Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-02 / 256. szám
I 2000. November 2., Csütörtök HI R D E T É S Somogyi Hírlap -11. oldal Otthonából is feladhatja a lakossági apróhirdetését a 82/528-168 telefonszámon • Éjjel-nappal várjuk hívását! SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. Temetés felvétel: Fő u. 38. ■ 82/320-812 Keleti temető: 82/312-625, Nyugati temető: 82/321-622 Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. CSELIK JÓZSEFNÉ Pupák Teréz 89 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése november 6-án 13.30 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászolják: testvére, unokája és családja, Andi s a kiterjedt rokonság f Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. TOKAI ISTVÁN kutasi lakos hosszú szenvedés után 81 éves korában elhunyt. Temetése november 3-án, pénteken a 12 órai gyászmisét követően 12.30 órakor lesz a kutasi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család "Váratlanul ért betegségem, Elválasztott Tőletek. Elbúcsúzni már nem tudtam, Hát Isten veletek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH SÁNDORNÉ Kiss Erzsébet Marcali, Rákóczi u. 6-10. sz. alatti (volt hencsei) lakos életének 79. évében elhunyt. Temetése november 3-án, pénteken 11 órakor lesz a marcali Központi temetőben. Előtte 10 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, FAZEKAS JÁNOS 71 éves korában elhunyt. Temetése november 2-án, (ma) 11 órakor lesz a marcali Központi temetőben. Gyászoló családja t Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. POLGÁR ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal és együttérzésükkel gyászunkban osztoztak. Gyászoló szerettei KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik HERMAN SÁNDOR KÁROLY búcsúztatásán részt vettek, mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy BRUTYÓ BÉLA Kaposvár, Arany J. utcai lakos, szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk 78 éves korában elhunyt. Temetése november 3-án 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei t Megrendültén tudatjuk, hogy KECSKÉS ZOLTÁN szarkavári lakos 47 éves korában elhunyt Temetése november 3-án, 10 órakor lesz a kaposújlaki temetőben. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KIADÓ Kaposváron Ady E. u. 12-14. sz. alatt 84 m2-es üzlethelyiség. 30/9764-773. *21986* BALATONLELLÉN vízparti nyaraló eladó. Tel.: 30/2354-847. *24509* TATÁRVÁRON, Balatontól 15 km-re rossz állapotú gazdálkodásra alkalmas családi ház olcsón eladó. Tel: 06-30/9015-186. *25178* SÜRGŐSEN eladó Nagyatád, Kossuth u. 1. 4 em., 54 m!-es, erkélyes lakás. 82/351-724. *25264* 8 A GYÉKÉNYESI vasútállomástól 100 m - re, a társasházból, 67 m2-es, fürdőszobás, összkomfortos, téglalakás, zöldövezet, a gyékényesi üdülőtől és a Drávától 2 km-re, jó horgászati lehetőséggel eladó. Irányár 2,5 M FL Tel.: este 93/386-799. *25333* KAPOSVÁRON 2 szobás, erkélyes, redőnyös, vízórás lakás eladó. Irányár: 4,5 M Ft. Érdeklődni: 06-30/3480-730. •25334* 8 KÜLFÖLDI befektetők részére keresünk ingatlanokat. 06-82/374-149, 06-30/227- 0066. •25335* KAPOSVÁRON, a Bajcsy-Zs. u. 90.sz. alatti, új, egyedi fűtéses, teraszos lakások (53, 62, 70, 124, 150 m!) eladók, valamint a Bajcsy-Zs. 48.SZ. alatti üzlet eladó vagy kiadó. Tel.: 06- 30/222-4585. *25340* KAPOSVÁRON a Béke utcában 2 szobás, erkélyes panellakás eladó. Tel.: 06-30/9460-749.------- *25345* B ALATONBERÉNYBEN a föútcán telek építési engedéllyel, tervrajzzal eladó. Tel.: 83/312-794. •25347* HETESEN, Kaposvártól 12 km-re, 2,5 szoba+nappali+étkezős, 15 éve épült családi ház, parkosított udvarral eladó. Irányár: 8,5 M Ft. Tel.: 82/485-933, este Dr. Varga. •25437* KAPOSVÁRTÓL 10 km-re, főút mellett, három- szintes, többgenerációs, új családi ház 1600 m1 telken eladó. Alsó szint vállalkozásra alkalmas. Tel.: 06-30/9972-676. •25445* KAPOSVÁRON a Honvéd utcában a Lottózó mellett, 4 emeletesben panellakás eladó. Tel.: 82/411-748 18 óra után vagy 06- 30/9460-749.------t------- *25453* K APOSVÁRON, a belvárosban, a Bajcsy-Zs. u. 31/b. alatt, 62 m!, 2,5 szobás, fsz-i öröklakás eladó. Tel.: 82/529-560. *25457* KAPOSVÁR belvárosában, 1,5 szobás, tégla, egyedi fűtéses lakás garázzsal eladó. Tel.: 16 óra után 82/429-223. •25476* BALATONFENYVES alsón 2 szintes, 3 szoba nappalis, tégla nyaraló vízpart közelében eladó. Tel.: 06-30/9460-749. •25488* JÁRMŰ “0” évestől törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20-9448-228. •4612* AKKUMULÁTOR AKCIÓ Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári út 2. (Honda Szalon mellett) Tel.: 82/423-171, 30/9274-291.------. *24940* 5 6-11 erőgép eladó és Orkán szártépő. Tel.: 82-719-301 este 6 után. •25346* ELADÓ Ifa ponyva, Multicar sebváltó, első-hátsó futómű. 82/318-625. •25364* TRABANT friss műszakival 35 E km-rel megkí- mélten eladó. Tel.: 06-30/292-2720. *25368* 8 SUZUKI Katana R-sport 98-as, teljes Malossi Tuninggal+eredeti alkatrészekkel eladó. 85/360-056, 06-20/9610-704. •25454* ÁLLÁST KÍNÁL PEDAGÓGUSOKNAK, magas kereseti lehetőség! Lakhely szerint, tanulási képességeket fejlesztő tanfolyamok vezetését vállalhatják (óvodások, diákok, felnőttek részére). Központunk: MF STÚDIUM Közhasznú Alapítvány, 1152 Budapest, Szilas park 32. Tel.: 410- 6679, 414-0575,06-30-9917-847. *24741* PHT-PRINT Balatonlelle alkatrész beültetéshez és minőségellenőrzéshez női munkaerőt keres. Felvételi elvárás: 8 általános, jó kézügyesség, helyi lakhely és ipari gyarkolat előny. Tel.: 85/351-041. *24857* TELEFONKÖNYV terjesztésére keresünk diákokat, fiatalokat Somogy megye minden településéről, kivéve Kaposvár. Érdeklődni 9-16 óráig: 82/427-438,60/366-619. *25217* MUNKATÁRSAKAT keresünk Kaposvár és vonzáskörzetébe. Magas jövedelem, biztos jövő. Tel.: 06-30/217-2749. •25222* ÉRETTSÉGIVEL és jó szervezőkészséggel rendelkező 18-27 év közötti lányt keresünk Siófokra 4 órás délutáni munkára. Érdeklődni 9- 16 óráig: 06-20/9711-451. •25225* Fővárosi székhelyű pénzügyi tanácsadó cég kaposvári képviselete irodával rendelkező vállalkozót keres üzletkötői munkakörbe Biztosítás vagy lakástakarék területén szerzett tapasztalat előnyt jelent. Érdeklődni: 06-20-9111 -430 ____________09.00-18.00 (25524) I S ZERVEZŐKET, adatgyűjtőket keresünk reklám és piackutatás területére. (30 eFt+jutalék +300 Ft/db) 06-1-280-6833. •25228* DOLGOZZ, keress, segíts! Alapítvány a gyermekekért! 06-90-490-114. •25230* KŐMŰVEST, kőművesbrigádot, segédmunkást felveszünk. 82/412-457. •25289* ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó cukrászt keresünk. Tel.: 20/9318-329. •25297* SZOBAFESTŐT felveszek. 06-30/997-8857. ■ * 1 - *25330* KAPOSVÁRI KCR-es E kát. sofőrt felveszek. 30/9368-748. •25336* KŐMŰVEST felveszek folyamatos kaposvári munkára. Tel.: 06-60/461-519. •25366* VILLANYSZERELŐ vagy elektroműszerész szakmunkást felveszünk. Fornetti Pannon Kft. Igái, Szántódi u. Tel.: 82/372-272. •25367* GYAKORLOTT villanyszerelőt felveszek Kaposváron. Tel.: 06-30/9552-712. •25379* LOVÁSZT illetve lovasoktatót felveszünk. Szolgálati lakás biztosított. Tel.: 20/9462-931, 30/284-7547. •25382* MAGYARORSZÁG legkedveltebb kiadványának kaposvári irodája felvételt hirdet hirdetésszervezői munkakör betöltésére. Elvárásaink: középfokú végzettség, szorgalom, kitartás, jó kommunikációs készség, káros szenvedélyektől való mentesség. Jelentkezni lehet a 82/410-844 telefonszámon. •25434* PÉKET, betanított péket felveszek, magas kereseti lehetőséggel. 82/489-267. •25470* PATINÁS svájci pénzügyi szolgáltató vállalat Somogy megye területére pályázatot hirdet üzleti igazgatói állás betöltésére. Jelentkezéseket “Vezető” jeligére Pécs, Ferencesek u. 9. hirdetőbe kérjük eljuttatni. •25475* A PTE ÁOK Sebészeti Klinika 3 műszakos szakképzett ápolónőket keres. Tel.: 72/324-083. •25477* HIDEGBURKOLÓT keresek siófoki munkára, józanéletű, korrekt szakember jelentkezését várom. Szállás megoldható. Tel.: 06-30/9460- 540. —— *25481* A KAPOS-PLÁZÁBAN nyíló Domingo cipőüzlet felvesz üzletvezetőt, eladókat. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal: Domingo Cipő Kaposvár 7401 Pf. 371.---------------- *25482* O KTATÁS SZEMÉLY-VAGYONŐR tanfolyam indul Kaposvárott és Nagyatádon novemberben, fegyvervizsgával, részletre, végzőseinknek azonnali munkalehetőséggel. 82/313-910, 82/319- 737,06-20/315-7797. •24642* ÉRETTSÉGIZETTEKNEK, diplomásoknak október-novembertől szombatonként idegenforgalmi ügyintéző, gyermek és ifjúságvédelmi ügyintéző, felsőfokú: idegenforgalmi manager, pedagógiai- gyógypedagógiai- mentálhigiéni- ás asszisztens képzések indulnak: Kaposvár, Siófok. Cím: 1065 Budapest, Podmaniczky u. 2. Tel./fax: 06-1/269-23-15, mobil: 06-30- 9405-389. *24946* ANGOL BESZÉDCENTRIKUS kezdő nyelvtanfolyam indul nov. 9-én de., 28- án du., újrakezdő: nov. 15-én de, du. A LITE módszerével könnyen, gyorsan, eredményesen sajátíthatja el az angol nyelvet. Kaposvár, Zárda u. 21. 415-920, 510-473. •25495* __________KIADÓ__________ K APOSVÁRON 18 m2-es igényesen kialakított helyiség a Füredi utcában kiadó. Üzletnek, irodának is alkalmas. Tel.: 82/314-650 (üz.r.). •25498* SZOLGÁLTATÁS ZUHANYFÜLKE egyedi méretben, tetőtérbe, kádra is. 82/318-360. *11811* REDŐNYÖK-ÁRNYÉKOLÓK garanciával 82/ 427-538-------r--------- *24322* H ULLÁMPALA 113x175-ös osztrák lambéria, fenyő fürészárú nagy választékban. Hideg Rally Kft. Kaposvár, (Volánnal szemben) Tel.: 428-074, 510-474. •25079* Mft€GNYÍt.T3 Nyitási kedvezmény: 135,50 Ft/liter Yamaha Kaposvár Kft, Füredi út 153. REDŐNY, szúnyogháló, napellenző, gyorsan, olcsón, pontosan. 85/361-368,20/9707-505.----------------------*25237* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, árnyékoló akció 25-50%-os kedvezmény. 82/320-880. *25240* VIKTORIA TAXI 313-333, 413-333 Velünk a legjobb úton jár! ÁCSMUNKÁK lambériázás. Épületek külső-belső felújítása. 06-30-218-90-54. •25277* REDŐNY, reluxa 50% akció. 06-30/2278-911. *25408* VEGYES UPC DIRECT Hivatalos forgalmazó: Kardos Zoltán Szőlös- györök Műszaki Bolt. Tel.: 06-30/2883-583, 85/330-545. *24159* r Exkluzív I Krc l_Vás ágyneműgarnitúra kollekciónk csak Önre Krepp 3 db-os már 2 400 Ft-tól Vászon 3 db-os már 4 500 Fl-tól Önre vár! 1 -tói íj tlál_I K aposvár, Ady E. u. 2. Tel.: 82/42-77-77 KERÍTÉSDRÓT horganyzott és műanyaggal bevont a nagyatádi piacon, nagykanizsai, zalaegerszegi vásáron. Megrendelhető: Vajszló Drótüzem tel.: 06-73-485-164. *24182* BÚTORVÁSÁR 2040% Kaposváron az “ifiházban” (Csokonai u. 1.) okt. 30-tól nov. 18-ig. Szekrénysorok 47 000 Ft-tól, 4 elemes konyha 34 500 Ft-tól, kolóniái jellegű szekrénysorok, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy szín- választék! 06-20/330-9300. •24895* 1 T: 82/312-424 BÉLYEGZŐ ~ NÉVJEGYKÁRTYA - SZÓRÓLAP Kaposvár • Múzeum u. 4. MŰKŐKORLÁT fehér csiszolt és kültéri szobrok, szökőkutak megrendelhetők. Tel.: 06- 60/362-840,06-93/371-335. •25061* GÉPI földmunka tereprendezés, házalap kiszedés, istálló takarítás homlokrakodóval közúti szállítás föld és falazóhomok értékesítés. Balaton Agrár Rt Ordacsehi, Fő utca 150. Tel.: 85/351-050. •25065* Éger fűrészrönköt napi legmagasabb áron vásárolok, export és hazai minőségben, azonnali fizetéssel. Tel.: 94/410-700,94/410-613. -zsiss* RÉGISÉGET magas áron vásárolok, herendi falióra, festmény, ezüst. Tel.: 30/9598-620. •25259* ÉGER erdőket vásárolunk kp-ért 92/346-846. •25266* FENYŐ BÚTOR Készlet kiárusítás akciós áron! Kaposvár, Somogy Áruház. 06-60/376-480. *25280* IGÉNYES üzletberendezés eladó. 82/706- 109. •25285* ÚJ garázsok, raktárak eladók. Trapézlemezből készült, könnyen, gyorsan szerelhető, szállítható. 06-30/9594-340. •25301* ÓRIÁS SHOP Öltönyök, zakók szabadidőruhák, ballonok, dzsekik. Marc extra kicsi, nagy cipők 38-52- ig. Extra nagy női cipők 41-47-ig. Kaposvár, Petőfi tér 1. Szarvas üzletház, 82/419-955. Nyitva: h-p, 9-17-ig, szó 9-12-ig. *25341* MARCALIBAN pénteken piaci napon olcsó kabát és pulóver vásárt tartunk. Használt ruha kereskedés. A második sorban a piacon. •25479* BÉRLEMÉNY Kaposvár, Guba S. u. 36-38. sz. alatt lévő, 1000 m2 alapterületű, önálló épületbó'l kb. 500 m2-es üzlethelyiség bérbe adó Érdeklődni lehet: 06-1 -3173-336/212-es telefonszámon. (25273) ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON 1.5 szobás bútorozott lakás kiadó. Érd.: 06-20/9317-387, vagy 422-251. •25413* FELÚJÍTOTT kaposvári, 2,5 szobás lakás bútorozatlan szobákkal, azonnali beköltözéssel kiadó. 35 e Ft+rezsi. 30/2676-204. •25471* ÁLLAT SÜLDŐK eladók. Tel.: 85/351-479. *25357* 8 MALACOK eladók. Bárdudvarnok, Bárd u. 69. Pap. Tel.: 82/713-158. •25359* ÁLLÁST KERES TÖBB éves vezetői gyakorlattal belföldi és külföldi útjai során fiatal férfi személyi sofőré lenne sokat utazó üzletembernek. Tel.: 06- 30/226-7536. *25355* ______APRÓ-CSEPRŐ ______ B ONTÁSBÓL tégla - fa gerendák, ajtók, ablakok eladók. 06-30/9769-956. *24963* 8 ELADÓ 2 db, fekete, szecessziós ebédlőszekrény. Irányár: 300 e Ft és ldb Lucnik 8 műveletes, szekrényes varrógép, 15 e Ft. 85/330-859. •25337* _________GARÁZS_________ Ú J mobil fémgarázs eladó: 20-385-5647. *25329* MEZŐGAZDASÁG MŰTRÁGYA AKCIÓ házhozszállítással a Toponári Gazdaboltba. 06-20/961-5591. *25187* ALMAVÁSÁR! Bárdibükk-Cseberki bejárónál 5 fajta alma egységesen 60 Ft/kg-ért, ládával együtt elvihető. Árusítás: szombat 8-16-ig. Tel.: 06- 20/9775-949. •25363* SZÁRÍTOTT kukorica 20 q eladó. 82/434-458. •25394* ALAPÍTVÁNYOK A VESEBETEGEK Somogy m-i Egyesülete, Kaposvár, Szent I. u. 14. Adószám: 18765687-1- 14. tájékoztatja támogatóit, hogy a SZJA 1%- ából befolyt összeget az egyesület rendezvényeire, programjaira, valamint működési költségeinek csökkentéséhez használta fel. Kö- szönetünket fejezzük ki az önzetlen adományozóknak és kérjük további támogatásukat. •25400* A MARCALI Városi Zeneiskola "Zenélő Gyermekekért” Alapítvány kuratóriuma tájékoztatja adományozóit, hogy az szja 1%-ából 1999- ben kapott 59590 Ft-ot az iskolai hangszerpark felújításához használta fel. Támogatásukat tisztelettel köszönjük. •25351* A BÖHÖNYE és környéke közbiztonságáért közalapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlották. Az 1999 évben így befolyt összeget a böhönyei rendőrőrs működéséhez szükséges eszközök beszerzésére használtuk fel. *25348* A MARCALI Noszlopy Gáspár Alapítvány 1999- ben 440988 Ft támogatást kapott az szja 1%- ából. E pénzt tanulóink táborozására, jutalmazásra, úszásoktatásra, korszerű oktatási berendezések vásárlására fordítottuk. Köszönjük. —í ____________*25354* A HOMOKSZENTGYÖRGYI Gyermekeinkért, jövönkért Alapítvány köszönetét mond az szja felajánlott 1%-áért. A befolyt összeg 70637 Ft, melyet tanulmányi kirándulások, számítógép és számológépek vásárlására használtunk fel. •25370* A BÁNYAI Forrás HE megköszöni az 1999 évben felajánlott szja 1%-át, melyet őshonos halak telepítésére használt fel. •25416* A KÖTCSÉÉRT közalapítvány köszöni az 1%-ot. Óvoda, iskolakert kialakítására fordítottuk az összeget. •25418* A BARCSI Műv. Központ és Műv. Iskola, a Városi Könyvtár és a Dráva Múzeum megköszöni mindazok támogatását akik az 1998 évi szja 1%-át ezen intézmények részére ajánlották fel. A 30991 Ft támogatást szakmai célokra fordítottuk. •25428* A KASI Úszóalapítvány köszöni az 1%-okat, és közli, hogy a befolyt összeget a gyerekek versenyeztetésének költségeire fordította. •25451* SOMOGY Megyei Kegyeleti Egyesület megköszöni a felajánlott szja 1%-át. A befolyt összeget az egyesületi tagok szociális segélyezésére fordította. •25458* A SZMETANA Géza Alapítvány tájékoztatja támogatóit, hogy az 1999. évi szja hozzá eljutott 1%-át (23859 Ft) lekötött betétként kamatoztatja, kamatát az alapító okirat szerinti jutalmazásra használja fel. Támogatásukat köszönjük. Adószámunk: 19201302-1-14. *25478* A SZÉCHENYI István Általános Iskola tanulóifjúságáért alapítvány köszönetét fejezi ki azon támogatóinak, akik révén 1999-ben - az szja 1%-ának felajánlásával - 280052 Ft-hoz jutott. Segítségükkel elkészült az iskolaudvar aszfaltozása és hozzájárultak a nyári táborok sikeres megrendezéséhez is. Kérjük jövőbeni segítségüket gyermekeink tanárán kívüli tevékenységéhez. Szükséges feltételrendszer biztosításához. Adószámunk: 1876164-2-14. •25480* KÖZLEMÉNY TÁJÉKOZTATÓ felhívás! A bogiári Gyermekjóléti és családsegítő Alapítvány 8638 Balatonlelle, Kossuth u. 85. 1999. évi közhasznúsági beszámolója az internet honlapján: www.bala- tonboglár.hu (BGYCSA) megjelent. Major Ottó kuratóriumi elnök. *25358* ADÁS-VÉTEL SZÉNAKCIÓ november 30-ig! Barna darabos 1 350 Ft/q és mindenfajta szén 1 600-1 980 Ft/q-ig Ingyenes szállítással közüleleknek is. 06-30/232-9515 SZUPER EXPRESSZ FONYÓDON kétszobás, gázfűtéses családi ház kiadó. Telefon: 06-20/ 9466-220. *25508* Express hirdetését feladhatja a 82/528-168,, telefonszámon. AIU IOS. A KLIOS VÁSÁR! ZALABAROMFI RT Kaposvár, Raktár u. 6. sz. alatt November 3-án (pénteken) 7.30-12.00 óráig, illetve amíg a készlet tart Fagy. csirkecomb "A“ karton/15 kg Fagy. csirke zsigerelve, belsőséggel1 Fagy. csirke far-hát karton/15 kg Fagy. pulykanyak "A" karton/15 kg Dietella vitamin baromfifelvágott Dietella sajtos baromfifelvágott 7390 Ft helyett 6720 Ft A karton/15 kg 6400 Ft helyett 5970 Ft 2850 Ft helyett 2610 Ft 3200 Ft helyett 2775 Ft 498 Ft/kg helyett 326 Ft/kg 599 Ft/kg helyett 459 Ft/kg Várjuk kedves vásárlóinkat. • Tel.: (82) 417-523 (25530)