásnyira van az Egyenlítő. A homok simogat, s a táj olyan, amilyent vendégcsalogatónak az utazási irodák prospektusaira szoktak fényképezni. A vendéglátás itt iparág. A nyár örök, a napfény garantált. Európa és Amerika számos országából érkeznek ide repülők, hogy utasai, vendégei lehessenek a különös országnak. A Maldív-szigetek, vagy ahogy nevezik, a Maldív Köztársaság, adottságai miatt különös. Összesen 1196 szigetből áll. Van közöttük olyan, amelyen 55 ezer ember él (ez Máié), és olyan is (ez a legtöbb), ahol egy sem. Az ország legmagasabb pontja 24 méterre emelkedik a tengerszinttől. így aztán a szemhatárt nem a hegyek zárják le, hanem az óceán. A kis korallszigeteken azonban folyik a gazdálkodás is. Vetnek itt kölest és kukoricát, termesztenek déligyümölcsöt, és hajnalonta elindulnak a halászhajók mélyen az óceánba. A hal itt nemcsak mindennapi cikk az asztalon, hanem fontos exporttermék is. A pálmafák alatt az ember arra gondol, hogy itt nincs gond, nincsenek problémák, csak a csend, a nyugalom van és a napfény. S amikor újra hajóra száll az idegen, hogy a repülőtérre induljon, egy kicsit fáj a szíve itt hagyni ezt a békebeli tájat. Aztán a repülőtéren újra találkozik a civilizáció ártalmaival, a zajjal, a várakozással és az áramszünettel is. Az áramszünettel, amikor nem működnek a repülőtér műszaki berendezései, nem tudják felvenni az utasok csomagjait, és nincs utastájékoztatás sem. A gép mégis pontosan indul. S amikor Colom- bóba leparkol, az az érzésem, hogy még egyszer föl- szállok én erre a repülőre. Megjegyzem, hogy hol parkolt le, s négy órával később ugyanoda visz a repülőtéri autóbusz, a gép egészen Zürihig repült. Male és a Maldív-szigetek nincs is olyan messze. Csak egy ugrásra. KERCZA IMRE Ez az írás a Jetwing Travel (Kaposvár, Fő u. 53.) támogatásával készült
