Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-02 / 256. szám

2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. November 2., csütörtök Változatlan értékek egy változó világban A válságövezetek az Atlanti Tanácsok Szövetsége napirendjén FOTÓ: EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE A ’90-es évek eleje óta alapvető változá­sok mentek végbe Európában, de a de­mokratikus országok által vallott közös értékek nem változtak - jelentette ki az Atlanti Tanácsok Szövetségének köz­gyűlésén elmondott angol nyelvű beszé­dében Mádl Ferenc. Budapest A köztársasági elnök megállapította: a nemzetközi közösség előtt most nyílt meg a lehetőség arra, hogy segítse a korábban önmagát kizáró Jugoszláviát az európai integrációban. A köztársasági elnök ugyan­akkor óvatosságra intett a jugoszláviai fejle­mények megítélésében. Az Észak-atlanti Szövetség további bővítéséről szólva Mádl Ferenc azt mondta: mielőbb szeretnénk látni, hogy a velünk szomszédos országok teljesítik a NATO-tagság kritériumait. A parlament felsőházi termében folyó tanácskozásra több száz külföldi résztvevő érkezett, köztük külügy- és védelmi miniszterek. Előadásában lord George Robertson, a NATO-főtitkára rendkívül fontosnak nevezte az ATA budapesti köz­gyűlését. Nagyra értékelte azt a tényt, hogy az évente sorra kerülő tanácskozásnak elsőként adhat otthont egy új NATO-tag, ugyanakkor rámutatott arra, hogy az új tag kifejezést lassan elfelejtik Brüsszelben, a tavaly csatlakozott három tagállam ugyanis teljesen egyenrangúan veszi ki részét a feladatokból. A NATO alapvető tevékenységéről szól­va a főtitkár kiemelte a partnerség fontossá­gát. A partneri viszonyt Robertson a béke és a stabilitás legfontosabb elemének ne­vezte. Hangsúlyozta, hogy a hidegháború utáni időszakban ennek nincs alternatívája. Meghatározónak nevezte, hogy ez a part­nerség széles körű és rugalmas legyen, és külön aláhúzta az Oroszországgal és Ukraj­nával való kapcsolatok fontosságát. „A jó NATO-orosz viszony stratégiai előnyt je­lent egész Európa számára” - érvelt George Robertson. Orbán Viktor fogadta lord George Robertsont A tanácskozáson Jeorjiosz Papandreu görög és Ismail Cem török külügyminiszter Jugoszlávia mellett egyaránt nagy figyel­met szentelt a közel-keleti helyzetnek. Javasolták, hogy az ATA jövő évi közgyű­lését Görögország és Törökország közösen rendezze meg. Martonyi János külügy­miniszter - több más kollégája mellett - mindkét politikussal külön is megbeszélést folytatott. A görög diplomácia támogatását mindenekelőtt a kritikus 2003. év első felé­ben várjuk, amikor Görögország lesz az Európai Unió soros elnöke. A török külügy­miniszterrel Martonyi János a többi között a balkáni térség biztonsági kérdéseit és a jugoszláviai helyzetet vitatta meg. Elsősorban a NATO újabb bővítésével, valamint a jugoszláviai változásokkal ösz- szefüggö kérdések kerültek napirendre George Robertson NATO-főtitkár és Orbán Viktor miniszterelnök négyszemközti meg­beszélésein. A délszláv helyzet azért is ki­emelkedő fontosságú a számunkra, mert hazánk az egyetlen Jugoszláviával szom­szédos NATO-tagállam. Ugyanezek a téma­körök kerültek szóba a Szent-Iványi István­nal, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökével folytatott eszmecserén. Az Atlanti Szervezetek Társasága csütör­tökön bizottságokban folytatja munkáját. Zbigniew Brzezinski, Carter amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági főtanács­adója szerint 2002-ben szükség lenne olyan kézzelfogható lépésekre néhány, de leg­alább egy ország tekintetében, amelyek megmutatnák, hogy a NATO-bővítés folya­mata nem zárult le. Erről keddi sajtótájékoz­tatóján beszélt a politológus, aki hétfőn felszólalt a „Tíz éve szabadon” címmel megrendezett budapesti konferencián. Brzezinski szerint a NATO-bővítés folytatá­sát nagyban befolyásolja, hogy a három új tagállam (köztük Magyarország) hogyan tel­jesíti a tagsággal járó kötelezettségeit, már­pedig e téren - országonként különböző mértékben - még vannak hiányosságok. ■ Német „nem” Palesztinára Meglőtték a CNN hírtelevízió munkatársát Jugoszlávia az ENSZ-ben Négymilliárd euróba kerül az újjáépítés Közel-Kelet Gerhard Schröder szerdán a Jasszer Arafat palesztin vezetővel folytatott gázai tárgyalásai után a független palesztin állam egyoldalú kikiáltása ellen foglalt állást, tekintettel az izraeli-palesztin véres összetűzésekre. A német kancellár Arafattal foly­tatott egyórás megbeszélése után közölte: az Európai Unió a német elnökség idején kijelentette ugyan, hogy a palesztinoknak kétségtelen joguk van önrendel­kezésre, de okos volna minden­nemű egyoldalúságot lehetőség szerint kerülni, mert ezek nem segítenék a békefolyamatot, ha­nem inkább hátráltatnák. Schröder, aki Arafatnál tett látogatásával fejezte be ötna­pos közel-keleti útját, bejelen­tette, hogy kormánya az embe­riesség jeleként a közeljövőben németországi gyógykezelésre visz 50 súlyosan sérült palesz­tin gyereket. Megsebesült a CNN amerikai hírtelevízió tudósítója izraeli ka­tonák és palesztinok tűzharcá­ban kedden a Gázai övezetben. Ben Wedemant csípőn lőtték, ál­lapota kielégítő. A lövedék ép­pen a golyóálló mellény alatt ha­tolt be az újságíró testébe, és anélkül távozott, hogy csontot sértett volna. Az izraeli katonák az utóbbi napokban egyre gyakrabban használnak éleslőszert - arra hi­vatkozva, hogy őrájuk is mind többször lőnek a palesztinok. Az izraeli hatóságok ismét lezárták a gázai palesztin repülőteret. ■ Belgrad Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden egyhangú­lag elfogadta azt a határo­zatot, amely javasolja a világszervezet közgyűlésé­nek Jugoszlávia felvételét. Jugoszlávia 1945-től volt a világ- szervezet tagja volt, ám tagságát 1992 szeptemberében felfüg­gesztették, mert Belgrád megkí­sérelte erővel megakadályozni az egykori Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság tagköz­társaságainak függetlenné válá­sát. A BT legutóbbi döntése értel­mében a Szerbiából és Monte­negróból álló Jugoszláv Szövet­ségi Köztársaság felvételi kérel­mét haladéktalanul továbbították az ENSZ Felvételi Bizottságához. A BT a tagfelvételek esetében szokatlan gyorsasággal - mind­össze öt nappal a Vojiszlav Kos­tunica jugoszláv elnök által alá­írt kérelem benyújtása után - döntött. A következő két-három évben 4 milliárd euróba kerül Jugoszlá­via újjáépítése az Európai Beru­házási Bank (EIB) becslése sze­rint. Az első szakaszban az inf­rastruktúra-hálózatot kell rendbe hozni, így az utakat és a hidakat - mondta a bank alelnöke, Ewald Nowotny egy rádióinterjúban. Emellett a magángazdaságot is induló hitellel kell támogatni. Eh­hez az Európai Uniónak meg kell nyitnia piacait a régió termékei előtt, hogy a külföldi befektetők­nek érdemes legyen jelen lenni. Csupán állami pénzeszközökkel nem biztosítható a tartós fellen­dülés - mondta Nowotny. HÍREK RÖVIDEN Orosz-francia gázüzlet A világ gáztermelésének egynegyedét szolgáltató orosz gázóriás, a Gazprom és a legnagyobb francia gázszolgáltató, a Gaz de France mintegy 2 milliárd dollár értékű szerződést hozott tető alá - jelentet­te be Párizsban Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki találkozott Jacques Chirac francia államfővel és Lionel Jospin miniszterelnökkel. Putyin a Sainte-Genévieve-des-Bois temetőben feleségével, Ludmillával virágot vitt Ivan Bunyin Nobel-díjas orosz író sírjára. Az osztrákok csalódtak Zemanban A temelíni atomerőmű osztrák ellenfelei csalódottan reagáltak Wolfgang Schüssel osztrák kancellár és Milos Zeman cseh kormány­fő találkozójának eredményére, s újabb hátárblokádot helyeztek ki- Iátásba. Úgy ítélik meg ugyanis, hogy Zeman gyakorlatilag elzárkó­zott Ausztria jogos követeléseitől, amelyeket Schüssel kancellár kép­viselni próbált. Újabb ETA-merénylet Madridban Több mint 250 ezer ember tüntetett Madridban az ETA újabb me­rénylete miatt. A szakadár baszk szervezet bombát robbantott a spa­nyol fővárosban, megölve egy bírót, gépkocsivezetőjét és a testőrét. Pápai mise mindenszentek napján A „névtelen szentekről”, a szenvedést bátran viselőkről és a béke ügyéért önfeláldozóan fáradozókról emlékezett meg II. János Pál a mindenszentek napján bemutatott szentmiséje keretében. A római Szent Péter téren mintegy ötvenezer ember előtt beszélt a katolikus egyházfő. ítéletidő pusztított Nyugat-Európában A Nyugat-Európát sújtó ítéletidő Nagy-Britanniában falvakat zárt el a külvilágtól, és lakóépületeket sodort magával a rohanó ár. Halálos áldozatokról érkezett jelentés Észak-Németországból is. ___________________________________________FOTÓK: EUHOPRESS/EP* 8 45 év múlva szabadulhat Magyarországon is megfordnlt az évszázad csalója Szenzációs fogás történt egy előkelő bécsi szállodában: letartóztatták a 46 esztendős, amerikai állampolgárságú Sh. Weisset, akit az Egyesült Államok sajtója „az évszázad csalójaként” emlegetett. Ausztria Weiss úr rajta volt az FBI-nak azon a tízes listáján, amelyen a „most wanted”, azaz a legjobban keresett-körözött személyek sze­repelnek. A nagystílű szélhámos a nyolcvanas évek végén egy sze­rény floridai üzem tulajdonosa volt, és WC-kagylókat gyártott. Kiválóan kitervelt és végrehaj­tott manőveréhez 1991-ben fo­gott hozzá. Hamis csekkekkel és bankgaranciákkal felvásárolta a National Heritage Life Insurance Company nevű biztosítási inté­zetet, s mielőtt még rájöttek vol­na a csalásra, csődbe vezette azt, 114 milliárd forintnak megfelelő összeggel károsítva meg az ügy­feleket. Évekig tartott, mire a nyomá­ra bukkantak. Míg le nem tar­tóztatták, vígan költötte az el­úszott életbiztosításokból szár­mazó pénzt. 1999 februárjában megkezdődött az ellene folyta­tott per. Csakhogy miután egy számára nevetséges összegű óvadék, mintegy 150 millió fo­rint ellenében szabadon bocsá­tották, eltűnt. A bíróság távollé­tében 845 évi börtönre ítélte. Rákerült az FBI listájára, s kü­lön negyvenmilliós fej pénzt tűz­tek ki rá. A világszerte folyó hajsza so­rán először Brazíliából, majd Brüsszelből, Párizsból és Buda­pestről érkeztek hírek Weiss állí­tólagos felbukkanásáról. Azután - keresd a nőt! - kinyomozták, hogy eltűnése óta egy feltűnően csinos, huszonhét esztendős brazil hölgyhöz fűzik szoros szá­lak. A barátnő útja is Közép- Európába vezetett, egy bécsi szálloda lakosztályát bérelte ki. Ott adott randevút a csalónak, akit azonban, alighogy megérke­zett, a bécsi biztonsági szolgálat különleges osztaga letartózta­tott. Kiadatása most van folya­matban, nemsokára egy ameri­kai szuperbörtönbe kerül. Ha le- töltené teljes büntetését, a hu- szonkilencedik század derekán szabadulna... RÉTI ERVIN a lehetőségek vonalán! Lányoknak a hívás alapdíjas: a 488-5603-as talafonszám on Fiúknak: 06 90 230-485 A hívás díja 99 Ft+áfa/perc+6,60 Ft-áfa A telefonszám nem hívható a 27, 28, 62, 63-as körzetekből,rádiótelefonról, nyilvános utcai készülékről.] Éjjel-nappal hívható! Axel Springer-Bp Kft. Audiotext TéíASS ^rf mms A Budapest Bank Rt. kaposvári fiókja vállalati értékesítő munkatársat keres. Feladata lesz kisvállalati ügyfélkörben új ügyfelek akvirálása, meglévő ügyfe­leknek további termékek értékesítése és az ezzel kapcsolatos tanácsadás, kapcsolattartás, hitelezés, szerződéskötés, szerződési feltételek ellenőrzése, hitelmonitoring. Elvárások: • felsőfokú végzettség, • közgazdasági, pénzügyi, mérlegképes könyvelői végzettség előnyt jelent, • multinacionális cégnél szerzett többéves értékesítési tapasztalat, • önálló, ügyfélközpontú munkavégzés, • makro és mikrokörnyezeti ismeretek, • kiváló kommunikációs és tárgyalási készség, • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, adatbázis kezelési tapasztalat előnyt jelent, ;:li| • angol, német nyelvtudás előnyt jelent. Önéletrajzát - a pozíció feltüntetésével - kérjük, az alábbi címre küldje el 15 napon belül: Budapest Bank Rt., 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Fax: (06-1) 269-3448, e-maíl: job@budapestbank.hu További álláslehetőségek honlapunkon: www.budapestbank . hu BUDAPEST BANK

Next

/
Thumbnails
Contents