Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-11 / 264. szám

I 2000. November 11., Szombat KAPO S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Egészségnap a kultúra házában Nem idegen a közművelődéstől az egészség- ügyi téma, a kulturális rendezvények sorába könnyen beilleszthető a vércukorszint- és vér- nyomásmérés, a véradás és a talpvizsgálat. Ezt bizonyította tegnapi egészségnapjával az Együd Árpád Művelődési Központ, ahol civil szervezetek, egészség- megőrzéssel foglalkozó, betegeket tömörítő egyesületek mutatkoz­tak be úgy, hogy egyben ingyenes szolgáltatást is nyújtottak az érdeklő­dőknek. A programhoz a Civil Háztól és a TESZ-től ka­pott segítséget a szerve­ző intézmény, melynek színháztermében most a fehérköpenyes asszisztensek kapták a főszere­pet: a kaposvári területi vérellátó szakemberei folyamatosan fogadták a véradásra jelentkező­ket, a délutáni zárásig 34 donortól vettek vért, s 15,3 literrel gyarapították a vérkészletet. A tán­cos lábak által gyakran koptatott színpadon a számítógépes talpvizsgá­lat kapott helyet, a tárla­tok megszokott helyszí­nén pedig a cukorbete­gek, a vesebetegek és az asztmások egyesületei, valamint az 1LCO adott tá­jékoztatót működéséről. Az asztmások megyei szervezete például egész­ségtesztet állított össze a felnőtteknek és a gyere­keknek, az ILCO kiad­ványokkal jelent meg. A cukorbetegek kaposvári egyesülete már a program első órájában harmincnál több vércukormérést ké­szített, ők azért is fontos­nak tartják a rendszeres megjelenést és a beteg- Sokan igényelték a vérnyomás-és vércukorszint mérését ségről szóló tájékoztatást, mert a megyeszékhelyen mintegy négyezer a cukorbeteg. Adataik szerint a magyar lakosságnak 5-6 FOTÓ: TÖRÖK ANETT százaléka szenved ebben a betegségben, a teg­napi napon is több érdeklődőnél mértek magas vércukorszintet. lé. Hírek TÁRLATNYITÓ. A MTESZ galériában Dabóczi József ötvös alkotása­iból nyílt tegnap kiállítás. A megnyitón csaknem százan vettek részt. Mintegy 50 művet mutattak be a tárlaton, amely november végéig tart nyitva, (hm) VAKLÁRMA. A rendőrök feleslegesen vonultak ki tegnap a sávház­hoz. A bejelentő állítólagos vérnyomokra hivatkozva értesítette a rendőröket, ám a helyszínen nem találtak bűncselekményre utaló jelet, (hm) KÖZÉPPONTBAN A TECHNIKA. Dr. Rosta István intézetvezető fő­iskolai tanár tegnap előadást tartott a MTESZ-székházban. Előadásá­ban a hazai tudomány és technikatörténet kiemelkedő korszakairól beszélt, (hm) ANTENNÁT KAPTAK. A kaposvári Radio-Net Kft harminc méter magasan egy csaknem három méter átmérőjű távközlési antennát szerel le. A speciális feladat miatt szakmai megbeszélést tartottak, a munkát rövidesen elkezdik. A különleges igénybevétel miatt a dolgo­zók rendszeresen részt vesznek elméleti és gyakorlati képzésen, (hm) ELSZÁLLÍTOTTÁK A LEVELET. Ezen a héten tegnapig mintegy 250 köbméter falevelet szállított el a városgazdálkodási rt.. Október óta ez volt a legnagyobb mennyiség, a munkában három jármű vett részt. A szakemberek csaknem harminc belvárosi utcában szállítják el a felgyülemlett levelet, (hm) VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 413-036: - Mikor takarítják a Baross Gábor utcában az utat? A cukorgyárból ezen az úton szállítják a répát. A teherautókról sokszor leesik a cukorrépa és az úton marad. Szerintem ez is bal­esetveszélyes. Gál László, a városgondnokság munkatársa: - Annak a feladata az úttisztítás, aki a szemetet elszórta, elhagyta. Ebben az esetben a cu­korgyári gépkocsikról eshetett le a cukorrépa, amely az úton maradt. Felszólítjuk a Magyar Cukorgyár Rt-t, hogy takarítsa el az elhagyott répákat. A városgondnokság egyébként rendszeresen tisztítja az utat a portól, kosztól. ■ Vágtató lovasturizmus Vonzó rendezvényekkel és ven­dégcsalogató körülmények megte­remtésével jelentős bevétel szár­mazhat a lovasturizmusból. Pályá­zati pénzek felhasználásával meg­többszörözhető az eddigi szerény forgalom, sőt előbb-utóbb nyere­séget is tervezhetnek. Ehhez vi­szont összefogásra és ala­pos felkészültségre van szükség. Erre a megálla­pításra jutottak tegnap a kaposvári szakmai ta­nácskozás résztvevői. A megyei lovasszövet­ség és a RIB meghívására csaknem 40 somogyi, tol­nai, zalai és baranyai szakember jött el. Sárái Péter, a Dél-dunántúli Re­gionális Idegenforgalmi Bizottság alelnöke ismertette azo­kat a szakmai tudnivalókat, ame­lyek nélkül aligha boldogulnak a vállalkozók. Elhangzott: a falusi, illetve a lovasturizmust egyebek mellett pályázati források felhasz­nálásával akarják fellendíteni. Ez utóbbinál az idén 10 somogyi in­dulóból 7 mintegy 20 millió forin­tot nyert. Jövőre azonban újabb, az eddiginél jóval több lehetőséget kínálnak. A szakmai szervezet, il­letve a vállalkozók nem titkolt cél­ja, hogy minél nagyobb támoga­táshoz jussanak. Eh­hez azonban napra­kész információra van szükség. A találkozón kide­rült: lelkesedésből nincs hiány, a tőkesze­gény, gyakran napi gondokkal küzdő cé­gek, kisvállalkozók to­vább dolgoznak. A ló és a vállalkozás szere- tete tartja össze őket, s többen megerősítették: készek az együttműködésre, közösen talán nagyobb sikert érnek el. A megbe­szélésen több turisztikai szakem­ber is részt vett, akik a legújabb tudnivalókról beszéltek, harsányt Ingatlan ingyen Dr. Lamperth Mónika Nyitott kapukat dönget Szita Ká­roly polgármester, amikor a kor­mány segítségét kéri a jogi háttér megteremtéséhez, hogy az önkor­mányzatok ingyen juthassanak ál­lami ingatlanokhoz - állítja dr. Lamperth Mónika MSZP-s kapos­vári országgyűlési képviselő. - 1995-ben a privatizációs törvény módosítását azért kezdeményez­tem, mert azt akartam, hogy ol­dódjon az állami ingatlanok in­gyenes átadásának szigorú tilal­ma, és különösen fontos közössé­gi célokra az önkormányzatok in­gyenesen szerezhessenek va­gyontárgyak, A törvénymódosí­tás indítéka egyebek között a ka­posvári Cseri úti sportpálya volt, j amely korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában volt és a város szerette volna megsze­rezni. Jólesett volna, ha a polgár- mester emlékszik arra, hogy az akkori kormánypárti képviselők több dologban, így például a Cse­ri úti sportpálya megszerzésében eredményesen dolgoztak. Igaz, amikorra a sportpályát és az öltö­zőket felújította a város, már új kormány volt hatalmon és a pol- | gármester az átadási ünnepségen Deutsch Tamás leendő miniszter­nek köszönte meg ezt a segítsé­get, megfeledkezve arról, hogy a jogszabály módosítása és a döntés még a szocialisták kormányzati idejéhez kötődik. Azért, hogy Stumpf István mi­niszternek ne kelljen sokáig a jog­helyet keresni: a privatizációról szóló 1995. évi )ÜÍIX. törvény 69/A. paragrafus (5) bekezdés ki­mondja, hogy kivételesen indo­kolt esetben a kormány döntése alapján térítés nélkül adható át ál­lami ingatlanvagyon a helyi ön- kormányzat részére annak illeté­kességi területén belül foglalkoz­tatási és szociálpolitikai célok megvalósításának elősegítése ér­dekében. ■ Új bérlakásokat építenek A szociális bérlakásépítési program során a mostani 69 mellett jövőre várhatóan újabb 79 otthon épül fel. A megyeszékhely ezzel mintegy 1,150 milliárd forintos építkezés helyszíne lesz, amelyhez a gazdasági minisztéri­um nyújt pályázati támogatást. Szita Károly, Kaposvár pol­gármestere tegnap azt mondta: az önkormányzat kiemelt feladatának tartja a lakásvásárlás és építés támogatását.- Tisztes családi otthonhoz min­denkinek joga van - mondta teg­napi sajtótájékoztatóján Szita Károly polgármester. Kaposváron jelentősen nőtt a lakásépítési kedv, az elmúlt másfél évben 316 lakás készült el magánerőből. Az önkormányzat eddig is számos segítséget nyújtott az otthon­teremtőknek, ám a szociális bér­lakásépítési program új fejezetet jelent a város életében. Míg az elmúlt 10 év alatt alig 30 önkor­Segítség az albérlőknek Sokan nem tudják vállalni az építkezéssel kapcsolatos kiadásokat, de a város rajtuk is segíteni akar. Az elmúlt két és fél év alattt több mint 230 család mintegy 6,6 millió forint albérleti hozzájáruláshoz jutott. Aki vi­szont mégis vállalja az építkezést, azok számos közművesített telek közül válogathatnak. A Kecel-hegyi tetőn 105 lakás kialakítására alkalmas terület található. mányzati lakás készült el, a mostani 69 mellett újabb 79 otthont akarnak felépíteni. Kedvező döntés esetén 2001-ben kezdik el a munkát. A tervek szerint 59 lakást a Berzsenyi utcában húznak fel, átlagos alapterületük 48 négyzetméter, s a másfél szobásak mellett egy és két fél szobásakat alakítanak ki. A Nádasdi utcában 20 új otthont akarnak átadni, 10-10 egy, illetve másfél szobásba költözhet­nek a leendő lakók. Ezek mintegy 43 négyzetméteresek lesznek. Szita Károly hangsúlyozta: tovább folytatják a munkát, a szociális bér­lakásépítés építési pro­gram során várhatóan 148 lakás épül a városban. Ennek költsége 1,150 mil­liárd forint.- Kiemelt feladatnak tartjuk a lakásvásárlás és építés támo­gatását - mondta a polgármester. Csaknem 400-an várnak bérlakás­ra, s az otthonra vágyóknak fontos, hogy 2006-ig mintegy 500 bérlakás készül el. A beruházás az idős, nagyobb lakásban élőknek is hasznos lehet, megkönnyítheti a lakáscserét. Ezzel egyidejűleg egyébként tovább tart a magánerős LAKÁSÉPÍTÉSEK ALAKULÁSA 11 felépült lakás (magánerő) ■ megkezdett építkezés (magánerő) 316 Önkormányzati építkezés 79 FJ Berzsenyi u # Nádasdi ■. 59 D 20 Jt_ É* 1999-2000 2005-2001 Forrás: önkormányzat beruházás, az elmúlt évben mint­egy 76 százalékkal nőtt a kiadott engedélyek száma, s 524 otthon építését kezdték el. HARSÁNYI MIKLÓS Bállal avatták a konyhát Korszerű konyhai eszközök növelik az ellátás minőségét fotó; kovács tibor- Még nem tartunk ott, hogy az idősek otthoná­ba jelentkezőket azon­nal befogadjuk, közel negyvenen várnak ma is arra, hogy ide kerülje­nek, mégis örömteli ez a nap, mert gazdagodott, gyarapodott az otthon, komfortosabb, színvona­lasabb lett az itt gondo­zottak élete. Jó érzéssel tölt el, hogy az ellátás minőségének emelésére is módunk adódott - mondta Szita Károly pol­gármester tegnap dél­után a Ligetben tartott ünnepségen, amikor dr. Mátrai Márta országgyű­lési képviselő (Fidesz- MPP) társaságában átad­ta az otthon lakóinak a korszerű berendezések­kel felszerelt konyhát és az intézet felújított belső útjait. A Szociális és Családügyi Mi­nisztérium pályázatán nyert há­rommillió forintot eszközbe­szerzésre, állagmegóvásra lehe­tett fordítani. Saját költségvetési megtakarításából ugyancsak hárommilliót tett a pályázati pénzhez az otthon, a város ezt nyolcszázezer forinttal megtol­dotta, a Ligetért Alapítvány pe­dig egymillióval segítette a be­ruházást, az így összejött mintegy nyolcmillió forintból nyílt lehetőség a tíz év alatt teljesen el­használódott konyhai eszközök cseréjére, tud­tuk meg Varga Magdolnától, az intézet vezető­jétől. A korszerű gőzüstök, sütők mellett moso­gatógépet, az ételeket melegen tartó pultot vá­sároltak, jelentősen javítva ezzel az étkeztetés színvonalát, a higiénés körülményeket. Új gép- kocsibejárót is kialakítottak és felújították, szé­lesítették az otthon repedezett, kátyús útjait. Az avatóünnepség este a Liget báljával, Liget Szépe választással ért véget. _ _ __ __■ T ízmilliós kártérítési igény Tízmillió forintos nagyságrendű kárigényt jelent be a jövő hét ele­jén a Közlekedési Minisztérium­hoz az időközben lemondott Nógrádi László közlekedési mi­nisztert szállító Audival ütközött Trabant vezetőjének, a halálos balesetet szenvedett 21 éves bal- atonboglári fiatalembernek a családja - közölte Szőgyényi Jó­zsef, a család ügyvédje tegnap Kaposváron. Szőgyényi József el­mondta: személyesen tájékozó­dott a vizsgálat eddigi eredménye­iről a Somogy megyei Rendőr-fő­kapitányságon. Tapasztalatai sze­rint messzemenően korrekt, rész­letes és alapos a rendőrségi vizs- gálat.Megítélése szerint ennek alapján pontosan kideríthető, hogy mi és hogyan történt a bal­eset során. A rendelkezésre álló adatok ismeretében Szőgyényi Jó­zsef egyértelműen állítja: az Audit vezető sofőrt felelősség terheli, ugyanis akár kék lámpával, akár anélkül közlekedik bárki, az élet- és vagyonbiztonságot nem veszé­lyeztetheti. A kártérítési igényt azért a Közlekedési Minisztérium­hoz nyújtja be, mert a sofőr a mi­nisztérium alkalmazottja.- Az adatok azt is alátámaszt­ják, hogy a baleset abban a hely­zetben elkerülhetetlen volt, füg­getlenül attól, hogy 130 vagy 160 kilométeres sebességgel haladt a közlekedési minisztert szállító Audi - mondta a család ügyvédje. Hozzátette: arra, hogy pontosan milyen sebességgel közlekedett a gépjármű, az Audi gyárba elkül­dött fedélzeti komputer vizsgála­tát követően kapnak választ. Szőgyényi József kifejtette: amennyiben beigazolódik, hogy a Trabant vezetője használta az indexet, akkor 100 százalékban kizárható a felelőssége. Ha még­sem, akkor is csak csekély mér­tékben terhelte felelősség, ugyanis záróvonallal védett útvo- näon, előzni tilos táblánál, 60 ki­lométeres sebességkorlátozásnál, kereszteződésben joggal számít­hatott arra, hogy balról senki sem előzheti meg. Az ügyvéd megíté­lése szerint egyébként az Audi szirénáját, ha be volt kapcsolva, a Trabantban nem lehetett halla­ni, a megkezdett kanyarodás mi­att pedig a vezető a holttérben ki­zárt, hogy látta volna a kék jelzést A baleset másik súlyos sérült­jének a 20 éves csurgói lánynak a védelmét is ő látja el. A kártérítés­sel azonban vele kapcsolatosan, állapotára való tekintettel, még nem foglalkozik. ■ Moziműsor SZOMBAT: 4, 6, 8, 10: X MEN -A KÍVÜLÁLLÓK (szinkr.am.) Vasárnap 4, 6, 8: X-MEN - A KÍVÜLÁLLÓK (szinkr.am.) *25386*

Next

/
Thumbnails
Contents